Amikor a férj még tanácsokat osztogathatott a feleségének…

Egy visegrádi esküvő igazi erőssége számtalan fontos dolog mellett a területi adottságokban rejlik, nevezetesen: Visegrád az élő középkor városa. Így aztán biztosak lehettek benne, hogy alaposan megérint majd a történelmi múlt Titeket is. Hogy ez miben nyilvánul meg, azt persze nem tudhatjuk. Ahány pár, annyi lehetőség
De csak úgy ízelítőül, nézzük meg, miben lehetett más egy középkori házaspár egy maihoz képest.

visegrádi esküvő_középkori esküvő
Egy sztereotip ábrázolás a női szerepekről. Lejegyzőnk ennél azért összetettebben gondolkodott.

Élt az 1300-as évek derekán egy névtelenségbe burkolózó, fiatal francia férj, aki úgy döntött, hogy a szóbeliség talán nem elég, így írásba adta feleségének, hogy mit vár majd tőle közös életükben.
Ez a szokás egyébként abszolút dívott a középkorban: a házassági fogadalom összetettebb és jóval kevésbé szimbolikus volt, mint manapság.

A lejegyző igen előzékeny volt, hiszen azzal kezdte, hogy mit kért őtőle ifjú (15 éves) felesége.
Az első pont egyszerű: ne haragudjon rá, amiért egyelőre fogalma sincsen, hogy mit kellene csinálnia egy feleségnek.
A második pedig már egész sokat elárul az előzményekről: ha férje úgy érzi, hogy valami baj van vele, vagy viselkedésével, akkor mindezt ne társaságban beszéljék meg, hanem négyszemközt.
És most biztosan arra számítasz, hogy jönnek a nőket eltipró parancsok a férfitól.

Pedig nem. A fiatal férj azt kéri, hogy őt szeresse a lány legjobban a földön, s más férfinak ne legyen helye a szívében. Ugyanakkor legyen engedelmes, hűséges (ezt ma is elvárjuk egymástól, még ha a megfogalmazással néha gondok is adódnak).
Érdekes módon arra is kitér, hogy fordítson kellő figyelmet férje öltözködésére, mert a szépen kialakuló ízlés és ügyesség egy esetleges későbbi házasság során hatalmas hasznára lehet a hölgynek.
Hát igen, a középkori emberek korán haltak…

Mókásnak hat, hogy külön részletes szaktanácsokat ad a különféle bolhák és tetvek hálószobától való távol tartásához, s aranyos, amikor mintegy óvatos célzásképpen recepteket is csatol kedvenceiről, így a „töltött malackáról” és néhány halkülönlegességről.

Sajnos nem tudjuk, mi lett velük, csupán ez az egy dokumentum maradt fent. Azt hiszem, ránk van bízva, hogy elképzeljük.


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Egy ütős kis visegrádi program a hétvégére

Most szombaton készültök Visegrádra, hogy felmérjétek a terepet? Akkor gyertek délelőtt, járjátok be az olyan esküvői helyszíneket, melyekkel már egyébként is szemeztetek, ugorjatok be mondjuk a Renaissance-ba egy ebédre, aztán rock and roll! Délutántól ugyanis robog a Visegrock 3 második napja!

visegrádi esküvő_beatrice koncert_visegrock
Visegrádon nemcsak az esküvők, de a minőségi koncertek is megszaporodtak az utóbbi időszakban. Vajon előkerülnek még a régi Rice-rajongók is?

Ha szeretitek a klasszikus rock zenét és nem érzitek úgy, hogy a húzósabb dallamok sosem lehetnek romantikusak, akkor ott a helyetek a városközpont Rendezvényterén.
A Visegrock harmadik alkalommal kerül megrendezésre, az első két alkalom tanulságai alapján pedig nem kell attól tartani, hogy ez valami egészen kellemetlen újabb adag a jellegzetes vidéki falunapok kimeríthetetlenül rettenetes töméntelenségéből. Igényes és minőségi élőzenére számíthattok  a javából, nem akármilyen környezetben méghozzá.

