Esküvői dekoráció, téli témákkal – 1. rész

Sokakat kiráz a hideg a télen tartott esküvő gondolatától, de van, aki mindig arról álmodott, hogy hóesésben mondhatja ki a boldogító igent. Sajnos a havazást nem garantálhatja egy esküvőszervező (ahogy a meteorológus sem – lássuk az idei fehér-, vagy nem-fehér karácsony dilemmáját), de ajánlhat néhány klisémentes dekorációt.
14 (5)_798

Fehér, piros, zöld – néhány szó a színekről

Ha egy téli esküvő színei között az alapot a fehér adja, s ezen fonódik össze a piros és a zöld (pl. masnik, vagy lampionok közegében), megidéztük a karácsony szellemét.

Nincs is ezzel semmi baj, de egy esküvőszervezőnek fel kell hívnia a pár figyelmét arra, hogy más utakon is el lehet indulni. A színek terepén kószálva tovább, először is érdemes tisztázni, hogy a hideg vagy a meleg színeket részesítjük-e előnyben.

Ha a téli évszakot akarjuk reprezentálni, akkor a fehér és az ezüst párosa elegáns, klasszikus, mégsem unalmas választás. Esetleg némi világosabb kék díszítőelem, s ezzel meg is idéztük a havat és a jeget is.
14 (4)_798
Azonban meleg színek közül is válogathatunk, nem leszünk „évszak idegenek”, hiszen a belső terek melegsége, a kandallóban lobogó láng a téli időszak egyik legnagyobb élménye. Így nem kell félni a bordó, a barna felhasználásától sem.

A Sirály Étteremben több olyan téli esküvőt is tartottunk, ahol a kettő keverékével dolgoztunk. A lenti képen például az alapot a fehér jelentette, de egy masni formájában belecsempésztünk egy kis melegséget is. Felül pedig épp ennek fordítottja állt a középpontban, vagyis meleg színek, némi fehérrel és egy kevés jéggel :)

Open post

Ajándékozz pihenést karácsonyra

Az esküvői-karácsonyi ajándékok harmadik részében egy olyan ajándékot ajánlok, ami ugyan nem kézzelfogható, nem tudod becsomagolni, mégis egyet jelent a tökéletes testi-lelki feltöltődéssel. Ajándékozz wellness hétvégét kedvenc jegyespárodnak!

_PIX6097_798

Karácsony és Hotel Visegrád

A jegyespár hétköznapjai, bár elsősorban egymás szeretetében telnek, telve vannak feszültséggel, fáradtsággal, apró bosszúságokkal is. Az esküvő megszervezése nem mentes a bonyodalmaktól, van benne tapasztalatom bőséggel, úgyhogy pontosan tisztában vagyok vele.

A családok összeboronálása, a legjobb szolgáltatók felkutatása, vagy akár a menyasszony és a vőlegény elképzeléseinek összehangolása – csak néhány pont, ami egy kisebb összezördüléstől kezdve, egy kiadósabb veszekedésig, bármit kiválthat.

Éppen ezért, az év vége felé közeledve a legjobb ajándék lehet egy kiadós, „nem érdekel semmi más, csak Te és jómagam” típusú pihenés: egy wellness hétvége. A Hotel Visegrádnál ezzel pontosan tisztában vagyunk, és készítettünk is egy ilyen ajándékcsomagot.

pix-1757_798
Wellness hétvége – kikapcsolódás visegrádi minőségben

Az elején azt írtam, nem kézzelfogható ajándékról lesz szó. Ez nem teljesen igaz. Be tudod csomagolni és át tudod adni: az ajándékutalványt, aminek designját a Te igényeid szerint készítjük el, hogy egyedi legyen, hogy a jegyespár ezt is megőrizhesse, emlékként.

Szaunák, dunai panorámás pezsgőfürdő, gőzkabin, medencék, sókabin – ezt kínálja wellness részlegünk, s ezt kínáljuk a Hotel Visegrádnál ínycsiklandozó ételek, négycsillagos szobák és nagy mennyiségű Visegrád kíséretében.

