Régi esküvői babonák (8. rész)

Állítólag a torta felvágásának mozzanatában rejtőző jelekre is érdemes odafigyelni.


Ha az ifjú pár nem tud róla, hogy érdemes minden mozdulatot tudatosan végezni az esküvőn (hiszen mindennek különféle pozitív és negatív hatásai lehetnek), előfordulhat, hogy spontán nyúlnak a kés felé, s ugyanilyen spontán ejtik meg az első szelést az esküvői tortán, közösen tartva annak bizonyos késnek azt a bizonyos nyelét. És hoppá, máris nem figyeltek oda valami nagyon lényegesre. Kinek van a keze alul, s ki az, aki nem csupán a kést fogja, de egyben párja kezét is, méghozzá felülről?

Ha idáig elolvastad ezt a kis szösszenetet, akkor Te már úgyis figyelni fogsz a mozulatra, úgyhogy a varázs el is szállt. Nyilván kitaláhattad, miről van szó. Akinek felül van a keze, a házasságban ővé lesz az utolsó szó. Mindig. Így tartja a hiedelem.

Open post

Régi esküvői babonák (2.rész)

Szólj a párodnak, hogy lehetőleg ne forduljon vissza, ha már elindult az esküvőre otthonról…

Van ugyanis egy régi nyugat-európai eredetű babona, mely szerint a férj ha már egyszer elindult az esküvőre, nem fordulhat vissza a házához, sőt, még csak visszanéznie is kockázatos lehet. Ugyanis a házasság minden más fontos eleme és összetevője mellett egyben egy nagyon komoly döntés is.

Ha a férfi visszafordul valami miatt, hát ez a momentum nem is lehetne szimbolikusabb- tartja a hiedelem. Aki visszafordul, az valójában meggondolja magát. Aki otthon hagyott valamit, az nem kész még az önállóságra. Aki pedig nem zárta be az ajtót, az bizony nem zárt le még valamit régi életéből, így tehát megintcsak nem áll készen. Rettenetesen hangzik, ugye? Jobb, ha ezt megemlíted a vőlegényednek is. :)

Nyári esküvő- praktikus tippek az ifjú párnak

Nem véletlenül népszerűek a nyári esküvők, a szép fények és a lágy meleg csodálatos körülményeket teremthet egy felejthetetlen szertartásnak illetve egy felszabadult lakodalomnak, azonban a hőség komoly kihívást is jelenthet.

Forróság ide vagy oda, az ifjú párnak az a “dolga”, hogy bármilyen körülmények között ragyogjon és erre meg is vannak a  jól működő trükkök! Kulcsfontosságú a ruhaválasztás.
Ha az esküvő stílusa megengedi, a vőlegény nyugodtan leválthatja a vastag, szövött zakót egy könnyű mellényre vagy izgalmasabb ingre pl. klasszikus nadrágtartóval.

A menyasszonyi ruha esetén ilyenkor kerüljük a merev anyagokat és a túlságosan testre tapadó szabást, ezekben a hőség tényleg elviselhetetlen, ugyanakkor egy könnyű anyagú ruha nagyon sikkesen lengi körül a viselőjét. Nyitott cipőben nem kell harisnya sem, a feltűzött haj pedig nem csak elegáns, de sokkal szellősebb is. A szokásos apróságok mellé nagyon jól jön a menyasszonyi mentőcsomagba egy kis csomag frissítő kendő, testpermet illetve arcpermet, valamint az itatóspapírhoz hasonlóan működő olajfelszívó lapocskák, melyekkel könnyen eltüntethetőek az izzadtságtól kialakuló csillogó foltok.

Ezekből bátran tegyünk a női mosdóba is, a vendégek biztos örülnek majd a figyelmességnek! Legjobb, ha előre ki van hirdetve a “kánikula dress code”, így nem kell aggódni a jelenlévők jólléte miatt sem- a kényelmes viseletben garantáltan nagyobb lesz a táncos kedv is! 

