Open post

Visegrád, az esküvők városa

Nem lehet véletlen, hogy évről évre annyi pár választja a Nagy Nap helyszínéül gyönyörű kisvárosunkat.


Nem túlzás kijelenteni, hogy Visegrád Európa egyik legszebb vidékének, a Dunakanyarnak ékeként minden magyar ember számára jelent valami varázslatosat: királyok, hercegnők, nagy történelmi korok emléke, és persze egykori kirándulások, erdei séták mementója. Olyan hely, ahová visszahúz a szív.
Hát persze, hogy oly sokan gondolnak úgy Visegrádra, mint leendő esküvőjük tökéletes színhelyére. Annak idején mi is ezt az igényt felismerve indítottuk útjára a Visegrádi Esküvőt, s akkor talán nem is gondoltuk még, hogy valóban ilyen hatalmas lesz az igény minderre.

Ez a kis ékszerdoboz egyszerre jelenti a Duna és a Pilis világát, s egyszerre hordozza magán a történelmi múlt középkori lenyomatait, így e hármas metszetében adja végül az eszenciáját a meghittségnek, a romantikának és az emlékeknek.

Olyan helyszínekre szevezhettek itt ceremóniát, mint a Salamon-torony, Mátyás király egykori palotája, vagy épp a híres Fellegvár, s többek között olyan éttermekben tarthatjátok meg a lakodalmat, mint a legendás Sirály, vagy a reneszánsz hangulatával hívogató Renaissance Étterem.
A kilátás, a hangulat, a professzionális szervezés lehetőségei mind-mind magyarázzák, hogy miért választja annyi pár Visegrádot. De az igazi választ Ti magatok adhatjátok meg a kérdésre, ha eltöltötök városunkban, kettesben egy romantikus napot a helyszínkeresés időszakában…

Open post

Esküvő a Dunakanyarban

Visegrád, a Pilis, a Dunakanyar szíve lebilincselő környezetével, s a fővárostól való mindeössze 40 perces autós távolságával nem véletlenül oly népszerű az esküvők világában. 


Kezdjük magával a látvánnyal. Az erdő és a Duna közvetlen közelsége teszi igazán különlegessé vidékünket. Az ebben rejlő lehetőségeket már évszázadokkal korábban felfedezték az emberek, mondjuk így, nem csupán technikai, de pihenési, szabadidő-töltési tekintetben is. Amikor a 20. század elején megindult a túrázás hazánkban is, hamar központi helyet nyert a túrázók világában a Pilis és környezete, ezek közül is elsősorban a Dunakanyar. Ennek okai között meg kell említsük a mai napig kiváló hajós közlekedést is, melynek köszönhetően akár közvetlenül hajóval is érkezhetünk Visegrádra, s csupán negyed óra, hús perc sétát követően máris fent vagyunk az erdőben, ha úgy kívánjuk. Természetes, hogy mindennek hatására szép lassan panziók, éttermek, pihenőhelyek létesültek a legszebb panorámával rendelkező pontokon, mindez pedig csak professzionalizálódott a rendszerváltást követően. Így vált a környék az ifjú párok egyik nagy kedvencévé is.

Egy dunakanyari esküvőhöz nem kell messzire menni a fővárostól, ugyanakkor szállást is bőséggel találunk a násznép számára a félpanziós opcióktól egészen az exkluzív lehetőségekig. Éttermek, hotelek egész sora várja felkészülten a párok jelentkezését, teljes catering-rendezvény-szállás biztosításának garanciájával.

Visegrád

Open post

Kezdődik a tavaszi esküvői szezon

Hamarosan itt Visegrádon is egyre többször köszönthetjük az ünneplő násznépet már külső helyszíneken is!


A téli esküvők igazi nehézsége, hogy csak zárt térben gondolkodhatunk, hiszen még ha nincs is rettentő hideg, a tél minden tekintetben alkalmatlan a kültéri megoldésokra az eksüvők kapcsán. Na de ennek lesz most vége hamarosan, mert ahogy véget ér a tavasz még hűvősebb felvonása, máris jönnek a 20 fokok, így aztán egyre több szertartást lehet nálunk is mondjuk a Fellegvárban, vagy épp az erdőszélen tartani. A lehetőségek tárháza igen széles, ahogyan azt jól tudjátok Ti is.

A következő cikkünktől szépen sorravesszük azokat a helyszíneneket, melyek már tavaszzal, aztán nyáron majd mindeképpen izgalmasak lehetnek mindazok számára, akik Visegrádon képzelik el a Nagy Napot!

Ceremónia helyszínek

Open post

Esküvő Visegrádon – Utazás a lovagkorba

Magyarországon ha középkori étterem, vagy a lovagkor, mint átélhető kerül szóba, sokaknak azonnal a visegrádi Renaissance Étterem jut eszükbe.


Ezért pedig nem keveset tesz a családi vállalkozásként indult, s mindmáig apa és fia üzleteként működő, egyedülálló étterem a Visegrádi Kaputól egy kőhajításnyira.

