Milyen jegygyűrűt válasszunk?

Ma már nagyon sok lehetőségetek van, ha eljött az ideje az esküvői jegygyűrű kiválasztásának.
Megkapjátok, amit szeretnétek, a gyűrűk készen lesznek, mire eljön a nagy nap, a magyar ékszerészek kifogástalan munkát végeznek.
Már csak el kell döntenetek, hogy mit szeretnétek.

esküvő_jegygyűrű_központi kép

A színarany jegygyűrűk évszázadok óta ugyanazt jelentik az ember gyűrűsujján: ő már elkelt.
Efelől nincs kétesküvőjegygyűrű_arany jegygyűrűség. Az arany pedig az abszolút klasszikus, és félreérthetetlen szimbóluma a házasságnak. Ugyanakkor tény, hogy az anyag, főként ha 24 karátos, nem olcsó mulatság.

Egy pár, szépen kidolgozott arany jegygyűrű sokszor 250-300 ezer forintnál is többe kerülhet. És akkor még nem beszéltünk a különféle kövek beépítéséről…

 

A palládiumot a platinaércből nyerik, s leggyakrabban mint fehérarany ötvözet kerül felhasználásra az ékszeriparban. Hihetetlenül erős, kopásálló anyagról van szó, manapság hazánkban is egyre többen keresik a jegyesek.

esküvő_palládium jegygyűrűA palládium jegygyűrűk jelen pillanatban a kategória egyik csúcsát jelentik, ennek megfelelően az áruk is igen borsos. Grammja átlagosan 20 ezer forintba kerül, s ha azt vesszük, hogy a férj gyűrűje akár 20 grammos is lehet, kis fejszámolás után kiderül, hogy aki a palládiumot választja, egyben azt is vállalja, hogy az egyedi és látványos gyűrűkért kimondottan sokat kell fizetni.

Persze nem érdemes elfelejteni, hogy egy életen át fogjátok hordani, így nem biztos, hogy ez terület a legalkalmasabb a spórolásra.

Ha nem akartok sokat költeni a gyűrűkre, hiszen úgyis van még hová invesztálni az anyagiakat és egyébként is szeretitek a letisztultságot, akkor nyugodtan körbenézhettek az ezüst és a palládium jegygyűrűk között is.

esküvő_platina jegygyűrű

Az ezüsttel kapcsolatban azonban érdemes megjegyezni, hogy bár nagyon szép jegygyűrűket lehet készíteni ezüstből is, ez az anyag kimondottan hajlamos a kopásra és a deformálódásra is (egyébként a színarany is könnyen deformálódik, hiszen igen puha).

A platinával hasonló a helyzet, mint a palládiummal: egyre divatosabb, egyre több pár rendel platinából is jegygyűrűt. Hihetetlenül erős, mondjuk így, elpusztíthatatlan anyag, s felhasználásával készítenek matt és fényes felületű ékszereket is, szóval nagy a hasonlóság a platina és a palládium gyűrűk között, még színre is. Van persze különbség is bőven. Ilyen az ár is. A palládium nem olcsó mulatság, ugyanakkor mindkettőtök platina jegygyűrűje, még ha mintát is kértek a belső felületekre, akár 60 ezer forintból is kijön.


Legyél Te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Hagyjátok őket is kibontakozni – Az örömszülőkről

Már esküvőtök terveinek első pillanataiban megkezdik szüleitek a különféle tanácsokkal való bombázást, ami eleinte vicces, később azonban egészen idegesítő lehet.
De legyetek türelemmel. Nagyon szeretnek benneteket, ezért akarják, hogy minden a legnagyobb rendben történjen majd az esküvőn.

visegrádi esküvő_menyasszony és apa

Az örömszülők megfogalmazásban minden benne van, ami miatt olyanok lesznek ilyenkor szüleink, amilyenek. Ezt mi csak akkor értjük majd meg minden bizonnyal, mármint belülről, ha a mi gyermekeink is házasodni fognak, férjhez mennek, vagy feleségül veszik életük nagy szerelmét.
Addig azonban, amíg mi vagyunk az ifjú pár, egy kissé tényleg idegesítő lehet, hogy mindet jobban akarnak tudni nálunk.

