A saját esküvői ruha előnyeiről

Előző cikkünkben összeszedtük a ruhabérlés előnyeinek legfőbbjeit. Most nézzük meg, miben rejlenek a ruhakészíttetés pozitívumai.


Régi mondás, hogy a ruha teszi az embert, s bármennyire is közhely, azért (vagy talán éppen emiatt is), van benne igazság. A saját ízlésünk, elgondolásaink, személyiségjegyeink vezette esküvői ruhavarratás minden lehetőséget szabadon kínál fel, s ha megtaláljuk a számunkra legtökéletesebb szakembert, akkor valóban csak a képzelet szabhat határt, adott esetben semmiféle kompromisszummal nem kell számolnunk.

Persze alacsony költségvetéssel nemigen lehet számolni ebben az esetben, bár vannak olyan menyasszonyi igények is, melyek a leginkább letisztult vonalvezetés mentén haladnak, s mellőzik a díszeket, a speciális anyagkombinációkat, s például egy-egy családi ékszer viseletének középpontba helyezése céljából indulnának az egyszerűbb ruhatervezés felé. A legtöbbször azonban minden előzetes terv és elgondolás a tervezés és a próbák során alakul ki. Sokszor indulunk úgy, hogy „nem szükséges semmilyen dísz, uszályról pedig szó sem lehet”, s végül egy gazdagon díszített, uszályos ruhához érkezünk meg néhány hét elteltével. Előre ugyanis legfeljebb elképzeléseink lehetnek, a folyamatok során derül ki, hogy a valóságban mi is áll igazán jól, mi lesz az igazi irány.

Mivel ebben az esetben nincsenek határok, nincsenek színbéli, vagy stílusbeli megkötések, arrafelé mehetsz szabadon, amerre csak szeretnél. Ez úgy igaz az anygaválasztásra, mint a színkombinációkra, a díszítőeklemekre és adott esetben akár a kiegészítőkre is (fátyol, táska, cipő, csokor, stb-stb.).

Fontos, hogy a végső ruhapróbát így is legkorábban egy héttel a Nagy Nap előttre időzítsétek, de ideális esetben inkább 2-3 nappal az esküvő előtti időszakra, hogy tényleg minden tökéletes legyen. Hiszen ha ennyi energiát fektetsz a ruhaválasztásba, semiképpen sem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy végül szűk, vagy bő legyen álomruhád. Fontos tehát, hogy minden részlettel tisztába légy, azonban meg kell nyugtassunk: aki esküvői ruhák készítésével foglalkozik, s referenciái jól mutatják profizmusát, minden apró részletről tájékoztatni fog, s mindvégig támogatását élvezheted majd.

 

Miért ne siesd el az esküvői ruhapróbát?

Mindig hangsúlyozzunk, hogy bizonyos dolgokat nem lehet eléggé korán megoldani. Nos, a ruhapróba nem ilyen…


Még véletlenül sem szeretnék semmiféle testszégyenítésbe fogni, de vannak bizonyos tények, melyekkel az elmúlt évtizedekben sok százszor találkoztunk már. Ilyen annak az esete is, amikor a menyasszony egy hónappal az esküvő előtt máris méretre állítatja esküvői ruháját, aztán a Nagy Nap előtti éjjelen döbben rá, hogy gond van a méretekkel.

Ennek persze ezer oka lehet, de természetsen csak két kimenetele: a ruha vagy nagy lesz, vagy kicsi (nem túl meglepő módon). és persze elég csak éppen egy pár dekát felszedni, vagy leadni, a tökéletesen illeszkedő ruha érzetét és adott esetben látványát már egy ekkora különbség is befolyásolhatja, ha pedig 1-2 kg jött, vagy ment, ott mindeképpen elkerülhetetlen a beavatkozás, amihez profi ruhamesterre lesz szükség, bérelt ruha esetén pedig a problémák megsokszorozódhatnak ezen a téren.

Jól teszed tehát, ha csupán 4-5 nappal, de legfeljebb egy héttel az esküvő előtt teszed meg az utolsó ruhapróbát, s ekkor alakítjátok ki a kívánt méretet. Ha pedig tudod, hogy hajlamos a tested néhány nap alatt felszedni, vagy leadni, az sem ördögtől való, ha 2 nappal az esküvő előtt jelentkezel be a méretbeállításra. ne félj, nem fognak őrültnek nézni. Nincs ebben az egészben semmi melepő.

Nyári esküvő- praktikus tippek az ifjú párnak

Nem véletlenül népszerűek a nyári esküvők, a szép fények és a lágy meleg csodálatos körülményeket teremthet egy felejthetetlen szertartásnak illetve egy felszabadult lakodalomnak, azonban a hőség komoly kihívást is jelenthet.

Forróság ide vagy oda, az ifjú párnak az a “dolga”, hogy bármilyen körülmények között ragyogjon és erre meg is vannak a  jól működő trükkök! Kulcsfontosságú a ruhaválasztás.
Ha az esküvő stílusa megengedi, a vőlegény nyugodtan leválthatja a vastag, szövött zakót egy könnyű mellényre vagy izgalmasabb ingre pl. klasszikus nadrágtartóval.