A Renaissance enteriőrje nevéhez méltő módon a reneszánsz időket idézi, s vendégei, ha kedvük tartja, bei is öltözhetnek korabeli udvarhölgyeknek, uraknak, udvaroncoknak, apródoknak. Az egész hely annyira különleges, hogy aki csupán egy kicsit is vonzódik a lovagkorhoz, vagy épp későbbi reneszánsz időkhöz (Mátyás és Beatrix korához), s esküvői helyszínt keres, a pillanat tört része alatt fog beleszeretni az étterembe. Jó hírünk van, hiszen a Renaissance Étterem legendásan kiváló házigazdája volt már az elmúlt évtizedekben sok-sok száz esküvőnek.

Megdöbbentően hathat, de akár 460 vendéget is kényelmesen el tudnak helyezni az étteremben, de csak a már korábban említett Panoráma Terasz is önmagában 130 férőhelyes.

Külön kuriózum, hogy az esküvő mellé egy valódi lovagi torna bemutató is rendelhető, melynek helyszíne igazán autentikus és csupán néhány száz méterre található az étteremtől: a Szent György Lovagrend lovagjainak bemutatóját a Salamon-toronyban tekintheti meg a násznép, ha szívesen indulnak immáron egy valódi időutazásra…

Open post

Esküvő Visegrádon – Sirály Étterem

A Sirály valódi fogalom a Dunakanyarban, ha esküvőről van szó…


Bár a Sirály Étterem ma már a Hotel Visegrád saját éttermeként, mint a szálloda része üzemel, eredetileg a Sirály volt a kiindulási alap. A családi vállalkozás a rendszerváltás körül kezdte meg a működését, ám már korábban is üzemelt szolgáltatóhely ugyanitt. Zeller Tibor emberfeletti energiákat mozgósítva tette szép lassan haladva, évről évre egyre népszerűbb hellyé a Sirályt, mely az ezredfordulóra már olyan hírességeknek is időszakosan koncerthelyként szolgált időről időre, mint maga Pege Aladár.
A Sirály az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan mennyiségű rendezvénynek volt otthona, ám a leggyakoribb és legnépszerűbb rendezvény mindenek felett az esküvő.

Mivel a belső terek igény szerint alakíthatóak, így 25 fős, de 250 fős esküvőre is tökéletesen alkalmas a Sirály Étterem. Sőt! A télikert könnyedén koktélteremmé alakítható, míg valamennyi belső terem korszerű klímatechnológiával lett kiépítve, így a hétköznapi belső tereken sajnos oly gyakori levegőtlenség-érzés a Sirályban elképzelhetetlen.

Érdemes ajánlatot kérni, körbenézni a visegrádi Sirály Étteremben (ha majd lehetőség lesz rá), hiszen ennyi pár ilyen hosszú ideje egész egyszerűen nem tévedhet.

 

 

Open post

Visegrád legszebb esküvői helyszínei – A Királyi Palota

Új sorozatunkban Visegrád legszebb esküvői ceremóniahelyszíneinek bemutatásával szeretnénk segíteni Benneteket a tökéletes döntésben. Az első részben a Királyi Palotát fogjuk bemutatni, annak az Európa-szerte korában rendkívüli hírnévnek örvendő épületnek rekonstrukcióját, mely virágkorát Aragónia Beatrix királynénak, Mátyás király itáliai feleségének köszönhette.

Bartolomeo de Maraschi, akinek leveleiből rengeteget tudhatunk meg Mátyás korának udvari szokásairól és pompás külsőségeiről, egyik gondolatmenetében úgy fogalmaz: Visegrád egy igazi „földi paradicsom”. Minden bizonnyal és feltétlenül a ma is Visegrád szívében magasodó Királyi Palota vendége lehetett a neves karvezető, amikor e sorokat fogalmazta levelében, hiszen Visegrád korszakos történetének legkülönlegesebb épületegyüttese a palota volt, gyönyörű nyitott, belső udvarával, pompázatos díszkertjével, híres loggiájával…

Mátyás királyra rendkívüli hatással volt ifjú feleségének itáliai ízlése, gondolkodásmódja, az akkori hazai szokásokhoz képest jelentősen modernnek ható életvitele, kultúrája. Mátyás kapva a lehetőségen, olasz mesterek segítségével varázsolta a Dunakanyar már akkor is egyik legkiválóbb pontjának közepére ezt a modern palotát, melynek híres Herkules kútjából (a kút Giovanni Dalmata mester remekműve) ünnepnapokon bor folyt.

A 2000-es évek közepére elkészült, monumentális palotarekonstrukció ott van hazánk mindenkori TOP 10-es ceremóniahelyszíneket felvonultató ranglistáján, vitán felül. Belső terei, díszkertje és udvara is páratlan helyszíne a legtökéletesebb esküvői fotóknak, s hangulatát tekintve is mind kisebb, mind nagyobb létszámú ceremóniák megszervezésére kiválóan alkalmas.

