Az őszi esküvők világából (1.)

Igaz, hogy a nyár a legnépszerűbb időszak az esküvők kapcsán, azonban egy igazán jól megválasztott őszi időpont még egy nyári opciónál is lehet sokkal különlegesebb…


…persze kell egy kis szerencse az időjárással, ez nem vitás. Azonban ha azt nézzük, hogy manapság milyen súlyosan meleg nyarakat zárunk évről évre, egyáltalán nem ördögtől való gondolat úgy tekinteni a kora őszi időszakra, tehát a szeptember vége, október közötti periódusra, mint valami olyasmire, ami annak idején a nyár volt. Kellemes nappali hőmérséklet finom meleg napsütéssel és enyhén pulóveres esték. Hát igen. Lehet, hogy az október az új augusztus.

Abban a tekintetben is mindeképpen figyelemre méltó lehet elgondolkodni egy esetleges őszi esküvői időponton, mert addigra a nyaralásoknak is vége, így a vendégsereg nagyrésze egészen biztosan nem fog távol maradni annak okán, hogy éves nagy családi nyaralásukat épp abban az időpontban töltik, amikorra mi esküvőnk dátumát tűztük ki.

Ősszel minden egy kicsit rendezettebb. A természet a legszebb időszakát éli, az emberek nyugalmasabbak, a nyár tombolásának vége, a tél egyhangú világa pedig még messzi árnykép csupán. Harmonikusabb lehet a szervezés is, senki sem érzi, hogy kapkodnia kellene, ahogyan az időpontok és a helyszín-opciók is jóval gazdagabbak ekkor már, mint mondjuk egy júliusi-augusztusi periódusban.

Szabadtéri esküvő – Figyelj a részletekre már a szervezés kezdetekor is!

Nincs szebb elképzelés, mint egy erdei, esetleg egy vízparti esküvő: az Isten szabad ege alatt, a szellőben, a napfényben, a természetben. Ám ahhoz, hogy minden flottul működjön, igen sok mindennek kell tökéletesen „megszerveződnie”.


Sokan jönnek hozzánk is egyéni szabadtéri esküvőhelyszín- ötletekkel, s rendre picit megsértődnek, amikor teljes jószándékkal elmeséljük, mi mindent kell részletről részletre megtervezni és kivitelezni ahhoz, hogy végül siker koronázza a Nagy Npot logisztikai tekintetben is. Nálunk Visegrádon számos szabadtéri opció szerepel a kínálatban, azonban ezek lényegében mindegyike ceremónia helyszín. Maga a lakodalom ugyanis rendkívül összetett esemény, ahol mindennek passzolnia kell, ugyanakkor minden egyes nehezítő körülmény újabb problémákat vonhat maga után.

A személyzet munkájának gördülékenysége alapvető kérdés. Ha fennakadás van az ételek-italok szervírozása terén, máris igen nagy a baj. A megfelelő hűtésről nem is beszélve.
A következő kérdés a helyszín megközelíthetősége, illetve az ezt a problémát kiküszöbölendő transzfer megoldása.
De gond lehet egy „random” szabadtéri esküvőn az időjárással, az árammal, a hangosítással (főként a zene kapcsán), azzal, ha egyedi szituációkra kell megoldást találni (plusz hely, parkolás, nem megfelelő utak problematikája, stb-stb.)

Mindezek miatt szoktuk javasolni inkább alternatívaként inkább a bevált, professzionálisan működő esküvői helyszíneinket (pl. Sirály Étterem, Renaissance Étterem), vagy olyan alternatívákat, melyek igazi különlegességet csempészhetnek az eseménybe, ám van már gyakorlat a kivitelezés terén (gondolok tehát olyan visegrádi ceremónia helyszínekre, mint a Salamon-torony tetőterasza, a Fellegvár terasza, vagy épp a Királyi Palota egyik terme, esetleg szökőkutas udvara). Az élmény és a meghittség garantált, ráadásul kockázat és különösebb szerveznivalók nélkül. Azt javasoljuk tehát mindig a helyszínek terén is, melyben komoly gyakorlatra tettünk szert, hogy semmiben ne legyen hiba.

Talán nem kellenek minták, de fontos, hogy érdeklődj tapasztaltaktól

Beszélgettél már olyan barátokkal az esküvőszervezés ügyes-bajos dolgairól, akiknek nem régiben volt esküvőjük? Ha még nem, érdemes ezen a vonalon is elindulni. Ne, ne érezd ezt „majmolásnak” még véletlenül se! 


