Open post

Visegrád, az esküvők városa

Nem lehet véletlen, hogy évről évre annyi pár választja a Nagy Nap helyszínéül gyönyörű kisvárosunkat.


Nem túlzás kijelenteni, hogy Visegrád Európa egyik legszebb vidékének, a Dunakanyarnak ékeként minden magyar ember számára jelent valami varázslatosat: királyok, hercegnők, nagy történelmi korok emléke, és persze egykori kirándulások, erdei séták mementója. Olyan hely, ahová visszahúz a szív.
Hát persze, hogy oly sokan gondolnak úgy Visegrádra, mint leendő esküvőjük tökéletes színhelyére. Annak idején mi is ezt az igényt felismerve indítottuk útjára a Visegrádi Esküvőt, s akkor talán nem is gondoltuk még, hogy valóban ilyen hatalmas lesz az igény minderre.

Ez a kis ékszerdoboz egyszerre jelenti a Duna és a Pilis világát, s egyszerre hordozza magán a történelmi múlt középkori lenyomatait, így e hármas metszetében adja végül az eszenciáját a meghittségnek, a romantikának és az emlékeknek.

Olyan helyszínekre szevezhettek itt ceremóniát, mint a Salamon-torony, Mátyás király egykori palotája, vagy épp a híres Fellegvár, s többek között olyan éttermekben tarthatjátok meg a lakodalmat, mint a legendás Sirály, vagy a reneszánsz hangulatával hívogató Renaissance Étterem.
A kilátás, a hangulat, a professzionális szervezés lehetőségei mind-mind magyarázzák, hogy miért választja annyi pár Visegrádot. De az igazi választ Ti magatok adhatjátok meg a kérdésre, ha eltöltötök városunkban, kettesben egy romantikus napot a helyszínkeresés időszakában…

Open post

Hotel Visegrád – Az exkluzív esküvőhelyszín

Visegrád bővelkedik jobbnál jobb esküvőhelyszínekben, azon párok számára azonban, akik exkluzivitásra vágynak, a Hotel Visegrád lehet az egyik a legtökéletesebb választás.


Kezdjük is mindjárt azzal, hogy a szálloda egyben tartalmazza az összes helyszínt és szolgáltatási egységet/elemet, mely egy esküvő tekintetében elengedhetetlen lehet. Ceremónia helyszínt ad, a vacsora, a lagzi számára is magas minőségben biztosít termeket a legváltozatosabb igényekhez igazodva, valamint a násznép elszállásolását is négycsillagos kategóriában tudja garantálni. Sőt! Nászéjszakás lakosztályt is választhat magának helyben az ifjú pár.

Nagy előnye még a Hotel Visegrádnak, mint esküvői helyszínszolgáltató, hogy amennyiben például a ceremóniát valamely egyéb visegrádi ponton szeretnétek megszervezni, segít a vendégek szálításában (számos személyszállító busszal rendelkezik a hotel), ezen a téren is rendkívül rugalmas. Sőt! Akár egyéb fúziókat is bátran elképzelhettek. Például: ceremónai a Királyi Palotában, aztán vacsora és lakodalom a Renaissance Étteremben, majd szálláslehetőség a Hotel Visegrádban.

Keressétek bátran a helyszín és érdeklődjetek, meséljetek elképzeléseitekről:

Hotel Visegrád

Open post

Kezdődik a tavaszi esküvői szezon

Hamarosan itt Visegrádon is egyre többször köszönthetjük az ünneplő násznépet már külső helyszíneken is!


A téli esküvők igazi nehézsége, hogy csak zárt térben gondolkodhatunk, hiszen még ha nincs is rettentő hideg, a tél minden tekintetben alkalmatlan a kültéri megoldésokra az eksüvők kapcsán. Na de ennek lesz most vége hamarosan, mert ahogy véget ér a tavasz még hűvősebb felvonása, máris jönnek a 20 fokok, így aztán egyre több szertartást lehet nálunk is mondjuk a Fellegvárban, vagy épp az erdőszélen tartani. A lehetőségek tárháza igen széles, ahogyan azt jól tudjátok Ti is.