Pénteken csendülnek fel az óvatosabb, bluesos dallamok, olyan előadók jóvoltából, mint a BluesSteel, vagy Póka Egon izgalmas formációja Baricz Gergővel kiegészülve.
Este pedig kiderül, hogy mit lehet kihozni David Gilmour-ék csodájából, ha az nem egy óriási arénában szólal meg: Hungarian Pink Floyd Show.

Szombaton fél négykor a Tűzoltóság tart bemutatót, ahol lesz oltás, mentés, darabolás, és minden, amiből kiderül, hogy miért érdemes vadakat terelő juhász és üveggolyó mellett tűzoltónak is állni.
Oké, a jó kis főzőverseny elmaradhatatlan, utána azonban jön is az első zenekar 17:00-kor, a The Butchers.
Őket követi a Headbangs, hogy este hétre már mindenkinek össze-vissza álljon a haja, mert akkor jön csak a Naked Truckers, egy kis pörgős rockabillyvel (ki lehet próbálni, hogy pörög-e rendesen a mennyecskeruha).

20:00-kor repeszti arcon a közönséget Gibsonjának hangerejével Anda Bálint és a legendás Tűzkerék xT, Radics Béla szellemiségének talán leglelkesebb magyar továbbvivője.

22:00-kor pedig mindannyiunk örömére felcsendülnek majd (az agyonharsogott slágerek mellett remélhetőleg) a magyar rocktörténet feledhetetlen opusai is: a visegrádi rendezvénytér színpadán Nagy Feró és a Beatrice!

Benne vagytok egy lazulós hétvégében Visegrádon? Akkor tegyétek le egy kicsit az esküvőszervező füzetet és hadd szóljon zene!

(A rendezvény valamennyi programja ingyenes.)


Legyél te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Holnap lesz a szülők napja – Esküvő nélkülük sem lehetne…

Az ifjú pár az esküvő hosszadalmas előkészületei és a szervezkedés gyakori kesze-kuszaságában néha megfeledkezik egy pillanatra azokról, akik nélkül nemcsak hogy az esküvőt lehetetlen volna megszervezni, de valójában magát az életet is nekik köszönhetik. Bizony, szüleinkről van szó…

visegrádi esküvő_menyasszony és apa

 

Június 1. a szülők napja. Nem anyák napja, nem apák napja, hanem egy kollektív, egységében gyönyörű, bár nem túl gyakran emlegetett nap, melynek során ha mindenki sajnos nem is teheti meg, hogy köszönetet mondjon életéért szüleinek, azért a nagy rohanásban egy pillanatra jó ha megáll, akárcsak majd este, egy pohár bor, vagy egy finom tea mellett, leül a zajoktól és történésektől zavaros világ szélére és rájuk gondol.

A szülők tisztelete minden egyes kultúrának évezredek óta része, s amíg ember él a földön, minden bizonnyal az is marad. És lényegében mindegy, hogy miképpen gondolunk vissza gyerekkorunkra – ma nem lehetnénk ott, ahol vagyunk, ha ők nincsenek.

Valamennyi esküvőnek gyönyörű része az a pillanat, amikor az ifjú férj és a feleség egy-egy szál virággal köszönik szüleiket. Ilyenkor egy-egy könnycsepp még a legmókásabb, vagy épp legkeményebb férfiak szeme sarkában is megjelenik. Ez így van rendjén.
A visegrádi esküvői fotókon is, vissza-visszanézve a legszebb pillanatokat, szinte mindig látjuk azt a csillanást a szemekben. Évtizedek összegződnek ott, abban az egy könnycseppben.
Még az is lehet, hogy sosem szabadna lefotózni…


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

 

Kép forrása: www.bridebox.com

A menyecskeruha mai megfelelője igen sokat egyszerűsödött

Kevesen tudják, a nálunk Visegrádon esküdő párok is rácsodálkoznak, amikor valamelyik beszélgetésünk során felmerül, hogy azok a menyecskeruhák, amelyek ma divatosak, felépítésükre nézve sokkal egyszerűbbek, mint mondjuk száz évvel ezelőtti őseik voltak.
És ez nem is csak kifejezetten magyar sajátosság.