3 meglepő babona az esküvői tortáról

Esküvői babonákban mi magyarok egész biztosan nem szűkölködünk. Nézzünk máris 3 különös hiedelmet, ami a díszes, hatalmas, és jó esetben mindezek mellett finom esküvői tortához kötődik.

Wedding-Cake-Design


Együtt kell felvágni

A tortát hagyományosan együtt szeleteli fel a pár. Manapság persze nem szeletelik végig a tortát, csupán az első vágást ejtik meg együtt, azonban a lényegen mindez mit sem változtat. A szokás alapján ugyanis az összetartozás, az egység, az „innentől kezdve csak olyan van, hogy MI” szimbolikus megerősítése ez a gesztus.

Milyen magas a torta?

Ezt a hiedelmet ismerik a legkevesebben, és talán ez az egyik legfurább a három közül. A torta mérete a leendő gyererek számára és szülstési súlyára, testhosszára utal. Az már más kérdés, hogy honnan tud minderről ilyen jól a cukrász, vagy épp mennyiben képes egy ilyen jövőt befolyásoló cselekedetre az ifjú pár a tortarendelés során… De hát, a hagyomány az hagyomány.

Kinek van felül a keze?

Amikor a tortát vágják szerelmeseink, valakinek kénytelen-kelletlen felül, illetve egyszersmind alul kell tartania a kezét. A hidelem szerint az viseli majd a nadrágot, akinek felül van a keze. Egy biztos: Skóciában ez a szokás valószínűleg nincs a néphagyományok gyűjteményében…

 

 

Az elegáns vőlegény ismérvei (4. rész)

Még mindig nem elég. Még mindig vannak ötleteink, hiszen még mindig van mit javasolni az vőlegényeknek, akik azt hiszik, hogy úgysem áll jól nekik az öltöny…

régi fotó

A zakó mérete

A korábbi részekben már érintettük az öltöny témakört, azonban a zakóról csak érintőlegesen esett szó. A zakóról, ami akkor nevezhető „pont jónak” méretét tekintve, ha begombolást követően a tenyerünk még kényelmesen aláfér. Máskülönben vagy nagyon kellemetlenül érzi majd magát az ifjú férj az ötödik órát követően a szoros öltözetben, vagy úgy fog festeni, mintha kölcsönkérte volna azt jelentős méretű apukájától egy pillanatra.

Miért ne gomboljuk be a mellény alsó gombját soha?

Többnyire egy legendát sejt az ember e szokás mögött. A régi írek, vagy a walesi herceg egy bohém, ám talpig úriember lovagja sejlik fel a ködből… Egykor matróz volt. Az óceánok ura, Ceylon örök szerelmese. Pedig semmi másról nem szól az egész dolog, mint arról, hogy az alsó gomb a vállfára akasztott mellény tökéletes formáját segít megőrizni, a felvett ruhán begombolva azonban olyan hatást és érzetet kelt, mintha fűzőt hordana az ember. Olyan fűzőt, amit nem rá terveztek, olyan fűzőt, amit nem kellett volna felvennie a ruha alá.
Szóval ne gomboljuk be a mellény alsó gombját (ha csak nincs kifejezetten úgy kialakítva a ruhadarab, hogy az – akárcsak a fenti képen – szabásánál fogva megengedje azt . Így lesz a legjobb.

 

 

Sohasem ciki kérdezni a szervezés során

Esküvőszervezés közben annyi kérdés merül fel, hogy az ifjú pár sokszor azt sem tudja már, hogy milyen kérdés az, amit célszerű feltenni és mi az, amivel inkább nem érdemes foglalkozni. Van egy pro tippünk: minden kérdés kardinális lehet…


image-asset

Mivel számos, egymással bár szimbiotikus kapcsolatban álló terület találkozik az esküvők világában, ezért nagyon nem mindegy, hogy ez az együttműködés mennyire tud olajozottan működni. Ha minden flottul megy, az csodás, de gyakran előfordulhat, hogy egyes pontokat nem tisztáztatok le megfelelően (főleg, ha Ti irányítjátok az egész eseményt és sokfelől érkeznek a szolgáltatók, a zenészek, az eszközök, a fény, a berendezés, stb.)

