Open post

A násznép elszállásolásáról

Egy esküvőn rendkívül fontos, hogy a násznép szálláshelyének, szálláshelyeinek opcionális lehetőségeit részletesen járjátok körbe még időben.


És szögezzük le az első pillanatban, hogy senki sem várja el, hogy a szállás költségeit Ti, azaz az ifjú pár és a szervező család fedezzétek, hiszen ez egy olyan horribilis anyagi kiadást jelentene, ami nagyon kevés esküvő költségvetésébe tudhatna csupán beleférni, még akkor is, ha a lehető legolcsóbb lehetőségek között tudnátok is vállogatni. Az azonban a szervezők felelőssége, hogy időben jelezze a meghívottak felé, hogy milyen szálláslehetőségek állnak rendelkezésre a közelben.

A legtöbb esetben érdemes mindezt úgy intézni, hogy kezdődjék a folyamat az igényfelméréssel. Miután tudni lehet, hogy hányan kérnek majd szállást, illetve ezzel kapcsolatan megérkeznek a teljesen egyértelmű válaszok, nézzetek utána a környékbeli szállásoknak. Ha ugyanis akad olyan opció, melyben a teljes elszállásolandó násznép számára elegendő lehet egyetlen apartman, vagy szálloda (ez utóbbi szinte biztosan lehetséges), fel lehet venni a kapcsolatot a kiszemelt szállásadókkal, s az ismert létszám és specializáció (gyerekek száma, stb.) függvényében bekérhetőek az árajánlatok. Mindezzel jó előre tisztázható és akár le is foglalható a szállás mindazok részére, akik az éjszakát is helyben töltenék, s nagy valószínűséggel jelentős kedvezményre is lehetőség nyílik. Nálunk a Visegrádi Esküvőnél például szoros a kapcsolat a négycsillagos Hotel Visegráddal, illetve több kisebb méretű apartmannal is, így adott esetben néhány vendég elszállásolásában is ugyanúgy tudunk közvetíteni, ahogyan akár száz meghívott szállodai ellátásában.

Fontos mindezt korán tisztázni, hogy Ti is, a vendégek is, illetve a leendő szállás is megfelelően tudjon készülni, így ezt az egyébként igen összetett feladatot is hamar ki lehet pipálni az esküvői teendők listájáról.

 

Miért kapunk köszönőajándékot az esküvőn?

Valami kis izgalmas apróság mindig ott lapul a névtáblával megjelölt helyünkön az ifjú pár figyelmességének jeleként.


Hogy milyen a jó köszönőajándék, azt nem lehet egyszerűen megfogalmazni, hiszen teljesen szubjektív a kérdés. Ahány pár, annyiféle lehetőség és annyiféle szimbólum, kikacsintás, esetleg „belső poén”, vagy valami olyasmi, amit egészen biztposan csak és kizárólag hozzájuk tudunk kötni. És persze igaz, hogy az ember nem őrzi meg az összes esküvőről az ott kapott köszönőajándékot, ám egészen biztos, hogy a TOP 3 bizony ott van még valahol az íróasztal környékén, mert annyira telitalálat volt.

Gyakoriak a gravírozott kis fa apróságok, a pici üveges, egyedileg címkézett mézek, lekvárok, aprócska ékszerek, sütik, a sor a végtelenségig folytatható és elmehetünk akár egészen addig is, hogy a pár kedvenc, saját maga által készített fűszerkeverékéből kapunk egy kis ízelítőt, melynek segítségével nagyon sokáig velünk maradhat az emlékezetes nap hangulata.

Ezt a kis apróságot azért kapjuk, hogy magunkkal tudjunk vinni egy darabkát abból a szeretetből, amit a pár érez irántunk, – irántunk, akik részesei lehettünk életük legnagyobb napjának, s akik kapcsán úgy érzik, a most induló közös életükben is kitüntetett helyünk lesz majd.

Fotó forrása: cdn11.bigcommerce.com

Open post

10 ok, amiért nincs párja egy visegrádi esküvőnek (1.rész)

Nem vagyunk könnyű helyzetben, amikor ki kell válasszunk a számtalanból 10 olyan nyomós okot, amiért minden ifjú párnak csak ajánlani tudjuk városunkat. Azért mégiscsak teszünk egy próbát két epizódban. :)

Nagyon közel a főváros

Ez azok számára nem különösebben érdekes, akik a környékről érkeznek, ők sokszor már a jegyesség első napjaiban tudják, hogy bennünket választanak majd. Azonban rengeteg pár megkeresése érkezik felénk Budapestről. A város autóval csupán 40 perc távolságra van. Ez a teljes násznép számára döntő erejű előny az esetek túlnyomó részében egy budapesti pár esküvőjét tekintve.