Traditional ethnic costumes

Az esküvők világában napjainkra lényegében abszolút térhódítással győzött a 20. századi nyugati szokásrendszer. És bár mostanában egyre több pár keresi a hagyományos utakat az esküvőszervezésben, azért a fő sodor mégis a nyugat-európai stílé.

A menyecskeruhát éjfélkor veszi fel az ifjú feleség, ezzel szimbolizálva az átalakulást.
Innentől kezdve ő a lakodalom szó szerinti háziasszonya, s ekkor érezheti azt ténylegesen a fiatal férj is, hogy most már nem a menyasszonyát, hanem a feleségét tudja maga mellett.
A hagyományos magyar menyecskeruha egy, a menyasszonyi ruha különlegességeit magán hordozó, de annál azért jóval egyszerűbb ruha volt, legjellegzetesebb tulajdonsága a mai napig is a forgó-pörgő szoknyarész, hiszen az igazi tánc csak éjfél után kezdődik.
Összetett díszítése mára eltűnt, a menyecskeruha jellegében mostanra egy olyan, könnyedebb estélyi ruha, amely a későbbi alkalmakkor is bátran felvehető, még annak ellenére is, hogy színében a legtöbbször a bordó dominál.
Mert ma már senki sem érzi úgy, hogy egy bordó estélyi ruha múltja egy esküvő második központi ruhakollekciójának korai pályafutása.


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Kép forrása: www.world4.eu

Open post

Egy kora nyári délutáni séta Visegrádon?

Még nem tudjátok, hol lesz az esküvő, de Visegrád is ott van a lehetőségek között?
Ne feszüljetek rá a dologra túlságosan, a tapasztalatok szerint úgyis a helyszín választ ki benneteket.
Sétáljatok inkább egyet az erdőben és igyatok meg egy finom kávét a városban. Gyönyörű az idő!

IMG_2786
Úton a Telgárthy-rét felé. Gyönyörű sétálóidőre számíthatunk egész héten.

Május közepe van – és bár az utóbbi hetekben annyi eső esett, hogy már akkor is vizesnek érezte magát az ember, ha a szobában ült, – ezen a héten már csodás meleg lesz.
A lehető legjobb idő egy romantikus erdei sétához. Itt Visegrádon igazán nem panaszkodhatunk, alaposan el vagyunk kényeztetve gyönyörű erdei szakaszokkal, forrásokkal, tisztásokkal, szép zöld hegyoldalakkal, patakkal, szóval csak javasolni tudjuk, hogy üljetek kocsiba, vagy buszra és ruccanjatok ki egy nyugalmas délutánra.

Séta közben annyi szépséget láthattok majd, hogy Ti is megérezhetitek már fél óra elteltével, hogy miért gondolják olyan sokan hazánkban, hogy Visegrádon valahogy minden együtt van: erdő, történelem, nyugalom,– hogy ez a kisváros tényleg egy gyöngyszem a Pilis lábánál.

Még nincs tömeg, még nem követik egymást a kirándulóbuszok. Kettesben lehettek az erdőben.
Ha pedig felkapaszkodtok a Salamon-toronyba, vagy a Várhegyre, egy pillanat alatt elétek tárul a Dunakanyar, teljes májusi vértezetében.

És a tavaszi fények is abszolút velünk vannak, úgyhogy fotózni is érdemes. Ne maradjatok otthon ilyen jó időben!


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Pünkösdi esküvő – Miért piros a pünkösdi esküvői ruha?

piros esküvői ruha
A világ számos országában szokásos ilyenkor a piros esküvői ruha.

Nem éppen hétköznapi jelenség, hogy a keresztények bármely történelmi felekezete tárt karokkal fogadja a pünkösdi időszakban házasodni vágyó párokat. Persze vannak kivételek. Méghozzá egyre több.

