Open post

Az esküvő előtti utolsó napokban inkább pihenjetek nagyokat…

Bár az ember a hajrában szeretne a leghatékonyabb lenni, az esküvők világában ez nem igazán kivitelezhető. A Nagy Nap előtti szűk időszakban inkább hangolódjatok, pihenjetek!

Általában legalább fél évet szokott felölelni az esküvőre való felkészülés, ez a legtöbb esetben inkább egy jóval hosszabb periódus. Annyi mindennek kell flottul működnie, hogy ez nem is csoda. A halogatásnak, a ráérősségnek nem igazán van helye ebben az időszakban, mert egy-egy hét üresen, szervezés, intézkedés nélkül később megbosszulja magát, de ami még fontosabb tény, hogy semmiképpen sem lesz rá elég az utolsó néhány hét, hogy olyasmit szervezzünk le, kössünk le, oldjunk meg, amit akkor már nem lehet. Az pedig egészen biztos, hogy 2-3 nappal a dátum előtt már ténylegesen hasznos dolgokat nem fogtok tudni megvalósítani mindazok közül, amelyek ennél hosszabb időintervallumot kívánnak meg.

Szó ami szó tehát, hogy pár nappal az esküvőtök előtt már ne erőltessetek semmit. Pihenjetek inkább sokat, aludjatok sokáig, reggelizzetek nagyokat, sétáljatok, élvezzétek az életet és hangolódjatok a Nagy Napra. Rengeteg energiára lesz szükségetek, a tartalélok kiaknázása pedig semmiképpen sem vezet jóra. A pihi, egy jó film, egy mehitt séta egy jó kis kávézással a végén annál inkább. Már nyugodtan elengedhetitek magatokat.

Open post

Nehezen megközelíthető helyszínen lesz az esküvőtök?

Semmi gond. Nagyszerű, hogy sikerült leszervezni a napot oda, ahová megálmodtátok.
Néhány apróságra azonban mindenképp figyeljetek oda!

  • Legyen lehetőség a biztonságos, kényelmes parkolásra.
  • Aki nem tud, vagy nem akar autóva jönni, annak legyen opciója transzferre egy még könnyen elérhető helyszínről indulva, majd oda visszatérve (ne kelljen egymás között szerveznie mindezt a vendégseregnek).
  • Jelezzétek a vendégeknek egyértelműen, hogy a helyszín távol esik az infrastruktúrától (amennyiben ez így van), senkit ne érjen meglepetés.
  • Mindenből készüljetek bőven és alaposan (természetesen ételek, italok, esetleg pokrócok, székek, stb-stb.), s készítsetek magatoknak szemléletes listát arról, hogy mit kell vinnetek mindeképp. Az utolsó pillanatokban már nem igazán lesz lehetőség minderre, ha tényleg távol esik a helyszín.
  • Vizsgáljátok meg egy hozzáértő ismerős segítségével az áramforrások adottságait, főként a zenekar/DJ és a fények viszonylatában. Ha élesben derül ki, hogy az áram nem a legstabilabb, az igen nagy gondot okozhat.
  • Olyan helyszínt válasszatok, amely valamilyen formában lehetőséget biztosít egy nyári zápor elleni gyors és hatékony behúzódásra mindeki (és minden veszélyeztetett eszköz, pl. a hangosítás) számára.
Open post

Küldjünk-e meghívót annak, aki biztosan nem tud ott lenni az esküvőn?

Maga a kérdés kissé értelmetlennek tűnhet elsőre, azonban egy nagyon érzékeny témakört érint.

Ha az ember józan paraszti ésszel végiggondolja, hogy a dátum ismeretében, annak közlése után a biztosan eljönni nem tudóknak is küldjünk-e meghívót, a válasz nagyon könnyű lehet: ne. Hiszen mi értelme volna ennek? Talán még figyelmetlennek is nézhetnek minket, hiszen jelezték, hogy sajnos nem tudnak eljönni. Nos, épp fordítva érdemes minderről gondolkodni.

