Történt egyszer, hogy a hétgyermekes, 49 éves Marilyn Buttig beleszeretett fia 16 éves barátjába. Ráadásul az érzés kölcsönös volt és három év múlva össze is házasodtak.
Címke: ifjú pár
Esküvői tortadíszek: Kreatív pároknak semmi sem lehetetlen!
Számtalanszor bizonyítottuk már, hogy az esküvői készülődés témája kimeríthetetlen. Hiszen ilyenkor ezernyi apró részlet, lehetőség kínálkozik arra, hogy egy kis fantáziával kifejezzetek valami olyat, ami igazán rólatok szól.
Elolvasom „Esküvői tortadíszek: Kreatív pároknak semmi sem lehetetlen!”
Helyszínek egy tökéletes nászúthoz…
Összegyűjtöttünk Nektek három olyan helyszínt jövendőbeli nászutatokhoz, amitől könnyen lehet, hogy átgondoljátok eddigi terveiteket, hogy a három úti cél valamelyike mellett döntsetek végül.
Nászéjszaka – álom és valóság (2. rész)
A nászéjszaka kiemelkedően fontos esemény egy fiatal pár életében, hiszen ez az első az erotikával fűtött éjszakák között, melyet férjként és feleségként tölthettek együtt.
Extrém esküvő vagy klasszikus? (2. rész)
Napjainkban egyre több pár törekszik arra, hogy a hazai lakodalmas szokások helyett valami olyannal rukkoljanak elő a Nagy Napon, ami nem csak jobban és hitelesebben tükrözi egyéniségüket, hanem a vendégek számára is örökké emlékezetes marad.
Persze nem kell rögtön extrém dolgokra – ejtőernyős ugrásra, csendes-óceáni szigeten tartott menyegzőre – gondolni. Egy szertartás lehet úgy is egyedi és különleges, hogy közben mindvégig megőrzi a klasszikus esküvők generációról generációra szálló hagyományait.
Na de hol a határ egyedi és hagyományos között? Hogyan lehet egy nem mindennapi esküvői álmot összeegyeztetni a hagyományba illeszkedés igényével? A tematikus esküvők lényege éppen az, hogy ezt a két, látszólag egymásnak ellentmondó vágyat hozzák egy akkordba.
A tematikus esküvő
A tematikus esküvők lényege, hogy a szertartást és az azt követő lakodalmat valamilyen meghatározó téma, motívum köré csoportosítva szervezi meg az ifjú pár, ehhez igazítva a helyszínt, a menyasszony és a vőlegény ruháját, a meghívókat, az ételeket, a dekorációt, sőt akár a vendégektől megkívánt különleges öltözéket is. Mindez persze, amellett hogy lehetőséget teremt a pár számára kifejezni az egyéniségüket, nagyszerű és emlékezetes móka is, melyben biztosan nem csak az „illendőség kedvéért” fognak részt venni a meghívottak.
A lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen, az adott esküvő mintázhat filmeket, korszakokat, de akár meghatározott helyszínek hangulatait is. Határt csak a pár képzelőereje és a vendégek tűréshatára szabhat. A steampunk stílus szerelmesei például szívesen szervezik a menyegzőjüket a 19. század ipari forradalmát idéző avítt technikai eszközök, antik bútorok és hatalmas fogaskerekek díszleteivel fűszerezve.
Más párok pedig ugyanígy, adott tematika mentén a saját ízlésük szerint tartanak cowboy, erdei tündér, vagy épp gangster esküvőt, de írtunk már egy korábbi bejegyzésben korhű középkori esküvőről is.
A tematikus esküvők egyik legnagyobb előnye, hogy egyediségük mellett megőrzik a hagyományos menyegzők legszebb és legfontosabb vonásait. A szertartás menete, az eskü szövege ugyanaz marad, a menyasszony nyugodtan felvehet a megjeleníteni kívánt stílushoz illeszkedő gyönyörű ruhát, hátradobhatja a csokrot a násznépnek… Az öltözék és a dekoráció mellett nem igényel különleges szervezést, és ami a legfontosabb, a tematikus esküvő olyan esemény, ami a család, a nagyszülők számára is színes és kedves emlék marad.
