Az esküvő tanú szerepköre

Lennél az esküvői tanúm? – hangzik el a kérdés, amire mindenki boldog igennel felel. Na, de mi van utána?

tanú

Esküvői tanúnak lenni egy rendkívül megtisztelő feladat, hiszen ez remekül jelképezi, hogy fontos résztvevője vagy az ifjú pár életének, így szeretnének életük nagy napján is maguk mellett tudni. Talán éppen ezért is nehezedik ilyenkor nagy teher a tanúk vállára, hiszen mindenki igyekszik megfelelni a rá kiszabott felelős szerepkörnek. Segítségül összeszedtünk néhány dolgot, ami az esküvői tanúk feladata, és amire érdemes odafigyelnetek, ha már kiérdemeltétek ezt a rangos titulust.

Okmányok és ügyintézés

Egy tanú élete nemcsak móka és kacagás, hanem bizony a „száraz” papírmunkákban is részt kell vennie… Persze ez a kifejezés erős túlzás, és igazából ez, mint fő feladatkör, mindössze annyit takar, hogy az aláírásotokkal hivatalosan is igazolnotok kell az egybekelést az anyakönyvvezető előtt.

Az esküvő előtt

A nagy eseményt megelőzően a tanúk feladata az, hogy segítsék a menyasszonyt és a vőlegényt a szervezésben. Így többek között részt vesznek a ruhák és kiegészítők kiválasztásánál, valamint az esküvői program kitalálásában és megvalósításában, mindenekelőtt a pár boldogságát szem előtt tartva. Emellett a leány- és legénybúcsút is a tanúknak kell megszervezni.

Ceremóniamester vagy tanú?

Régen a mai ceremóniamester vagy vőfély szerepkörét is valamelyest a tanúk birtokolták, így ők tartották a pohárköszöntőket, valamint a menyasszonyrablást ők próbálták meghiúsítani. Manapság már ezek a feladatok többnyire átszálltak a ceremóniamesterre, de persze tradicionális lagzikon még mindig egy tekintélyes férfirokon birtokolja a tanú címét és kötelességeit.

Lelki támogatás

Talán a legfontosabb feladat, hogy a tanúk tartják a lelket az ifjú párban a nagy nap közeledtével, illetve ha az esküvőn esetlegesen nem úgy történnek a dolgok, ahogy el lettek tervezve. Még ha a problémák nem is mindig tudnak megoldódni, de ők azok, akik legfőbb bizalmasokként és családtagként, esetenként barátként azon fáradoznak, hogy felejthetetlen legyen az a bizonyos különleges nap.

 

Scroll to top