És ahogyan az elgondolkodtató, de meg nem igazán érthető mondás tartja: a kivétel erősíti a szabályt.
Na jó, de miért a piros a pünkösd színe?

Pünkösd a keresztény világban még a karácsonynál is fontosabb ünnep, helye közvetlenül a húsvét mellett van. Ekkor ünnepeljük Szentlélek alászállását, mely végeredményben nem mást takar, mint a keresztény egyház megszületését. Sok helyütt ilyenkor a templomok tetejéről vörös rózsaszirmokat szórnak, a papok pedig piros ünnepi öltözetben miséznek. A piros a Szentlélek színe.

A középkorban alakult ki a pünkösdkor a galambok szimbolikus szabadon eresztése is, de a templomok ormairól ekkoriban égő kóccsomókat is szórtak, Szentlélek alászállását kísérő lángnyelveket megidézendő.

Mivel nagyon fontos egyházi ünnepkörről van szó, ezért gyakori, hogy egész egyszerűen visszautasítják az esküdni kívánó párokat, arra kérve őket, hogy válasszanak másik időpontot.
Ahol azonban ekkor is összeadja a fiatalokat a pap, jellegzetes választás, főként a hívő menyasszonyok körében a piros esküvői ruha. Természetesen ugyanazért, amiért az egyház képviselői is ezt a színt választják évszázadok óta.

Érdemes tehát megértéssel, türelemmel és nem utolsó sorban tisztelettel fogadni az egyházak viszonyulását, ha Pünkösdkor szeretnénk házasodni, és felesleges megsértődni, ha későbbi időpontot javasol a tiszteletes, esetleg arra kér bennünket, hogy a piros színt valamilyen módon mi magunk is hozzuk be a templomba.


Légy Te is Visegrád fan –  Kövess bennünket a Facebookon!

3000 fős esküvő 7000 dolláros ruhával?

Éppen hatvan évvel ezelőtt kelt egybe III. Rainer monacói herceg és a gyönyörűséges Grace Kelly. Semmi sem volt klasszikus a szó szoros értelmében, kivéve talán azt, hogy a polgári szertartást egy nappal követte az egyházi.

Grace Kelly esküvői ruhában az árkádok alatt, menyasszonyi csokorral a kezében

Az antik csipkéből és különleges selyemtaftból varrott esküvői ruhaköltemény természetesen Hollywoodban készült, s Helen Rose munkáját dicséri a mai napig.

Grace Kelly nem hazudtolta meg magát: szinte mindvégig jelen volt a ruha elkészítése során, pedig a folyamat közel két és fél hónapig tartott, s ha az arát is beleszámítjuk, összesen 36-an dolgoztak rajta.

Grace Kelly esküvői ruhája több mint 7000 dollárba került, ez a „több mint” pedig azért figyelemre méltó kifejezés, mert a tervező gázsiját közel sem tartalmazta.

A Philadelphiai Művészeti Múzeumban ma is látható ruha igazi érdekesség azonban nem az volt, hogy halomnyi pénzbe került, hanem sokkal inkább a kor esküvőire gyakorolt hatása. Az 1960-as évek közepéig ugyanis innentől kezdve Kelly ruhája lett az abszolút meghatározó a menyasszonyok ízlését tekintve, így ha nem is kellett lehúzniuk a rolót odalent Párizsban, azért igen erőteljesen megérezte az európai divat Mekkája, hogy Grace Kelly a Champs Elysse helyett Beverly Hills álomgyárosait választotta.

Az esküvőn egyébként 3000 meghívott vendég jelent meg, akik közül 700-an a másnapi esküvői ceremónián is részt vehettek. A lagzi egy hétig tartott. Hogy mennyibe került ez az egész? Nos, vannak olyan országok, melyek éves költségvetésének mutatói igen jelentősen kilengenének, ha egy ekkora összeg egyszer csak eltűnne a büdzséből.


Legyél Te is Visegrád fan – kövess minket Facebookon!