Ha Te most azonnal indulnál, gondold el, hogy fog neki örülni a jegyespár, a sok fáradtság után, ami a készülődéssel jár. Na persze Téged is szeretettel várunk!

4. Adventi Kézműves Vásár Visegrádon

Idén is finom romantikával indítjuk a karácsonyi szezont, hiszen december 12-13-án két napra megnyitja kapuit a 4. Adventi Kézműves Vásár Visegrádon! Sétahajót is indítunk Budapestről…

adventi-vasar-k

Visegrád nem csupán egy kistelepülés a Dunakanyarból, hanem Magyarország egyik legizgalmasabb, apró gyöngyszeme, mely soha nem akarja magát nagyobbnak mutatni, hiszen miért is lenne szüksége minderre annak a városnak, melynek neve idestova 1000 éve ismerős Európa-szerte valamennyi, önmagára valamit is adó utazó számára.

 

Kézműves vásárunk gondolata is mindennek szelemében fogant, amikor úgy döntöttünk, hogy a frissen átadott Palotaház udvarának különleges adottságait azon melegében szeretnénk kihasználni, mert valójában nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit mutat egy szép vásár ebben a környezetben.

 

Mára szinte tradícióvá lett családias kis adventi vásárunk, s idén már sétahajóval is jöhettek, ha Budapestről szeretnétek indulni.

 

December 12-én, szombaton a Vigadó térről indul a hajó reggel 9 órakor, s körülbelül déli 12 órára ér majd Visegrádra.

 

Aki szeretne már az utazás során ténykedni, kézműveskedni egy kicsit, abszolút nem kell visszafognia magát, persze a fiatal szerelmeseket lehet, hogy jobban elkápráztatja majd a táj…

 

Délben máris a Szent György Lovagrend haditorna bemutatójával indítjuk a napot, majd 14 órától ismét hajóra szállhat, aki szeretne, egy hamisítatlan dunakanyari sétahajózásra.

 

A hajó 16:30-kor indul vissza a Vigadó térre, így négy és fél nagyszerű órátok lesz Visegrádon!

 

adventi_visegrad_nyito

Másnap, december 13-án délben indulnak a napi programok, ahol a vásárban tanulhattok majd középkori táncokat, a gyerekeket pedig izgalmas kézműves foglalkozások várják.

 

 

16 órakor Betlehemi műsor következik, majd a kétnapos rendezvény záró akkordjaként a Szimbola együttes világzenei koncertje.

 

 

Visegrád. Karácsony. Kultúra. Tradíció. Ez a négy szó, azt hiszem eleget mond ahhoz, hogy a hétvégén a nagyvárostól messze, valóságos nyugalomban és őszinte egymás felé fordulással készüljetek a Karácsonyra Ti is.

 

 

Képek forrása:

www.wineflow.hu

www.travelo.hu

 

 

Esküvői-karácsonyi ajándék – 2. rész

Közeledik a karácsony, s ha van olyan rokonod vagy barátod, aki már jegyben jár, biztosan lázban égsz, hogy olyan ajándékot adj Neki, ami duplán jó, egy szuper esküvői-karácsonyi ajándékot. Az előző részben az egyedi karácsonyfadíszekről írtam, de mára is olyasmivel készültem, amitől a család minden tagjának könnybe lábad majd a szeme. Vigyázat, hosszú és informatív bejegyzés következik! :)

family_tree_by_knotty_inks-d27doqi_798

Összefonódó családfa

Az esküvővel nem egyedül a pár kel egybe, de két család is egyesül. Ez néha egy kis tányércsörgéssel zajlik le, máskor minden gond nélkül találnak egymásra a szülők, nagyszülők, rokonok. Legyen bárhogy is, egymás szeretetén túl mindenki ápolja a saját gyökereit is, s örömmel emlékszik vissza arra, hogy honnan jött, mert mindig jó visszarévedni a meghitt családi fészekre.