A menyasszonyi ruha esetén ilyenkor kerüljük a merev anyagokat és a túlságosan testre tapadó szabást, ezekben a hőség tényleg elviselhetetlen, ugyanakkor egy könnyű anyagú ruha nagyon sikkesen lengi körül a viselőjét. Nyitott cipőben nem kell harisnya sem, a feltűzött haj pedig nem csak elegáns, de sokkal szellősebb is. A szokásos apróságok mellé nagyon jól jön a menyasszonyi mentőcsomagba egy kis csomag frissítő kendő, testpermet illetve arcpermet, valamint az itatóspapírhoz hasonlóan működő olajfelszívó lapocskák, melyekkel könnyen eltüntethetőek az izzadtságtól kialakuló csillogó foltok.

Ezekből bátran tegyünk a női mosdóba is, a vendégek biztos örülnek majd a figyelmességnek! Legjobb, ha előre ki van hirdetve a “kánikula dress code”, így nem kell aggódni a jelenlévők jólléte miatt sem- a kényelmes viseletben garantáltan nagyobb lesz a táncos kedv is! 

Jacqueline Bouvier, a leghíresebb first lady gyönyörű esküvői ruhája

A későbbi Kennedy elnök és majdani felesége, Jacqueline 1952-ben ismerkedtek meg, s egy évvel később már jegyben jártak.


1953-ban világszerte alig találnánk olyannyira sajtónyilvánosságra igényt tartó, ráadásul pozitív eseményt, mint a John F. Kennedy és Jackie Bouvier esküvője. A ceremóniának Rhode Island adott otthont, egész pontosan Newport. Közel 700 fő vett részt a ceremónián, de a mennyegzőt követő partyn majdnem 1000 fő ünnepelte a fiatal házasokat.

Jackie lélegzetelállító menyasszonyi ruháját a híres Ann Lowe tervezte. A leendő first lady divattervező választása nagyon különleges „akció” volt, hiszen nagyon beszédes, hogy a már akkor nagyon komoly pozícióban lévő JFK arája afroamerikai tervezőnőt kért fel a munkára. Igaz persze, hogy Lowe akkoriban már New York egyik legkeresettebb divattervezője volt.

Az ejtett vállú abroncsos ruhához virágokkal dúsan díszített fátyol tartozott, s a később Jackie védjegyévé vált rövid frizura és a szolid ékszerek (aprócska fülbevaló és egy cseppet sem hivalkodó gyöngysor) rendkívüli letisztult, elegáns megjelenést biztosítottak a gyönyörű menyasszonynak.

Diana hercegnő esküvői ruhája

Talán a világ egyik leghíresebb esküvőjének központi ruhadarabjáról beszélhetünk, mely ma már ugyanúgy a történelem része, akárcsak Károly trónörökös és Lady Diana egykori közös élete.


Napjaink egyik legnépszerűbb sorozata az angol királyi család életének hol fiktív, hol a valóságos történtekkel kísérteties hasonlóságot mutató feldolgozását választotta témájaként, s számos epizód foglalkozik Károly herceg és Diana házasságával. A hercegné legendás esküvői ruhája is felbukkan természetesen.

A 4 méteres uszállyal rendelkező elefántcsontszínű esküvői ruha anyaga selyem és taft volt, melyet antik csipkével kombinált a nem éppen névtelen tervezőpáros, az Emanuel házaspár.
Komoly kihívást jelentett, hogy mivel rendkívüli sajtófigyelem összpontosult a jegyespárra, teljes titokban kellett tartani nemhogy magát a ruhát, de annak minennemű terveit is…

A harisnyáról és a váltócipőről

Ugye, nem hitted volna, hogy egy esküvői témakörrel foglalkozó oldalon ilyen címet találsz? Pedig épp most menekültél meg néhány kínos és/vagy fájdalmas pillanattól…

00weddingshoes-videoSixteenByNineJumbo1600


…mert nem gondolnád, hogy az ördög a részletekben lakozik. Pedig a kedvenc kis helyeiről van szó. Kis szakadás, egy elszaladt szem, vagy épp egy délután háromkor még csupán felgyűrődött talpbetét-sarknak titulált sebecske az, ami komoly gondot fog okozni, ha nem vagy eléggé elővigyázatos.

Pótharisnya nélküli esküvőt sose kívánj egy menyasszonynak!

Talán nem visz el az ördög (aki ugye kiderült fentebb, hogy hol lakik), mégis gonosz dolog az élcelődés egy ideges leendő asszonnyal, aki nem gondolhat mindenre. A harisnya alapvető eleme lesz a menyasszonyi ruhának, ez egészen biztos. Ennek megfelelően szükség is lesz vagy 2-3 váltódarabra. Mert sosem lehet tudni. Egy gyors mozdulat a székek között, egy hirtelen kilibbenés az ajtón, egy óvatlan mozdulat. Annyi minden megeshet.