Ne fogjátok hát vissza magatokat, legyetek bevállalósak, váltsátok valóra álmaitokat és ajándékozzátok meg szeretteiteket egy feledhetetlen élménnyel!
Menyasszonyi fehérnemű – A láthatatlan fortély
A menyasszonynak, aki megtalálta a tökéletes ruhát, a hozzá illő cipőt és a megfelelő fátylat még szüksége van egy dologra, ami kiegészíti az egész ruhaegyüttest. Habár nem látszanak a ruha alatt, a melltartó, a fűző és a menyasszonyi ruhához tartozó fehérnemű szépíthetnek, ugyanakkor ronthatnak is az összképen. Fontos tehát, hogy a menyasszony egyéniségéhez tökéletesen illő ruhához, megtaláljuk a tökéletes melltartót és fehérneműt is.
A női test természetes íveit, domborulatait kiemelő melltartó, egy stílusosan karcsúsító fűző különbséget tud tenni sziporkázó sikerélmény vagy kényelmetlen megjelenés között. Bármilyen szép és gondosan összeállított ruhakompozíciót tönkretehet, ha látszanak az alsónemű vonalai, ha az idomokhoz nem passzol a melltartó. Ugyanakkor nem szabad elfelednünk azt sem, hogy az a nap, melyen viselni fogjuk, életünk egyik legszebb napja. Fontos, hogy kellemesen és kényelmesen érezzük magunkat, hogy semmi se akadályozzon abban, hogy igazán önfeledten élhessük át a pillanatot.
Egy példa: a helyesen viselt melltartó akár öt centivel is meg tudja emelni a mellet, javítva ezzel a menyasszony testhelyzetét, és növelve a komfortérzetét. A tökéletes menyasszonyi fehérneműnek tehát, nem csak szépnek, hanem kényelmesnek is kell lennie.
És ezeket olvastad már?
Köszönjük, hogy szeretettek minket!
Mindezek mellett persze van még egy jó oka annak, miért érdemes több időt töltenünk, és nagyobb figyelmet szentelnünk az esküvő napján viselt intim fehérnemű keresésének, mégpedig az, hogy az örömmel töltse el az esküvő éjszakáját, izgalmas meglepetést ajándékozva ezzel az ifjú férjnek, és hatalmas önbizalmat kölcsönözve az arának.
Végezetül egy jó tanács: az esküvői fehérneműt ajánlatos többször is felpróbálni és legalább kétszer viseli a Nagy Nap előtt. Ezt bizony a kényelem érdekében szükséges megtenni. Ne az esküvői szertartás, vagy az azt követő lakodalomban érjenek kellemetlen meglepetések.
Esküvő? Rengeteg hasznos tippünk van. Kövess bennünket a Facebokoon!
Etikett jövendőbeli vőlegényeknek (1. rész)
Mi szükség etikettre – gondolhatnánk. Mi szükség merev szabályokra, melyek előírják, hogyan viselkedjünk, mit tegyünk, és mit ne tegyünk biztosan a jeles napon? Pedig az etikett korántsem valami merev, régi korokból ránk hagyományozott, üres konstrukció. Épp ellenkezőleg, mindig az aktuális kor hívja életre szabályait, s célja az, hogy úriemberekként elbűvöljük, és semmiképp se sértsük meg azt, aki a legfontosabb számunkra. Így hát Uraim, jövendőbeli vőlegények, ideje hogy vegyünk néhány leckét esküvői etikettből, hogy mindenben a kedvére tehessenek majd szívük választottjának a Nagy Napon.
A most következő részben kiemelve néhány fontos momentumot végigvezetjük Önöket a menyegzőt megelőző néhány napon
1. A legénybúcsú
A legénybúcsú az öröm és az önfeledt ünneplés ideje. Ne essenek azonban túlzásba. Egy sztriptíz bár látogatás – habár sok film és urbán legenda menő dologként mutatja be – sértő lehet kedvesük számára. És mielőtt azt hinnék, örökre titok marad… Nem.
2. Előző este
Az esküvő előtti este illik tartózkodni az alkoholtól. Senki sem szeretné, ha másnap hasogató fejjel kellene „végigkínlódnia” élete legszebb napját. Fontos, hogy a vőlegény úgy ossza be energiáját és idejét kell beosztania, hogy az esküvő napján a lehető legfittebben és kiegyensúlyozott állapotban lehessen jelen. (Épp ezért a legénybúcsút egyenesen tilos az esküvő előtti napon tartani!)