Van ellenben egy nagyon jó trükk, amivel mindenki pozitívan kerül ki a szervezés néha viszontagságos időszakából. Szüleiteknek is adni kell egy nagyobb volumenű feladatot, amit nyugodt szívvel rájuk mertek bízni (ez mondjuk ne a díszítés, vagy a zene megszervezése legyen). Lehetőleg valami olyan feladatról legyen szó az esküvőszervezés, esküvőtervezés égiszén belül, amivel tényleg el lehet bíbelődni akár egészen a nagy nap eljöveteléig. Mondjuk az előre leegyeztetett italok beszerzése, esetleg a násznép szállításának leszervezése. De ezt nektek kell tudni.

Így aztán mindenki elégedett lesz: Ti nem fogtok megőrülni az állandó tanácsoktól és szakértéstől, míg szeretett szüleitek sem érzik magukat feleslegesnek a folyamatok során, lefoglalják magukat, és nem akarják majd erőszakos tippekkel alátámasztani, hogy mondjuk miért jobb egy szintis lakodalmas zenész, mint egy DJ, vagy épp fordítva.


Legyél Te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Bocskai – Régi-új esküvői divat

A zsinórdíszes ünnepi ruhák napjainkban reneszánszukat élik az esküvői ruhák világában is.
A bocskai, ahogyan ezt a ruhatípust összefoglaló néven, bár kissé tévesen hívjuk, valóban gyönyörű ruhaköltemények alapját jelentheti, s természetesen nem csak a férfiak esküvői öltönyére nézve.

bocskai_esküvő_visegrádi esküvő

A bocskai lényegében nem más, mint a magyar nemzeti öltözködés 20. század elején kialakult, alapjában véve historizáló, ellenben hagyománykövető válfaja.

Az 1848-49-es szabadságharc leverése után a magyar urak csendes demonstrációképpen az 1850-es évek elején ismét atillát öltöttek és megnövesztették a szakállukat, ezzel tiltakozva az elnyomó osztrák hatalom ellen. A bocskai, mely nevét nem tudjuk pontosan, miért kapta Bocskairól, ennek a gondolatmenetnek az átörökítése mintegy fél évszázaddal későbbre.

Nemzeti érzelmű polgárok és lelkes diákok viselték ünnepnapokon, az 1920-as évek első felében, az évtized derekára azonban már nem egy esküvőn is visszaköszöntek zsinórok az ifjú pár ruhájáról.

És itt érdemes megemlíteni az kis tévedést. Összefoglaló néven célszerű inkább zsinóros ruháról, zsinórozott ruháról beszélni, hiszen a hölgyek (jelen példánál maradva a menyasszonyok) természetesen nem bocskait viselnek, hanem zsinórozott női esküvői ruhát.

A szabómesterek már az 1700-as évek végén is készítettek hasonló ruhákat polgári megrendelésre, de a zsinóros ruha igazi aranykora a 20. század 20-as, 30-as éveire tehető. Napjainkban pedig ismét divatba jött, megállíthatatlanul.

Elegáns, hazafias, mégis finom szabású esküvői ruhák százai készültek és készülnek idén is zsinórozással országszerte. És lassanként eltűnik a viselet mögül minden, nem feltétlenül ide tartozó gondolat, és átveszi a helyét az őszinte önkifejezés.


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

 

Kép forrása: www.pinterest.com

Az esküvői dekoráció harmóniája

Esküvőtök lélekhez szóló szépségének rengeteg prózai összetevője is van. Az egyik ilyen elem nem más, mint a dekoráció. Itt sem lehet hiba, ha szeretnétek, hogy a környezet is tükrözze, amit Ti már hónapok óta sugároztok a világ felé.

Couple holding hands
Minden apróság sokat számít az esküvői dekorációban.

Az esküvői dekoráció pedig jóval többet jelent a ceremónia helyszín díszinél, vagy épp az esküvői vacsora asztalának harmonikus színösszeállításainál. Gondolkodnotok kell ruhában, esküvői csokorban, és már jóval korábban meghívóban is. Lényegében minden olyan elem, amely vizualitásával igyekszik hatást elérni, akkor a legerőteljesebb ha stílusban és színben egyaránt passzol a „társaihoz”.

Egy profi dekoratőr sokat segíthet a dologban, a színek és a formák kiválasztásában. Senki sem úgy születik, hogy kívülről fújja a goethei színelméletet, ne is állíts magad elé olyan elvárásokat, amelyek csak újabb nyomást jelenthetnek, így is bőven van mivel foglalkoznod. Még akkor is, ha szüleid és barátaid a legsegítőkészebbek a világon, és minden olyasmihez, ami profi szakembert igényel, már megtaláltátok a megfelelő embert.

