Esküvő a kertben

A mai bejegyzésünkben összeszedtük, mit kell tudni azoknak, akik otthonra álmodták meg a nagy napot!

esküvő kert

A kerti esküvő egyáltalán nem egy új keletű dolog, hiszen elég csak visszamenni néhány évtizedet, és láthatjuk, hogy ez volt a legegyszerűbb és leggazdaságosabb megoldás a családok számára, ha eljött a nagy nap. Manapság pedig ez a visszaköszönő szokás mindössze annyiban kapott új színezetet, hogy már gyakran nemcsak a lakodalmat, hanem a szertartást is otthon bonyolítják le a szerelmesek. Lássuk, mit érdemes figyelembe venni, ha a hátsókertbe tervezitek az esküvőtöket!

Előnyök

Talán a legmarkánsabb érv a kerti esküvő mellett az otthoni légkör meghittsége és nyugalma. Az, hogy egy ismerős közegben tarthatjátok a szertartás és/vagy a lagzit, sok lelki terhet levesz rólatok, és az anyagiak tekintetében is sokkal könnyebb dolgotok lehet, mint egy külön helyszín bérlésénél. A helyismeret további hatalmas előnye, hogy már az esemény előtt jóval korábban is precízen, már-már milliméterpontosan meg tudjátok szervezni az elrendezést, így a sátrat, az asztalokat és ülőhelyeket, az ételek és italok elhelyezését, és még sok apróságot.

Segítség

Érdemes ugyanakkor figyelembe venni, hogy a hazai pálya ellenére számos akadály nehezítheti meg a szervezés és a kivitelezést, ami egy profi, erre „szakosodott” helyen nem jelent problémát. Ez egyrészt a befogadóképesség és a saját teljesítőképességetek, amit laikusként nagyon könnyű túlbecsülni. Nem árt tehát profi segítséget igénybe venni, hiszen a tapasztalat nagy könnyebbséget adhat a szervezésben. Emellett ne féljetek már előre levenni a lehető legtöbb terhet a Ti, illetve a közeli családtagok válláról az esküvő napjára, hiszen éppen elég random problémával találhatjátok szemben magatokat később.

Stratégia

Legyen egy jól követhető, általatok megszabott menetrend, de ezt ne nektek kelljen betartatni, hanem lehetőség szerint válasszatok magatoknak vőfélyt vagy násznagyot, illetve a felszolgálást és főzést is érdemes egy profi személyzetre bízni, hogy ne kizárólag a szórakozni vágyó családtagokra vagy Rátok háruljon ez a feladat. Egy otthon tartott esküvőre rengeteg ajándék sütemény érkezhet a rokonságból, így készüljetek fel erre is, valamint arra, hogy a parkolás legyen megoldva, és a szomszédok felkészítése az esetleges hangzavarra még időben megtörténjen…

A jegygyűrű története

Jelképez, díszít, összeköt… A jegygyűrű már hosszú ideje szerves része a házassági tradícióknak.

gyűrű

A jegygyűrű vagy karikagyűrű talán a legnagyobb jelképe annak a döntésnek, amely egy szerelmespár életét végleg egyesíti… vagy legalábbis addig a bizonyos ásóig és kapáig. Azt azonban kevesen tudják, mikor is alkották meg az első szerelmi gyűrűket, hogy azok elfoglalhassák méltó helyeiket a szeretett hölgyek ujjain. Lássuk, milyen múltja van a karikagyűrűnek!

A kezdetek

Az első jegygyűrűk az Ókori Egyiptomban születtek, azonban akkor még kevésbé maradandó anyagokból, így papiruszból, és csak később kezdtek el használni bőr-, csont- vagy fémalapanyagokat a gyűrűk elkészítéséhez. A gyűrűk kezdeti életútja során számos díszítésen és egyszerűsítésen esett át, azonban a végső minimalizálás az egyház által történt, mivel az a túlzott díszítést eretnek és barbár dolognak tartotta, és a XIII. századtól mindössze az egyszerű karikagyűrűt engedélyezte.

Magyar szokások

Magyarországon a XIX. századtól kezdett elterjedni a gyűrű divatja, azonban eleinte még csupán eljegyzési gyűrűként, kiszorítva az addig használatos jegykendőket. Ez az akkor új keletű tradíció a mai napig megmaradt, vagyis a reménybeli vőlegény a lányos szülők jóváhagyásával, egy egyköves gyűrűvel bizonyíthatta szerelmét a hölgynek. A XX. századtól pedig az esküvők alkalmával bukkant fel a karikagyűrű, mely bizonyította a pár hivatalos egybekelését.

