Etikett jövendőbeli vőlegényeknek (1. rész)

Mi szükség etikettre – gondolhatnánk. Mi szükség merev szabályokra, melyek előírják, hogyan viselkedjünk, mit tegyünk, és mit ne tegyünk biztosan a jeles napon? Pedig az etikett korántsem valami merev, régi korokból ránk hagyományozott, üres konstrukció. Épp ellenkezőleg, mindig az aktuális kor hívja életre szabályait, s célja az, hogy úriemberekként elbűvöljük, és semmiképp se sértsük meg azt, aki a legfontosabb számunkra. Így hát Uraim, jövendőbeli vőlegények, ideje hogy vegyünk néhány leckét esküvői etikettből, hogy mindenben a kedvére tehessenek majd szívük választottjának a Nagy Napon.

Minden mozdulat önmagáért beszél. De legfőképpen értetek!

A most következő részben kiemelve néhány fontos momentumot végigvezetjük Önöket a menyegzőt megelőző néhány napon

1. A legénybúcsú

A legénybúcsú az öröm és az önfeledt ünneplés ideje. Ne essenek azonban túlzásba. Egy sztriptíz bár látogatás – habár sok film és urbán legenda menő dologként mutatja be – sértő lehet kedvesük számára. És mielőtt azt hinnék, örökre titok marad… Nem.

2. Előző este

Az esküvő előtti este illik tartózkodni az alkoholtól. Senki sem szeretné, ha másnap hasogató fejjel kellene „végigkínlódnia” élete legszebb napját. Fontos, hogy a vőlegény úgy ossza be energiáját és idejét kell beosztania, hogy az esküvő napján a lehető legfittebben és kiegyensúlyozott állapotban lehessen jelen. (Épp ezért a legénybúcsút egyenesen tilos az esküvő előtti napon tartani!)

3. A Nagy Nap előtti éjszaka

Az esküvő előtti éjszakát meglepően sok menyasszony szeretné egyedül tölteni, s ennek néhány régebbi korokból származó az érintetlenséget szimbolizáló jelentése mellett főként praktikus okai vannak. A vőlegények így kedvesüket másnap teljes menyasszonyi szépségében láthatják, nem pedig az idegeskedéstől, a rengeteg készülődéstől karikás szemekkel, sápadtan, ami nem igazán romantikus. Akármi is legyen az ok, ezt a kérést illik alkudozás nélkül tiszteletben tartani. Amikor másnap először látja meg a teljes menyasszonyi díszében a kedvesét, élvezze ki minden pillanatát. A menyasszony hónapokig készült erre a fellépésre, míg kiválasztja a megfelelő ruhát, és a hozzá illő kiegészítőket, sminket és frizurát. Mutassa ki neki mennyire jól sikerült, Mutassa ki, milyen büszke arra, hogy feleségül veheti!


És ezeket olvastad már?

Hagyományos és formabontó amerikai esküvők (1.rész)

Hagyományos és formabontó esküvők (2.rész)


Ugye? Nem is annyira merev szabályok ezek. Inkább apró, de fontos emlékeztetők, miről is szól ez a nap. Mi az, ami igazán lényeges, és mi az, ami méltatlan lenne hozzá.

A bejegyzés következő részében az esküvői szertartásra és a lakodalomra vonatkozóan adunk majd néhány hasznos tanácsot, hogy mind jobban kedvére tehessenek szerelmüknek a Nagy Napon.


Esküvő? Rengeteg hasznos tippünk van. Kövess bennünket a Facebooon!

Miért fontos az esküvő egy férfi életében?

Egy asztalra könyöklő kisfiú – a fején papírcsákó – réveteg tekintettel néz valahova a messzeségbe. Talán arról álmodik épp, hogy hercegnője, az a bizonyos Nagy Ő, hófehér ruhában, kezében virágcsokorral az oltár elé lép. Ugye milyen hiteltelenül hangzik? Az is.
Tény, hogy látszatra a férfiakat valahogy természetüknél fogva nem igazán érdeklik az esküvők, legalábbis nem úgy, ahogyan a nőket.

wedding-couple

Végülis mi lenne az esküvő? Ígéret? Ünnep? Puszta formalitás? Napjainkban, amikor a házasság nemcsak jogi, hanem morális értelemben is viszonylag könnyen fölbontható, sokan gondolják úgy (zömmel férfiak), hogy az esküvő nem más, mint fölösleges pénzkiadás, hercehurca, formaság.

Evolúciónk során megőriztük azt a nemek közti különbséget, hogy míg a férfiak többnyire szívesebben vadásznak mindig új prédára, s kevésbé kötődnek a biztonságot jelentő állandósághoz, addig nők számára fontosabb az elköteleződés, a stabilitás, az hogy az otthon tüzét őrizhessék. Ehhez pedig biztonságra van szükségük, minden nap új megerősítésekre, amelyek során tudhatják, hogy számíthatnak párjukra, és hogy az mellettük fog állni a nehézségek között is, nem csak a viharos szerelem röpke órái alatt.