Az esküvői dekoratőr elbeszélget veletek, kicsit megismeri, hogy mit szerettek, mit nem, kideríti, mi is a célotok pontosan. Erre – ha jó szakember – akkor is rájön, ha Ti magatok egyelőre bizonytalanok vagytok.

A dekoratőr varázsló lenne? Nos, bizonyos értelemben abszolút.


Legyél Te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Open post

Királytalálkozó és házassági évforduló a középkori Visegrádon – Ami a sorok között van elrejtve

Ezen a hétvégén ismét a középkor határozza meg a maga teljességében Visegrád hangulatát, még a megszokottnál is hatványokkal erősebben. Most kerül sor ugyanis péntek-szombat-vasárnap a 32. Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokra.
Történelmünk egyik legfontosabb kapcsolatépítésének állítunk emléket ezzel a rendezvénnyel minden évben, van azonban még egy fontos tudnivaló az 1335-ös évszámmal kapcsolatban.

palotajátékok_esküvő visegrádon_házasság_évforduló_1335

Károly Róbert királyunk, aki 1335-ben vendégül látta a cseh és a lengyel királyokat, valamint a német rendek küldötteit, amellett, hogy ezzel olyan kapcsolatot alapozott meg, melynek pozitív hatásai a mai napig érződnek, ekkor ünnepelte feleségével, Piast Erzsébettel boldog és minden tekintetben gazdag házasságának 15. évfordulóját.

I. Károlynak (Caroberto, másutt Károly Róbert) három házassága végződött tragédiával, mire 1320-ban végül megtalálta élete párját, akivel 22 éven át éltek együtt, s aki jóval többet jelentett az uralkodó mellett, mint reprezentációt és családi kapcsolatot a lengyel királyi vérvonallal.

A történészek szerint Erzsébet egyfajta társuralkodóként segítette a királyt, majd annak 54 éves korában bekövetkezett halála után fiukat, Lajost is, aki Nagy Lajosként vonult be a történelembe, az elnevezés pedig nem véletlen.

Piast Erzsébet középkori viszonylatban rendkívül hosszú kort élt meg, 75 éves volt, amikor elhunyt a budai várban.

Esküvőjük Károllyal legalább olyan komoly méretekkel bíró ceremónia volt, mint jóval később Mátyás és Beatrix frigye, s Erzsébet majd 60 évig tartó meghatározó jelenléte a királyi trón mellett nem lehet vitás.

Most hétvégén, amikor ámulattal nézzük a lovagok összecsapásait, a látványos kopjatöréseket, a lovas és gyalogos bemutatókat, s hallgatjuk a kiválóbbnál kiválóbb zenéket a Királyi Borudvarban, kortyolgatva a legfinomabb borokat, gondoljunk egy pillanatra arra is, hogy közel 700 évvel ezelőtt egy gyönyörű házaspárt is ünnepelt a nép a visegrádi palota falai között.


Legyél Te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Enni vagy nem enni – NEM ez a kérdés!

A készülődés napról-napra egyre többet vesz ki Belőled, s ahogy közeledik a Nagy Nap, úgy nehezülnek a „kis napok”. Óhatatlan, hogy az esküvői sürgés-forgásban a chipses zacskó zörgése hoz csak megnyugvást. Normális esetben nincs is baj pár maroknyi bűnös nasival, de az esküvő előtti 2-3 hétben meg kellene állni. Elmondom, hogy miért, és azt is, hogy mit.

gyorskaják egy kupacban

Alapelvek – Te számítasz!

Az egészség világnapján írtam már arról, mit kell tenned, hogy fitt legyél az esküvődön, és bírd a sok-sok álldogálást, sétát, táncot, fotózást stb. Ezúttal is hasonló a téma, de máshonnan megközelítve: milyen ételeket kell elkerülnöd ahhoz, hogy jól érezd magad a bőrödben, amikor kimondod a boldogító igent. Így lehet maximumon az energiaszinted!

Gyorskaják

Mindig mindenki elmondja, hogy nem szabad! Egészség ide vagy oda, ez egy idő után unalmas: aki szereti, vagy a munka miatt rákényszerül, azt úgysem lehet lebeszélni. Azonban a ceremóniát megelőző 2-3 hétben tényleg hanyagolni kellene. Miért?

Mert kevés energiát adnak, és cserébe nagyon sokat vesznek el, ugyanis a szervezet nehezen tudja feldolgozni a kapott szénhidrát és zsír dózist.