Éppen ezért lehet tökéletes ajándék egy családfakutatás, persze mind a menyasszony, mind pedig a vőlegény családjára. Azonban erre időben fel kell készülni, hiszen nincs „két napon belül kiszállítjuk” akció, a folyamat hosszadalmas, s minden esetben egyedi, ugyanis nem lehet tudni, hogy adott esetben az iratok mennyire hozzáférhetőek, átláthatóak, rendezettek stb.

24x18-D3G769-med-banner-40_399Illetve azt is figyelembe kell venni, hogy a családfakutatás és a származási táblák készítése két külön munkafolyamat. Lényegében ez azt jelenti, hogy a családfakutatás az adatokat szolgáltatja és a származási táblával kapjuk meg ezeket egy szép, grafikus köntösben.

Te magad is nekiláthatsz a kutatásnak, és a Magyar Nemzeti Levéltár a segítségedre lesz, sőt, ha már vannak kiinduló adataid, akkor ez a segítség hatványozódik, és sokkal jobban élvezheted az előnyeit, mintha üres kézzel lépnél a levéltárosok elé. Azonban teljes körű szolgáltatást nem ad a Magyar Nemzeti Levéltár, ha nem akarsz vele bíbelődni, akkor egy erre specializálódott céget kell felkérned.

Árat sajnos nem fogsz találni, amit találsz, azt pedig nem érdemes komolyan venned, mert alapvetően ajánlatkéréssel, és az egyedi feltételekhez illeszkedő árazással történik a családfakutatás (legalábbis, ha profival dolgozol).

Living-Room-Family-Tree-Wall-Decal_798

Hogy adjam át?

Nyilván felmerül Benned a kérdés, hogy mi a legjobb módja a családfa ajándékozásnak. Nehéz kérdés, hiszen speciális meglepetésről van szó. Először is, ahogy már írtam, nem lesz meg egyhamar, így ha még idén szeretnél családfát ajándékozni, akkor rendeld meg, indítsd el a folyamatot, s karácsonykor csak jelképesen add át a jegyespárnak.

Ha már valamikor készíttettél, vagy készítettél családfát, s „csak” ki kell egészíteni, vagy esetleg jövő karácsonyra szánod, akkor a legnagyobb kérdés a design. Ebben az esetben például készíttethetsz egy szép, grafikus származási táblát (esetleg megcsinálhatod Te magad is, ami nem lesz egyszerű), s akkor van mit „konkrétan”, a maga tárgyiasságában átadni.

Egy másik, hatalmas munkával járó, de örök érvényű és csodaszép megoldás, ha falfestményt, faldekorációt csináltatsz belőle. Például egy sematikus fát, az ágakon feltüntetve a neveket, vagy akár az arcképeket, esetleg vegyesen. Ennek példáját láthatod a képen is.

Ez a megoldás tökéletes akkor is, ha nem végzel családfakutatást, és „csupán” a dédnagyszülőkig mész vissza, akikről valószínűleg még képed is van. Ráadásul így a falon is kényelmesen elfér majd a festmény :)


képek forrási:

knotty-inks.deviantart.com

innovativestencils.com

Open post

Azok a visegrádi téli esték…

Maholnap beköszönt a december,  és Visegrád is felöltözik lassanként gyönyörű téli ruhájába: hó lepi majd be a Várhegyet, a Sibrik-domb és a Salamon-torony is fehérbe burkolózik, s elénk tárul mindaz, amit a téli Visegrád jelent az itt lakóknak ugyanúgy, akárcsak a pihenni érkezőknek.

téli visegrád

Az utcaképek valahogyan más értelmet nyernek télen. Minden lelassul, minden házsarok és egykor talán a király palotáját alkotó kőperem megnyugszik. A fények reggeltől kora délutánig alig változnak, a perspektívák sokszínűségéről áttevődik a hangsúly az időtlenségre, és arra, hogy a történelem hiába oly viszontagságos, van, ami egész egyszerűen nem változik, elpusztíthatatlan és reménykedve merem állítani, hogy örök.