Mire gondolunk? Álljon itt néhány tipikus mondat, mely arra utal, hogy néhány alapvető fontosságú kérdést sajnos nem sikerült feltenni időben:

  • „Ja, azt nem mondtátok, hogy kültéri hangfalakat is hozzak. Arról volt szó, hogy beltéren lesz az egész esemény.” (A DJ)
  • „Olyan műsort raktunk össze, amiben három blokk van egy-egy órás szünetekkel, ezen már nem nagyon lehet változtatni, legalábbis a megbeszélt áron belül nem. (A zenekar.)
  •  „Bocsánat, akkor mégsincs színpadfedés? Nem hoztam állványt a fényekhez.” (Megint a DJ.)
  • „Sajnos ez az asztal nem fogja bírni az esküvői tortát. Valamit ki kell találnunk. (Bárki, akinek ez épp eszébe jut, amikor már késő.)
  • „Hú, itt nincs akadálymentesített lépcső?” (A legidősebb rokonok kísérői.)
  • „Az a gond, hogy a zenekar nem ad mikrofont. Rossz tapasztalatokra hivatkoznak. (Az általaktok megbízott vőféj, akinek nem áll rendelkezésére külön mikrofon és mikrofonállvány.)
  • „Te, kevesebb hely van. Az hogy lehet? (A vőlegényed, amikor rájön, hogy bár a Sanyiék hatan nem tudtak eljönni, és Ica néniék is lemondták sajnos, mégis kevés hely maradt, pedig a Lacikáék csak nyolcan jötek pluszban.)
  • „Hol találjuk az etetőszékeket? (A nagycsaládos ismerős, amikor mosolyogva fordul oda a vőfélyhez, aki mit sem tud erről az egészről, de Te elcsíped az ominózus pillanatot, és rájössz, hogy azonnal kell valahonnan 17 db etetőszék…)

És ilyen, életből merített példából még úgy 300 variációt tudnánk hozni.
Biztos lehetsz benne, hogy kisebb-nagyobb anomáliákkal találkozni fogtok, ez egy ilyen műfaj. De ha felteszitek a legalapvetőbbnek érzett kérdéseket már a szervezés legkorábbi fázisaiban is, azzal csak és kizárólag egy gördülékenyebb jövőt vetítetek előre. :)

A menyasszony különleges autójáról

Hiszen talán ez az egyetlen olyan dolog az esküvőn, ami kifejezetten a leendő férjek reszortja szokott lenni…

1968-Cadillac-Sedan-de-Ville

Régi szokás, hogy a menyasszonyt szép, ritka, izgalmas autóval, vagy néha hintóval szállítják az esküvő helyszínére, akár egy valóságos hercegnőt. Ebben az a legérdekesebb talán, hogy a menyasszony az a személy, akit ez az autómizéria a legkevésbé szokott érdekelni (mint általában a nőket az autók). Ettől még persze olyan hagyományról van szó, ami valahogyan a pár érdeklődésétől és életkorától függetlenül része a nagy napnak. És kettőjük közül többnyire a férj értékeli valamennyire is ezt a talán kissé feleslegesen fellengzős külsőséget.

Oldsmobil, vagy menő versenyautó?

Számos cég áll rendelkezésetekre világszerte, melynek kifejezett célja, hogy jeles napokra adjon bérbe izgalmasabbnál izgalmasabb autókat. Érdemes egy kicsit végiggondolni a repertoár szemezgetése közben, hogy mi az, ami miatt valamiképpen egy -egy típus mégiscsak jobban passzolna hozzátok. Ha szeretitek az ’50-es évek amerikai életérzését és a rockabilly sem áll tőletek túl távol, akkor valószínűleg adja magát egy öreg amerikai gép. Ha meg a lendület az a szó, ami legjobban összefoglalja a kapcsolatotokat és közös életeteket, valószínűleg egy menő sportkocsi lesz a leghatásosabb szimbólum. Mindebbe persze senki sem gondol majd bele, de nem baj, ha itt-ott rejlenek finom utalások is.

