Amikor egy barátunk a vőfély – És keresve sem találhattunk volna jobbat

Ez most inkább egy konkrét élménybeszámoló lesz, hiszen valószínű, hogy amit mondani szeretnék, sokkal jobban átjön majd, ha egy konkrét emlékemet idézem fel Nektek.

Történt ugyanis, hogy ott voltam meghívottként egy esküvőn, ahol a pár egy kedves barátja volt a vőfély, vagy ha úgy tetszik, a ceremóniamester, bár amit ő csinált, az egy kicsit úgy volt mindkettő, hogy igazából egyik sem.

Nem erőltette a jófejséget, mégis mindenki örömmel hallgatott rá. Tudta, mikor kell beszélni, mikor kell hallgatni. Tudta, hogy ő most semmiféle főszerepben nincs, ez az este az ifjú páré, azonban kell egy szószóló, kell, aki kicsit gátat szab a komolyabb, ideje korán bekövetkező klikkesedésnek, s szükség van egy emberre, aki összetarja a násznépet, hogy ne váljanak tömeggé. Mindezt a legnagyobb természetességgel oldotta meg közös barátunk, aki egy kicsit olyan volt, mint egy jó fotós: a munkája nélkül bajban lennénk, azonban ő maga tulajdonképpen feltűnés nélkül van jelen mindvégig.

Persze nem könnyű a pár helyzete, hiszen amíg nem éles a helyet, nem igazán tudhatjuk, hogy a felkért barát vajon hogyan tud majd segíteni nekünk valójában a Nagy Nap lebonyolítsában, ezen belül is főként az este következő események mederben tartásában. Nem könnyű, de ha sikerül megtalálni és felkérni őt, a nem tolakodó, de mégis minden tekintetben ott lévő segítőnket, akkor egy kicsit, egy egészen kicsit bizony megütjük azt a bizonyos főnyereményt.

Amikor egy barátunk a vőfély – És már késő…

Gyakori, hogy a ceremóniamestert a pár a baráti társaságból választja ki. Persze ez nem mindig annyira jó ötlet.

Van ugyanis, hogy az ötlet bár nagyon remeknek tűnik elsőre, élesben már annál kevésbé bizonyul jó döntésnek a választás. Barátunk ugyanis lehet bármennyie is tehetséges dumagép, vagy éppen orbitális szervező, egy esküvő az azért más téma. Sokan vannak, komoly hányadban nem ismerik egymást, óriási az életkori szakadék egy-egy társaság között, tehát már maga a kommunikáció is problémás lehet, mármint a fiatalok nyelvén szólni nem biztos, hogy illendő az idős rokonok kitüntetett jelenléte okán, ha meg hozzájuk lövi be a stílust a huszonéves, valljuk be, botcsinálta vőfély, annak többnyire irritálóan modoros következményei lesznek.

Van ám olyaan is, hogy barátunk némi itallal igyekszik lazítani a feszültségen, amit leginkább ő érez, hiszen nincs felkészülve arra, hogy 150 ember hallgatja majd a szavát, illetve 200 véleményezi tevékenységét pisszegve és röhögcsélve. Így aztán hősünk idő előtt vállalhatatlanná válhat az elfogyasztott szeszektől, s finoman meg kell kérjük, hogy inkább  hagyja ezt az egész ceremóniamester dolgot, amíg még nem késő. Késő sokféleképpen lehet, de ezt a példák sorolgatása helyett inkább a fantáziádra bízom…

Érdemes tehát végiggondolni, hogy biztosan jó ötlet-e egy kedves barátot megterhelni egy ilyen feladattal, amely valójában egy kő kemény koncentrációt és acélidegeket kívánó munka, akárhonnan is nézzük…

Akik nélkülözhetetlenek egy esküvőn – A ceremóniamester

Jó igen, az ifjú párról most nem ejtenénk szót, bár igaz, hogy az ő hiányuk tudná okozni a legkülönösebb forgatókönyvet. Minden esetre ceremóniamester nélkül sem érdemes belefogni a szervezésbe.

A legjobb, ha ezt a szerepet egy profira bízzuk, legyen szó akár modern, visszafogott ceremóniamesterről, vagy klasszikus, szerepéből adódóan nem éppen visszafogott vőfélyről. Ők azok, akik tudják, érzik, mi történik, mikor mirevan szükség és hol kell adott esetben kisebb-nagyobb mértékben beavatkozni az események sodrába, hogy ne egy gigászi klikkesedés-halmazzá alakuljon át a Nagy Nap estéje annak akár már a második órájában.

Ő az, aki kézben képes tartani a sokaságot, ő az, aki egyszerre beszél a zenészek, a felszolgálók, a taxisok, de még az ünnep hevében ideje korán megittasodott vendégek nyelvén is. Szót ért velük, tudja, milyen az, amikor jól működnek a dolgok, s milyen az, amikor kevésbé, így aztán be kell egy kicsit avatkozni, finoman. Coach, projekt menedzser, szervező és elhárító. Egy jó ceremóniamesterre rábízhatjátok az egész estét.