Érdekes lehet olyanokkal beszélgetni egykor volt esküvőjük részleteiről, akik már évtizedes viszonylatban gazdagítják a házasok táborát, azonban igazán informális segítség az lehet, ha friss házasokkal diskuráltok. Nem az a kérdés, hogy milyen volt a díszlet, vagy épp kik voltak a zenészek, mi volt a bevonuló zene. Nem. A szervezés aktuális háttérinformáció azok, amelyek sokat segíthetnek Nektek is: miért mennyi a reális ár; mennyi idő alatt esélyes zenekart/DJ-t találni; kivel milyen szerződéseket célszerű kötni; hogyan okos belőni a lagzi menetrendjét, hogy ne ússzatok el, ugyanakkor túlságosan feszes se legyen a program. Ilyen és ehhez hasonló kérdések egész tömkelegét tehetitek fel a tapasztaltabbaknak, akik aztán egész biztosna válaszolnak majd, főleg ha az élmény még friss, és emlékeznek nagyrészt az ilyen részletekre is.

Azt szokták mondani, hogy az okos ember nem a saját kárán tanul, s ha ezt egy kicsit finomítjuk, nagyjából kijelenthető lesz: az esküvőjük szervezését megkezdő pár igencsak jól teszi, ha kommunikál frissen tapasztalt párokkal is, így aztán jó eséllyel nem indulnak el tévutak felé, nem nehezítik meg saját dolgukat és nem kerülnek patthelyzetbe akár órákkal a ceremónia előtt.

Miért fontos, hogy hagyd segíteni szeretteidet az esküvőszervezésben?

Sokan úgy vannak vele, hogy jobb nem terhelni a rokonságot, barátokat, meg aztán úgyis mi tudjuk igazán jól, hogy mit szeretnénk. Nem igazán hálás ez az irány. Jobbat vavasolnánk…


Az esküvő, ahogyan arról sokat beszéltünk már, mindeféle sértődések és súrlódások melegágya is lehet, ha nem figyelünk oda a legfontosabb részletekre is. Márpedig lehetetlen dolog, hogy a legszebb napot és annak hosszadalmas előkészületeit olyan dolgokkal tegyük feszültté, amelyek ellen nagyon könnyedén tehetnénk is még időben.

„Hagyjuk segíteni anyukáékat is…”

Ha egyértelművé teszitek a határokat és meghúzzátok a mindenképpen meghúzni szükséges határokat, nem kell attól tartanai, hogy az anya-anyós páros esetleg megkeseríti majd a szervezést. Tudnotok kell, hogy nekik is hihetetlenül fontos a Nagy Nap, így kihagyni őket nem igazán ildomos dolog. Ha azonban megtaláljátok azokat a részfeladatokat, melyeket nyugodt szívvel rájuk bízhattok, s melyeket ők is szívesen elvállalnak, meg is van a megoldás. Mindazonáltal azt is tudni kell, hogy a szervezés összetettsége okán nagyon is kell a segítő kéz. Így egy kissé végiggondolatlan dolog volna azokat nem hagyni segíteni, akik egyébként a leghathatósabban járulhatnának hozzá az esküvő tökéletességéhez.

Tegyünk a súrlódások ellen!

Ha türelmesek, szeretetteliek tudunk maradni, amikor megybeszéljük, kitől milyen segítséget szeretnénk kapni, s mindeközben a relitás talaján maradunk, szinte biztosan a legjobb eredményre számíthatunk.
Nem marad tüske, nem hagyunk ki senkit a számára is rendkívül fontos esemény szervezéséből, s mi magunk is tudunk majd oly módon készülődni, hogy a megterhelőbb szerveznivalókat biztos kezekben tudhatjuk.

 

Romantikus séták Visegrádon – A Füvészkert

…teljes nevén a Bertényi Miklós Füvészkert, mely mind gyűjteménye, mind pedig különleges fekvése miatt egyedülálló kincse a Pilisnek, s talán nem túlzás azt állítani, hogy hazánknak is. 


Sőt, jelentőségének az is bizonyítéka lehet, hogy 1985-ben az ENSZ FAO szervezete ezt a helyet választotta nemzetközi találkozójának otthonául. Az ekkor ültetett fák (mindne résztevő ország ültetett egyet) mindmáig, jócskán meggyrapodva ékesítik a visegrádi gyűjteményt.