És bizony ott vannak a fájós lábak

Szerencsére a váltócipőre többnyire gondolni szokott mindeki, akinek napközben istenien kell festenie, később pedig szintén istenien, de tánc közben. Nem akarunk papucsban hegyet mászni, ahogyan magashegyi bakancsban sem célszerű a balett. Avagy: cipőt a cipőboltból…
Nem hagyhatjuk, hogy életed legnagyobb napjainak egyike aról legyen nevezetes egy ideig, hogy folyományaként egy héten kerezstül alig bírtál járni.

 

A férfiak leendő esküvői megjelenéséről sem szabad elfeledkedzni

Van az úgy, hogy a srácok (nem kell nyilván hangsúlyozni, hogy elsősorban a vőlegényen van a hangsúly) alapvetően nem az öltözködésük kifogástalanságáról híresek. Éppen ezért lényeges nagyon, hogy erre már időben kellő figyelmet fordítsunk.


 kids-wedding-intro

Legyen összhang? És elég csak Veled?

Az menyasszonyi ruhához valamilyen formában illeszkednie kell a vőlegény ruhájának is. Ha megvan már, hogy milyen lesz a menyasszonyi ruha, és legalább 70% körüli elkészültségben tart már a projekt, akkor kezdhetitek összeválogatni párod esküvői szettjét is. Ha nagyon elüt a ruhátok, az nem a modernség, vagy az extravagancia hatását kelti, hanem a szedett-vedettségét. És bár elsősorban a Ti ruhátok kell összhangban legyen, ne feledjétek megtervezni a meghívott, de főként fontos szerepben lévő férfiak számára is lassanként előírni a dress code-ot. Az összhang globálisan az igazi. ;)

Szigor, vagy megengedő hozzáállás?

Nem kell, hogy a vendégek férfi ága több tízezres ruhavásárlási dömpingbe legyen kénytelen kezdeni, ha szeretne a vendéglistán maradni, ellenben egész bátran megszabhatjátok a minimum elvárásokat (pl. domináns a zöld, vagy kizáró szín a piros és annak mindne árnyalata). Nem árt tisztázni mindezt, és különösebben magyarázkodni sem szükséges, elég szépen kérni, és elég ezt az időben kiküldött meghívó megfelelő sorai közt elhelyezni. Ez a ruha-kérdés olyan dolog, amiről nem feltétlen baj, ha ezúttal nem a férfi dönt. Sőt!

 

Milyen színű legyen a menyasszonyi ruha?

Zöld, kék, esetleg tűzpiros… Vajon tényleg csak a fehér szín illik a menyasszonyhoz?

ruha

Korábban a válasz erre a kérdésre nem okozott komolyabb fejtörést, hiszen hagyományosan a fehér a menyasszonyi ruha színe… Vagyis ezt gondoljuk. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az esküvői ruha fehérsége nem annyira evidens. Sok népnél, illetve régen Európában is más színek domináltak, így a fehér elhagyása akár a tradíciókhoz való visszatérésnek is tekinthető. Ma már egyébként is egyre divatosabb és tetszetősebb, ha a menyasszony valami különleges színű ruhát visel az esküvőn. Lássuk, milyen színek szerepelhetnek a nagy napon?

Tisztaság

Sokan a tisztasággal és ártatlansággal a fehér színt azonosítják – tévesen. A fehér szín először I. Mária skót királynő esküvőjén jelent meg, ami nagy közfelháborodást is keltett, mivel akkoriban a fehér a gyász színe volt, és rossz ómennek számított, ha ez megjelent az esküvőn. Aztán a nemesség körében egyre felkapottabb lett. A fehér ugyanis mindig is egy elég kényes szín volt, és az akkori mosási technológiával idővel erősen megszürkült, így egy hófehér ruha a gazdagságot szimbolizálta, és azt, hogy a viselője bármikor megengedhetett magának egy új ruhát. A tisztaság valódi színe azonban a kék, hiszen ez jelképezte Szűz Máriát is. A násznagyok és koszorúslányok pedig az esküvőkön szintén ezt a színt viselték, hogy megtévesszék az ártó szellemeket, akik az ifjú pár boldogságára vadásztak.

Szerencse

Talán egy mai magyar esküvőn erősen extravagánsnak számítana, ha vörösben jelenne meg a menyasszony. Kínában viszont ez a jó szerencsét jelképezi, amit már más országok is elkezdtek átvenni. Tradicionálisan arany és ezüst szálakból hímzett sárkánnyal és főnixmadárral díszítik a ruhákat, amelyek a férfi és női erők harmóniáját szimbolizálják. A szerencse bevonzására a mexikói hagyományokban is ügyeltek. Ott ugyan fehér ruhát visel a menyasszony, azonban alatta sárga, kék és piros masnik vannak a fehérneműn, melyek elűzik az ifjú pár közös életéből a balszerencsét. Törökországban a menyasszony derekára kötött vörös szalagban látják az élethosszig tartó szerencse és bőség jelképét, míg Olaszországban hasonló reményekkel bújnak az arák zöld menyasszonyi ruhába.

 

Posts navigation

1 2
Scroll to top