Ugyanakkor pszichológiai kutatások igazolják, hogy nem csak a nők, hanem a férfiak életében is fontos, hogy legyen egy olyan mérföldkő, amely jelzi, hogy immár teljes értékű, felelős férfivé váltak. Mondhatunk bármilyen kifogást: hogy csak puszta formalitás, hogy az esküvő nem több mint a nyilvánosság előtt kimondott kötelező erejű nyilatkozat… tény, hogy (formájától, vallási mintáitól függetlenül) mind érzelmi, mind társadalmi szempontból fontos. Bizonyított, hogy a házasságban élők kevesebb eséllyel válnak külön, mint a házasság nélkül együtt élők.

Természetesen ahhoz, hogy egy esküvő létrejöhessen, el kell fogadni, hogy valóban fajsúlyos döntést hozunk. Onnantól ugyanis vállalnunk kell, hogy önmagunkon túl a társunkra is vigyázzunk, s ami a legfontosabb, biztosnak kell lennünk abban, hogy választottunkkal életünk végéig boldogok lehetünk. Közhely, de igaz, homokra nem lehet stabil házat építeni. Aki úgy gondolkodik, hogy „csak éldegélünk együtt, aztán majd meglátjuk” az valóban tarthat az esküvőtől. Viszont ha egy pár nem egyik napról a másikra él, hanem a közös jövőjüket tervezgetik, egy úton szeretnének tovább haladni az életükben, akkor az esküvő nem ronthat a kapcsolatukon, csak szebbé, tartalmasabbá, nemesebbé teheti. Ha pedig az életükbe gondok köszöntenének be, akkor egyfajta fogódzót adhat, hogy van közös múlt, közös élmények, közös fogadalom.

Minden nap egy új lehetőség arra, hogy meghozzuk ezt a döntést: „Igen” „Akarom”, kitartok a párom mellett, vele szeretnék élni „egészségen, betegségben”, teszek érte, és áldozatokat is hozok, ha arra van szükség.


Esküvő? Rengeteg hasznos tippünk van. Kövess bennünket a Facebooon!

Beszéljünk a vőlegényről!

Aligha vitatható, hogy majd minden esküvői szertartás fókuszpontja a káprázatosan szép menyegzői ruhában tündöklő menyasszony. Számtalan internetes fórum, online tanácsadás, esküvőszervezők és ruhatervezők honlapja foglalkozik a témával: milyen ruhát viseljen majd az ifjú feleség a Nagy Napon. A férfiak ilyenkor gyakran a háttérbe húzódnak kicsit, átengedve a násznép teljes figyelmét szépséges menyasszonyuknak, és gyakran az is előfordul, hiszen férfiakról van szó, hogy nem veszik eléggé komolyan a megfelelő öltöny kiválasztásának feladatát.

Hölgyeim, feltétlen mutassátok meg vőlegényeteknek ezt a bejegyzést!

Pedig akárcsak a menyasszony ruhájához a vőlegény megfelelő öltözetének kiválasztására is kellő időt és figyelmet kell fordítani, hiszen egy esküvőnek két fontos szereplője van.
Az alábbiakban adunk néhány fontos támpontot, mi az, amit mindenképp figyelembe kell venni az esküvői öltöny kiválasztása során.

das-volegeny

• A ruha kiválasztása előtt: Szánj elég időt arra, hogy mindent jól átgondolj!
(
A tapasztalatok szerint 3 hónap sem elég sok ehhez.) Mielőtt elmennél a ruhaüzletbe, számtalan döntést kell meghoznod, a teljesség igénye nélkül: modern vagy klasszikus darabot szeretnél; összhangban legyen-e a menyasszonyi ruhával, vagy valamilyen az esküvőn használt díszítő motívummal; figyelemfelhívó, vagy szolidan elegáns megjelenést szeretnél; nem vagy-e allergiás valamilyen szövetanyagra (gyapjú, selyem, moher vagy alpaka szőr…

• Az első és legfőbb szabály: Kérj tanácsot! Ne bízz csak a saját szemedben, elvégre nem minden nap hordasz esküvői ruhát, nincs pontos képed arról hogyan festesz, és talán festhetnél még elegánsabban benne.
Bátran hívd el egy barátodat, vagy még jobb, barátnődet a ruhapróbára, hiszen ők azok, akik eléggé jól ismerik a stílusod és egész biztosan őszinték lesznek hozzád, mi áll jól neked és mi nem.