Fontos, hogy fehér legyen?

Ha vőlegényedet kérdezed, azt fogja mondani, hogy nem. Ezért a legjobb, ha színben Te döntesz, típusban pedig párod (ha csak nem hagyod rá inkább teljességében a döntést). Összességében persze annyira fontos a szó csupán, amennyire manapság bármilyen dogma az esküvők kapcsán: szinte semennyire. Ahány pár, ahány ember ahány esküvő, – annyi szokás.

A fehér autó persze nagyon feltűnő, de nem kevésbé feltűnő az sem, ha egy meggypiros, 1968-as Caddilac De Ville-ből szállsz ki, vagy éppenséggel egy égszínkék, 1965-ös Ford Mustangból. A bilikék Trabant, vagy a kiskád-színű Zaporozsec megint más kategóriát képviselnek, de ezen az egész autó-kérdéskörön is jól érezhető, hogy minden csak rajtatok és kapcsolatotok sajátosságain, humorotokon, komolyságotokon, vágyaitokon múlik.

 

Az esküvő tanú szerepköre

Lennél az esküvői tanúm? – hangzik el a kérdés, amire mindenki boldog igennel felel. Na, de mi van utána?

tanú

Esküvői tanúnak lenni egy rendkívül megtisztelő feladat, hiszen ez remekül jelképezi, hogy fontos résztvevője vagy az ifjú pár életének, így szeretnének életük nagy napján is maguk mellett tudni. Talán éppen ezért is nehezedik ilyenkor nagy teher a tanúk vállára, hiszen mindenki igyekszik megfelelni a rá kiszabott felelős szerepkörnek. Segítségül összeszedtünk néhány dolgot, ami az esküvői tanúk feladata, és amire érdemes odafigyelnetek, ha már kiérdemeltétek ezt a rangos titulust.

Okmányok és ügyintézés

Egy tanú élete nemcsak móka és kacagás, hanem bizony a „száraz” papírmunkákban is részt kell vennie… Persze ez a kifejezés erős túlzás, és igazából ez, mint fő feladatkör, mindössze annyit takar, hogy az aláírásotokkal hivatalosan is igazolnotok kell az egybekelést az anyakönyvvezető előtt.

Az esküvő előtt

A nagy eseményt megelőzően a tanúk feladata az, hogy segítsék a menyasszonyt és a vőlegényt a szervezésben. Így többek között részt vesznek a ruhák és kiegészítők kiválasztásánál, valamint az esküvői program kitalálásában és megvalósításában, mindenekelőtt a pár boldogságát szem előtt tartva. Emellett a leány- és legénybúcsút is a tanúknak kell megszervezni.

Ceremóniamester vagy tanú?

Régen a mai ceremóniamester vagy vőfély szerepkörét is valamelyest a tanúk birtokolták, így ők tartották a pohárköszöntőket, valamint a menyasszonyrablást ők próbálták meghiúsítani. Manapság már ezek a feladatok többnyire átszálltak a ceremóniamesterre, de persze tradicionális lagzikon még mindig egy tekintélyes férfirokon birtokolja a tanú címét és kötelességeit.

Lelki támogatás

Talán a legfontosabb feladat, hogy a tanúk tartják a lelket az ifjú párban a nagy nap közeledtével, illetve ha az esküvőn esetlegesen nem úgy történnek a dolgok, ahogy el lettek tervezve. Még ha a problémák nem is mindig tudnak megoldódni, de ők azok, akik legfőbb bizalmasokként és családtagként, esetenként barátként azon fáradoznak, hogy felejthetetlen legyen az a bizonyos különleges nap.

 

Posts navigation

1 2 3
Scroll to top