A gyűrűsujj

A gyűrűsujj több okból sem véletlenül lett kiválasztva ennek a jelképes ékszernek a viselésére. Korábban az volt az elterjedt álláspont, hogy a bal kéz negyedik ujjából közvetlenül vezet a szívhez egy ér, emiatt érdemes ezen az ujjon hordani a szerelmünk zálogát. Egy másik álláspont kissé asztrológiai, s eszerint a gyűrűsujjunk Apollóhoz tartozik, és a Nap jelképe a gyűrűn keresztül boldogságot és fényt hoz az életünkbe.

Esküvő a habok felett

Előző bejegyzésünkben a bikinis esküvőről írtunk, és ez alkalommal sem fogunk eltávolodni a víztől…

hajó esküvő

Ha esküvőről van szó, minden pár egy igazán emlékezetes eseményről álmodozik. Eszerint válogatják össze a helyszínt, a témát, a ruhákat, a díszletet, és a nagy nap minden egyes apró mozzanatánál gondosan ügyelnek arra, hogy az megismételhetetlen legyen. Amennyiben nem zárkóztok el a vízparti esküvő gondolatától, akkor talán érdemes kicsit továbbmenni, és egy hajós esküvőt megszervezni. Ma már a rendezvényhajók nagy választéka áll rendelkezésetekre, legyen szó akár a Balatonról vagy a Dunáról.

A víz varázsa

Talán a sok indok közül, hogy miért is válasszatok egy hajót az esküvőtök helyszínéül, a legelső az utánozhatatlan hangulat. A víznek egyébként is egy igazán kellemes és nosztalgikus illata van, de a színek és fények játéka bármely napszakban elbűvölő, és a fotósorozatotok varázslatos hátteréül fog szolgálni. Egy mozgó hajónál ráadásul a háttér is magától variálódik, és gondoljatok csak bele, milyen romantikus lent a tiszta víztükörrel, fent pedig a csillagos égbolttal körülvéve lejteni a menyasszonytáncot.

Könnyedség

Ha úgy döntötök, hogy hajón tartjátok akár a szertartást, akár a lakodalmi részt, a díszlettel sokkal kevesebb gondotok lesz, mint gondolnátok. A környezet ugyanis olyan domináns lesz a nagy napon, hogy javarészt csupán ki kell egészítenetek némi könnyed és légies összeállítással. Az étlapon lévő menüsor is szinte önmagát válogatja össze, hiszen egy hajón a kiváló halászlé és a sült halkülönlegességek szinte magukért beszélnek…

A kicsitől a nagyig

Az, hogy milyen hajón szeretnétek esküdni, könnyen igazítható az elképzeléseitekhez, hiszen ma már ebből is hatalmas választék áll a rendelkezésetekre. Nyilván létszámtól is függ, de egy szertartást már le tudnak bonyolítani akár egy vitorláson is, de ha ez kicsit túl vad, akkor természetesen álló és mozgó nagyhajók is bérelhetőek. Persze mindkét esetben érdemes valamelyest az időjárással kalkulálni, de összességében egy hajós esküvő a nyári melegben igazán kiváló választás lehet.

Open post

Esküvő a Dunkanyarban

Egy tökéletes esküvő a Föld szívcsakrájának gócpontjában és a szélrózsa minden irányából páratlan panorámával körülvéve… Ki ne vágyna erre?

visegrad-163190_1920

Nem hiába töltötte Mátyás király és Beatrix királyné Visegrádon az esküvőjüket és a mézesheteket, hiszen a táj bája és szelíd romantikája tökéletes háttérként szolgálhat egy ifjú párnak ahhoz, hogy eltöltsenek kettesben néhány felejthetetlen napot vagy hetet. Most összeszedtük, miért érdemes a Dunakanyarban tartani az esküvőtöket!

A környezet

A látványtól, ahogy a Duna kecses kanyarulata kettészeli a hegyekkel tarkított vidéket, az ember már-már elfelejti a modern világ gondjait, bajait, és egyfajta ősi éteri nyugalom keríti hatalmába. Ez a gyöngyszem nem hiába ihletett meg annyi művészt a múltban, de talán a jelenben és a jövőben is. Úgy tartják, a Föld szívcsakrája pont ezen a vidéken, a Pilisben található, és ez igaz, vagy sem, de valamitől télen-nyáron folyamatosan vibrál és lélegzik a vidék. Mindez pedig az egymásnak tett eskütökhöz is gyönyörű alapot adhat.