• Fordíts kellő figyelmet a kiegészítőkre is! A részletek éppen olyan mérvadóak, mint maga az öltöny. Miután a főbb darabokat megvásároltad még hátravan az ehhez passzoló cipő, a zokni, a díszzsebkenő, az öv, az ékszerek, és ne feledkezzünk meg a mandzsettagombokról sem. Egy látványos, de stílusos mandzsettagomb komoly és elegáns külsőt kölcsönözhet még egy kevésbé jól szabott, olcsóbb anyagból készült öltönynek is. Figyelj a részletekre!

• Fő az elővigyázatosság! Érdemes az esküvő napjára csere inget beszerezni, hiszen a nyári melegben a nagy izgalomtól könnyen megizzadhatsz. Érhetnek apróbb balesetek is, egy sötét zakón esett folt még csak-csak eltüntethető, de ha az ingedet öntöd le vörös borral, az menthetetlen.

Ha mindezeket a szempontokat figyelembe veszed az öltöny kiválasztásánál, aligha kerülhetsz majd kellemetlen helyzetbe az öltözeted miatt.
És még valami: ez a nap a Te napod is, légy önmagad, olyan ruhát válassz, amely a Te ízlésedet tükrözi, amiben komfortosan érzed magad, hiszen csak így lehetsz majd felszabadult és felhőtlenül boldog a Nagy Napon.


Olvasd el menyasszonyi ruhákról szóló cikkeinket is!

Lovagi esküvő – Egy lovagi úrnő menyasszonyi ruhája

Menyasszonyi ruha: Béreljem, vagy csináltassam?


Esküvő? Rengeteg hasznos tippünk van. Kövess bennünket a Facebooon!

Lovagi esküvő – reménytelenül romantikusoknak (1. rész)

Ha az ősi hagyományok, régi korok rajongója vagy, és hozzá reménytelenül romantikus is, a lovagi stílusú esküvő nagyon fog tetszeni neked. A bejegyzés első részében adunk néhány tippet nektek, hogyan érdemes megszervezni és hogyan is néz ki egy ilyen esküvő.

Elsőre talán komolytalannak hangzik, hős lovag és elrabolt királykisasszony jelmezbe bújnotok az esküvőtök napján, de higgyétek el, ezt a döntést soha nem bánjátok meg. Miért?
Mert a kardok és pajzsok, a gyertyafény, a pompás lakoma és a színes középkori öltözékek kavalkádja, nem csak gyönyörű és bájosan romantikus, hanem igazi móka is. A lovagi stílusú esküvő olyan élmény, ami még a nagyiból is előcsalogatja a hajdan volt gyereket.

lovageskuvo

Rendezzetek szerepjátékot!

A móka kedvéért – mert miért ne? – rendezhettek szerepjátékot is, ahol a vőlegény, mint hős lovag a gonosz karmai közül menti ki menyasszonyát, az örömapa király lányát, s a hetedhét országra szóló szépség persze rögtön beleszeret.

A dekorációról

Ráadásul ahhoz, hogy középkori hangulatot tudjatok teremteni, nincs szükség se fényes páncélokra, se drágán bérelt lovakra, aranyhintóra…
Elég egy könyv tele ötletadó képekkel, egy kis fantázia, és akár ti magatok összeállíthatjátok a korhű dekorációt, megfelelő öltözékeket. A középkor egyik leggyakrabban használt motívuma a rózsa, ami nagyon szépen illik az esküvőhöz. Fontos, hogy a vendégeitek is tisztában legyenek a játékszabályokkal. Senki se jelenjen meg szmokingban az esküvőn, akaratlanul is megtörve ezzel az összhangot, kellemetlenül érezve magát. Érdemes régies hatású sárga, antik betűs levéltekercsben meghívni őket, hogy ezzel is megalapozzátok a hangulatot.

Az ételekről

Ha van alkalom, amihez tökéletesen illik a nagyitól, dédnagyitól örökölt recept gyűjteménye, hát ez az.
A középkori ételek összetevői ugyanis tipikusan azok a természetes alapanyagok, amikkel nagyanyáink sütöttek főztek. Ínycsiklandó sültek, halételek, hozzá friss párolt zöldség, friss gyümölcsök, pudingok mézzel leöntve, omlós piték erdei gyümölccsel töltve és mindehhez erős, fűszeres borok, gyümölcslé, és végül, de nem utolsó sorban nyugodtan jöhet az emeletes torta.

Mint láthatjátok, a lovagi esküvő egy igazán színes, izgalmas és vidám kavalkád, ahol a közös játék örömével ajándékozhatjátok meg magatokat és szeretteiteket.
Mindez azonban még korántsem a vége. Jövő héten kitérünk majd arra is, milyen ruhát illik magára öltenie egy korhű középkori menyasszonynak, és milyen részekből áll pontosan egy korabeli esküvői ceremónia.


Szeretnél még hasonló, esküvői témájú cikkeket olvasni? Kövess bennünket a Facebookon!

Posts navigation

1 2 3
Scroll to top