Világhírű nevezetességek tárháza

Páratlan ceremónia helyszínekben bizony bővelkedünk. Ott a Fellegvár, a Salamon-torony, a Királyi Palota, vagy épp a Pilis olyan helyi szépségei, mint mondjuk az Apátkúti völgy, annak gyönyörű vadászházával…

Professzionális catering

Városunk számos kiváló szolgáltatóval bír az esküvőszervezés terén. Nem szeretnénk egy pillanatig sem állítani, hogy csupán a Visegrádi Esküvő az egyetlen. Mindeki megtalálja a maga ízlésének, elképzelésének megfelelő lehetőséget.  Az azonban igaz, hogy nálunk lehet a leginkább személyre szabni az esküvőt, hiszen több évtizede foglalkozik már csapatunk ezzel a megtisztelő feladattal, s olyan szereplők tartoznak saját portfóliónkba, mint a Hotel Visegrád, a Sirály Étterem, vagy épp a Renaissance Étterem.

„Évszakálló” lehetőségek

Visegrád minden évszakban hoz valami újat, valami lenyűgözőt. Ám nem csupán a szabadtéri esküvők terén kínál ezáltal egyedülálló lehetőségeket. Egy téli esküvő ugyanúgy megszervezhető nálunk csodás környezetben, a történelmi szépségek között, akárcsak nyáron az erdő szélén, vagy épp az őszi lombhulláskor, a tavaszi virágzások csúcsán.

Egy hely, ami mindenkiben felébreszt egy régi emléket

Alig akad olyan ember hazánkban, akinek ne lenne legalább egy régi szép, emlékezetes élménye Visegrádról, a Dunakanyarról. Ennek ténye hatalmas erővel bír, elsősorban persze az ifjú pár lelkét vizsgálva, de semmiképpen sem utolsó sorban a meghívottak élményeinek felidézésében. Mindekinek van egy saját Visegrádja, ez pedig alapjaiban határozza meg az esküvő hangulatát.

Open post

Mi átvállaljuk a násznép utaztatásának feladatát is

Az egyik legkomolyabb logisztikai feladatról van szó az esküvők világában. Ezt mi nagyon jól tudjuk, így természetesen erre is kínálunk megoldást, ráadásul rendkívül kedvező díjszabás mellett.


Egy visegrádi esküvő kapcsán a legtöbb gondolkodást és vívódást az szokta okozni, hogy hogyan jut el városunkba a násznép, majd hogyan lehet megoldani a hazajutást, főleg annak fényében, hogy a hazaindulások általában igen eltérő időpontokban esedékesek, függően attól a vendégek életkorától, családi állapotától és természetesen vendégeink lakóhelyétől. A legtöbb esküvőszervezéssel és lebonnyolítással foglalkozó cég és helyszín csak nagyon ritka esetben rendelkezik akkora és olyan komoly járműállománnyal, mint amilyennel Visegrádi Esküvő csapata. Ezért is érdemes bennünket választani.

Ha szükséges, 9, 18 és 21 fős buszokat is tudunk indítani, illetve igény esetén akár 50 fős nagybuszt is.
Egy Budapest-Visegrád-Budapest útvonal átlagosan 3900 Ft/fő költség mellett már leköthető, így amennyiben a legtöbben Budapestről érkeznének Visegrádra, rendkívül kedvező költségek mellett nyílik lehetőség az oda-vissza utazásra, arról nem is beszélve, hogy az igényekhez igazodva több turnusban, több időpotban is tudunk indítani járatokat, a násznép igényeihez és az este alakulásához igazodva.

A részletekért keress bennünket bizalommal!
Kollégáink állnak szíves rendelkezésedre.
(info@visegradieskuvo.hu)

 

A tökéletes esküvő receptje (4. rész)

Lényeges, hogy találjatok ki ütemezést az estének. Ha csak úgy megtörténik minden, nem lesz olyan az esküvőd, mint ahogyan elképzelted. Persze itt is fontos, hogy csak óvatosan!


