A nászajándék-kérdéskörről röviden

Hogyan illik erről beszélni? Nem gáz előre jelezni az igényeket? Hogyan működik ez?


Ebben a témakörben sokkal hasznosabb a tudatosság és a vehemencia, mint a tapintatosság és a hallgatás. A vendégeknek is sokat segít, ha tudják, mivel készüljenek, Nektek pedig hatalmas lehetetőség a témakör szóbahozatala (akár már ahz esküvői meghívón is), ha nem akartok több tucat terítőt, étkészletet és konyhai robotgépet kapni, nem beszélve a haszontalanabbnál haszontalanabb, ám jó drága sületlenségekről.

Illik azt mondnani, hogy a borítékot részesítenétek előnyben, ha ezt meg tudjátok fogalmazni szépen. Akár úgy is, hogy megnevezitek, vagy sugalljátok, hogy „mire gyűjt az ifjú pár”. Nincs ebben semmi meglepő, vagy kellemetlen, szokatlan. Sőt, talán ez a legjobb opció.

Ha azonban maradtok a klasszikusoknál és rábízzátok a násznépre a nászajándékok kérdését, azt azért mindeképpen jelezzétek jó előre, hogy milyen területen fogadtok szívesen ajándékokat: háztartás, kert, valami összetett közös hobbi. Így is lesznek mellékvágányok, de még mindig elkerülhetőek a nem kívánt babakocsik és társai…

Néhány szó az esküvői meghívókról (2.rész)

Fontos, hogy végül a nyomda is azt kapja meg, amiből végül legyártható az áhított terv!

Minden lényeges rajta van tehát a meghívón, ami alapján vendégeink maradéktalanul informálva lesznek a Nagy Nap kapcsán. Remek. Most már csak az van hátra, hogy terveitekből valóság legyen.

A grafikai tervezés a legtöbb esetben nem kell, hogy a Ti dolgotok legyen. Egy grafikus hamar megvalósítja az elgondolásaitokat, de gyakori, hogy ezt a feladatot a kiszemelt nyomda is meg tudja valósítani, hiszen az esküvői meghívók esetében azért véges a változók száma, még akkor is, ha nagyon egyedi az elgondolás. A lényeg, hogy a nyomda olyan képi anyagot kapjon, amilyenre szüksége van, méghozzá a létező legjobb minőségben, legnagyobb felbontásban.

Ki kell választani a megfelelő papírt is, ehhez pedig nem érdemes kihagyni a személyes látogatást a nyomdában, mert kép alapján csalóka lehet a dolog.
A lényeg, hogy a nyomda azt kapja, amit végül látni szeretnétek. Ha így jártok el, és persze időben, biztosak lehettek benne, hogy minden a helyén lesz a meghívók kapcsán is.

Néhány szó az esküvői meghívókról (1. rész)

Az esküvő egyik legfontosabb megelőző momentuma, hogy kiküldjük leendő meghívott vendégeink számára a meghívókat. Ehhez persze időben el kell készítenünk magát az anyagot is.

Előre érdemes leszögezni, hogy akármennyire is élünk digitalizált világban, az esküvői meghívó minden esetben fizikai formát kell öltsön. Ez egy aranyszabály, s ettől egyelőre (szerencsére, vagy sajnos) nem mentesítette magát az esküvők világa. Ha készen van egy anyag, amit végül inkább nem nyomtattok ki bármilyen indokra is hivatkozva, s körbekülditek azt emailben és a social media különféle chat felületein, az nem lesz elég. És valljuk be, nem volna igazán elegáns.

Szükséges tehát először is, hogy kitaláljátok, milyen információk, s ezek milyen megfogalmazásban, milyen stílusban szerepeljenek a meghívón. A lehetőségek tárháza ezúttal is a végtelennel korrelál, de a lényeg mindig ugyanaz:

  • lehessen látni, hogy Rólatok van szó,
  • egyértelmű legyen az időpont és a helyszín (igen: évszámmal, irányítószámmal, mindennel együtt, a lehető legegyértelműbben),
  • a meghívottak tudjanak róla, hogy meghívó ceremóniára szól csupán, vagy a vacsorára/lakodalomra is.

Ezen felül minden egyéb rajtatok áll, de túlzsúfolni sem célszerű azt a kis meghívót. Fontos azonban, hogy stílusában mindeképpen Benneteket hordozzon, ennek megoldása pedig a grafika, a papír és a szövegezés együttese által válik majd autentikussá.

 

Küldjünk-e meghívót annak, aki biztosan nem tud ott lenni az esküvőn?

Maga a kérdés kissé értelmetlennek tűnhet elsőre, azonban egy nagyon érzékeny témakört érint.

Ha az ember józan paraszti ésszel végiggondolja, hogy a dátum ismeretében, annak közlése után a biztosan eljönni nem tudóknak is küldjünk-e meghívót, a válasz nagyon könnyű lehet: ne. Hiszen mi értelme volna ennek? Talán még figyelmetlennek is nézhetnek minket, hiszen jelezték, hogy sajnos nem tudnak eljönni. Nos, épp fordítva érdemes minderről gondolkodni.

