Open post

Hotel Visegrád – Az exkluzív esküvőhelyszín

Visegrád bővelkedik jobbnál jobb esküvőhelyszínekben, azon párok számára azonban, akik exkluzivitásra vágynak, a Hotel Visegrád lehet az egyik a legtökéletesebb választás.


Kezdjük is mindjárt azzal, hogy a szálloda egyben tartalmazza az összes helyszínt és szolgáltatási egységet/elemet, mely egy esküvő tekintetében elengedhetetlen lehet. Ceremónia helyszínt ad, a vacsora, a lagzi számára is magas minőségben biztosít termeket a legváltozatosabb igényekhez igazodva, valamint a násznép elszállásolását is négycsillagos kategóriában tudja garantálni. Sőt! Nászéjszakás lakosztályt is választhat magának helyben az ifjú pár.

Nagy előnye még a Hotel Visegrádnak, mint esküvői helyszínszolgáltató, hogy amennyiben például a ceremóniát valamely egyéb visegrádi ponton szeretnétek megszervezni, segít a vendégek szálításában (számos személyszállító busszal rendelkezik a hotel), ezen a téren is rendkívül rugalmas. Sőt! Akár egyéb fúziókat is bátran elképzelhettek. Például: ceremónai a Királyi Palotában, aztán vacsora és lakodalom a Renaissance Étteremben, majd szálláslehetőség a Hotel Visegrádban.

Keressétek bátran a helyszín és érdeklődjetek, meséljetek elképzeléseitekről:

Hotel Visegrád

Open post

Az őszi esküvők világából (3.)

Az esküvői fotózás talán a TOP 3 legfontosabb dolgok közé tartozik a jegyesek listáján, s aligha találunk olyan leendő menyasszonyt, aki ne szeretne minderre kiemelten nagy hangsúlyt fektetni. Az őszi esküvő ebben a témakörben is remek lehetőségeket tartogat.


A gyönyörű, rozsdabarna táj, a sárga-barna levelek, a természetes-mély fények mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a legtökéletesebb esküvői fotózásban lehessen része az ifjú párnak. Minden adott. Még nincsolyan hűvös, tehát kabáttal nem lesz szükség eltakarni a szépséges menyasszonyi ruhát, amiképpen a vőlegény öltönye is a maga teljességében maradhat látható. Megfázni tehát nem fogtok, azonban fotóhelyszínt ilyenkor találtok a legkönnyebben. Elég lehet akár csak kikeresni a közeletekben egy kis erdős részt, mert a természetes környezet ilyenkor mindenütt színpompás. Míg nyáron ez nem könnyű, télen szinte lehetetlen (ha csak nincsvéletlenül egy kis hó, de ott már a kabátviselés nem lehet kérdés), tavasszal is komoly feladat, hogy épp egy virágzásban lévő területet tudjatok kiválasztani a mindeki számára megfelelő időpontban. Mindez ősszel egészen más. Ősszel lényegében az egész világ egy hatalmas, színpompás csoda.

Természetesen legkedvesebb helyeiteket meglátogatva is ezt az őszi-szép hangulatot kapjátok majd, tehát végeredményben nincs is más feladat, mint megtalálni azt a napos délutánt, amikor megtörténhet a fotózás. Minden adott tehát a maradandóan gyönyörű esküvői fotók elkészítéséhez az őszi időszakban.

Open post

Az őszi esküvők világából (2.)

Valóban igaz, hogy talán a leghangulatosabb esküvők kerülnek megszervezésre ebben az időszakban, hiszen bár nem könnyű az időjárással, ám az ősz világa annyira belsővé teszi a közös nagy ünnepet, hogy kárpótol minden viszontagságért.


Esőhelyszínnel persze kalkulálni kell. Emiatt is javasoljuk, hogy olyan hibrid megoldások mellett döntsetek végül, melyek segítségével harmonikusan keverhetőek az esküvő szabatéri és beltéri elemei.
Maga a ceremónia egy kora délutáni időpontban például nagyszerűen szervezhető szabadtérre, ahol az őszi falevelek, a szép, mély tónusú fények mind-mind rengeteget tehetnek hozzá pluszban a teljességhez.
Persze számolni kell vele, hogy korábban kezd el lehűlni a levegő, korábban is sötétedik. Jó tehát, ha a vacsora és a lagzi már beltérre kerül.

