Open post

Kardinális kérdések: a welcome drink problematikája

Most nem italtippekkel fogunk előrukkolni. Ismét az időzítés a gesztus általi megfelelő kommunikáció lesz terítéken.


kiralyi-palota-12

Baj van, ha valami miatt elmarad a welcome drink, hiszen a várakozó násznép akár egy órát is időzhet a ceremónia helyszínén, mielőtt megkezdődne a szertartás. Ráadásul sokan vezetnek (még). Szükséges tehát a gyerekekkel, a sofőrökkel és az egy kupicával szívesen elfogadó vendégekkel is kalkulálni. A probléma a harmadik szegmenssel lehet, de erről nagyon kevesen beszélünk általában, ha az esküvőkről van szó…

Az a gond, hogy a „vendéglátó”, aki jelen esetben az ifjú pár, kellemetlen helyzetben lehet akkor is, ha nem készül alkoholos welcome drinkkel, illetve esetleg abban az esetben is, ha bőven számol pálinkával és hasonló töményitalpokkal. Azt persze senki sem gondolja, hogy az esküvőn nem fogy majd alkohol, ahogyan azt sem, hogy ne akadna majd egy-egy barát, esetleg rosszabb esetben rokon, aki nem igazán tudja meghatározni saját kapacitását illetően a mértékeket. Itt arról van egész konkrétan, hogy alig lehet annál rosszabbat elképzelni, hogy mondjuk akár csak egy kisebb klikk nekilásson komolyabban inni már a ceremónia előtt, s az esetleges kisebb-nagyobb csúszások mellett végül tök részegen érkezzenek meg házasságkötésetek helyszínére (mondjuk a tempomba). Ezt el kell kerülni. Erre pedig egy igazán belevaló ceremónoiamester, vagy egy komoly vőfély megfelelő figyelmet tud fordítani.

Nem gondolunk itt radikális megoldásokra, és valójában nincs is olyan konkrét variáció, ami minden eshetőségre gyógyír lehet. Attól azonban mindek leendő párt óva intenénk, hogy a közbejött csúszást esetleg töményitalok gyakori körbekínálásával próbálják kompenzálni. Ennek a megoldáésnak még sosem volt igazán jó vége…

 

 

Milyen a jó esküvői meghívó?

…vagy hogy egészen pontosak legyünk: milyen a „hatékony” esküvői meghívó?


LeButte

Manapság mindeki a lehető legnagyobb mértékben szeretne kreatív, szokatlan, pionír és különlegesen megdöbbentő lenni, ahol csak erre lehetőség nyílik. Az esküvő épp egy olyan esemény, amelynél aligha van kiválóbb alkalom az ilyetén sziporkázásra. Jobb azonban megint végiggondolni, hogy hol húzódik az a határ, ahonnan már a design és az ötletesség az értelmezhetőség és az informativitás rovására megy.

Nem arról szeretnénk lebeszélni, hogy kreatív legyél, s legfőképpen nem arra kívánunk rábeszélni, hogy egy dátummal és helyszínnel nyomtatott fehér kartont küldj körbe a népnek. Itt is, mint annyi helyen másutt a helyes arányokra érezzük fontosnak felhívni a figyelmet. Egy túlontúl kacifántos design, a megszokott olvasási iránytól eltérő, „formabontó” megoldás gyakran több gondot is okozhat. Leggyakrabban az idősebb meghívottak szoktak bajban lenni az értelmezéssel (főleg ha a meghívó nyelvezete is eltér a hagyományosan megszokott formuláktól), de ez nem feltétlenül életkori kérdés, Ha valamit félre lehet érteni, azt bizony lesz, aki félreérti. Ha pedig nem vagy egyértelmű, előfordulhat, hogy a például a csak kizárólag a ceremóniára meghívottak úgy értik majd, hogy egész estére meghívtad őket (ez a legkellemetlenebb, ezt mindeképpen el kell kerülni), vagy a násznép a nem megfelelő helyszínmeghatározás miatt nem talál oda időben (vagy egyáltalán nem talál oda) a helyszínekre.

A leglényegesebb azonban mindemellett – és talán némileg mindezen felül is – az, hogy a meghívók időben célba érjenek. Ebben nem lehet hiba.

