Open post
Winter-Chicago-wedding-photography-best024

Téli esküvő lesz? Jó pár dolgot érdemes észben tartani (2. rész)

Vannak még gondolataink téli esküvő témakörben. Íme még néhány dolog, amire talán nem gondol az ember elsőre.

Winter-Chicago-wedding-photography-best024


Hová kerül a rengeteg télikabát?

Abban az esetben, ha az esküvőre (itt már inkább a vacsorára és a lagzira gondolok) nem bérlitek ki a teljes helyszínt (csak egy termet), érdemes előre végiggondolni, hogy hová kerül majd az a rengeteg kabát és meleg holmi, amit magukkal hoz a vendégsereg. Buta és irreleváns kérdésnek tűnik, pedig nagyon nem az. Ha nem a Tiétek az egész hely, bizony lehet gond akár efféle kérdésekkel is. A felkészültebb, tapasztaltabb esküvői helyszíneken persze nem okoz gondot ez a kérdéskör, de jobb, ha számoltok még ezzel is.

Hogyan lehet biztosítani a megfelelő távolságot

A jelenlegi helyzetben kötelező ügyelni erre, de egyébként is tanácsos megfelelő távolságot tartani az asztalok között. Nos, a nagy létszámú téli esküvők esetében ez komoly kihívás, hiszen a belső termek befogadóképessége mindig véges. Zsúfoltan pedig nem lehettek. Minnde esetben a végleges létszámmal keressétek az esküvői helyszínt!

Hidegben is legyen lehetőség a levegőzésre

Arról nem is beszélve, hogy bár napjainkra szinte tűzzel-vassal küzdenek a dohányzás ellen mindenütt, azért tény, hogy nagyon sokan fognak rágyújtani a meghívottak közül is. Tehát odakint szükséges egy olyan terület kialakítása, ahol van esély a kulturált időtöltésre, illetve elszaparálható egymástól a dohányzó, illeztve nem dohányzó kültéri terület. Sokat segíthetnek a palackos-rendszerrel működő teraszfűtések (“hőgomba”) és egyéb biztonságos hősugármzó megoldások. Fontos ugyanakkor, hogy tűzvédelmi tekintetben is komolyan végiggondolt lehetőségek mentén tervezgessünk.

___

Fotó forrása: http://elenabaziniphotography.com/

 

 

Open post
WinterWeddingIdeas_AinsleyRose

Téli esküvő lesz? Jó pár dolgot érdemes észben tartani (1. rész)

Mindannyian voltunk már téli esküvőn, az pedig valóban egyéni szempontok kérdése, hogy ki szereti ezt a műfajt, vagy ki keres inkább fél évvel későbbi időpontot, csakhogy már a nyárba kússzon a dátum, ha lehet. Nem ugyanaz a két műfaj, ez vitathatatlan.

WinterWeddingIdeas_AinsleyRose


Hideg ellen, elegánsan?

Nem könnyű feladat. A vőlegény még úgy ahogy megpróbálkozhat viszonylag tétmentesen némi aláöltözéssel, illetve a férfiak tárházában eleve több elegáns lehetőség adódik a hideg időben, mint a hölgyek esetében. A menyasszonynak azonban sokat ronthat gyönyörű és sokat tervezett megjelenésén az aláöltözékek garmadája. Szerencsére napjainkban már fillérekért be lehet szerezni olyan technikai aláöltözékeket, melyek sokat segíthetnek, ellenben nem, vagy csak minimálisan torzítják az összképet.

A helyszín kérdése

Próbáljatok meg úgy gondolkodni, hogy minél inkább csak egyéni döntések alapján legyen szükség a szabad ég alatti tartózkodásra. Akármilyen romantikus gondolatnak is hat, ebben az időszakban nem célszerű pl. a Salamon-toronyban, vagy a Fellegvárban gondolkodni a ceremóniahelyszínek válogatása közben. Kompromisszumos megoldásokra lesz szükség (ha már konkrét helyszíneket soroltunk, akkor áljon itt egy ilyen lehetőség Visegrádról is: a Királyi Palotában vannak fűtött termek, amelyekben tökéletesen megszervezhető a ceremónia jelentős számú meghívottal is).

Professzionális transzfer

Hidegben nem jó, ha bárkinek is várakoznia kell odakint, vagy valami olyna helyszínen, ami bár még nem az utca, már nem minősül az esküvő helyszínének sem igazán. Precíz, pontos, és megfelelelő számú (persze az aktuális járványügyi előírásokat betartva) utast szállítani képes transzferben gondolkodjatok. Hidegben az A-ból B-be eljutás nehézsége és macerája komoly kihatással lehet az estre, mert az átfázott, ideges násznép hidd el, nagyon nem olyan, amilyet szeretnél az esküvődön.

 

Open post
weddingrain

A 6 legfontosabb teendő az esküvőszervezés során (1. rész)

Ez a lista arra született, hogy segítsen Benneteket a priorizálásban. Úgy gondoljuk, van 6 olyan alapvető fontosságú feladat minden esküvő szervezése során, melyek időben történő lezongorázása szinte minden másnál fontosabb. Nézzük az első 3-at!


weddingrain

A dátum

Az alfa és az omega. Az esküvő napját úgy kell kiválasztani, hogy minden lehetséges opció mentén hibamentes legyen a döntés. Ha sokáig halogatjátok a kiválasztását, az is lehet, hogy hónapokat kell csúsznotok az esküvővel.

A helyszín

Természetesen komoly összefüggésben van az időponttal, ugyanakkor itt már szabadabbak vagytok egy kicsivel. Ha országosan kiemelt népszerűségú esküvőhelyszínt választotok, tudnotok kell, hogy a legszemfülesebb párok már sokszor egy évvel korábban foglalnak dátumokat. Ha Ti magatok “építitek” a környezetet, akkor persze kisebb a kockázat ezen a téren, ott azonban a sokféle, egymástóleltérő, mindeképpen segítségül hívandó cégekkel, szervezőcsapatokkal kell időben egyeztetni (hogy például mindeképpen legyen sátor, megfelelő infrastruktúra, profi személyzet, stb-stb.).

A zenekar

Minél hamarabb keresgéljetek, hallgassátok a lehetőségeket, kérjetek ajánlatokat, mert igazán jó esküvői zenekarból nincs túl nagy kínálat az országban, a legjobbak ellenben már a helyszínekhez hasonlóan akár egy évvel korábban is le vannak kötve a kiemelt időpontokban. A zene pedig hatalmas mértékben befolyásolja az esküvő hangulatát – téved, aki azt gondolja, hogy ebben a témakörben minden csupán ízlés dolga.

Open post
20-Magical-Wedding-Sparkler-Send-Offs-for-Your-Wedding-001

Esküvői csillagszóró – Mutatjuk, mire figyelj! (1. rész)

Az esküvő minden szempontból a ragyogásról szól: fényesre pucolt cipők, csillogó ékszerek, fénylő étkészlet, ragyogó virágok és díszek, és mindenek előtt a tündöklő menyasszony. Ha még ez sem lenne elég ahhoz, hogy kifejezze a nap jelentőségét, érdemes a karácsonyi ünneplésekből ismert csillagszórót is bevonnunk a tervezésbe.

Elolvasom “Esküvői csillagszóró – Mutatjuk, mire figyelj! (1. rész)”

Posts navigation

1 2 3