Persze annak ellenére is lehet még továbbra is élvezni az ősz hangulatait, hogy beköltöztünk. Könnyedén kialakítható egy félig fedett, kinti plusz hely is, ahová a násznép kedve szerint ki-ki sétálhat kicsit bentről, ám ha olyan beltéri lehetőséget választunk, amely helyszín szép nagy ablakok segítségével biztosít kitekintést a környezetre (a környezet pedig akár szép fákkal, erdős-parkos elemekkel tarkított), úgy élvezhetjük az ősz adottságait, hogy közben a negatívumaival nem kell számolnunk. Ilyen lehetőséget kínál Visegrádon a Renaissance Étterem, melynek hatalmas ablakainak egy része a Dunára, egy másik része a Görgei-lépcsőre néz, míg belső termének ólomüvegei gyönyörűen eresztik át a finom őszi fényeket. Ráadásul számos visegrádi szabadtéri ceremónia helyszín is a közelében van, gondoljunk akár csak a Fellegvárra, vagy a közeli erdő Dunakanyanyarra néző tisztásaira…

Az őszi esküvők világából (1.)

Igaz, hogy a nyár a legnépszerűbb időszak az esküvők kapcsán, azonban egy igazán jól megválasztott őszi időpont még egy nyári opciónál is lehet sokkal különlegesebb…


…persze kell egy kis szerencse az időjárással, ez nem vitás. Azonban ha azt nézzük, hogy manapság milyen súlyosan meleg nyarakat zárunk évről évre, egyáltalán nem ördögtől való gondolat úgy tekinteni a kora őszi időszakra, tehát a szeptember vége, október közötti periódusra, mint valami olyasmire, ami annak idején a nyár volt. Kellemes nappali hőmérséklet finom meleg napsütéssel és enyhén pulóveres esték. Hát igen. Lehet, hogy az október az új augusztus.

Abban a tekintetben is mindeképpen figyelemre méltó lehet elgondolkodni egy esetleges őszi esküvői időponton, mert addigra a nyaralásoknak is vége, így a vendégsereg nagyrésze egészen biztosan nem fog távol maradni annak okán, hogy éves nagy családi nyaralásukat épp abban az időpontban töltik, amikorra mi esküvőnk dátumát tűztük ki.

Ősszel minden egy kicsit rendezettebb. A természet a legszebb időszakát éli, az emberek nyugalmasabbak, a nyár tombolásának vége, a tél egyhangú világa pedig még messzi árnykép csupán. Harmonikusabb lehet a szervezés is, senki sem érzi, hogy kapkodnia kellene, ahogyan az időpontok és a helyszín-opciók is jóval gazdagabbak ekkor már, mint mondjuk egy júliusi-augusztusi periódusban.

Hűvös idő a nagy napon – Néhány jótanács

A nyár utolsó hetei illetve a szeptember eleji vénasszonyok nyara meglehetősen félrevezető lehet az esküvő tervezése szempontjából a kiszámíthatatlan időjárás miatt.


Nyár lévén még a legtöbben kültéri helyszínben gondolkodnak, ugyanakkor ilyenkor dupla kihívással kell számolni: nappal a hőség, az esti órákban viszont az egyre jelentősebb lehűlés jelent megoldandó feladatot, arról nem is beszélve, hogy az esőzések is sűrűbben jelentenek problémát. Érdemes rá felkészülni, hogy bárhogy alakulhat a nap, legyen a tarsolyunkban mindig B-terv. 

Jó, ha a helyszínnek van beltéri része is, ha nincs, mindenképp gondoskodjunk rendezvénysátorról, hogy eső esetén legyen hova futni. Ősz elején már nem árt akár kültéri hősugárzókkal készülni, akkor is, ha végül nem kerül sor a használatukra, a boho, hippi stílusú esküvők látványos kiegészítője lehet egy nagy kültéri “tábortűz” is, persze az ilyen gondolatainkat azért osszuk meg időben a helyezínnel is. :)

A minden funkciónak megfelelő ruházatot leginkább rétegekkel tudjuk megoldani. Bármennyire is csábítóak a könnyed nyári kelmék, erre az időszakra már érdemesebb kevésbé szellős anyagú ruhát választani, azzal jobban kombinálhatóak a további kiegészítők is, valamint zárt orrú cipőben gondolkozzunk, a szandál-harisnya párosítás sosem túl elegáns. Legyen vastagabb harisnya, kardigán vagy boleró, vékonyabb illetve vastagabb anyagból készült stóla, kendő készenlétben. A vőlegények és férfiak dolga egyszerűbb, egy zakó fel vagy levételével könnyebben alkalmazkodnak a helyzethez. 

 

Fotó forrása: blog.thepapermillstore.com

Őszi esküvő

Sokak számára a nyári hónapok jöhetnek csak szóba a nagy napra, de érdemes elgondokodni, az őszi időszak ugyanis számtalan lehetőséget rejt magában.


Egyrészt ilyenkor már nincs hőség, ami sok kihívást és kellemetlenséget okozhat az ifjú párnak és násznépnek egyaránt, másrészt kevésbé népszerű időpont lévén a helyszínek és szolgáltatók is jobban ráérnek, valamint az árak sem a főszezont mutatják.