A következő cikkünktől szépen sorravesszük azokat a helyszíneneket, melyek már tavaszzal, aztán nyáron majd mindeképpen izgalmasak lehetnek mindazok számára, akik Visegrádon képzelik el a Nagy Napot!

Ceremónia helyszínek

Open post

Egyre többen fogadnak örök hűséget egymásnak a Dunán

Régóta komoly hagyománya van a romantikus dunai hajózásnak, melynek idehaza kiemelt célpontja a Dunakanyar. A víztükörben visszaköszönő hegyek romantikája felülmúlhatatlan…


Hogy csónakkal, kenuval, gőzhajóval, szárnyashajóval, a Dunakanyar körjárat manapság oly népszerű járataival érkezik-e az ember hozzánk a Duna habjain, a lényegen nem változtat. Azokm számára is csodás élmény, akik egyébként rendszeres vendégei a Dunakanyarnak, hiszen a perspektíva a vízről egészen más. A Duna közepéről megcsodálni a Salamon-tornyot, vagy a visegrádi Fellegvárat, exkluzív élmény, ahogyan Dömössel szemben, a Szent Mihály-hegy híres Remetebarlangja is rendkívüli látványt nyújt szinte közvetlenül az alatta folyó Dunáról.

Ha elkészítené valaki azt a statisztikát, mely bemutathatná, hány szerelmes fogadott örök hűséget egymásnak a Duna habjain, valahol nem messze innen tőlünk, hát minden bizonnyal megdöbbennénk.
Manapság egyre népszerűbbek lesznek a „vízi ceremóniák is”, bár egyelőre a dolog hivatalos oldaláról nézve nem a legkönnyebben szervezhető esküvőtípusok közé sorolhatóak. Sok pár dönt úgy azonban, hogy a közös fogadalomtétel nem történhet másutt, mint a Duna habjain. A szerelem bizony nem ismer lehetetlent…

Fotó forrása: Fortepan

Téli esküvő lesz? Jó pár dolgot érdemes észben tartani (1. rész)

Mindannyian voltunk már téli esküvőn, az pedig valóban egyéni szempontok kérdése, hogy ki szereti ezt a műfajt, vagy ki keres inkább fél évvel későbbi időpontot, csakhogy már a nyárba kússzon a dátum, ha lehet. Nem ugyanaz a két műfaj, ez vitathatatlan.

WinterWeddingIdeas_AinsleyRose


Hideg ellen, elegánsan?

Nem könnyű feladat. A vőlegény még úgy ahogy megpróbálkozhat viszonylag tétmentesen némi aláöltözéssel, illetve a férfiak tárházában eleve több elegáns lehetőség adódik a hideg időben, mint a hölgyek esetében. A menyasszonynak azonban sokat ronthat gyönyörű és sokat tervezett megjelenésén az aláöltözékek garmadája. Szerencsére napjainkban már fillérekért be lehet szerezni olyan technikai aláöltözékeket, melyek sokat segíthetnek, ellenben nem, vagy csak minimálisan torzítják az összképet.

A helyszín kérdése

Próbáljatok meg úgy gondolkodni, hogy minél inkább csak egyéni döntések alapján legyen szükség a szabad ég alatti tartózkodásra. Akármilyen romantikus gondolatnak is hat, ebben az időszakban nem célszerű pl. a Salamon-toronyban, vagy a Fellegvárban gondolkodni a ceremóniahelyszínek válogatása közben. Kompromisszumos megoldásokra lesz szükség (ha már konkrét helyszíneket soroltunk, akkor áljon itt egy ilyen lehetőség Visegrádról is: a Királyi Palotában vannak fűtött termek, amelyekben tökéletesen megszervezhető a ceremónia jelentős számú meghívottal is).

Professzionális transzfer

Hidegben nem jó, ha bárkinek is várakoznia kell odakint, vagy valami olyna helyszínen, ami bár még nem az utca, már nem minősül az esküvő helyszínének sem igazán. Precíz, pontos, és megfelelelő számú (persze az aktuális járványügyi előírásokat betartva) utast szállítani képes transzferben gondolkodjatok. Hidegben az A-ból B-be eljutás nehézsége és macerája komoly kihatással lehet az estre, mert az átfázott, ideges násznép hidd el, nagyon nem olyan, amilyet szeretnél az esküvődön.