 

Bajban az esküvők egyik legnépszerűbb dala

Tudod, melyik az a dal, amely évtizedek óta az egész világon az egyik listavezető, ha esküvőkről van szó? 
Alábbi írásunkból az is kiderül, miért vannak pácban a „szerzői”.

stairway to heaven_esküvő

Az 1970-es években született a rocktörténelem egyik legmeghatározóbb száma, mely gyönyörű dallama és szuggesztív szövege miatt is, több százezer esküvőn hangzott már el a boldogító igen alatt az elmúlt, közel negyven évben.
Robert Plant, Jimmy Page, John Bonham és John Paul Jones jegyzik a dalt. Pedig jövő héten, amikor megkezdődik a szerzemény kapcsán egy igen komolynak ígérkező bírósági tárgyalás, nagyon könnyen elképzelhető, hogy törvényesen is kimondják, a Stairway To Heaven eredetileg nem a Led Zeppelin szerzeménye. Legalábbis nem teljesen.

https://youtu.be/oW_7XBrDBAA

A dal emblematikus gitártémáját ugyanis örökösének ügyvédje szerint Randy California írta, az egykori Spirit együttes gitáros-zeneszerzője. A Stairway to Heaven nyitó dallamainak kísértetiesen hasonló futamait meghallgathatjuk a Spirit Taurus című dalában is.

Elég lelombozó érzés szembesülni az efféle jelenségekkel, főleg Zeppelin rajongóként.

Egy kicsit olyan, mint amikor kiderül, hogy Radnóti bizony nem egyszer csalta meg Fannit, vagy hogy Brad Pitt és Jennifer Aniston házassága is véget érhet. Kinek melyik a szíven ütőbb…

Mindez persze nem kell, hogy bárkit is befolyásoljon, ha úgy érzi, kizárólag a Stairway to Heaven-re hajlandó oltár elé állni. Nekünk hallgatóságnak ez az egész legfeljebb egy tisztázatlan pont valahol a zenetörténetben, esetleg egy kissé zavaró árnyalatú folt egy legendás zenekar tablóján.

A Stairway to Heaven akkor is az, ami, ha kiderül róla, hogy maga Beethoven írta…


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

A Star Wars szerelmes párjai

Május 4-én minden angolul egy picit is beszélő Star Wars rajongó May the 4th Be With You felkiáltással köszönti ismerőseit. Az erő legyen Veled is, főképp, ha már serényen szervezed az esküvőt, vagy éppen a Nagy Nap csodás, ám kétségtelenül fárasztó perceit pihened ki. Mi a Star Wars két emblematikus szerelmes párjával ünnepeljük ezt a napot!

Han és Leia civódnak

Han Solo és Leia hercegnő

Kezdhetném azzal, hogy a romantikus történetmesélés klasszikus epizódjelenete, amikor a gyönyörű, porcelánbőrű hercegkisasszony beleszeret a lehetőség szerint bronzbarna, kissé izzadt és leplezetlenül borostás kalózba. Azonban a Star Wars helyszíne önmagában is küszöbön kívülre utalja a tipikust, hiszen az űrben, vagy akár pontosabban: az Ezeréves Sólyom fedélzetén minden kicsit másképp van.

Han és Leia szerelmét jóindulattal sem lehetne az első pillantás varázsára fogni, az első időkben inkább valami megvetésfélét éreznek egymás iránt, fenntartva társadalmi hovatartozásuk sztereotip viszonyát. Bár a civódás óvodáskorunktól jellemzi a szerelmi életünket, valahogy mégis inkább Leia és Luke Skywalker között látszott kialakulni valami – mint később kiderült, a testvéri szeretet :)

Han Solo és Leia csókja

A két karakter önmagában is érdekes, izgalmas jelenség, hiszen Leia, bár gyönyörű nő – ahogy azt Han Solo már legelső találkozásukkor említés tárgyává teszi – mégsem egy „elveszett madárka” típus, sőt, paródiák is bőséggel készültek, melyek figyelemreméltó harci képességeit figurázták ki. Han pedig, bár kissé önelégült és önközpontú, mégis bátor és kétségtelenül lovagias férfi, aki kész lett volna szó nélkül odébb állni, ha Luke és Leia valóban szerelmesek.