Különféle játékokkal, beiktatott programokkal, plusz apró eseményekkel mindeképp érdemes kiegészíteni az estét, különben elúszik a program. Rengeteg olyan esküvőt láttunk már, amelyeknél erre nem figyeltek oda. Ha nincs szervezve, instruálva a násznép, nagyon hamar kialakulnak a kis társaságok, aztán elindulnak a „cigizősök”, végül a násznép fele szinte eltűnik és kialakul egy „alternatív” buli odakint.

Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy ha túlszervezitek az estét és minden félórára szerveztek valami különlegesnek szánt mozzanatot, akkor a másik szélsőség viszi el rossz irányba az esküvőt.

Mindebben egyébként egy jó vőfély óriási segítség tud lenni…

A tökéletes esküvő receptje (3.rész)

Fontos dolog, hogy az a bizonyos welcome drink és a köré épülő lehetőségek tárháza legyen minél változatosabb és összetettebb. Ez a döntés nagyot lendíthet az esküvő későbbi menetén.


Senki sem szeretné, hogy a vendégek azonnal berúgjanak, vagy teljesen jól lakjanak már a bejáratnál. Fontos végiggondolni ugyanakkor azt is, hogy ennél nem kisebb probléma egy amolyan nagyon semmilyen vendégfogadás. A többség egész biztosan nem a szomszédból jött, így valószínű, hogy nem túlozzuk el a dolgot, ha szendvicsek, tartalmasabb falatok is helyet kapnak a belépőket fogadó pultokon, esetleg a személyzet körbekínálja azokat, amikor jól látható, hogy a vendégek már vannak abban a stádiumban, hogy be tudjanak kapni pár falatot, meg tudjanak inni egy üdítőt, egy könnyű italt, esetleg egy kis szívmelengetőt.

Miért olyan lényeges ez? Ha a vendégek az első pillanattól fogva úgy és olyan módon vannak kiszolgálva, ahogyan az az esküvő menetének megfelelően jól ütemezhető, biztosan jut idő és hely a komolyabb fogásokhoz, a poharazáshoz, a jó hangulat harmonikus kialakulásához, anélkül, ha akár egyik, akár másik irányba el kellene mozdulnia a mérleg nyelvének.

A tökéletes esküvő receptje (2. rész)

Az első részben a tervezett létszám véglegesítésének fontosságáról volt szó, mely mindennek az alapja. 
Ezután jön még valami, ami fontosabb, mint elsőre gondolnád. 


Időben is hivatalos formában küldjétek ki a meghívókat

Nem lehet elégszer és elég nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a meghívók időben történő kiküldése mennyire lényeges. Sértődések, évekre nyúló konfliktusok melegágya lehet, ha a meghívottak nem kapnak kézhez rendes, valódi, kézzel fogható, informatív meghívót. Talán azt hihetnénk, hogy manapság ez nem lényeges, amikor a nyomatott világ szinte teljes egészében átköltözött a digitális világba, de hidd el, az esküvők univerzuma ennél sokkal de sokkal konzervatívabb. És talán ez így is van rendjén. A legközelebbi rokonokhoz, illetve a legszorosabb barátokhoz érdemes személyesen elvinni a meghívót, de nagyon lényeges, hogy mindeki kapja azt kézhez, felejtsétek el a digitális variációkat.

A meghívó megküldésének prózai ténye mellett legalább ennyire fontos az is, hogy az időben érkezzen meg mindehová. Ha csupán néhány nappal az esküvő előtt érkezik meg a meghívó, az is komoly gondot okozhat. Figyeljetek oda erre nagyon. Fontosabb, hogy időben megérkezzen és eléggő informatív legyen, minthogy milyen a design.

Különösen hangzik ez az egész, tudom, de fogadjátok meg ezt a tanácsot mindeképpen – nem kevés tapasztalattal a hátunk mögött mondom mindezt…

A tökéletes esküvő receptje (1. rész)

Úgy gondoljuk, igenis létezik tökéletes esküvő, még akkor is, ha sokszor hangzik el (akár tőlünk is), hogy apróbb hibák, kisebb problémák mindig adódhatnak. Ezek a hibák azonban nagyon lényeges, hogy ne a szervezés okán forduljanak elő. Így tehát talán ebben a formában helyes a kijelentés: igenis létezik tökéletesen szervezett esküvő.