Tematika

Visegrád nemzetközileg is híres a hagyományőrző programjairól, de nem is hiába, hiszen a város és a környék látnivalói egytől egyig őrzik az elmúlt évszázadok tekintélyét és varázsát. Ha rajongói, vagy legalábbis követői vagytok a reneszánsz történelemnek és kultúrának, és az esküvőtöket is szívesen tartanátok ilyen témában, akkor minden tekintetben kitűnő választás lehet itt töltenetek a nagy napot. Olyan nem mindennapi helyszínen is tarthatjátok az esküvőtöket, mint a Fellegvár, a Salamon-torony vagy éppen a Királyi Palota.

Elhelyezkedés és szervezés

Praktikusság szempontjából is érdemes ezt a helyet választanotok, hiszen sok esetben a rokonok elszórtan helyezkednek el az országban, de a fővárostól alig egyórányira lévő Visegrád egységesen jól megközelíthető minden irányból. A város egyébként igen felkapott az esküvők tekintetében, így a helyi éttermek és hotelek is kellő rugalmassággal, rutinnal, na és persze külön kedvezményekkel kedveskednek az ifjú párnak és a násznépnek.

Az esküvői torta

Díszes, ízletes, illatos és szinte már sajnálja az ember, hogy bele kell mártania a nagykést… Lássuk, milyen múltra tekint vissza az esküvői torta!

torta (1)

Az ember talán kissé romantikusabb előtörténetre számítana, ha az esküvői torta kerül szóba, azonban ez koránt sem így van. Az első torta Nagy Sándorhoz köthető, aki harcosaitól megkövetelte, hogy perzsa nőkkel kössenek házasságot, és ezt egy rendkívül grandiózus szertartás kereti között ütöttek nyélbe, ahol volt minden, mi szem-szájnak ingere. Ezek között volt egy kör alakú kenyérszerűség, melynek töltelékét megannyi afrodiziákum alkotta, így többek között ánizs, mandula és kecsketúró, valamint a tetejére mézzel csurgatott rózsaszirmok kerültek.

Innentől kezdve a torta egy rendkívül kalandos és népszerűségben felfelé ívelő utat tett be a történelem során. A középkorban már elterjedt volt a különféle lakodalmakon, és úgy tartották, hogy ha az ifjú pár képes megcsókolni egymást az édesség fölött, akkor a jó szerencsét és áldást hoz számukra. Mint korábban írtuk, régen korántsem a fehér jelezte a menyasszony tisztaságát, azonban a torta esetében ez a szín egy igen kelendő választás volt a tehetősebbek körében, hiszen a minél tisztább és fehérebb cukormáz a gazdaság jelképének számított.

Később az esküvői torta szerepe tovább nőtt a házasulandók köreiben. A múlt század elejéig úgy tartották, hogy a menyasszonynak kell a tortát felvágni, hiszen ez az első asszonyi kötelessége. Ahogy azonban a torták evolúciója továbbment, és már csaknem emberes édességmonstrumokkal kellett ölre mennie az újdonsült asszonynak, úgy ez a „kötelesség” már inkább a pár közös ügye lett…

Manapság már nincs esküvő torta nélkül, amely a cukrászmesterség határtalanságának köszönhetően szinte már bármilyen ízben, formában, stílusban, valamint – mindössze a fantázia kereteitől függő – díszítéssel érhető el. Igaz, a napjainkban egyre népszerűbb letisztultság és minimalista esztétika következtében az esküvői torták is elhagyták a cicomás cukordíszeket, azonban az esküvői fotósorozatban még valószínűleg hosszú ideig bérelt helyük lesz.

Slow életmód – slow esküvő (2. rész)

Folytatjuk előző heti bejegyzésünket, és megnézzük, mitől lesz „slow” egy esküvő.

slow02

Legyen szó akár kicsi, akár nagy esküvőről, a szervezés általában elég sok stresszel jár. Még ha valaki főállásban foglalkozik az esküvőszervezéssel, az esemény előtti pár hét a legtapasztaltabbakat is próbára teheti, hiába – úgymond – kívülállóként folynak bele az ügyintézésbe. Így nem csoda, hogy ha ti vállaljátok magatokra a szervezéssel járó kellemetlenséget, akkor az alaposan próbára tudja tenni az idegeiteket. Az előző bejegyzésben taglalt slow életmód erre ad egy rendkívül elegáns, és külföldön már egyre elterjedtebb megoldást. Lássuk, hogyan néz ki egy slow stílusú esküvő!