Kettejük kapcsolata örök civódás, olyan igazi barátság és szerelem kapcsolat, egészen Han tragikus haláláig Az ébredő Erőben. A néző szempontjából izgalmas párost alkottak.

 

Padmé Amidala és Anakin Skywalker

Kettejük szerelme már jóval kevésbé csábító, egy blogbejegyzés felől nézve legalábbis mindenképpen. Eleve jellemző a 2. trilógiára az alulírtság, mintha a forgatókönyvvel nem vesződtek volna túl sokat. A digitális technológia új vívmányai szépen körvonalazódnak mindhárom részben, de történetmesélés terén messze elmaradnak az első hármastól.

Anakin és Padmé a Naboon

Ez persze Padmé és Anakin szerelmére is rányomta a bélyegét. A 9 éves Anakin szinte biztosan nem szeretett bele reménytelenül a nála 5 évvel idősebb, de még így is csupán 14 éves Padméba. Márpedig húszas éveik elején, amikor ismét találkoznak, Anakin már eleve „izgul”, hogy viszont láthatja Padmét.

Padmé pedig indokolatlanul gyerekként kezeli Anakint, akibe később beleszeret, és akivel össze is házasodik. Szerelmük, bár alapulhat az első pillantás varázsára, teljesen kifejtetlenül marad, űrt hagyva a maga után a nézőben (hogy egy szóviccel éljek). Pedig lényegében a teljes 2. trilógia az ő szerelmükre alapul, Anakin végül a Padmé elvesztése miatt érzett mélységes félelme és szenvedése okán tér át a sötét oldalra. Így tehát megérdemeltek volna egy masszívabb forgatókönyvet.

Mindazonáltal: May the 4th Be With You!


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess minket a Facebookon!


Képek forrása: starwars.com

Próbavacsora ügyesen

Függetlenül attól, hogy hol szeretnétek majd tartani az esküvőtöket (na jó, azért nem teljesen függetlenül), nagyon fontos, hogy a már szóba jövő helyszíneken próbáljátok ki, mit tud a séf, a felszolgálószemélyzet és úgy általában, hogy érzitek magatokat.
Van azonban egy apróság, amire mindenképpen oda kel figyelni!

esküvői vacsora_visegrád esküvő

A próbavacsora az esküvői helyszínek felmérésének egyik első lépése, az legalábbis egészen biztos, hogy a legelsők egyike. Teljesen igazatok van abban, hogy a kaják kérdését nem lehet a véletlenre bízni, hiszen az esküvői vacsorára még nagyon hosszú évtizedeken át fog emlékezni mindenki, legfőképpen akkor, ha valami gond van körülötte. Ez sajnos így van. De fordítsuk inkább pozitívra a dolgot: a legjobbat kell kiválasztanotok, hiszen közös esküvőtök csak egyszer van ebben az életben.

 

A trükk abban rejlik, hogy nem szabad – vagy enyhítsünk ezen egy kicsit: nem igazán javasolt – előre bejelentett próbavacsorára érkezni egyetlen étterembe sem. Mert mi Visegrádon egész biztosan garantáljuk, hogy nem fogtok csalódni, de hát valljuk be őszintén: mindenki ezt mondja.
A legjobb, ha csak úgy, mint bármely más vendég, betértek a kiszemelt helyszínekre, és felméritek a terepet. Ne tudja senki, hogy mire készültök és miért érkeztetek!

 

Dönteni nem lesz nehéz: egész biztosan rá tudtok majd bökni arra a cégnévre, logóra, (vagy ahogy tetszik), amit vitán felül mindketten támogattok.
Na jó, a vitán felül talán egy kicsit erős. Persze ez nem baj.
Vitázni is meg kell tanulni előbb-utóbb. A szerelmeseknek is.


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Posts navigation

1 2 3 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56
Scroll to top