Nem elhanyagolható szempont, hogy őszre az emberek jelentős része visszajött a nyaralásból, könnyebben megoldható vendégként is a logisztika. A természet színei varázslatosak, a fények lágyak, ami csodaszép képeket jelenthet, a szezonális alapanyagok pedig sok lehetőséget rejtenek magukban.

Hagyományosan ez a szüreti mulatságok ideje, de ez ma már kevés embert érint, viszont izgalmas tematikai lehetőségeket hordoz magában.  Ha fontos, hogy ne “egy legyünk az esküvők sorában”, akkor is érdemes erre a forgatókönyvre gondolni.

 

Fotó forrása: merrimu.com.au

 

Esőterv az esküvőre

Így október közepe táján kifejezetten indolkolt szóbahoznunk a témakört. Nézzük csak…

c95f5d621ca37ea941a470716c5ed619


Azok számára, akik nyárra tervezik az esküvőt, egyfelől egy kicsivel könnyeb a dolguk, másfelől ugyanezért egy parányival nehezebb is – mint az őszben gondolkodóké. Nyáron viszonylag hatékonyan lehet kalkulálni a leendő időjárással úgy egy hétre előremenőleg, így van 6-8 napunk az esővariációk kialakítására, ráadásul hirtelen, a semmiből érkező hidegre nem igazán van esély. Nyáron elég lehet egy jó kis fedett, oldalt nyitott sátor-megoldás (persze gondosan, professzionálisan előkészítve), ha pedig jön a komolyabb esős periódus, még mindig lehettek egy ízlésesen félig megnyitott beltéren. Ősszel egy kicsit más a helyzet.

Az őszi esküvővel alapvetően az a baj, hogy nem igazán lehetséges átmenetekben gondolkodni, bent kell legyetek az estére, tető alatt, esetleg enyhén fűtött környzetetben, napközben azonban – főleg ha szép napos, aranybarna színekben pompázó idő van levelekkel, királykék égbolttal, talán jobban csábít a kültér gondolata, mint nyáron. Azonbna nagyon kockázatos úgy dönteni, hogy kiköltözik az esküvő. A profi esküvőszervezők nagyrésze egész biztosna lebeszélne mindekit egy hasonló megoldásról. El kell fogadni, hogy ekkortájt már egszeerűen a saját esküvőtök érdekében a belteret kell választani.

Ennek ellenére egész bátran gondolkodj kisebb kinti „bázisokban”, ahol tető, vagy féltető alatt lehet még üldögélni, beszélgetni, koccintani. Akár több ilyen apró plusz kinti opciót is megtervezhetsz, s ha kis létszámú az esküvő és bevállalós a csapat (cska ebben az esetben javasoljuk), a ceremónia maga akár kültérre is szervezhető. Persze már ezzel is gond lehet olyan tekintetben, hogy a meghívottak nem tudják pontosan, hogy kinti, vagy benti eseményre öltözzenek, ami átmeneti évszakokban igen komoly és sokszor nem kevés töprengést okozó probléma.

Annyi szép beltéri lehetőség van, nálunk a Dunakanyarban is! Válassz inkább ezek közül, s ne hagyd, hogy a hangulat az időjáráson múljon!

 

Lassan itt az őszi esküvőszezon

Ha Neked is az elkövetkezendő két hónapban lesz az esküvőd, hasznos lehet az alábbi néhány, aprócska gondolat.

shutterstock_516286051_860x


  1.  Gondolj az időjárásra! A vénasszonyok nyara az év egyik legkiváóbb esküvői időszaka, mert gyönyörű, ellenben nincs kánikula/nincs hideg. Az eső mégis okozhat gondokat. Készüljetek esőhelyszínnel, vagy valamilyen alternatív megoldással is, ha alapvetően szabadtéri esküvőről van is szó.
  2. Használj fel minél több természetes díszítőelemet! Az őszi sárga, arany, rozsda színei gyönyörű melegséget sugároznak már minimális erőbefektetéssel is. Végre itt az idő, amikor a kevesebb a több!
  3. Domináljon a fa! A hangulat, az illatok, az évszak egésze kívánja, hogy legyen mindne fából, ami csak lehet! A kínálótálaktól egészen a kültéri kis hangulatelemekig, minél jobban érvényesüljön a fa, a maga természetességében. Szinte hallani Vivaldit a lombok közül…
  4. Forrócsoki? Bizony ám! ha egy kiscsit is elkezd fújni a szél, ha az első blézerek, pulóverek előkerülnek a szekrények mélyéről, hát azonnal eljön az ideje a forrócsokinak is. A welcome drinkek palettájára nyugodtan felkerülhet ez a nemeken és életkorokon átívelően imádott finomság. Ha kifejezetten rossz lesz az idő, hát csak még jobban ajánljuk!