Legyen tiszta a kép: mekkora lesz a násznép, s milyen összetételű

Miután már tudjátok, hogy milyen évszakban szeretnétek megszervezni az esküvőt, azt is időben ki kell találjátok, hogy hány fővel kalkuláltok. Ha ez a szám megvan, máris lehet továbbgondolkodni, amíg azonban nem tiszta, hogy kicsi, tehát 20-30 fős rendezvény lesz az esküvő, vagy igazán nagy 200-250 fős, szinte egyetlen lényeges szervezési folyamat sem indítható el érdemben. A létszám után lehet helyszínben, fogásokban, felszolgáló személyzetben, a catering különféle kérdéseiben, illetve az anyagiak öszessége terén kalkulálni. Az első és legfontosabb tehát, amit tudnotok kell, az a létszám.

Ha itt megszületett a döntés, a vendégsereg összetételének jellegével kell megkezdeni a foglalatoskodást: életkori eloszlás, családosok aránya, kisgyerekek száma, kisállatos vendégek aránya, illetve speciális tudnivalók (pl. mozgáskorlátozottak, nagyon idősek lesznek-e a meghívottak között). ha mindezen információk birtokában kezditek meg a tárgyalást a kiválasztot esküvőszervezővel, tökéletes indításról beszélhetünk.

Számolj le az esküvői félelmeiddel (7.rész)

„Biztos, hogy jó lesz így az ülésrend?” Örök kérdés. Tökéletes nem lehet sohasem. De hát mi tökéletes ezen a világon? Talán csak a tény, hogy nincs tökéletes.


Az ülésrend egy örök dilemma, melynek kialakításából, megtervezéséből a vőlegények többnyire az első 12 percben ki szoktak hátrálni, mondván, hogy „Te tudod, Drágám, én ezen nem szeretnék most feszengeni.” A jó összeállítás kardinális, de valójában nem kell hozzá más, mint hogy ismerd vendégeid és szánj elég időt a dologra. Persze vannak alapvetések, ezek között viszont nem szerepel, hogy ismeretleneket ne öltess egy asztalhoz. Egész bátran ültess! Csak arra figyelj, hogy érdeklődésben, világlátásban hasonló embereket igyekezz egymás mellé varázsolni, illetve ezzel egy időben kerüld azt az elgondolást is, hogy öt teljesen introvertált ember majd jó társaság lesznek egymásnak. Vegyítsd a barátkozóst a kevésbé nyitottakkal, a szégyenlőseket a kicsit akár „vadabbakkal”, az arányokra pedig figyelj oda.

Nincs tökéletes recept, de semmi értelme, hogy aggódj. Idővel úgyis mindeki megtalálja a saját világát és számításait az esküvőn, úgyhogy az ültetés valójában egyáltalán nem annyira lényeges, mint gondolnád, vagy mint amennyire félsz tőle.

 

Fotó forrása: 5.imimg.com

Számolj le az esküvői félelmeiddel (6.rész)

„Hogyan kezeljük majd, ha valaki váratlanul érzezik?” Bizony, jó kis alap a stresszre, hogy ezen aggódj. 
Ellenben ha tisztán kommunikáltok (ismét csak), az ilyen szituáció teljessséggel elkerülhető.


A váratlan vendégek azon típusa, aki a nem várt jelzővel is illethető pluszban a már meglévő jelzői mellé, sosem tud jókor érkezni, azt az idősíkot még lel leltük meg, ahol ez lehetséges volna. Az azonban egészen biztos, hogy az esküvő az egyik legkevésbé szerencsés esemény, melyen adott esetben ő is tiszteletét teheti, ha nem vagyunk kellően óvatosak, vagy határozottak. Ha megjelenik, nincs nagyon más lehetőséged, mint határozottnak és hajthatatlannak, de mindenek felett diplomatikusnak lenned. És fontos: nyugodtan kérj meg egy bizalmas barátot, vagy rokont, hogy oldja meg az ügyet rapid módon.

Más a helyzet, amikor nem egyértelműen trlollkodásról, vagy szándékos zavarkeltési kísérletről van szó, hanem egész egyszerűen nem érzi az egyik meghívott, hogy friss, ötnapos párját nem illik magával hoznia, s ezt a friss, öt napos pár sem érzékeli idejében. Ezt a problémát a helyszínen már muszáj megoldani, úgyhogy mindig készüljünk plusz 2-3 vendég betoppanásával 100 fő fölött. Az étellel és az itallal nem nagyon lehezt gond, de a hellyel már annál inkább.

Fotó forrása:

Posts navigation

1 2 3 4 5
Scroll to top