Ha valakit meghívunk az esküvőre, akkor ott egy olyan gesztus születik meg a döntéssel, mely alapvetően még annak tényét is felülírja, hogy remélt meghívottunk nem tud eljönni. Nagyon lényeges tehát, hogy a meghívót akkor is kapja kézhez, ha szólt, hogy sajnos nem tud majd Veletek lenni. Később, és itt nem hetekre, hónapokra, hanem akár hoszú évekre gondolunk, nagyon fontos kérdés lesz, hogy megvan-e az a meghívó, a gesztus ekképpen kézzel fogható módon is elmékeink sorában van-e, vagy nincs. A meghívó, mint fizikai tárgy ugyanis önmagánál sokkal többet hordoz. Ha átadod, ha kézhez kerül, Te mindent megtettél, kifejezted, hogy nagyon szeretnéd, hogy ott legyenek és ezzel kapcsolatban a lehető legőszintébb módon gondolkodsz. Sajnálod, hogy nem jöhet el valamely oknál fogva, de Te akkor is szeretnéd, hogy a meghívót fogadja el. Később aztán nem marad tüske, hacsak Bennetek nem alakul ki az ominózus távolmaradás okán…

Megvan az esküvő dátuma? Máris küldjétek ki a meghívókat!

Közeleg a nyár, egymást érik majd az esküvők, szinte mindennél fontosabb az esküvő érdekében, hogy a leendő meghívottak mihamarabb megkapják hivatalos meghívójukat az esküvőtőkre.


Van egy alapszabály, amit minden párnak egész egyszerűen muszáj betartania, mert ezen akár az egész esküvő alaphangulata áll, vagy bukik: időben értesüljön minden meghívott a dátumról, méghozzá hivatalosan! És nem elég egy üzenet, nem elég egy telefon, nem elég egy calendar-megosztás, még akkor sem, ha ma már teljesne bevett szokás ilyen módon tisztázni a dátumokat.

Egyrészt itt van a gesztus kérdéskör, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Az esküvői meghívó átadása már része a folyamatnak, azzal veszi kezdetét hivatalosan is az esküvő, hangozzék ez bár akármilyen furcsán is. Másrészről pedig annak ténye, hogy csak az tud eljönni, akit nem hívtak meg másik esküvőre már korábban, vagy aki nem szervezte még le nyaralását, utazását a nyári időszakra.

Legyetek gyorsan, precízek és hatékonyan ebben a témakörben, akár kissé lönyörtelenül is önmagatokkal. Hidd el, a határozottság és a gyors reagálás ebben a témakörben elmondhatatlanul meghálálja magát, mire eljön a Nagy Nap.

Milyen a jó esküvői meghívó?

…vagy hogy egészen pontosak legyünk: milyen a „hatékony” esküvői meghívó?


LeButte

Manapság mindeki a lehető legnagyobb mértékben szeretne kreatív, szokatlan, pionír és különlegesen megdöbbentő lenni, ahol csak erre lehetőség nyílik. Az esküvő épp egy olyan esemény, amelynél aligha van kiválóbb alkalom az ilyetén sziporkázásra. Jobb azonban megint végiggondolni, hogy hol húzódik az a határ, ahonnan már a design és az ötletesség az értelmezhetőség és az informativitás rovására megy.

Nem arról szeretnénk lebeszélni, hogy kreatív legyél, s legfőképpen nem arra kívánunk rábeszélni, hogy egy dátummal és helyszínnel nyomtatott fehér kartont küldj körbe a népnek. Itt is, mint annyi helyen másutt a helyes arányokra érezzük fontosnak felhívni a figyelmet. Egy túlontúl kacifántos design, a megszokott olvasási iránytól eltérő, „formabontó” megoldás gyakran több gondot is okozhat. Leggyakrabban az idősebb meghívottak szoktak bajban lenni az értelmezéssel (főleg ha a meghívó nyelvezete is eltér a hagyományosan megszokott formuláktól), de ez nem feltétlenül életkori kérdés, Ha valamit félre lehet érteni, azt bizony lesz, aki félreérti. Ha pedig nem vagy egyértelmű, előfordulhat, hogy a például a csak kizárólag a ceremóniára meghívottak úgy értik majd, hogy egész estére meghívtad őket (ez a legkellemetlenebb, ezt mindeképpen el kell kerülni), vagy a násznép a nem megfelelő helyszínmeghatározás miatt nem talál oda időben (vagy egyáltalán nem talál oda) a helyszínekre.

A leglényegesebb azonban mindemellett – és talán némileg mindezen felül is – az, hogy a meghívók időben célba érjenek. Ebben nem lehet hiba.

 

Kiket hívjatok meg az esküvőtökre?

Az esküvőszervezés kisebb-nagyobb döntések sorozata. Nézzük, mi a helyzet a résztvevők kiválasztásával!