Na jó, de nem ez a helyzet minden zsíros étellel? Nem teljesen! A túlzott zsírbevitel rossz hatással van a szervezetünkre – valószínűleg nincs dietetikus, aki életében legalább egyszer el ne ejtett volna egy hasonló megállapítást.

Azonban (és ez szintén elemi tény), vannak olyan „zsíros ételek”, melyek egyéb tulajdonságuk miatt mégis fontosak a szervezet számára: ott vannak pl. a húsokban lévő nyomelemek, fehérjék stb., mint amilyen például a vas. Utóbbit említve gyorsan hozzá is tenném, hogy a vas elengedhetetlen a megfelelő energiaszinthez, az oxigén és az elektronszállításban is fontos szerepe van.

Summa summarum: nem arról van szó, hogy semmi zsírosat nem szabad enni esküvő előtt, a koplalástól pedig mentse meg a menyasszonyt egy jó esküvőszervező! A lényeg csupán az, hogy az esküvő előtti néhány hétben meg kellene próbálni tudatosan étkezni, hiszen a készülődés iszonyatosan le tudja strapálni a testet és a lelket egyaránt, ha pedig még az étel sem tölt fel energiával, vagy épp ellenkezőleg – na, az már baj!


Ismerd meg Visegrádot, az esküvők városát – Kövess minket Facebookon is!


 

Szentivánéji álom Visegrádon

Shakespeare óta már biztosan tudjuk, hogy Szent Iván éjszakája egyáltalán nem egy átlagos éjszaka.
Visegrádon is hosszú évek óta megüljük az év legrövidebb éjjelének ünnepét, tűzzel, zenével és csillagokkal.
Ezúttal tartsatok velünk Ti is!

visegrádi esküvő_szenivánéji mulatság visegrádon
Vonyarcvashegynél például így ünnepelnek a vízpartiak. Akárcsak mi Visegrádon.

A Duna-menti népeknél évszázadok (némelyeknél évezredek) óta szokás tűzzel és virrasztással ünnepelni a napfordulót, mely a hagyományok szerint babonás éjjel, a csodák és a természetfeletti jelenségek éjszakája, amikor bárki szamárrá változhat, ahogyan az örök szerelmet is megtalálhatja, és persze meg is pecsételheti azt.

Visegrádon ma este egy igazán családias hangulatú program kerül megszervezésre, melynek előkészületei már most is nagyban zajlanak, hiszen a hatalmas máglyát fel kell építeni.
A tűzgyújtásra szürkületkor kerül majd sor, s ahogyan évek óta mindig, ezúttal is a Visegrádi Dobosok transzba ejtő dobritmusait hallgatva figyelhetjük, ahogyan szép lassan szétterjed a tűz, majd a nagy máglya összeroskad és egyetlen hatalmas, izzó egésszé lesz.

A dobosok misztikus játékát követi a Szimbola világzenei együttes élő koncertje, s a bátrabbak már a zene dallamaira is megpróbálkozhatnak a tűzugrással, az igazán felkészültek pedig saját felelősségükre akár a parázson járásra is.

Tudtátok, hogy ha egy szerelmes pár együtt, kézen fogva ugrik át a tűzön Szent Iván éjjelén, azzal örök szerelmet fogadnak egymásnak, melynek boldogságáról az égiek gondoskodnak majd?
Már csak ezért is érdemes ma este, naplemente után lenézni a Kék Duna Autós Kempinggel szemben lévő, Duna-parti tisztásra.


Legyél Te is Visegrád-fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Esküvői meghívó a legfontosabbak között?

Az esküvőszervezés legfontosabb alapja a szerelem mellett a hatékony időbeosztás.
Ez pedig különösen igaz a meghívók elkészítésére. Hogy miért?
Az alábbiakban az is kiderül, minek okán nevezhetjük katasztrófának, ha nem készülnek el időben a meghívók.

visegradi eskuvo_eskuvoi meghivo
Rengeteg weboldal létezik, amely remek ötletek százával szolgálhat az esküvői meghívók kapcsán.