Ha megérkezel decemberben Visegrádra, nem fog el az az érzés, ami talán rabul ejtene, ha júliusban, vagy augusztusban érkeznél, a hódítási vágy, hogy azonnal fent teremj a Fellegvárban, körbenézz odafentről, majd indulj is tovább, lefelé, mindent megtekintve egy pillanatra, hogy feltöltekezz mindazzal, amit Visegrád tálcán kínál, alig negyven perc autóútra a fővárostól. Nem. Ez más.

Decemberben kézen fogva sétáltok, talán csak egyetlen utcát jártok végig szép lassan, és ott legbelül valami egészen kimondhatatlan békét és harmóniát kaptok attól a rövidke délutántól, vagy estétől.

visegrád tél 3

Beültök a Renasissance-ba, vagy a Sirályba elkölteni egy kellemes vacsorát, közben mindvégig veletek marad az a különös érzés, mintha hazaérkeztetek volna valahonnan nagyon messziről.

 

Visegrádra mindenki hazajön egy kicsit. No nem a történelem, vagy épp a magyarság szakrális, pilisi pontjainak közelsége miatt. Megmondom őszintén, hogy nem tudok rájönni, mi ez az érzés.

Ennyi idő után sem. Csak azt tudom, hogy nem adnám oda semmiért.

 

A képek forrása:

www.flytandem.hu

www.kaland.sport.hu

Esküvői-karácsonyi ajándék – 1. rész

A legjobb ajándékötletek valahogy mindig a keresetlenség pillanatában ugranak elő. Viszont sokaknak komoly fejtörést okoz, hogy ajándékot válasszanak a szeretteiknek. A menyasszonynak vagy a vőlegénynek, illetve a jegyespárnak szánt karácsonyi ajándék pedig még komplikáltabbnak tűnik, holott épp ellenkezőleg: ehhez vannak szuper támpontjaink. Neked is segítek egy-két tippel!

1412196494_heart_exeter798

Ezeket inkább hagyd a boltban

Először is néhány szót arról, hogy mit ne: A legrosszabb, amit tehetsz, hogy egy tematikus boltban (legyen az akár webshop) kiválasztasz valami „esküvőset”, valamit, amin van egy sematizált menyasszony, vőlegény, jegyespár, gyűrűk stb.. Ez annyi, mintha felkapnád az első utadba kerülő „esküvős süteményes dobozt” (még akkor is, ha egyébként heteken keresztül ment a rágódás, hogy mit is kellene venni).

Egyedi karácsonyi díszek

A cikk elején azt írtam, hogy nem is olyan nehéz jó esküvői-karácsonyi ajándékot kitalálni. Ennek egyik oka az, hogy akár a praktikum is vezetheti a kezedet. Számtalan dolog van, ami még hiányzik a jegyespár háztartásából, s míg a botmixer nem feltétlenül a legjobb ajándék karácsonyra, vannak olyan tárgyak is, melyek szükségesek, de egyben meghittek is.

Ilyen például a karácsonyfadísz, melyre a legtöbb pár biztos nem gondol – legalábbis nem az „első körben”. Pedig nagy hiány, ha elfelejtődik, s rohamléptékben kell pótolni karácsony előtt néhány nappal.

Esküvői-karácsonyi ajándékként szerintem bensőséges és kifejező, ha gravíroztatod az üveggömböket (vagy legyenek bármilyen formájúak is az általad választott díszek). Ma már szinte végtelenek a lehetőségek, lehetnek nevek, de lehetnek akár arcképek, helyszínek sematikus képei (vagy pl. térképi megjelölés arról, ahol először találkoztak) stb.