 

Nagyon fontos ismerni a násznép pontos létszámát

Hiszen nincs annál kellemetlenebb, amikor egyszer csak betoppan még három plusz vendég és nem tudsz velük mit csinálni…

wedding-dress-unsplash

Pedig igen gyakori jelenségről van szó. Okai között pedig ezer olyan variáció fordulhat elő, amelyek egyike sem tartozik a teljesen lehetetlen és érthetetlenül tolakodóak közé. Van, hogy valakinek mégis hazajön külföldről a párja, esetleg új szerelem bontakozott ki az utóbbi hónapokban. Az ember megértő természetesen, de az esküvő létszáma sajnos kőbe vésett kell legyen, ha jót akartok magatoknak.

Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy a feldíszített terembe nagyon kellemetlen utólag még egy-két plusz helyet varázsolni, s bár az ételek, az adagok mindig bőségesen vannak kalkulálva, azért itt is lehetlen kellemetéen szituációk (pl. ha kültéri, esetleg erdei esküvőtök van, nem biztos, hogy értelmezhetően több evőeszközt és tányért, stb. hozott magával a megbízott cég; – ha pedig Ti magatok  vagytok a bérlők, bizony nem valószínű, hogy számoltok hirtelen létszámnövekedéssel).

Legkésőbb egy héttel tudnotok kell, hogy pontosan hány fős lesz a násznép. Ez pedig akkor is nagyon fontos, ha minden szinten szeretnétek kerülni a konfrontálódást.

Mire jók az esküvőszervezős könyvek?

Egyetlen kötetet sem fogunk most bemutatni, hiszen ez itt nem a reklám helye. Viszont elmondjuk, miért javasoljuk egy-egy ilyen munka beszerzését.

virág esküvő tavasz


Nem kell, hogy egyedül jöjj rá mindenre…

Itt nincs idő arra, hogy a saját hibáidon tanulj. Ha tapasztalatlanságból szarvashibákat ejtenél, ne érezd cikinek a szakterületen való óvatos elmélyülést. Ha csak esténként átfutod az aktuális fejezeteket és kiemelővel aláhúzod a legfontosabbnak ítélt gondolatok, már sokkal beljebb leszel, hidd el.

Túl sok lesz a tipp kívülről

Ezeket a munkákat többnyire tapasztalt szakemberek írják (persze nem árt azért ellenőrizni a szerzőt), így akkor jársz a legjobban, a kívülről, rokonktól és ismerősöktől érkező „okosságokat” a helyükön kezeled és profi irányból is engedsz néhány ötletet. Lehet, hogy mindent elgondoltál már jó előre, ugyanakkor az biztos, hogy kell majd kompromisszumokat kötnöd a realitás érdekében.

Szinte minden egy helyen

Mivel Rajtad kívül még milliónyi ember teszi fel szegről-végről ugyanazokat a kérdéseket az eksüvőszervezés során, így egy ilyen munkát akár egy jó nagy és alapos GYIK-nek, azaz gyakori kérdések gyűjteményének is felfoghatod.

Logisztika mindenek előtt

A szervezés egyik legfőbb alapja a logisztika. Mit és honnan? Kit és hogyan? Mikor? Meddig? Milyen eszközzel? Mennyiért? A százezrek pedig csak röpködnek. Ha azonban jó előre gondolkodsz némi segítséggel, végzetes hiba már nem történhet a Nagy Nap szervezését tekintve. A többi már Rajtatok és a násznépen áll.

 

„Lazán, de azért ne túl lazán!” Az esküvő nem csak egy party!

Ha nagyon könnyen is veszitek az élet legsúlyosabb fordulatait és akadályait, kihívásait és nagy alkalmait is, azért ne feledjétek, hogy ez az ESKÜVŐTÖK!

szerelem


Vannak, aki úgy gondolnak az esküvőre is, mint a legtöbb nagyobb szabású bulira, ahol ezúttal lesz egy pár idősabb rokon is ugyan, de ők 11 felé már egész biztosan elmennek haza, tehát onnantól mehet a party. Ez még akkor sincs így egészen, ha voltatok már olyan esküvőn, ami így zajlott le és vendégként hatalmas estének könyveltétek el. Arról ugyanis nagyon kevés szó esik ilyenkor, hogy a családon belüli, sokszor egészen súlyon megsértődések alapjait adhatja egy-egy könnyelmű buliként felfogott esküvő.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy ne a saját kedvetekre szervezzétek a nagy napot, ami mindenek előtt és első sorban Rólatok kell szóljon, de legyetek figyelemmel lehetőség szerint a rokonságra is. Mert egy nem annyira ütős bulit a barátok egész bizutosan megbocsájtanak, míg valami számára teljesen érthetetlen és azonosulhatatlan performanszot a nagymama, vagy épp anyu, apu már nem biztos, hogy maradandó sérülések nélkül átvészel.