Függetlenül attól, hogy klasszikus esküvőt, vintage esküvőt, középkori esküvőt, vagy akármilyen esküvőt szeretnétek, a rengeteg cél egyik abszolút meghatározója, hogy ott legyen mindenki, akit szerettek és aki nélkül nem tudjátok elképzelni házasságkötésetek pillanatát. Ehhez persze időben szükséges értesíteni minden leendő vendéget, különben jön a hideg zuhany: nagyon sokan lesznek, akik majd nem tudnak eljönni. Szomorú lenne. És egyben súlyos anyagi kár is…

Mert a helyszínt már jó előre le kell hogy foglaljátok, amiképpen azt is meg kell saccolni legfeljebb 10-15 fő plusz-mínusszal, hogy hányan lesztek. Ha mondjuk 130 főre foglaltok esküvői helyszínt, mindezt egyeztetitek a szervezővel, majd egy hónappal az esküvő előtt kezditek kiküldeni a meghívókat, könnyen előfordulhat, hogy ez a 130 fő lecsökken 80-ra. Ahhoz pedig már késő ilyenkor, hogy minden, előre megrendelt tételt rapid módosítsatok. Mi Visegrádon eléggé rugalmasan kezeljük az efféle helyzeteket, hiszen tudjuk, hogy bármikor bármi előfordulhat, de ezzel a tulajdonságunkkal országos szinten igencsak magányosak vagyunk. A legtöbben legalább részben azt is kifizettetik a párral, ami az utolsó pillanatban mégsem került megrendelésre, így csak példaként említve a nagyobb létszámra fenntartott termet, annak ellenére, hogy egy kisebb is elég lett volna végül.

Így aztán súlyos százezreket is elégethet az ifjú pár teljesen feleslegesen, egyetlen bakinak köszönhetően: nem készültek el időben a meghívók.

Mi a fontos tehát? Persze, hogy az esküvői ruha, a torta, az esküvői dekoráció, a helyszín megfontolt kiválasztása, az italok és az ételek kapcsán az előrendelések leadása, de a prioritási sorrendet akkor is az a stóc díszes papíros vezeti, az esküvői meghívó.

Hogy álltok vele? A grafikus végzett már? Akkor máris keressétek a nyomdát!


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Így segít Nektek egy esküvői weboldal

Tudom, hogy rengeteg esküvői „Ez+Az” jön szembe Veletek: trendek, szolgáltatások, ajánlatok… A személyes esküvői weboldal is egy a sok lehetőség közül, azonban ez egyértelműen megkönnyítheti a sok-sok kis napot, a Nagy Nap előtt. Kezdjük mindjárt a szervezéssel!

 Esküvői gyűrűk egymáson egy naptáron, melybe fel lett jegyezve a házasságkötés napja

OK, személyes esküvői weboldal – na de minek?

Az esküvőszervezés nem egy rózsaszín leányálom, ezt 30+ év alatt elégszer megtapasztaltam, tudom, hogy tele van szépséggel, de az esküvőhöz vezető út nem csupán vidám boldogsággal van kikövezve. Sok apró bosszúságra, kisebb-nagyobb buktatókra is fel kell készülni – ez sajnos természetes. Talán érdemes úgy felfogni, hogy közös életetek első nagy eseménye, és egyben első nagy megpróbáltatása is az esküvő. A lényeg, hogy kézen fogva éljétek át.


Ismerd meg Visegrádot, az esküvők városát – Kövess minket a Facebookon!


Persze néhány bosszúságot már jó előre ki lehet küszöbölni. Egy saját esküvői weboldal például megkönnyítheti a szervezést. Na de mégis hogyan? Jogos a kérdés, hiszen elsőre egy weboldal elkészítése inkább plusz nyűgnek tűnhet.

De nem az! Először is: ez egy szolgáltatás, felkérhettek rá cégeket, választhattok sablont, plusz költségért akár egyedi megoldásokat is. Átlagosan néhány tízezer forintért már teljesen korrekt oldalt készítenek Nektek. Ha pedig van a családban szakmai potenciál, akár magatoknak is elkészíthetitek, így sem lesz nagy teher, mert egy egyszerű, gyorsan áttekinthető, informatív oldal kell. Legyen persze szép, hisz mégiscsak az esküvőtökről van szó, de egy kacifántos, többszörösen összetett weboldal ebben az esetben még öngól is lenne. Elmondom miért!

Néhány doboz fejfájás-csillapítóval kevesebb

a_boldog_vőlegény_cipőjének_orrán_az_esküvői_csokorral

Egy személyes esküvői weboldal lényege, hogy informálja a vendégeiteket az esküvővel kapcsolatban. Helyszín, időpontok, megjegyzések, speciális információk (pl. gluténmentes ételek is lesznek, tűzijáték este 11 órakor stb.), ajándéklista (ezek hiányoznak még a konyhánkból, vagy: mi készpénzt szeretnénk kérni stb.) – ezek mind egy helyen lesznek összegyűjtve, áttekinthető módon, frissíthető, bővíthető formában.