Nemcsak stílus, hanem filozófia

Persze itt nem csupán stílusról vagy az esküvő tematikájáról van szó. Akik slow esküvő szervezésére adják a fejüket, azok általában a hétköznapokban is a slow életforma követői, nem pedig a divaté. A slow esküvő leginkább úgy írható le, hogy egy igazi, szívből jövő esemény, melynek minden egyes porcikája mögött ott vannak a ti személyes érzéseitek, kötelékeitek és történeteitek. Az ilyen esküvő azért tud ilyen nagy népszerűségre szert tenni, mert fogja a hagyományos esküvőt, leháncsolja róla a felesleges, személytelen dolgokat, így a szalvéta színének fontosságát, vagy az ültetési rend kérdéskört, és ami marad, az az érzelmi töltetű szimbólumok és a – nem feltétlenül az aktuális trendeket követő – bájos kivitelezés, melyek együttesen nem a hibátlanságra törekszenek, hanem a maguk esetlenségével lesznek tökéletesek.

A tökéletes recept

Ilyen alapon viszont nincs egy jól bevált recept, hiszen minden ilyen esküvő más. A titok, hogy ti legyetek az alap, a háttér, a fő műsorszám… Ez a nap ugyanis rólatok szól, és nem szabad hagyni, hogy bármi elvonja rólatok a figyelmet. Iszonyúan kedves ötletek vannak külföldről, kezdve a házi esküvői tortától és vacsorától, valamint a házilag készített dekorációtól odáig, hogy ki lettek tiltva a telefonok az esküvőről, mondván, hogy ne képernyőkön keresztül nézzék a rokonok és barátok az ara és a vőlegény legboldogabb napját, hanem éljék meg velük. Máshol pedig a pár kijelentette, hogy nem kérnek senkitől vásárolt nászajándékot, csak egy anyagdarabkát mindenkitől, amelyekből a végén egy takarót varrtak, hogy így állítsanak örök emléket életük egyik legszebb napjának.

Slow életmód – slow esküvő (1. rész)

Slow életmód – slow esküvő (1. rész)

Nemzetközi és hazai szinten is egyre nagyobb táborral büszkélkedik a slow életmód. Na, de mit is jelent ez, és milyen hatással van az esküvőszervezésre?

slow wedding

Ebben a rohanó világban egyre nagyobb szerepet játszik a stressz, hiszen a telefon folyamatosan rezeg, a naptár hetekre előre tele van írva, mi magunk pedig folyamatosan úgy rohangálunk össze-vissza, mintha mindig elkésnénk valahonnan. Úgy érezhetjük, hogy a folyamatos fáradtság ellenére egyszerűen semmire sincs időnk. Emiatt pedig egy hétköznapi és egy ünnepi esemény is ugyanúgy kellemetlen nyűggé válhat a szervezés végére, amin a végén már csak túl akarunk esni. Többek között ezek miatt alakult ki a slow mozgalom, mely az élet minden területére hatást gyakorol. Lássuk, hogy ez mit jelent!

A slow mozgalom alapjai

A lavinát egy olasz gasztroblogger indította el 1986-ban, mikor is megelégelte a gyorséttermek teljhatalmát, és belekezdett egy „slow food” nevű mozgalomba, melyben az ételek minőségi alapanyagokból történő elkészítését és élvezetét hirdette a „műanyagételekkel” szemben. Aztán ez a melegágya lett egy sokkal nagyobb dolognak, a slow életnek, mely az élet értékére hívja fel a figyelmet, és arra, hogy ebben a rohanó világban se féljünk kilépni a mókuskerékből, és tudatos, örömteli életet élni.

Lassítás = semmittevés?

Fontos, hogy a lassítás nem azt jelenti, hogy mostantól mindenki vonuljon el a világtól és remeteként éljen tovább, hanem azt, hogy kapcsoljuk ki néha a telefont, és szánjunk időt magunkra és a gondolatainkra. Ne akarjunk mindent egyszerre és azonnal, hanem élvezzük ki a folyamatokat; ne akarjunk a legek lenni minden kategóriában, hanem haladjunk a saját léptékeink szerint, és örüljünk annak, amit és ahogyan elértünk.