Az esküvő akkor a legjobb, ha Benneteket tükröz, ez nem vitás. De legyen valóban akármilyen modern szellemű is egy ifjú pár, akkor dönt jól, ha az esküvő felépítését és jellegét tekintve tudatosan és megfontoltan jár el már a szervezés során. Véletlenül, vagy esetleg figyelmetlenségből semiképpen sem jó, ha megbántotok kár egyetlen közeli hozzátartozót is.

„A ’90-es évek mindvégig?” – Esküvőd leendő zenei palettájáról

A zene fontosságáról már annyira sokat írtunk, hogy már vagy egy tucatra rúg az ezzel foglalkozó írásaink száma. Most mégis gyarapítanánk a palettát egy újabb anyaggal.


wedding-dj-3_orig

Arról ugyanis keveset beszélünk, hogy valójában előnyt, vagy hátrányt jelent, ha azzal kalkulálunk a zene tekintetében, hogy nagyságrendileg ugyanazt tartjuk jónak, vagy épp viccesnek, táncolhatónak, vagy meghatónak. Nem árulunk el nagy titkot azzal, nem tesz jót az egysíkúság.

Sokan úgy vannak ezzel az egésszel, hogy belőnek egy bizonyos zenei tematikát, amely az estét uralja, s csak néhány helyre szúrnak be egy-egy elkülönmülőbb dalt (pl. ceremónia, bevonulás, tortafelvágás, fotóvetítés). Ezzel az a gond, hogy már három ember sem szokta ugyanazt szeretni, százötven ember esetében pedig, nos, érted… A poén pedig szintén nem lehet poén 6-8 órán át. Mert az euro-trash popslágerek közül néhányat betetetni a DJ-vel nagyon jó vicc az est megfelelően kiválasztott 3 perceiben, de végig erre felhúzni a zenei összállítást, nem szerencsés. Ez jobb, ha megtörténik a leány/legénybúcsún. Gondolj csak a szülőkre, az idősebbekre, és azokra, akiknek zenei ízlése is van.

Ha mindenképpen ragaszkodsz egy korszakhoz valami miatt, azzal semmi gond. Válogassatok slágereket a lehető legtöbb műfajból. Azzal nem lehet baj. Ha mindkei megtalálja magának az este során azt a 10-15 muzsikát, amit ő is szeret, már máshogyan alakul a lagzi.

 

 

A 6 legfontosabb teendő az esküvőszervezés során (2. rész)

Előző kis szösszenetünkben említettük a helyszín, az időpont és az esküvői zenekar időben történő leszervezésének fontosságát. Jöjjön most a következő (szerintünk) 3 alapvetés.


xxi_02

A létszám

Nem kell, hogy pontosan tudjátok, hányan lesztek, de egy nagyjából 10 fős plusz mínusz eltéréssel nagyon hazsnos, ha meg tudjátok becsülni a leeendő násznépet. Így biztosak lehettek benne, hogy időben le tudjátok majd foglalni a végül tökéletes méretű és a lehető leginkább ideális adottságokkal bíró helyszínt. Az a legjobb, ha eleve a létszám közel végleges ismeretében keresitek az esküvőhelyszínt (bár ez azért hosszú hónapokkal az esküvő kitűzött időpontja előt jól tudjuk, hogy nem egyszerű.

A szerepleosztás

Nem feltétlenül arra gondolunk, hogy megvannak-e már a tanúk (bár ez sem éppen elhanyagolható szempont). Időben érdemes megkérni az egyes fő feladatokra mindazokat, akiket szeretnétek bevonni a szervezésbe (díszítés, ruhaválasztás, virágok, torta, st-stb). Az egyes feladatokkal megbízni vágyot barátokat, családtagokat illik időben felkérni, hiszen bár elsősorban kétirányú gezstusról van szó, mégis komoly baj lehet, ha a végén kényszerűen kell megbízni valakit valamivel, mert elfogyott az idő, azonban cselekedni kell.

A meghívók kiküldése

Bizony, a meghívók. Óriási galiba lehjet belőle, ha nem készülnek el időre és nem kerülnek kiküldésre ideje korán. Az idősebbek sok esetben egész egyszerűen el sem mennek olyna esküvőre, amire nem, vagy csak nagyon későn kaptak meghívót. A meghívó érzelmi súlya tehát óriási.