Ha valakit meghívunk az esküvőre, akkor ott egy olyan gesztus születik meg a döntéssel, mely alapvetően még annak tényét is felülírja, hogy remélt meghívottunk nem tud eljönni. Nagyon lényeges tehát, hogy a meghívót akkor is kapja kézhez, ha szólt, hogy sajnos nem tud majd Veletek lenni. Később, és itt nem hetekre, hónapokra, hanem akár hoszú évekre gondolunk, nagyon fontos kérdés lesz, hogy megvan-e az a meghívó, a gesztus ekképpen kézzel fogható módon is elmékeink sorában van-e, vagy nincs. A meghívó, mint fizikai tárgy ugyanis önmagánál sokkal többet hordoz. Ha átadod, ha kézhez kerül, Te mindent megtettél, kifejezted, hogy nagyon szeretnéd, hogy ott legyenek és ezzel kapcsolatban a lehető legőszintébb módon gondolkodsz. Sajnálod, hogy nem jöhet el valamely oknál fogva, de Te akkor is szeretnéd, hogy a meghívót fogadja el. Később aztán nem marad tüske, hacsak Bennetek nem alakul ki az ominózus távolmaradás okán…

Open post

Gondoskodj szállásról az esküvőtökre távolról érkezők számára

Volt már szó erről nemrégiben, de annyira sokszor futunk bele az ezzel kapcsolatos hiányosságokba, hogy hasznos lehet hangsúlyozni ennek a témakörnek a fontosságát. 

Először is szögezzük le: NEM várja el tőletek senki, hogy fizessétek nekik a szállást. Ez egészen biztos. ha Ti mégis fizetni szeretnétek, az egy komoly, nagy vállalás, ám semmiképpen sem kötelező. Azt azonban mindenképp vizsgáljátok meg, hogy a településen hol vannak ideális szálláslehetőségek azok számára, akik távolról jönnek, és/vagy nem szeretnének hazamenni az éjszaka során, vagy a hajnali órákban.

Visegrád tele van különféle szálláslehetőségekkel az apartman/vendégház opcióktól egészen a négycsillagos szállodai opciókig. Mi gyakran javasoljuk a Hotel Visegrádot, nászéjszakás szállásként is, azonban számos egyéb szálláslehetőség is adott Visegrádon: kedvezőbb, de egyszerűbb; borsosabb, de prémium wellness szállások közül szemezgethet a vendégsereg.

Nagy segítség még a lehetőségek sorolása mellett, miután a döntés születik, hogy megoldjátok helyettük az előfoglalást is, utólagos vendégfizetéssel. Ez mindekinek könnyebbé teszi a folyamatot, s egyben attól is megóv Benneteket előre, hogy az esküvő napján még ezzel kelljen majd foglalkoznotok, hiszen a vendégek egész biztosan Titeket keresnek majd fel a kérdéseikkel, ez sorsszerű…

Open post

A visegrádi esküvők híres otthona: Renaissance Étterem

Ha igazán különleges helyet kerestek esküvőtök otthonául, ahol ráadásul minden kapcsolódó szolgáltatás és lehetőség egy helyen van, akkor a Dunakanyar szívében fogtok rábukkanni a tökéletes helyszínre.

A Renaissance Étterem Visegrád Budapest felőli bejáratától száz méterre található, a Görgey-lépcső szomszédságában. Az egykori, legendás Vár Étterem helyén 1997-ben megnyílt historizáló épületegyüttes egy valódi reneszánsz időutazást ígérő étterem, ahol a személyzet korhű ruhákban szolgálja fel az ételkülönlegességeket, melyek között jócskán találni a Pilis gasztro-kincseiből.