 

Őszi romantikus kirándulócélpontok

Összeszedtük, merre tudjátok kihasználni az idei év utolsó meleg napjait!

ősz túra

Most, hogy lassan elérjük szeptember idusát, apránként lezárul az idei nyári szezon, és végérvényesen beköszöntenek a hűvösebb napok. Persze azok, akik nem kedvelik túlzottan a kánikulát, most örülhetnek. Már csak azért is, mert talán az ősz a legalkalmasabb évszak arra, hogy lábunkra húzzuk a túracipőt és nekivágjunk a domboknak, hegyeknek – kettesben. Ha olyan belföldi kiránduló célpontot kerestek magatoknak, ahol a rálelhettek a természet romantikus varázsára, akkor jó helyen jártok, mivel mi most összegyűjtöttünk Nektek néhányat.

Dunakanyar

Nehéz lenne kiemelni egyet a Dunakanyar megannyi varázslatos ékkövéből. A számtalan túraútvonallal tarkított Pilis és a Börzsöny a rutinos túrázóknak is sok érdekességet tartogathat. Ráadásul a hegytetőkön lévő kilátókról páratlan panoráma nyílik a kacskaringós Dunára, valamint a lassan őszi színekbe öltöző környező erdőségekre. Érdemes rászánni a környékre egy hosszúhétvégét, mivel a tájegység városkái is remek lehetőséget kínálnak az utazó pároknak.

Balaton-felvidék

A Balatonra nem csak akkor érdemes gondolni, amikor elérkezik a nyár és a strandszezon, hiszen ha valaki akár csak egyszer is látta a cserszömörcék által vörösen izzó lankákat és roskadozó szőlőtőkék sorait, akkor minden évben újra, meg újra részese akar majd lenni ennek a párját ritkító élménynek. Ráadásul rengeteg eldugott falu és kisváros található meg, ahol a szálláshelyek ebben a szezonban sokkal kedvezőbb áron foglalhatóak, és a télre készülődő hegyekben valóban meghitt és romantikus napokat tölthettek el.

Gemenci-erdő

A Duna legnagyobb ártéri erdeje, mely 1996-ban lett védetté nyilvánítva. Egy valódi ékkő Magyarország nagyerdei között, amely mesébe illő célpont lehet egy kis őszi romantikázáshoz. Két fő „kapuja”, Bárányfok és Pörböly, számos könnyebb és nehezebb túraútvonal kiindulópontja, de kisvasúttal és kerékpárral is jól megközelíthető látványosságok vannak erre. Érdemes ugyanakkor elidőzni a fák között található egyik magaslesen, hiszen erre találhatóak az ország leggyönyörűbb gímszarvasai is, de általánosságban jellemző erre a környékre a rendkívül aktív és változatos fauna.

Open post

Visegrádra beszökött az ősz…

Bizony! Szeptember elején kiélvezhettük a nyár utolsó forró napjait. Most már lassan sárga és vörös, barna és rozsda-színbe öltöznek a fák. Visegrád pedig, mint bármely évszakban, ősszel is gyönyörű…

Elolvasom

Menyasszonyi cipő – nem csak a szépség számít!

Írtunk már mindenféle korok és stílusok menyasszonyi ruháiról, a fátyol jelentőségéről, szexi fehérneműkről, hajkoronáról, ékszerekről természetesen a gyűrűt is beleértve, virágcsokor-költeményekről, a vőlegény viseletéről…

Elolvasom

Open post

Hurrá! Itt a nyár!

Megérkeztek a nyár első forró hullámai, s ez bizony azt jelenti, hogy végre itt az ideje a nyaralásnak is. Visegrád és a Dunakanyar nyáron is ezernyi programmal és lehetőséggel vár Titeket.

Elolvasom

Posts navigation

1 2
Scroll to top