wedding_songs

Vond be bátran a ceremóniába a meghívottakat is!

A legfontosabb jelenlévőknek nyugodtan adhatunk testhezálló, ugyanakkor könnyedén abszolválható, kedves “feladatokat” is.

wedding_songs

Persze, a család és a legjobb barátok végig “dolgoznak” egy kicsit, hiszen a szervezés, a díszítés, a logisztika, a vendégszállítás sok esetben egy-egy közeli ember feladatköre szokott lenni (ha csak nem adjátok ki a feladatokat egy profi esküvőszervezőnek). Jelen esetben azonban inkább egyfajta “köszönőfeladatról” lenne szó, ezek egy sajátos csoportjáról. Amikor nem szeretteitek segítségére számítotok, hanem megtisztelő szerepkört adtok nekik a ceremónia során is.

A lehetőségek tárháza természetesen itt is a végtelenhez közelít. A legegyszerűbb és mégis legszebb forma, ha néhány sort adtok mindenki szájába az eskütételkor. Saját, egyedileg összeállított fogadalmaitokat ekkor nem a pap, vagy az anyakönyvvezető olvassa fel, hanem az erre kijelölt meghívottak. Figyelj, hogy időben megkapja mindenki a szöveget, amit fel kell majd olvasnia! 2 perccel a ceremónia előtt például inkább kellemetlen az egyébként tiszteletteljes kijelölés, főleg, ha saját példánnyal sem tudtatok készülni a felolvasásokat elősegítendő. Erre nagyon figyelni figyelni kell, de máskülönben szívmelengető eredménnyel jár legközelebbi barátaitok, szeretteitek bevonása.

De álljon itt még egy ötlet: ez nem más, mint a közös ének. Ide is kell kinyomtatott dalszöveg és itt is fontos, hogy időben szóljatok mindazoknak, akiket szívesen bevonnátok egy nagy közös éneklésbe. Ennek az előnye, hogy akár az egész násznépet is egyetlen hatalmas kórussá alakíthatjátok, az ilyen nagy közösségi “happeningek” pedig szinte kivétel nélkül remekül szoktak elsülni. Nyilvánvalóan nem a zenei élmény miatt (viszonylag ki eséllyel lesz mindenki aranytorkú a csapatban). Azonban az “együtt” élménye óriási tud lenni. A lényeg pedig: rendkívül megtisztelő, felemelő és nem utolsó sorban megható, ha ilyen módon még többeket tudtok bevonni a nagy nap legfontosabb pillanataiba.