A 460 fős násznép befogadására is alkalmas Renaissance belterei természetesen oszthatóak, illetve adottságaiknak megfelelően termeik egy részében jval kisebb esküvőket is kiválóan meg lehet szervezni.
Ha egybenyitják a Panoráma termet és a Tróntermet, ott 250 főt is le tudunkak ültetni kényelmesen (tánctér kialakítással 25), míg a legkisebb terem, a Traktatórium kiválóan alkalmas egészen kis családi esküvői vacsorákhoz: itt 40 vendég fér el (tánctér kialakítással 25).

A további részletek felől az alábbi linkre kattintva tudtok érdeklődni:

Renaissance Étterem

Open post

A saját esküvői ruha előnyeiről

Előző cikkünkben összeszedtük a ruhabérlés előnyeinek legfőbbjeit. Most nézzük meg, miben rejlenek a ruhakészíttetés pozitívumai.


Régi mondás, hogy a ruha teszi az embert, s bármennyire is közhely, azért (vagy talán éppen emiatt is), van benne igazság. A saját ízlésünk, elgondolásaink, személyiségjegyeink vezette esküvői ruhavarratás minden lehetőséget szabadon kínál fel, s ha megtaláljuk a számunkra legtökéletesebb szakembert, akkor valóban csak a képzelet szabhat határt, adott esetben semmiféle kompromisszummal nem kell számolnunk.

Persze alacsony költségvetéssel nemigen lehet számolni ebben az esetben, bár vannak olyan menyasszonyi igények is, melyek a leginkább letisztult vonalvezetés mentén haladnak, s mellőzik a díszeket, a speciális anyagkombinációkat, s például egy-egy családi ékszer viseletének középpontba helyezése céljából indulnának az egyszerűbb ruhatervezés felé. A legtöbbször azonban minden előzetes terv és elgondolás a tervezés és a próbák során alakul ki. Sokszor indulunk úgy, hogy „nem szükséges semmilyen dísz, uszályról pedig szó sem lehet”, s végül egy gazdagon díszített, uszályos ruhához érkezünk meg néhány hét elteltével. Előre ugyanis legfeljebb elképzeléseink lehetnek, a folyamatok során derül ki, hogy a valóságban mi is áll igazán jól, mi lesz az igazi irány.

Mivel ebben az esetben nincsenek határok, nincsenek színbéli, vagy stílusbeli megkötések, arrafelé mehetsz szabadon, amerre csak szeretnél. Ez úgy igaz az anygaválasztásra, mint a színkombinációkra, a díszítőeklemekre és adott esetben akár a kiegészítőkre is (fátyol, táska, cipő, csokor, stb-stb.).

Fontos, hogy a végső ruhapróbát így is legkorábban egy héttel a Nagy Nap előttre időzítsétek, de ideális esetben inkább 2-3 nappal az esküvő előtti időszakra, hogy tényleg minden tökéletes legyen. Hiszen ha ennyi energiát fektetsz a ruhaválasztásba, semiképpen sem kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy végül szűk, vagy bő legyen álomruhád. Fontos tehát, hogy minden részlettel tisztába légy, azonban meg kell nyugtassunk: aki esküvői ruhák készítésével foglalkozik, s referenciái jól mutatják profizmusát, minden apró részletről tájékoztatni fog, s mindvégig támogatását élvezheted majd.

 

Open post

Az esküvői ruha bérlésének előnyeiről

Csináltassunk, vagy béreljünk? A kérdés adott és mindenképpen fel kell tegye magának a menyasszony. Nézzük először is a bérléssel járó legfőbb előnyöket, majd következő epizódunkban a saját esküvői ruhában rejlő lehetőségekről ejtünk pár szót. 


A bérlés, mint opció adott, s le kell szögezzük, semmiképpen sem ördögtől való dolog. Egy cseppet sem csorbítja az esemény fényét, ha béreljük a ruhát, s valljuk be, legfeljebb egy-egy profi szakértő számára lehet egyértelmű, hogy ruhánkat béreltük, ha esetleg felismeri a modellt, de ennek az eshetősége igen kicsi. Ugyanakkor titkot sem kell csinálnunk abból, hogy béreljük a menyasszonyi ruhát, a XXI. századi Európában nincs ebben az égadta világon semmi ciki.