3. A Nagy Nap előtti éjszaka
Az esküvő előtti éjszakát meglepően sok menyasszony szeretné egyedül tölteni, s ennek néhány régebbi korokból származó az érintetlenséget szimbolizáló jelentése mellett főként praktikus okai vannak. A vőlegények így kedvesüket másnap teljes menyasszonyi szépségében láthatják, nem pedig az idegeskedéstől, a rengeteg készülődéstől karikás szemekkel, sápadtan, ami nem igazán romantikus. Akármi is legyen az ok, ezt a kérést illik alkudozás nélkül tiszteletben tartani. Amikor másnap először látja meg a teljes menyasszonyi díszében a kedvesét, élvezze ki minden pillanatát. A menyasszony hónapokig készült erre a fellépésre, míg kiválasztja a megfelelő ruhát, és a hozzá illő kiegészítőket, sminket és frizurát. Mutassa ki neki mennyire jól sikerült, Mutassa ki, milyen büszke arra, hogy feleségül veheti!
És ezeket olvastad már?
Hagyományos és formabontó amerikai esküvők (1.rész)
Hagyományos és formabontó esküvők (2.rész)
Ugye? Nem is annyira merev szabályok ezek. Inkább apró, de fontos emlékeztetők, miről is szól ez a nap. Mi az, ami igazán lényeges, és mi az, ami méltatlan lenne hozzá.
A bejegyzés következő részében az esküvői szertartásra és a lakodalomra vonatkozóan adunk majd néhány hasznos tanácsot, hogy mind jobban kedvére tehessenek szerelmüknek a Nagy Napon.
Esküvő? Rengeteg hasznos tippünk van. Kövess bennünket a Facebooon!
Titkos esküvő vagy bazi nagy lagzi? (1. rész)
A titkos esküvők szokásának megvannak a maga egyszerre szép és szomorú történelmi gyökerei.
Abból a korból származik amikor földet a földdel, pénzt a pénzzel házasítottak, és szerelem ide vagy oda, a fiatalok nemigen választhatták meg, kivel szeretnék összekötni életüket.
Emlékezzünk csak Rómeó és Júlia végtelenül romantikus, ám vészterhes esküvőjére, ahol a szertartást vezető pap kivételével csak a szerelmesek voltak jelen.
Azóta szerencsére sokat változott a helyzet, s napjaink Rómeó és Júliáinak már semmi sem állhatja útját. Ennek ellenére, gyakran egészen érthető okból, ma is számtalan pár választja életük összekapcsolásának ezt a módját.
Tény ami tény: meghatóan gyengéd romantikája mellett, a titkos esküvőnél aligha lehet olcsóbbat elképzelni. A szertartás meghitt hangulata, a megtiszteltetés, mely ilyen esetben a tanúkat és a jelenlévőket éri feledhetetlen. Mindemellett, ha gyermek már úton van, teljes mértékben elfogadható és helyeselhető, hogy a fiatal pár immár minden lehetséges anyagi forrását születendő gyermekére szeretné fordítani. Itt nincs is különösebben sok magyarázni való.
Persze ez a cseppet sem kivételesnek számító eset, csak egy a lehetséges okok közül.
Akármiért is döntötök úgy, hogy kizárólag magatoknak tartjátok fenn szerelmetek nagy napját, szinte borítékolható, hogy minimum keserű szájízzel gondolnak majd az eseményre szeretteitek, legfőképp szüleitek, akik lélekben minden bizonnyal készültek már az esküvőre.
Pedig van az úgy néha, hogy ilyen-olyan okokból kifolyólag, épp a család szolgáltat indokot egy ilyen döntéshez…
Vajon létezik-e mindenki számára kielégítő megoldás? Lehetséges-e, hogy megőrizve esküvőtök csak nektek szóló intimitását szeretteiteket is megörvendeztethessétek egy nagyszabású lagzival?
A bejegyzés jövő héten következő részében ezt a kérdést járjuk majd körül.
Tetszett a cikkünk? Olvasnál még hasonló írásokat? Kövess bennünket a Facebookon is!