Slow esküvő

A slow esküvő sem azt jelenti, hogy ne legyen nagy és emlékezetes az esemény. Sőt, talán egy ilyen mentalitásban megtartott esküvő tud csak igazán meghitt, szeretetteljes és kedves lenni, hiszen nem a díszletekről vagy a hibátlan menüről szól, hanem valóban rólatok, az ifjú párról. Nincs túlszervezés, nincs pazarlás, viszont a tudatos – és nem görcsös – tervezés miatt a jelképesség és összetartozás fontossága sokkal hangsúlyosabb lesz. Márpedig végső soron a kötelék az, amiről az esküvő szól.

Esküvői menü a kánikulára hangolva

Már a hajrában a nyári esküvők szervezése, így éppen itt az ideje átgondolni, mi legyen a menü!

nyári_menü

Sajnos manapság már egyre agresszívabb meleggel kell számolni a nyár folyamán, ami próbára teheti a násznépet is. Ugyanis nem sok olyan kellemetlen élmény van, mint egy feszülő ingben azon görcsölni, hogy a nehéz elő- és főételek után illendő-e visszautasítani az esküvői tortát vagy sem… Ne szégyelljük elhagyni a hagyományos lakodalmi fogásokat, hiszen haspuffadás nélkül mégiscsak könnyebb megtáncoltatni a menyasszonyt. Lássuk, milyen esküvői menüt javaslunk az előttünk álló meleg napokra!

Előétel és leves

Az előétel alapvetően egy étvágygerjesztő fogás, ami többnyire falatkákból áll, és fő feladata bemelegíteni az ízlelőbimbókat a soron következő finomságokra. A leves nem minősül előételnek, azonban érdemes jól összehangolni ezt a két fogást egymással. Az előétel legyen könnyű, és az sem árt, ha egy kicsit savanykás, hiszen így kellően felkészíti a korgó gyomrokat a továbbiakra. A leves pedig ne legyen túl zsíros, sőt, nem is muszáj húsosnak lennie, hiszen nyáron általában a legtöbb embernek jobban esnek a gyümölcs- vagy épp zöldséges krémlevesek, melyeknek tálalását nem mellesleg rendkívül fantáziadúsan lehet kivitelezni.

Főétel

Általában minimum kétféle főételből tudnak választani a vendégek, melyek közül az egyik szintén lehet vegetáriánus, míg a másik húsos. Ez utóbbinál viszont továbbra is kerüljétek a zsíros, nehéz húsféléket, és inkább a fehérhúsokat részesítsétek előnyben. Ezek mellé bőségesen lehet társítani különféle, akár mediterrán hangulatú salátákat és párolt zöldségekben gazdag köreteket. A nyár többek között abból a szempontból is szerencsés évszak az esküvőhöz, hogy rengeteg szezonális gyümölcs- és zöldség érhető el, így lehetőségetek van valóban friss alapanyagokat felhasználni a menü összeállításához.

Desszert

Mivel az esküvői tortát általában mestercukrászok készítik az ifjú pár elképzelései alapján, így valódi ereje leginkább a kinézetében és nem az összetételében van. Az emellé társuló egyéb desszerteknek azonban méltón követniük kell az előttük lévő fogások mentalitását, így egyszerre kell könnyednek és frissítőnek lenniük. Valószínűleg egy ízlésesen megválasztott fagylaltkombináció lehet a Jolly Joker a mezőnyben, azonban a gyümölcsös, krémekben gazdag falatsütemények is biztosan kellő figyelmet fognak kapni a vendégektől.

Milyen színű legyen a menyasszonyi ruha?

Zöld, kék, esetleg tűzpiros… Vajon tényleg csak a fehér szín illik a menyasszonyhoz?

ruha

Korábban a válasz erre a kérdésre nem okozott komolyabb fejtörést, hiszen hagyományosan a fehér a menyasszonyi ruha színe… Vagyis ezt gondoljuk. Érdemes azonban megjegyezni, hogy az esküvői ruha fehérsége nem annyira evidens. Sok népnél, illetve régen Európában is más színek domináltak, így a fehér elhagyása akár a tradíciókhoz való visszatérésnek is tekinthető. Ma már egyébként is egyre divatosabb és tetszetősebb, ha a menyasszony valami különleges színű ruhát visel az esküvőn. Lássuk, milyen színek szerepelhetnek a nagy napon?