A bérlésnél sokkal könnyebb a dolgunk, mint a vásrlásnál, ruhakészíttetésnél, hiszen már kész modelleket próbálhatunk fel, s ezek a próbák a legtöbb esetben meg is hozzák a gyümölcsüket, tehát adott esetben nem is hinnéd, hogy melyik darab fog igazán jól állni, ám a kölcsönző profi munkatársai Téged is látnak, kínálatukat is ismerik, így aztán hamar előkerülnek a számodra legtökéletesebbnek kalkulált ruhaköltemények.

Egy kis méretre igazítás szinte mindne kölcsönzőben a szolgáltatás részét képezi, hiszen ezeket a ruhákat lehet oly módon igazítani, hogy később a módosítások maradandó nyomok nélkül visszafejthetőek legyenek, tehát attól sem kell tartanod, hogy egy adott ruha esetleg tökéletes volna, de éppen valamivel kisebb, vagy nagyobb az ideálisnál.

A ruhabérlés anyagi tekintetben és a próbákra, összességében a ruhatematikára fordítandó idő kapcsán is összehasonlíthatatlanul kíméletesebb választás, mint a saját ruha elkészíttetése. Ha az anyagiak terén nem is kívánsz a ruhán spórolni, azt akkor is tudnod kell, hogy nagyon sok kísérlet, anyagbeszerzés, próba és tervezés vár Rád, ha csináltatod a ruhát. Mindezt könnyedén ki lehet váltani az esküvői ruha kölcsönzéssel.

Open post

Miért ne siesd el az esküvői ruhapróbát?

Mindig hangsúlyozzunk, hogy bizonyos dolgokat nem lehet eléggé korán megoldani. Nos, a ruhapróba nem ilyen…


Még véletlenül sem szeretnék semmiféle testszégyenítésbe fogni, de vannak bizonyos tények, melyekkel az elmúlt évtizedekben sok százszor találkoztunk már. Ilyen annak az esete is, amikor a menyasszony egy hónappal az esküvő előtt máris méretre állítatja esküvői ruháját, aztán a Nagy Nap előtti éjjelen döbben rá, hogy gond van a méretekkel.

Ennek persze ezer oka lehet, de természetsen csak két kimenetele: a ruha vagy nagy lesz, vagy kicsi (nem túl meglepő módon). és persze elég csak éppen egy pár dekát felszedni, vagy leadni, a tökéletesen illeszkedő ruha érzetét és adott esetben látványát már egy ekkora különbség is befolyásolhatja, ha pedig 1-2 kg jött, vagy ment, ott mindeképpen elkerülhetetlen a beavatkozás, amihez profi ruhamesterre lesz szükség, bérelt ruha esetén pedig a problémák megsokszorozódhatnak ezen a téren.

Jól teszed tehát, ha csupán 4-5 nappal, de legfeljebb egy héttel az esküvő előtt teszed meg az utolsó ruhapróbát, s ekkor alakítjátok ki a kívánt méretet. Ha pedig tudod, hogy hajlamos a tested néhány nap alatt felszedni, vagy leadni, az sem ördögtől való, ha 2 nappal az esküvő előtt jelentkezel be a méretbeállításra. ne félj, nem fognak őrültnek nézni. Nincs ebben az egészben semmi melepő.

Open post

Az időjárás szeszélye, az esküvők ellensége?