Open post

Érdekességek Mátyás király és Beatrix esküvőjéről

Számunkra itt Visegrádon nem csupán a legendáriumnak, de városunk valós történelmi múltjának is része Mátyás király. És ha Mátyás, akkor reneszánsz, ha pedig reneszánsz, akkor Aragónia Beatrix.

mátyás király és aragóniai beatrix


Mátyás ugyanis a legtöbbet közvetlenül feleségétől tanulta a korszak itáliájából induló művészeti hullámból. Ha nincs Beatrix, egészen másképpen festett volna a korszak Magyarországa, ez bizonyos. De nézzük csak a teljesség igénye nélkül, micsoda pompa övezte mennyegzőjüket és az azt megelőző, illetve követő, dicső időszakot.

  • Beatrix is hozott egy gyönyörű gyémánttal ékített gyűrűt vőlegényének Itáliából.
  • Szilágyi Erzsébet az ország határáig ment Beatrix elé, fogadni fia leendő feleségét.
  •  Beatrix kelméit, ruháit, bútorait egyaránt hazájából hozatta Magyarországra, ezzel pedig akaratlanul is hatalmas fejlődést indított be a magyarországi, korai iparos technikák és módszerek terén is.
  • A főurak már a mennyegző időszakában is különösnek találták, hogy a nálánál 14 évvel fiatalabb Beatrix műveltségével, pompájával milyen mélységesen megbabonázza a királyt.
  • Már a királyné székesfehérvári megkoronázása és a mennyegző között eltelt 10 nap is hatalmas fogadásokról, ünnepségekről, lovagi tornákról és mulatságról szólt.
  • Mátyás hivatalosan, követeinek közvetítésével már Nápolyban feleségül vette Beatrixet.
  • Rendhagyó módon, Beatrix kérésére az ifjú királyi pár körül csak a legközelebbi rokonok foglalhattak helyet a vacsorán és az azt követő ünnepségen.
  • Állítólag a mennyegszőre érkező itáliai szakácsok közvetítésével érkezett hazánkba ezekben a hetekben a marcipán.
Open post

Esküvő a Dunkanyarban

Egy tökéletes esküvő a Föld szívcsakrájának gócpontjában és a szélrózsa minden irányából páratlan panorámával körülvéve… Ki ne vágyna erre?

visegrad-163190_1920

Nem hiába töltötte Mátyás király és Beatrix királyné Visegrádon az esküvőjüket és a mézesheteket, hiszen a táj bája és szelíd romantikája tökéletes háttérként szolgálhat egy ifjú párnak ahhoz, hogy eltöltsenek kettesben néhány felejthetetlen napot vagy hetet. Most összeszedtük, miért érdemes a Dunakanyarban tartani az esküvőtöket!

A környezet

A látványtól, ahogy a Duna kecses kanyarulata kettészeli a hegyekkel tarkított vidéket, az ember már-már elfelejti a modern világ gondjait, bajait, és egyfajta ősi éteri nyugalom keríti hatalmába. Ez a gyöngyszem nem hiába ihletett meg annyi művészt a múltban, de talán a jelenben és a jövőben is. Úgy tartják, a Föld szívcsakrája pont ezen a vidéken, a Pilisben található, és ez igaz, vagy sem, de valamitől télen-nyáron folyamatosan vibrál és lélegzik a vidék. Mindez pedig az egymásnak tett eskütökhöz is gyönyörű alapot adhat.

Tematika

Visegrád nemzetközileg is híres a hagyományőrző programjairól, de nem is hiába, hiszen a város és a környék látnivalói egytől egyig őrzik az elmúlt évszázadok tekintélyét és varázsát. Ha rajongói, vagy legalábbis követői vagytok a reneszánsz történelemnek és kultúrának, és az esküvőtöket is szívesen tartanátok ilyen témában, akkor minden tekintetben kitűnő választás lehet itt töltenetek a nagy napot. Olyan nem mindennapi helyszínen is tarthatjátok az esküvőtöket, mint a Fellegvár, a Salamon-torony vagy éppen a Királyi Palota.

Elhelyezkedés és szervezés

Praktikusság szempontjából is érdemes ezt a helyet választanotok, hiszen sok esetben a rokonok elszórtan helyezkednek el az országban, de a fővárostól alig egyórányira lévő Visegrád egységesen jól megközelíthető minden irányból. A város egyébként igen felkapott az esküvők tekintetében, így a helyi éttermek és hotelek is kellő rugalmassággal, rutinnal, na és persze külön kedvezményekkel kedveskednek az ifjú párnak és a násznépnek.

Open post

Visegrádra beszökött az ősz…

Bizony! Szeptember elején kiélvezhettük a nyár utolsó forró napjait. Most már lassan sárga és vörös, barna és rozsda-színbe öltöznek a fák. Visegrád pedig, mint bármely évszakban, ősszel is gyönyörű…

Elolvasom

Posts navigation

1 2
Scroll to top