Egy egész kis történetet összeállíthatsz a különböző díszekből, ami a jegyespár találkozását, kapcsolatukat idézi meg.
A csomagolás pedig egyenesen adja magát! Díszítsd fel ezekkel a karácsonyfát, hogy ez alatt ünnepelhessétek a házasságkötés előtti utolsó közös karácsonyt, s Ők majd ez alatt ünnepelhessék az elsőt.
Azért ne feledkezz meg dobozd is csináltatni a díszeknek :)

„Barátod, testvéred, fiad: Desiré” – Egy hamisítatlan író-házasság

Hamisítatlan bizony. Annak minden csodájával és érthetetlenségével, egymásért akár tűzbe is rohanó szenvedélyével és kitöréseivel. Egy valódi szerelem…

kosztolanyi és felesége esküvő visegrád

 

„Barátod, testvéred, fiad, Desiré” – ezzel a sorral zárta egyik, feleségéhez írott levelét Kosztolányi, ami valljuk be, egyszerre meglepő, különös, ugyanakkor hihetetlenül megható is.
És igencsak jól ábrázolja kettejük házasságát.

 

Karinthy, a „boronáló”

Kosztolányi és Harmos Ilona, színésznő 1910 elején találkoztak először, amikor is mindketten komoly érdeklődést mutattak a másik iránt, azonban második találkájuk már nem sikerült túl jól.
Kosztolányi nagyképű volt, Ilona pedig hűvös és távolságtartó.

Karinthy azonban nem hagyta annyiban a dolgot, s addig-addig noszogatta a párt, szervezett számunkra fura találkákat, s vonta be még Csáth Gézát is a kerítők közé, hogy év végére már kézen fogva jártak a fiatalok.

 

Ihlet, siker, egzisztencia

Harmos Ilona, akit már kapcsolatuk elején Görög Ilonává keresztelt Kosztolányi, hű társa és segítője volt a nem minden tekintetben és mindenkor a földön két lábbal járó írónak.
1913-ban házasodtak össze, majd két évvel később megszületett fiuk, Ádám.

kosztolányi család

Ilona nem csupán a megértő és támogató írófeleség „szerepét” töltötte be, de mondhatni, a menedzsment terén szintén támogatta Desirét, amiképpen sokat beszélgettek aktuális novella és regénytémákról is. Kosztolányi nagyon sokat adott felesége szavára.

Ma már az irodalomtörténészek is egyetértenek abban, hogy az Édes Anna alap sztorija Harmos Ilonától származik.

Ahogyan az író egyre sikeresebb lett, s valóban szép példányszámban fogytak könyvei, természetesen úgy gyarapodott a család is anyagiakban, melynek – mondjuk így – koordinátora, kézben tartója és felelőse mindvégig Ilona volt. Akkor is, amikor Kosztolányi megbetegedett.

Kosztolányi élete utolsó szakaszában szerelmes lett egy Radákovich Mária nevű ideges, beteges asszonyba, s ezt a ki nem bontakozó szerelmet is türelemmel és csendben figyelte Kosztolányiné.
Nem akarta ugyanis elvenni férjétől az utolsó kapaszkodók egyikét, mely még képes volt őt itt tartani.

A szerelem véget ért, a nő eltűnt, Kosztolányi pedig feleségével az oldalán, békével és szeretettel körülvéve halt meg 1936-ban.

Kosztolányi Dezsőné Kosztolányi Dezső című, férjéről írt monográfiájának köszönhetően közös életük, házasságuk teljes történetét megismerhetjük, méghozzá a lehető leghitelesebb forrásból.
Érdemes belelapozgatni. Főleg jegyeseknek!