Akár a meghívókat is kezelhetitek itt, űrlap formájában, sőt, indíthattok saját blogot arról, hogy hol tartotok a készülődésben, milyen új ötletetek támadt a Nagy Nappal kapcsolatban, a hozzászólásokban pedig bármelyik meghívott bekapcsolódhat az esküvői mindennapokba, segíthet, tanácsot adhat, oldhatja a felgyülemlő feszültséget egy kedves megjegyzéssel.

Erre figyeljetek oda!

Ahogy írtam, fontos, hogy az esküvői weboldalatok egyszerű és átlátható legyen. De itt van még néhány dolog, amire oda kell figyelni!

  1. Fontos, hogy a weboldalatok nem örök érvényű, csak egy adott ideig lesz elérhető. Gondoljátok végig, hogy hány hónapig lesz szükségetek rá, és eszerint egyezzetek meg a szolgáltatóval.
  2. Fontos, hogy az oldal reszponzív legyen, vagyis tökéletesen jelenjen meg okostelefonon, és tableten is.
  3. Fontos, hogy hiteles céggel lépjetek kapcsolatba, nézzétek meg, hogy van-e referenciaanyaguk, ha nem elérhető, akkor kérjetek, esetleg keressétek fel azt a párt (ha láttok elérhetőséget), akiknek az oldalát referenciaként megmutatták Nektek. Viszonylag új szolgáltatás lévén sok a kezdő, illetve amatőr ezen a területen.

Ismerd meg Visegrádot, az esküvők városát – Kövess minket a Facebookon!


 

Amikor a férj még tanácsokat osztogathatott a feleségének…

Egy visegrádi esküvő igazi erőssége számtalan fontos dolog mellett a területi adottságokban rejlik, nevezetesen: Visegrád az élő középkor városa. Így aztán biztosak lehettek benne, hogy alaposan megérint majd a történelmi múlt Titeket is. Hogy ez miben nyilvánul meg, azt persze nem tudhatjuk. Ahány pár, annyi lehetőség
De csak úgy ízelítőül, nézzük meg, miben lehetett más egy középkori házaspár egy maihoz képest.

visegrádi esküvő_középkori esküvő
Egy sztereotip ábrázolás a női szerepekről. Lejegyzőnk ennél azért összetettebben gondolkodott.

Élt az 1300-as évek derekán egy névtelenségbe burkolózó, fiatal francia férj, aki úgy döntött, hogy a szóbeliség talán nem elég, így írásba adta feleségének, hogy mit vár majd tőle közös életükben.
Ez a szokás egyébként abszolút dívott a középkorban: a házassági fogadalom összetettebb és jóval kevésbé szimbolikus volt, mint manapság.

A lejegyző igen előzékeny volt, hiszen azzal kezdte, hogy mit kért őtőle ifjú (15 éves) felesége.
Az első pont egyszerű: ne haragudjon rá, amiért egyelőre fogalma sincsen, hogy mit kellene csinálnia egy feleségnek.
A második pedig már egész sokat elárul az előzményekről: ha férje úgy érzi, hogy valami baj van vele, vagy viselkedésével, akkor mindezt ne társaságban beszéljék meg, hanem négyszemközt.
És most biztosan arra számítasz, hogy jönnek a nőket eltipró parancsok a férfitól.

Pedig nem. A fiatal férj azt kéri, hogy őt szeresse a lány legjobban a földön, s más férfinak ne legyen helye a szívében. Ugyanakkor legyen engedelmes, hűséges (ezt ma is elvárjuk egymástól, még ha a megfogalmazással néha gondok is adódnak).
Érdekes módon arra is kitér, hogy fordítson kellő figyelmet férje öltözködésére, mert a szépen kialakuló ízlés és ügyesség egy esetleges későbbi házasság során hatalmas hasznára lehet a hölgynek.
Hát igen, a középkori emberek korán haltak…

Mókásnak hat, hogy külön részletes szaktanácsokat ad a különféle bolhák és tetvek hálószobától való távol tartásához, s aranyos, amikor mintegy óvatos célzásképpen recepteket is csatol kedvenceiről, így a „töltött malackáról” és néhány halkülönlegességről.

Sajnos nem tudjuk, mi lett velük, csupán ez az egy dokumentum maradt fent. Azt hiszem, ránk van bízva, hogy elképzeljük.


Legyél Te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Posts navigation

1 2 3 46 47 48 49 50 51 52 54 55 56
Scroll to top