A köszöntő ital jelentősége az esküvőn

Welcome drink, ahogyan manapság mondani szokás. A kedvelt anglicizmus ellenére egy sokkal korábbi időkbe visszanyúló szokásról van szó, mely többek között az esküvőkön is tovább él.


43d7fda464fad2ba00ef3ed811ee1e42

Mit parancsolsz?

A köszöntő ital valószínűleg egy idős az emberiséggel, legalábbis onnantól számolva, amikor már jól tudták őseink, hogy miképpen készül az alkohol (legalábbis ha Európára gondolunk, hiszen a mi őseink az alkoholt választották). Minden fontos esemény előtt, sok esetben közvetlenül az érkezés után illik meginni az áldomást. Ezzel a ház megtiszteli a vendéget, amiképpen a vendég is megtiszteli a házat. Az esküvőkön sincs ez másképp.

Mire figyelj oda az esküvői köszöntő italok kiválasztásakor?

Fontos, hogy próbálj középre célozni. A komoly, nagy whiskyk és az erős pálinkák nem biztos, hogy jó választásnak bizonyulnak majd, amiképpen a könnyű likőrökkel sem jártok jól. Ahol sokféle emberre számítotok, ott készüljetek többféle igénynek megfelelően nőiesebb és férfiasabb italokkal is. Ha esetleg a könnyedség győzne, még mindig kisebb gond azonban, mintha valami súlyos erejű pálinkával köszöntenétek a népet. Századjára is: arany középút!

Nagyon fontos a welcome drink, hiszen egy kicsit első benyomás, egy kicsit kedves gesztus és egy kicsit közösségi pillanat is a maga nemében az első nemes, közös korty elfogyasztása.

 

Vond be bátran a ceremóniába a meghívottakat is!

A legfontosabb jelenlévőknek nyugodtan adhatunk testhezálló, ugyanakkor könnyedén abszolválható, kedves „feladatokat” is.

wedding_songs

Persze, a család és a legjobb barátok végig „dolgoznak” egy kicsit, hiszen a szervezés, a díszítés, a logisztika, a vendégszállítás sok esetben egy-egy közeli ember feladatköre szokott lenni (ha csak nem adjátok ki a feladatokat egy profi esküvőszervezőnek). Jelen esetben azonban inkább egyfajta „köszönőfeladatról” lenne szó, ezek egy sajátos csoportjáról. Amikor nem szeretteitek segítségére számítotok, hanem megtisztelő szerepkört adtok nekik a ceremónia során is.

A lehetőségek tárháza természetesen itt is a végtelenhez közelít. A legegyszerűbb és mégis legszebb forma, ha néhány sort adtok mindenki szájába az eskütételkor. Saját, egyedileg összeállított fogadalmaitokat ekkor nem a pap, vagy az anyakönyvvezető olvassa fel, hanem az erre kijelölt meghívottak. Figyelj, hogy időben megkapja mindenki a szöveget, amit fel kell majd olvasnia! 2 perccel a ceremónia előtt például inkább kellemetlen az egyébként tiszteletteljes kijelölés, főleg, ha saját példánnyal sem tudtatok készülni a felolvasásokat elősegítendő. Erre nagyon figyelni figyelni kell, de máskülönben szívmelengető eredménnyel jár legközelebbi barátaitok, szeretteitek bevonása.

De álljon itt még egy ötlet: ez nem más, mint a közös ének. Ide is kell kinyomtatott dalszöveg és itt is fontos, hogy időben szóljatok mindazoknak, akiket szívesen bevonnátok egy nagy közös éneklésbe. Ennek az előnye, hogy akár az egész násznépet is egyetlen hatalmas kórussá alakíthatjátok, az ilyen nagy közösségi „happeningek” pedig szinte kivétel nélkül remekül szoktak elsülni. Nyilvánvalóan nem a zenei élmény miatt (viszonylag ki eséllyel lesz mindenki aranytorkú a csapatban). Azonban az „együtt” élménye óriási tud lenni. A lényeg pedig: rendkívül megtisztelő, felemelő és nem utolsó sorban megható, ha ilyen módon még többeket tudtok bevonni a nagy nap legfontosabb pillanataiba.

Posts navigation

1 2 3 4 5
Scroll to top