 

Képek forrása:

www.www.profunduslibrum2.blogspot.com

www.archivum.magyarhirlap.hu

www.cultura.hu

 

Open post

Hóangyal és forró csokoládé – téli esküvő Visegrádon

Tavasszal kiküldeni a meghívókat, nyáron megtartani az esküvőt. Amilyen velősen adja vissza a valóságot, ez akár valamiféle mondás is lehetne. A legtöbben szinte automatikusan választják ezt az évszakot, pedig a télen tartott esküvő meseszerű tud ám lenni…

800_visegrad03

A Visegrádi tél

Személy szerint a mai napig képes vagyok megdöbbenni azon, hogy mennyire gyönyörű tud lenni Visegrád télen. Eleve szerencsések vagyunk, hiszen itt sokszor van hó akkor is, amikor az ország legtöbb részén már lemondtak a fehér télről.
Amikor szemerkél a hó, a fákat, a dombot és várat pedig már rég be is lepte, nos, akkor döbbenetes képeket lehet itt készíteni. Természetesen kell hozzá egy kiváló fotós, de a környezet maga olyan, hogy arra nehéz volna jelzőt találni. Szép, maradjunk ennyiben.

 

 

Nászéjszaka a szoba melegében, a tél csendjében

A télen tartott esküvő romantikája felülmúlhatatlan. Gyarlóság volna ezt ennél bonyolultabban megfogalmazni. A külvilág hangjait elcsendesíti a hó, ami felgyűlik az ablakpárkányon is, de a szoba melege ennek éppen csak látványát engedi be.
Van olyan évszak, amikor jobban esik összebújni azzal, akit szeretünk, mint épp télen?

visegrás télen

Hóangyal és forró csokoládé

Rengeteg racionális érvet is fel lehet sorolni a téli esküvő oldalán (legyen akár csak annyi, hogy ilyenkor simábban megy a foglalás), de én mégis azt hiszem, hogy a legtöbben szívvel választanak, ha az esküvőről van szó. Számolni persze kell, és csinál az ember pro és kontra listát is, de végül úgyis megszólal a belső hang.
Bennem ez a két szó valahogy képes felidézni a télnek ezt a varázsos hangulatát. És Neked – vannak téli szavaid?

 

Képek forrása:

www.sielok.hu

www.keptar.organic.hu

 

Jókai Mór esküvője, akár egy fejezet valami kalandregényből

Laborfalvi Rózát nem volt olyan egyszerű feleségül venni, mint hihetnénk. Egy író és egy színésznő? Miért ne. Volt itt azonban egy intrikus Petőfi és egy mindent leuralni kívánó mama is.
Ám a frigyet még nekik sem sikerült meghiúsítaniuk.

jókai esküvő
Gaál Tibor karikatúrája az íróról

Egy kokárda kalandjai

Jókai Mór, irodalmunk egyik legtermékenyebb és máig legnépszerűbb szerzője kalandos életű magyar úr volt, komoly sármőr, 75 évesen is aktív hódító és egy időben afféle nemzeti ikon.
Ha ma élne, azt mondhatnánk, igazi celebről van szó.

1848. tavaszán a szerelmét nem régiben elveszítő (Asztalos Etelka hirtelen halála nagyon megviselte Jókait) író a nemzet nagy kérdéseinek szentelte idejét, s Petőfiékkel, Irinyiékkel karon öltve szervezte meg mindazt, amit ma 1848-49-es szabadságharcnak ismer a világ.
Szóval igen elfoglalt volt akkoriban.A szerelem elől mégsem menekülhetett…
Március 15-én, a Bánk bán legendás díszelőadásán Jókai a már eleve komoly színházi mozgolódás közepette úgy döntött, hogy felugrik a színpadra és beszédet intéz a jelenlévőkhöz.

Fel is rohant, megállt a Gertrudis szerepének alakításában egy kissé megakasztott Laborfalvi Róza mellé, s beszélni kezdett. Ekkor a színésznő emblematikus mozdulattal saját kokárdáját tűzte a lelkes író mellére.
A többi már történelem.

Vagy mégsem egészen?

laborfalvy-roza-1840 visegrádi esküvő

Amikor Petőfi összefog a mamával

Jókai anyja tajtékzott, amikor hírül kapta, hogy fia egy feslett színésznőcskének csapja a szelet, amiképpen az író barátja, Petőfi is ellenezte a dolgot, múló szeszélynek, majd felelőtlenségnek bélyegezve a kapcsolatot.