Valakiknek könnyebben, valakiknek nehezebben megy a kiválasztási procedúra, elvégre nem mindegy, hogy milyen emberek köreiben ünneplitek meg az egybekeléseteket. Talán most még úgy érzitek, könnyebb mondani, mint kivitelezni, de ne hívjatok meg senkit pusztán „stratégiai” érvek miatt, értjük ez alatt, hogy csak mert ő a szomszéd néni, aki mindig annyit segít, a főnök vagy a kollégák, csak mert életetek felét velük töltitek, vagy az évek óta nem látott rokonok, akiket talán már fel sem ismernétek az utcán. Töltsétek az esküvőtöket azok között, akik valóban fontosak a számotokra, mi pedig segítünk egy kicsit a kiválasztásukban.

A száraz számok

Általában nem mindig lehet az ilyen emocionális döntéseket a tényekre és észérvekre alapozni, de ez most szerencsére más helyzet. Talán az első és legfontosabb dolog, hogy tudjátok, mekkora létszám fér bele a büdzsétekbe, és hogy mekkora a befogadóképessége azoknak a helyszíneknek, amelyeket kinéztetek magatoknak. Elvégre, ha megtaláltátok már álmaitok esküvői helyszínét, akkor mindenféleképp annak kell lennie az egyik fő szempontnak a további kérdéseket illetően.

A kemény mag

Ha megvan egy megközelítő létszám, akkor lehet kezdeni a számolást a kemény maggal, vagyis a szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel, közeli rokonokkal és barátokkal, akik nélkül semmiféleképp nem tudnátok elképzelni a nagy napot. Mindenféleképp legyen egy kőbe vésett listátok, amelyből nem engedtek, és lehetőleg többször ellenőrizzétek le, hogy senki sem maradt ki. Ha ez megvan, jöhetnek a belső maghoz tartozó kísérők, valamint az amolyan „plusz fők”, akiknél már lehet figyelni a sértődés elkerülésére.

Sértődések

Ami talán a legfontosabb, hogy a tervezésnél a fő szempont az legyen, hogy ti kik között szeretnétek megünnepelni ezt a jelentős életeseményt, és ne az, hogy kit nem akartok megsérteni. Sajnos sok esetben ez egy elkerülhetetlen dolog, hiszen általában az anyagi keret és ez által a létszám is kötött, de ne hagyjátok ki az egyik legkedvesebb barátotokat csak azért, hogy az öt éve nem látott és hallott nagynéni jelen legyen az esküvőtökön. Legyetek kicsit önzők, de persze következetesek is, és akkor biztosan felelős döntést tudtok hozni.

Az esküvői meghívó

Lehet-e hibát elkövetni egy egyszerű esküvői meghívónál? A mai bejegyzésünkben megmutatjuk Nektek, mire figyeljetek!

esküvői meghívó

Az esküvői meghívó igen fontos az esküvőtervezés során, hiszen ez az első dolog, amellyel találkoznak a meghívottak, és így nemcsak a kardinális információkat kell tartalmaznia, hanem valamilyen szinten igazodnia kell az esküvő stílusához is. Ezt pedig nem egyszerű kivitelezni. Összegyűjtöttünk néhány lényeges pontot, melyeket szem előtt tartva elkerülhetőek a kezdeti bakik.

A kevesebb néha több

Manapság hatalmas választék van a különböző meghívó fajták között, legyen szó profi vagy házilag barkácsolt verzióról. Arra azonban érdemes odafigyelni, hogy a meghívó passzoljon az esküvőtök hangulatához, valamint lehetőleg ne keveredjenek benne a különböző stílusjegyek. Ez persze néha kifejezetten előnyös tud lenni, de ha nem valami célzott dologról van szó, akkor lehetőleg ne próbáljátok belezsúfolni a borítékba a könnyed eleganciát és az extravagáns harsányságot, mert ebből egy dolog sülhet ki: egy szomorúan ücsörgő elefánt a törött porcelánok között.

Helyesírás

Talán evidensnek tűnik, de sajnos nem az, és ez nem feltétlenül azon múlik, ki mennyire tud helyesen írni. Egy sima elírás is félreértésekhez vezethet, és itt nem feltétlenül a nevetekre gondolok, hanem arra, hogy egy elírt utcanév például komoly gondot jelenthet, ráadásul nehéz korrigálni. Utólag talán még vicces is lehet, hogy máshol gyűlt össze a násznép, de az esküvőtök napján egy ilyen szituációban nyilván nem lesz kedvetek nevetni. Emellett a meghívó sokszor el lesz rakva emlékbe, így érdemes rászánni az időt, hogy precíz legyen, és kisebb hibák se legyenek benne.

Színek és betűk

Tekintve, hogy a meghívó alapvetően kulcsfontosságú információkat tartalmaz, fontos, hogy a stílusosság mellett minden jól látszódjon. Érdemes odafigyelni a megfelelő színválasztásnál arra, hogy az esetlegesen rosszabbul látó meghívottak ne kerüljenek hátrányba a többiekkel szemben. Példának okáért, egy bézs háttér előtt a fehér, dőlt betűk nem biztos, hogy jól láthatóak lesznek. Válasszatok ki maximum négy színt a meghívótok palettájához, valamint úgy igazítsátok össze a választott betűtípust a mérettel, hogy minden jól olvasható legyen.

Scroll to top