Tisztaság

Sokan a tisztasággal és ártatlansággal a fehér színt azonosítják – tévesen. A fehér szín először I. Mária skót királynő esküvőjén jelent meg, ami nagy közfelháborodást is keltett, mivel akkoriban a fehér a gyász színe volt, és rossz ómennek számított, ha ez megjelent az esküvőn. Aztán a nemesség körében egyre felkapottabb lett. A fehér ugyanis mindig is egy elég kényes szín volt, és az akkori mosási technológiával idővel erősen megszürkült, így egy hófehér ruha a gazdagságot szimbolizálta, és azt, hogy a viselője bármikor megengedhetett magának egy új ruhát. A tisztaság valódi színe azonban a kék, hiszen ez jelképezte Szűz Máriát is. A násznagyok és koszorúslányok pedig az esküvőkön szintén ezt a színt viselték, hogy megtévesszék az ártó szellemeket, akik az ifjú pár boldogságára vadásztak.

Szerencse

Talán egy mai magyar esküvőn erősen extravagánsnak számítana, ha vörösben jelenne meg a menyasszony. Kínában viszont ez a jó szerencsét jelképezi, amit már más országok is elkezdtek átvenni. Tradicionálisan arany és ezüst szálakból hímzett sárkánnyal és főnixmadárral díszítik a ruhákat, amelyek a férfi és női erők harmóniáját szimbolizálják. A szerencse bevonzására a mexikói hagyományokban is ügyeltek. Ott ugyan fehér ruhát visel a menyasszony, azonban alatta sárga, kék és piros masnik vannak a fehérneműn, melyek elűzik az ifjú pár közös életéből a balszerencsét. Törökországban a menyasszony derekára kötött vörös szalagban látják az élethosszig tartó szerencse és bőség jelképét, míg Olaszországban hasonló reményekkel bújnak az arák zöld menyasszonyi ruhába.

 

Tanácsok az esküvő reggelére

A nagy nap kezdete és vége, na, meg a közte eltelt idő a legtöbb párnak különösen stresszes lehet. Nézzük, mire NE koncentráljatok az esküvő reggelén!

weddingrain

Az esküvő napja az ifjú pár mindkét tagjának különösen feszült lehet, és gyakran sajnos éppen ők felejtik el élvezni az életüket összekötő ceremóniát és ünnepséget. Ekkor derül ki, hogy minden apró részletre kellően odafigyeltek-e, valamint hogy pontosan milyen váratlan akadályokkal kell szembenézniük, többek között az időjárás szeszélyeivel, a családi konfliktusokkal, valamint azzal, hogy valóban mindenki jól érezze magát. Összeszedtünk pár dolgot, mit felejtsetek el a nagy nap reggelén.

Mindenki boldogsága a Ti boldogságotok?

Első és legfontosabb dolog, amit sok pár az esküvő tervezése során elfelejt, hogy ez a Ti napotok, és elsősorban nektek kell boldognak lenni. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ne vegyétek figyelembe a vendégek igényeit, inkább csak ne felejtsétek el, hogy ők a családotok és a barátaitok, és nem az idegösszeomlás szélén, műmosollyal az arcotokon szeretnének látni benneteket, hanem felszabadultan és boldogan. Persze, minden rendes családban van egy örökké savanyú, mindenbe belekötő tag, de nem is kell mindenkinek megfelelni, hiszen az ünneplés értetek van, és ha valóban jól érzitek magatokat, az a szeretteitekre is nagyobb hatással lesz, minden egy görcsös tökéletességgel leszervezett menetrend.

Szabályok vagy spontaneitás?

Az esküvőszervezés során nagyon sok dologgal lehet számolni, így a létszámmal, a helyszínnel, a menüvel, a díszlettel, de vannak olyan dolgok, amelyekkel nem lehet és nem is kell. Rengeteg esküvőt tarthatnak meg egy adott helyszínen vagy tematikával, mégsem lesznek ugyanolyanok, és ez így van jól. A spontán dolgok teszik különlegessé az alkalmakat, és ha nem ragaszkodunk feltétlenül a pipacsszínű naplementéhez, és nem ehhez tervezzük meg a díszletet, hanem számolunk az özönvíz szerű esővel is, akkor nem történhet baj. Az esküvő reggelén ne aggódjatok azon dolgok miatt, melyeket nem tudtok befolyásolni, inkább örüljetek azoknak a „tökéletlen” pillanatoknak, melyek egyedivé varázsolják életetek egyik legszebb napját.

Posts navigation

1 2 3 5 6 7 8 9 10 11 12 13
Scroll to top