Bizony nem mindegy, hogy kültéri, vagy beltéri esküvő. Ahogyan az is tény, hogy mindkettőre csereszabatos formában lehetetlen felkészülni. Ám van megoldás, ahogyan mindig…


…és itt most a legtöbben arra gondoltok, gondolunk, hogy mi van abban az esetben, ha gyönyörűre tervezett, aprólékosan megkomponált kültéri esküvőnket egy hirtelen, vagy éppen csak az utolsó napokban „bejelentkező” vihar el kívánja mosni. A legfontosabb, hogy legyetek kompromisszumkészek. Olyna sajnos nincs, hogy 2022. júniusában olyan 2023. májusi dátumot válasszunk, amikor nem fog esni az eső. Persze lehet statisztikákkal bíbelődni, de 100%-os biztosságú döntést nem tudtok hozni ezen a téren. Okosabb megoldás tehát olyan helyszínben gondolodni, amely adott esetben rendelkezik B-tervvel, azaz az ismert létszámú násznépüket képes fogadni beltéren is.

Olyan is elképzelhető, hogy az eső csupán egy fél órára, vagy nem sokkal hoszabb időre csak le, ezesetben nem kell teljesen a B-terv mellett döbtenünk, ám tudnunk kell biztosítani a násznép esővédelmét (ezzel a legtöbb esetben nem lehet gond, ha a helyszín kiválasztásakor tényleg profikkal állunk vállvetve egymás mellett).

Egy kis eső tehát nem lehet probléma, ha tudjuk, hogy van némi menedékünk, a komolyabb ciklonok beköszöntével pedig, ha el tudjuk engedni a külteret, s olyan beltéri alternatívát kínál az esküvőhelyszín, mely nekünk is tökéletesen elfogadható, akkor ezen a téren sincs szükség aggodalomra.

Tipp: Ha tudod már, hogy kültéren, vagy beltéren lesztek, az esküvői fotóst tájékoztasd erről, hogy az adott opciókhoz mérten tudjon felkészülni a lehető legjobb képek kedvéért.

Open post

Tavaszi készülődés az esküvőre (2. rész)

Mi mindent érdemes észben tartani egy tavaszi, vagy kora nyári esküvő kapcsán? Nézzük meg a legfontosabbakat.

Az év hamarosan elérkező szakaszában, amikor elérkezik a tavasz, s aztán hipp-hopp beköszönt a nyár is, érdemes számolni még annak eshetőségével, hogy az időjárás egy kissé bolondos lehet. Ha nem is feltétlenül a derült égből mindekit meglepő áprilisi havazások eshetőségére gondolunk, de mindenképpen jó, ha készülünk B-opciókkal is.

Akkor döntünk igazán helyesen ebben az időszakban a helyszínválasztással, ha adott a rossz idő esetén is lehetséges beétéri opció. Ez sosem könnyű, hiszen ha mindent arra alapozunk, hogy kültéri esküvőnk lesz, talán fájhat kicsit a módosítás, ám a lehetőségét szem előtt kell tartani, de legfőképpen meg kell beszélni a szervezőkkel, a helyszínnel. Kell, hogy legyen tervünk rossz idő esetére is, hiszen az időpontot már annyival korábban le kell foglalni, hogy az időjárás előrejelzésekkel nem lesz esélyünk számolni. Ha már szerdán látszik, hogy a szombatra időzített Nagy Nap bizony egy frontátvonulás kellős közepén lesz esedékes, minjd pszichésen, mind a gyakorlati tennivalók tekintetében át kell állítanunk a dolgokat beltéri variációra. Ha ez eleve adott lehetőség az esküvői helyszín rugalmasságának köszönhetően, nem lehet baj.
Mindezt azonban célszerű előre tisztázni, mert a tavasz és a nyár első hetei bizony bőségesen tartogathatnak számunkra meglepetéseket. De ami ennél is fontosabb: ne csüggedj, ha végül nem minden milliméterre pontosan úgy alakul, ahogyan terveztétek. Mert szeretteitek, barátaitok ott lesznek Veletek, s ha profi csapat szervezi az esküvőt, beltéren is tökéletes lesz minden, meglátjátok.

Posts navigation

1 2 3 4 11 12 13
Scroll to top