Nyári nagy melegben is isteni romantikus helyszín, hiszen a Pilis szívében, az Örgögmalom-vízeséstől nem messze jó pár fokkal hűvősebb van, mint lent a városban, a kellemes érzetet pedig a sok-sok zöld lomb, s a buja aljnövényzet csak tovább erősíti. Méreteinél s látványosságánál fogva pedig több órásbarangolásra is remek választás.

A bejáratnál található Ördögmalom Étterem kínálatát is érdemes átböngészni – a kiadós séta után egy finom pisztráng-ebéd nagyon jól esik majd…

Open post

Romantikus séták Visegrádon – A Zsitvay-kilátó

Sétáljatok fel Visegrád legmagasabb pontjára, s nézzetek körbe fentről!


Az április közepétől október közepégi nyitva tartó kilátó megközelítése a korábbiakban bemutaott, csodaszép helyekhez hasonlóan szintén nem okoz komolyabb erőfeszítést, hiszen ha már fent vagyunk az erdőben, a város fölött, tényleg csak egy kis séta, s meg is érkezünk a kilátóhoz.

A Zsitvay-kilátó 378 méter magasan van csupán, azonban fekvésének köszönhetően tiszta időben több mint 100 km távolra is ellátni odafentről. Ha szerencséje van a látogatónak, a kilátó tetejéről megpillanthatja a Mátra hegyvonulatait, valamint elláthat egészen a Zsámbéki-medencéig is. Ez azért nem rossz teljesítmény egy 400 méteres magassági pontot el nem érő kilátótól, igaz? :)

A Zsitvay-kilátót 1933-ban emelték az 1913-ban alapított Magyar Turista Szövetség fennállásának 20-ik évfordulójára, s az előző század nagyrészét viszonylagos szerencsésen túlélő épületet 2005-ban  nyilvánították műemlékké.

 

Open post

Romantikus séták Visegrádon – A Salamon-torony és környéke

Meghitt sétáink következő állomása az az emblematikus épületegyüttes lesz, mely annyi legendának szolgál otthonául, s mely valójában nem is ott van, ahol van (vagy bizonyos értelemben nincs is már sehol)…


Valamikor a régmúlt történelemben állott egy torony a mostani Sibrik-dombon, melynek falai között az akkori hatalmi belháborúk során Salamon herceget is fogva tartották, ez az épület azonban, mely ilyetén módon „az igazi Salamon-torony volt” elpusztult a történelem viharaiban. A tatárdúlást követően IV. Béla királyunk által épített, ma is látható Alsóvár kapta meg aztán (tévesen) a Salamon-torony ragadványnevet, mely később szinte hivatalos nevévé lett. Ma is így hivatkozunk rá, jól ismerjük formáit, falait, Dunára néző, szebb időket is látott oldalát, szintén egykor nem beton gyilokjáróját, s így szeretjük, ahogy van.

Ha fent, a Sibrik-dob alatti nagy parkolóba érkezünk, onnan néhány perc alatt le is sétálhatunk a toronyhoz a jelzések mentén, s a fák alól előlépve máris meglátjuk a monumentális falakat, s a csapóajtós bejáraton keresztül bejuthatunk az udvarba. Alulról érkezve a Salamontorony (sic!) utcán felsétálva sejlik majd fel előttünk a legendás építmény, s máris a már említett udvarban, a zárt fedelű kútnál járunk.

Az főépületben helytörténeti, illetve a kettős várrendszer történetét bemutató tárlat fogad bennünket, s persze csigalépcsőivel, óriási falaival és tereivel az a hangulat, amit egész egyszerűen muszáj megtapasztalni. Több évszázadot repülünk így visza az időben, ez az érzés pedig felbecsülhetetlen.
Az igazi koronája a Salamon-torony látogatásnak az, ha esélyünk nyílik feljutni a csak nagyon ritkán látogatható tetőteraszra is. Onnan fentről gyönyürű kilátás nyílik a Dunakyanarra, a Börzsönyre és a Pilisre is egyerre, hiszen 360 fokos körben tekinthetünk körbe. Aki egyzer is látja ezt a csodát, egész biztosan visszatér még…

Open post

Romantikus séták Visegrádon – A Kálvária és a Viktorin-sétány

Következő romantikus sétátok úticélja ezúttal lehet akár a Fellegvár is, ám olyan módon megközelítve Visegrád legemblematikusabb építményét, hogy már maga az út is felér egy önálló értéket képviselő, valódi kis tündérvilággal. 

A Viktorin-lépcső bár egy kissé eldugott helyen bújuk meg a katolikus templom mögött húzódó Zách Klára utcában, mégis könnydén megtalálható, s könnyedén megmászható. Már a lépcsők végén látjuk, merre érdemes tovább haladnunk, mögöttünk pedig, ha megfordulunk, ott a csodás Dunakanyar, a folyó, s persze alattunk a szép kis város.

