Egy teljesen technikainak ható, de annál fontosabb kérdésről…

Az esküvőszervezés sosem egyszerű, ezt már tudjuk/tudjátok. Van azonban egy olyan tényező, amivel szinte sosem számol az ifjú pár a dátumválasztás során. 


tömeg

Ez pedig a környék egyéb rendezvényeivel kapcsolatos időpontfelmérés

Arról van szó ugyanis, hogy – nézzünk csak egy példát – kiválasztjátok a gyönyörű auguzstus 20-át, mint mennyegzőtök időpontját. A násznépnek is tökéletes, a visszajelzések 90%-ban pozitívak, ráadásul hétköznapra esik, szabadnak, ünnepnap (így már kettős ünnepnap is egyben, már látod, ahogyan értetek szól a tűzijáték még 20 év múlva is, stb.), aztán jönnek az apró-cseprő kérdések a debreceni és szombathelyi meghívottak elszállásolásával kapcsolatban. És itt jön a hideg zuhany. Kiderül, hogy a világ összes cége épp aznap (vagyis abban a 2-1 napban) tartja a konferenciával egybekötött csapatépítőt – ki látta előre – épp aban akis lokációban, ahová a nagy napot terveztétek. És máris jöhet a hanyag eleganciával kivitelezett összeomlás. A legerősebb jellemű vőlegény is visszaszokik azonnal a dohányzásra, a menyaszony pedig, nos hát el tudjátok képzelni… Mamikáról nem is beszélve.
Persze erre is van egy pofonegyszerű ellenszer.

A időpont és a helyszín lekötése előtt mindeképpen bizonyosodjatok meg róla, hogy lesznek szabad szállások a környéken, melyeket lesz is esélyetek lfeoglalni, amikor már látjátok a ponntos létszámot. Ezzel kapcsolatban a környék szállodái/szállásadói egész biztosan szívesen informálnak Benneteket, hiszen nekik is érdekük a megfelelő logisztika.

 

 

Amit gyakran elfelejt az ifjú pár: kedvenc dalok listája

Bizony annyi teendővel jár egy esküvő, hogy nagyon sok esetben a leglényegesebb tennivalók közül is jó egynéhány a sor legvégére kerül. Így van ez sokszor a zenék kiválasztásával is.


wedding-dj-3_orig

Persze igaz, hogy egy gyakorlott DJ számára nem okoz gondot a helyszínen, pillanatok alatt összeállítani egy kifejezetten a pár számára szóló setlistet, ráadásul arra is tud figyelni még megfelelő arányérzékkel, hogy amennyiben mondjuk Joan Baez rajongó a feleség és Tom Waits fanatikus a férj, azért meghívottak se érezzék azt, hogy negyven perc pezsgőspohárba mélyedést követően a legjobb, ha szépen hazamennek, mert az életnek mondjuk nincs értelme.

Lényeges, hogy a kedvenc előadóitok listáját adjátok le még időben a szervezőtársaknak (vagy eleve a DJ-nek, ha Ti álltok vele közvetlen kapcsolatban), így egész biztosan nem lesz probléma a széttartó zenék egymásmellettiségével, ahogyan attól sem kell tartanotok, ha egyeztettek a felelőssel, hogy bizonyos, általatok kifejezetten kerülendő dalok, vagy előadók is helyet kapnak majd az este zenei palettáján.

Tudnotok kell ugyanakkor, illetve fontos elfogadni azt a tényt, hogy a közönségnek lesz egy általánosabb, valószínűleg „szokványosabb” ízlése, így azt semmiképpen sem javasoljuk, hogy kizárólag egy zenei stílus képviseltesse magát a zenei kínálatban, mert nagyon hamar megkapjátok majd az első kellemetlen kritikákat, illetve az is elképzelhető, hogy a tánc akár teljesen megszűnik. (Itt kivételt képez, ha konkrétan karakterizáljátok az esküvőt és mondjuk az 1920-as évek hangulatát idézitek, esetleg a dualizmus korát, mert ilyen esetekben a zene is mindvégig kapcsolódhat a korszakhoz, mégsem érzi majd senki sem kellemetlennek a jelenséget, sőt!)

Az esküvő tanú szerepköre

Lennél az esküvői tanúm? – hangzik el a kérdés, amire mindenki boldog igennel felel. Na, de mi van utána?

tanú

Esküvői tanúnak lenni egy rendkívül megtisztelő feladat, hiszen ez remekül jelképezi, hogy fontos résztvevője vagy az ifjú pár életének, így szeretnének életük nagy napján is maguk mellett tudni. Talán éppen ezért is nehezedik ilyenkor nagy teher a tanúk vállára, hiszen mindenki igyekszik megfelelni a rá kiszabott felelős szerepkörnek. Segítségül összeszedtünk néhány dolgot, ami az esküvői tanúk feladata, és amire érdemes odafigyelnetek, ha már kiérdemeltétek ezt a rangos titulust.

Okmányok és ügyintézés

Egy tanú élete nemcsak móka és kacagás, hanem bizony a „száraz” papírmunkákban is részt kell vennie… Persze ez a kifejezés erős túlzás, és igazából ez, mint fő feladatkör, mindössze annyit takar, hogy az aláírásotokkal hivatalosan is igazolnotok kell az egybekelést az anyakönyvvezető előtt.

Az esküvő előtt

A nagy eseményt megelőzően a tanúk feladata az, hogy segítsék a menyasszonyt és a vőlegényt a szervezésben. Így többek között részt vesznek a ruhák és kiegészítők kiválasztásánál, valamint az esküvői program kitalálásában és megvalósításában, mindenekelőtt a pár boldogságát szem előtt tartva. Emellett a leány- és legénybúcsút is a tanúknak kell megszervezni.

Ceremóniamester vagy tanú?

Régen a mai ceremóniamester vagy vőfély szerepkörét is valamelyest a tanúk birtokolták, így ők tartották a pohárköszöntőket, valamint a menyasszonyrablást ők próbálták meghiúsítani. Manapság már ezek a feladatok többnyire átszálltak a ceremóniamesterre, de persze tradicionális lagzikon még mindig egy tekintélyes férfirokon birtokolja a tanú címét és kötelességeit.

Lelki támogatás

Talán a legfontosabb feladat, hogy a tanúk tartják a lelket az ifjú párban a nagy nap közeledtével, illetve ha az esküvőn esetlegesen nem úgy történnek a dolgok, ahogy el lettek tervezve. Még ha a problémák nem is mindig tudnak megoldódni, de ők azok, akik legfőbb bizalmasokként és családtagként, esetenként barátként azon fáradoznak, hogy felejthetetlen legyen az a bizonyos különleges nap.

 

Posts navigation

1 2 3
Scroll to top