Esküvő az ősz színeiben

Ma adunk néhány ötletet arra vonatkozóan, milyen színpalettával érdemes dolgoznotok egy őszi esküvő szervezése esetén.

ősz szín

Vörösen és sárgán izzó falevelek, halovány kék égbolt, a lehullott avar bordó és barna elegye… Bármennyire is szomorkás ez az évszak, mégis telis-tele van élettel teli, eleven színekkel, melyeknek minden őszi esküvőn kötelező visszaköszönnie. A fehér menyasszonyi ruhához sem kötelező ragaszkodni ebben az esetben, hiszen – bár, mint mindenhez, az őszhöz is jól áll a fehér – maga az évszakválasztás az esküvőhöz is valamelyest egy hagyományoktól elrugaszkodó forma. Ez által elegáns dolog a tradicionális kellékekbe is belecsempészni némi finoman lázadó vonalat.

Bohém és visszafogott

Valószínűleg már minden szépérzékkel rendelkező embert megragadott már az az őszi kép, mikor a már lanyhuló napsugarak égő sárgává festik a juharfák aranyló leveleit. Olyan az egész, mint egy tündéri látomás, és ez miért is ne kaphatna helyet az esküvőtökön. Hogy azonban az őszi hangulat ne hajoljon át a kora nyári repcés kavalkádjába, érdemes mélyebb kontúrokat belevinni, így feketét, vagy még inkább mély barnát.

A klasszikusok

A szolidabb árnyalatok ugyanolyan kitűnően megállják a helyüket októberben, mint tavasszal. A pasztellszínek, mint a hamvas rózsa és kék, vagy a pezsgőszín és pasztell zöld remekül társítható akár a sötétkékhez, a téglaszínhez, de még a feketéhez is. Elveszik a sötét árnyalatok komorságát és élét, ellenben nagyon kifinomult hangulatot fognak kelteni a nagy napon.

Ezerarcú tündér

Az ősznek számtalan arca és jelleme van, melyeknek mindegyike teret kap egy színvilágban, amely erre az évszakra jellemző… Tulajdonképpen alig akad olyan szín, amely ne illene ehhez az ezerarcú szépséghez, így ha ősszel tartjátok az esküvőtöket, a döntésetek jutalma a hatalmas választék lesz. Ez az a háttér, amely előtt bátran megmutathatjátok a saját világotokat és ízléseteket, mivel képtelenség mellélőni.

Ha ősz, akkor esküvő?

„Itt van az ősz, itt van újra”… Lássuk, mitől lehet különleges egy őszi esküvő?

ősz

Az iskolákban már becsengettek, a reggelek egyre csípősebbek lesznek, és már a fecskék is türelmetlenkedve csivitelnek az égen. Vannak, akik tárt karokkal és vannak, akik keserű szájízzel köszöntik ezt az ezerarcú évszakot. A nyár ugyan még mindig az esküvői főszezon, azonban egyre többen választják egybekelésük időpontjaként az őszt. Lehet, hogy el sem tudtok képzelni más évszakot a nagy naphoz, azonban ha még hezitáltok, akkor most összeszedünk Nektek néhány érvet az őszi esküvő mellett.

A színek

Nos, talán nem túl elegáns dolog rögtön az aduásszal kezdeni, de az ősz esetében a mesés szín kavalkádot az elsők között kell említeni. A fotózáshoz vagy egy mesébe illő ceremóniához egyszerűen képtelenség nem megtalálni a tökéletes helyszínt. Még a fények is teljesen megváltoznak ebben az időszakban, és ha szeretitek az elvarázsolt hangulatot, úgy érdemes ősszel tartanotok a nagy napot.

Praktikum

Tekintve, hogy a nyári hétvégék a legkelendőbbek, ha esküvőről van szó, a többi évszak kedvez azoknak, akik nem szeretik a kompromisszumokat. A szezon lecsengésével felszabadul minden, ami egy jó esküvő megszervezése során kulcsfontosságú lehet, értjük ez alatt az ideális időpontokat és a teljes körű szolgáltatásokat. Mivel még mindig viszonylag kevés pár tartja ősszel az esküvőjét, nagy eséllyel minden sokkal gördülékenyebben fog menni, ráadásul akár még spórolhattok is néhány dolgon.

Egyediség

Természetesen egy nyári esküvőn is maradandó emlékek születnek, azonban egy őszi esküvő a maga rendhagyó bájával igazán kiemelkedik a sokaságból. Az egész esküvő egy hagyományoktól elrugaszkodó színezetet kaphat, ami a bohémabb, lázadóbb pároknak külön előnyt jelenthet. Mindez a szabadság pedig teret kaphat a menüben, a díszítésben, és akár a ruhában is… Talán érdemes lehet megküzdeni a zordabb hőmérsékleti viszonyokkal mindezen előnyök miatt.

Posts navigation

1 2
Scroll to top