Feljebb kapaszkodva alig negyed óra alatt fellrünk a Viktorin-sétányon haladva a sziklakápolnához, s ahhoz az emlékműhöz, mely Viktrorin József, egykori visegrádi lelkész és kultúrharcos számára állít emléket. (Sokat azt hiszeik, ez a „V” a hegyoldalban Visegrádot jelképezi, s bár remekül hangzik, de ez a „V” Viktoriné, akinek oly sokat köszönhet a város.

Ha mégf nem vagytok fáradtak, csatlakozhattok a kék jelzés útvonalához, melynek szép kanyargós meredélyein haladva nem sokára feljuthattok a Fellegvár kapujához vezető lépcső aljáig.

Kép forrása: csodahelyek.hu

Open post

Romantikus séták Visegrádon – A Királyi Palota és környéke

Legutóbb a Mogyoró-hegyet ajánlottuk a figyelmetekbe, mint nagyszerű romatkikus úticélt.
A következő „túránk” egy rendkívül népszerű esküvői ceremónia helyszínre és közvetlen közelébe invitál Benneteket!

A Királyi Palota valójában egy nagyszabású, korhű rekonstrukciója mindannak, amit a történész és régész szakemberek az elmúlt hosszú évtizedek alatt felfedeztek Mátyás király egykori fényűző palotája nyomait kutatva. Így lehetséges, hogy ma megtekinthetjük Giovanni Dalmata Herkules-kútjának hű mását, vagy hogy végisétálhatunk azon a pazar díszkerten, melynek alapjai az évszázadokkal Mátyás előtt itt élt Anjou Károly király otthonából maradtak itt.

Csodás dolog végigsétálni a palota termein, kialakított szobáin, elhaladni az egykor oly népszerű formákat mutató cserépkályhák mellett, kinézni a robosztus ablakokon Visegrádra, aztán felmenni a loggiára, ami minden túlzás nélkül a szerelmesek mekkája Visegrádon.

A séta aztán elvezethet Benneteket a macskalépcsős Fő utcán át a Renaissance Étterem felé, ahol útközben Mátyás hatalmas fejszobrát is megtekinthetitek, ha azonban a másik irányba indultok, még útba esik majd a Palotaház is, aztán a szimpatikus irány szerint a belváros szépséges pontjainak valamelyike. Talán éppen a Kálvária lépcső, mely felvezet egészen a Fellegvárba, ha nem vagytok még fáradtak…

Open post

Romantikus séták Visegrádon – A Mogyoró-hegy

Kis városunk telis-tele van olyan helyekkel,  melyek egy romantikus, kettesben töltött séta keretein belül nagyon könnyen elérhetőek, – olyan helyekkel, melyek örök emlékül szolgálhatnak számotokra esküvőtök leendő helyszínéről, Visegrádról…


A Mogyoró-hegy, mint a Pilis egyik népszerű erdei kiránduló célpontja, több pontról is nagyon könnyen elérhető, függően attól, hogy többet, vagy kevesebbet szeretnétek sétálni. Az egyik legszebb útvonal, amit javasolni tudunk, a Salamon-torony felett található Sibrik-dombról indul, s az autók által használt, forgalmas úttól eltávolodva hatol be az erő gyönyörű sűrűjébe, ám végig aszfaltúton haladva, így bakancs, túraruha egyáltalán nem szükséges. Maga a séta nagyjából 30-40 percet vesz igénybe kényelmesen haladva, odafent pedig a hegytetőről gyönyörűséges kilátás nyílik a Dunakanyarra. A hegyen található épültek közül több is Makovecz Imre munkája, az Erdészeti Erdei Iskola ezek közül a legkomolyabb méretű, ám az egyik legkedvesebb az a kis erdészház, mely a mai napig funkciója szerint működik, s környezetében számos állat (lovak, muflonok) is található istállókban, elkerített részeken. (Szarvasokkal, őzekkel egyébként találkozhatunk a hegyen lévő mini-vadasparkban is, ha van egy kis szerencsénk).

Ez a séta egész biztosan emlékezetes marad, azoknak a szerelmeseknek pedig kiemelten ajánljuk, akik a ceremóniát a Salamon-toronyba, vagy környékére tervezik, hiszen ennél tökéletesebb hangolódási lehetőséget keresve sem találni.

Posts navigation

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 54 55 56
Scroll to top