Jókait azonban az sem érdekelte, amikor bemutatták neki a színésznő akkor tízéves, törvénytelen kislányát.
Elszánt fiatalember lévén, úgy döntött, feleségül veszi Rózát, aki igent mondott.

Jókai jobb belátást színlelve hazament édesanyjához, látszólag szánva-bánva butaságát, megígérte, hogy soha többé nem találkozik a nővel, majd nem sokkal később nyoma veszett.

Két napig azt hitte mindenki, hogy Jókai öngyilkos lett, gyanús volt, hogy szerelme sincs sehol. Petőfi és özvegy Jókainé karon öltve indultak a színésznő háza felé. A pár valóban ott időzött, de az utolsó pillanatban mégis Rákoscsabára „menekültek”.

Ott adta össze őket egy nagy nehezen előkerített, falusi pap. Ennél romantikusabb már nem is lehetne a sztori.

 

Happy End

Hab a tortán, hogy a színésznő nagyszerű háziasszonynak és feleségnek bizonyult, s néhány évvel később az író anyja is „leányának” nevezi Laborfalvi Rózát, az időközben (korában vitatott erkölcsű) pályáját is feladó asszonyt.

jokai esküvő visegrád
Az idős házaspár

 

Csak Petőfi maradt sértett.
Igaz, hogy csupán egyetlen évvel élte túl Jókaiék első házassági évfordulóját, így nem tudjuk, változott-e volna a véleménye, minden esetre mindvégig Laborvalvi Mórnak gúnyolta hősszerelmes pályatársát.

 

 

Képek forrása:

www.archivum.magyarhirlap.hu

www.szineszkonyvtar.hu

www.szeretlekmagyarorszag.hu

Open post

Karinthy Frigyes, a leányrabló

Karinthy Frigyesről talán mindenki tudja, hogy nem volt egyszerű figura. Annak történetét azonban talán kevesebben ismerik, hogy a „leghumorosabb filozófus” első feleségét konkrétan pisztollyal a kezében szöktette el férjétől.

karinthy
Karinthy életében kétszer házasodott és mindkét alkalommal már elvált nőt vett feleségül.
Böhm Arankával kötött házasságának akcióban igencsak dús történetét mindenféle memoárokból ismerjük, Judik Etelről és elszöktetéséről azonban ritkábban hallani.

 

A korában igen tehetségesnek értékelt színésznőt Karinthy a visszaemlékezések alapján egy nem éppen finom modorú és a pofoszkodástól sem visszariadó férfi karmaiból mentette meg.
Igaz persze, hogy a fiatal író egyszer már a New York Kávéház teraszán megverte Etel férjét (legalábbis abban az esetben, ha hihetünk Szalay Károlynak), így volt mi elől menekülni Berlin felé, s az sem teljesen véletlen, hogy fegyverrel üldözték a szerelmeseket.
Ilyen egy felbőszített férj, ugyebár…

 

Karinthyt egyáltalán nem zavarta, hogy szerelme több gyermekes családanya, illetve idősebb is nála.
Az esküvőt követően, mely kicsinyke volt ugyan, de igazán romantikus szépségűnek festik meg a kortársak, nem sokkal később megszületett Karinthy első fia, Gábor, aki aztán tragikus író lett apja nyomdokain (Ferenchez, öccséhez hasonlóan).

 

Karinthy Frigyes és Judik Etel házassága igazán bensőséges és harmonikus szerelem volt, ám csak négy évig tarthatott, hiszen az 1918-ban Európán végigsöprő spanyolnátha -járvány elragadta az írótól az asszonyt.
judik etel
Talán az Előszóban írja le Karinthy a legszebben, hogy mit jelentett számára ez a házasság. Megrendítő és meglepő sorok ezek a nagy magyar nevettetőtől:

„Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom,
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart, csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott. […]

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem. „

 

Képek forrása:

 

www.operaszubjektiv.hu

www.wikipedia.org

 

Posts navigation

1 2 3 51 52 53 54 55 56
Scroll to top