Sőt! Az sem baj, ha emberünk nem profi, ellenben kvalitásai megvannak a szerepre. Ebben az esetben persze van némi kockázat, de ha van valaki, hozzánk nagyon közeli, született ceremóniamester, ha megbízunk benne, vele is egész biztosan jobban járunk, mintha teljesen üres maradna ez a poszt.

Az esküvő tanú szerepköre

Lennél az esküvői tanúm? – hangzik el a kérdés, amire mindenki boldog igennel felel. Na, de mi van utána?

tanú

Esküvői tanúnak lenni egy rendkívül megtisztelő feladat, hiszen ez remekül jelképezi, hogy fontos résztvevője vagy az ifjú pár életének, így szeretnének életük nagy napján is maguk mellett tudni. Talán éppen ezért is nehezedik ilyenkor nagy teher a tanúk vállára, hiszen mindenki igyekszik megfelelni a rá kiszabott felelős szerepkörnek. Segítségül összeszedtünk néhány dolgot, ami az esküvői tanúk feladata, és amire érdemes odafigyelnetek, ha már kiérdemeltétek ezt a rangos titulust.

Okmányok és ügyintézés

Egy tanú élete nemcsak móka és kacagás, hanem bizony a „száraz” papírmunkákban is részt kell vennie… Persze ez a kifejezés erős túlzás, és igazából ez, mint fő feladatkör, mindössze annyit takar, hogy az aláírásotokkal hivatalosan is igazolnotok kell az egybekelést az anyakönyvvezető előtt.

Az esküvő előtt

A nagy eseményt megelőzően a tanúk feladata az, hogy segítsék a menyasszonyt és a vőlegényt a szervezésben. Így többek között részt vesznek a ruhák és kiegészítők kiválasztásánál, valamint az esküvői program kitalálásában és megvalósításában, mindenekelőtt a pár boldogságát szem előtt tartva. Emellett a leány- és legénybúcsút is a tanúknak kell megszervezni.

Ceremóniamester vagy tanú?

Régen a mai ceremóniamester vagy vőfély szerepkörét is valamelyest a tanúk birtokolták, így ők tartották a pohárköszöntőket, valamint a menyasszonyrablást ők próbálták meghiúsítani. Manapság már ezek a feladatok többnyire átszálltak a ceremóniamesterre, de persze tradicionális lagzikon még mindig egy tekintélyes férfirokon birtokolja a tanú címét és kötelességeit.

Lelki támogatás

Talán a legfontosabb feladat, hogy a tanúk tartják a lelket az ifjú párban a nagy nap közeledtével, illetve ha az esküvőn esetlegesen nem úgy történnek a dolgok, ahogy el lettek tervezve. Még ha a problémák nem is mindig tudnak megoldódni, de ők azok, akik legfőbb bizalmasokként és családtagként, esetenként barátként azon fáradoznak, hogy felejthetetlen legyen az a bizonyos különleges nap.

 

Ceremóniamester vagy vőfély?

Számos hasonlóságuk mellett van néhány tényező, amely megkülönbözteti egymástól a ceremóniamestert és a vőfélyt. Segítünk eldönteni, melyik illik jobban az esküvőtökhöz!

ceremóniamester

Manapság egyre több újítás jelenik meg az esküvőkben. Így, bár továbbra is megtalálhatóak a szertartásokon és a lagzikon a különböző tradicionális elemek, de van, hogy erre az ifjú pár részéről egyáltalán nincs igény, és a hagyományőrzés helyett elsősorban az események zavartalan irányítására vágynak. Ilyenkor a vőfély helyett ceremóniamestert fogadnak, amely a vőfélyhez hasonlóan első számú feladatának tekinti, hogy a vállatokról levegye a tehert a nagy napon, és biztosítsa, hogy minden a terv szerint menjen. Könnyeden kommunikálnak, a problémamegoldó képességük kiváló és az elejétől a végéig a kezükben tartják az irányítást. Nézzük, melyek azok a kardinális pontok, amelyek elkülönítik őket egymástól!

A népiességen túl

A modern esküvőkön már nem elvárás az olyan népies öltözet, mint amilyenben a vőfély is megjelenik. Inkább az esküvői trendeket követve, a szabadosabb szerelésű ceremóniamesterek kezdenek előtérbe kerülni. Emellett megmaradtak ugyan a rímes, vicces monológok, azonban ezek már nem olyan hangsúlyosak, mint régebben voltak. A ceremóniamesterek repertoárjában a szórakoztatás csak egy pont a sok közül, és nem olyan kardinális, mint a vőfély esetében; gyakrabban tevékenykedik a háttérből, teret adva a nap főszereplőinek.

Rendezvényszervezés élesben

Egy ceremóniamester feladatainak körét nagyban kiteszi az, hogy az esküvő minden perce úgy teljen, ahogy azt a menyasszony és a vőlegény megkívánja. Ő tartja a kapcsolatot a szolgáltatókkal, informálja, és ha kell, terelgeti a vendégeket, valamint pontosan tudja a napi menetrendet, amely alapján mindig egy lépéssel az események előtt jár. A ceremóniamester amolyan jobb keze és az aznapi legjobb barátja a párnak, aki folyamatosan azon van, hogy minden és mindenki időre a helyén legyen.

Scroll to top