Gyerekbarát esküvő

Most megnézzük, mire kell figyelni, ha azt akarjátok, hogy a kisebbek is le tudják foglalni magukat az esküvőn.

gyerekbarát esküvő

Az esküvő az az alkalom, amikor a legközelebbi és legtávolabbi rokonok is, kicsik és nagyok egyaránt megjelennek, és együtt mulatnak az ifjú pár örömére. Na, de hogy a gyerekzsivaj valóban örömteli legyen, és ne az unatkozás és a „mikor megyünk már haza” hangulat uralkodjon el a nagy napon, érdemes bevetni néhány taktikát. Nézzük, mivel lehet örömöt szerezni a fiatalabb korosztály tagjainak!

A hely

A gyerekbarát esküvőn fontos, hogy a kicsik létszámától függően legyen kialakítva egy hely, amelyet csak ők uralhatnak. Ez lehet asztal vagy akár egy helyiség is, de a lényeg, hogy ez legyen az ő bázisuk, ahol szabadon csintalankodhatnak, mialatt nincsenek útban, de közben rájuk lehet látni. Az esti bulihoz pedig – a lehetőségek függvényében – legyen kialakítva egy szoba, ahol egy kellemes tábori hangulatban pihenhetnek, és így a szülők is élvezhetik még egy kicsit tovább az esküvőt, a gyerekeknek pedig valószínűleg tetszeni fog a közös alvás.

Szerepek

Ha nincsenek sokan a porontyok, akkor szét lehet osztani közöttük különféle esküvői szerepeket, nyilván a fontosságot a korosztályhoz igazítva. Így lehetnek gyűrűhordók, koszorúslányok, buborékfújók, és legyen kihangsúlyozva számukra, hogy az ő szerepük nagyon fontos eleme annak, hogy az esküvő rendben menjen. Persze emellett érdemes nekik kisebb figyelemmegtartó feladatokat is adni, így például kincskeresés vagy tombola, amit akár ők is vezényelhetnek.

Játék minden mennyiségben

Mindenféleképp tanácsos, hogy szégyentelen mennyiségben és változatosságban legyenek előkészítve játékok a gyerekzónában. Persze a közeget ki lehet úgy alakítani, hogy az illeszkedjen az esküvő tematikájához, de a lényeg, hogy semmiféleképp ne adjunk esélyt az unalomra. Ha sok gyerek várható az esküvőre, akkor akár egy hivatásos gyerekfelügyelőt vagy úgynevezett gyerekekkel foglalkozó animátort is lehet hívni, aki célirányosan tudja szórakoztatni és vigyázni a kicsiket különféle játékokkal vagy arcfestéssel.

Éljen az ifjú pár… plusz egy fő?

Következő bejegyzésünkben megnézzük, mit is lehet kezdeni azzal a bizonyos plusz fővel az esküvőn, hogy biztos mindenki jól érezze magát.

weddingbaby

No, persze nem holmi szerelmi háromszögről fogunk írni, hanem arról az esetről, ha a baba előbb érkezik, mint hogy a nagy nap megtörténne. Manapság ez már nem ritka, hiszen az „előbb az esküvő, aztán a gyerek” szabály számos okból kifolyólag kezdi elveszteni a fontosságát. Így vannak, akiknek az esküvőt már úgy kell tervezni, hogy a pici is jól érezze magát, vagy legalábbis a lehető legkevésbé zökkenjen ki a napi rutinból. Ha azt akarjuk, hogy egy alig egyéves vagy annál fiatalabb poronty is be legyen vonva az eseményekbe, akkor sokkal körülményesebben kell eljárni, mint egy idősebbnél, hiszen Ő még nem fog emlékezni a napra, így elsősorban a nyugalmát kell biztosítani. Nézzük, milyen megoldások vannak erre!

Esküvői babaszoba

Nyilván ismerni kell a baba jellemét és igényeit, hiszen azok már ilyen fiatalon is eltérhetnek, és attól függően lehet Őt bevonni az eseményekbe. Egy esküvő nagyon ingergazdag egy csecsemőnek, tekintve, hogy rengeteg ember van jelen, a környezet is zajosabb, óhatatlanul kizökken a napi rutinból, valamint a szülők is izgatottabbak, mint általában. Ha szégyenlős és leginkább nyugalmat igénylő a kicsi, akkor érdemes csak pár fotó erejéig bevonni az esküvőbe, a nap többi részében pedig egy privát szobában lehet felügyelet mellett. Valószínűleg a nagyszülők vagy a keresztszülők vevők lesznek a strázsálásra, de ha erre nincs lehetőség, akkor egy dadust lehet mellé fogadni.

Aktívabb szerepkörök

Ha viszont a csemete vagányabb vagy körülménytől függetlenül jobban érzi magát a szülők társaságában, akkor számos kreatív megoldás van. A menyasszony igényeitől függően lehetőség lehet arra, hogy akár egy ruhához illő babahordozó kendővel, vagy akár egy virágokkal feldíszített babakocsival az idő egy részében a szülők közelében legyen a baba. Akár kellő elővigyázatosság mellett a gyűrűhordozó feladatát is elláthatja, ami ez esetben annyit takar, hogy a baba közelében, de a lenyelést elkerülve biztonságos távolságban vagy dobozban vannak a gyűrűk. Persze ez esetben az ifjú párnak meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a kicsi garantáltan elviszi a show-t…

Nászút egy kastélyba (2. rész)

Folytatjuk előző bejegyzésünket, és mutatunk két újabb kastélyt, melyek kiváló választások lehetnek egy mesébe illő nászúthoz.

kastély02

Ha Németországba utazik az ember, nehezen fogja kikerülni a kastélyokat. Érdemes azonban délebben is szétnézni, hiszen a mediterrán vidék is bővelkedik ezekben a kortalan épületekben, melyek képen is szemet gyönyörködtetőek, de élőben látni ezeket a nemes monstrumokat valóban lélegzetelállító. Nászúthoz, de egy romantikus vakációhoz is ideális helyszínek lehetnek, ahol mindketten úgy érezhetitek, hogy egy időutazáson vesztek részt. Az idővel azonban nem érdemes fukarkodni, hiszen a kastélyok rendszerint olyan közegben helyezkednek el, mely önmagában is bővelkedik a látnivalókban. Mutatjuk, miket ajánlunk a melegkedvelő pároknak.

Castello di Vicarello, Olaszország

Toszkána már önmagában is megér egy felfedező utat. Az ételek, a levendulaillat és az a rusztikus szín- és fényvilág, amely a hely sajátja, könnyen rabul ejti a látogatók szívét. A várkastély a lustán hullámzó dombokról már messziről kitűnik, és minden napszakban meseszép. Persze érdemes a nyárutóra tervezni az utazást, amikor a szőlők és citrusok roskadoznak és mindent átjár a mediterrán varázslat, vagyis az utánozhatatlan toszkán napfény. A csaknem ezeréves kastélyszálló egyébként kívül-belül nagyon igényes és festői; a berendezés autentikus, mintha csak egy romantikus filmből szalajtották volna.

Chateau Raysse, Franciaország

Ha egy borostyánnal futtatott középkori várkastélyra vágytok, amely megidézi a lovagkori történeteket és mondákat, akkor a délnyugat-franciaországi Chateau Raysse kitűnő választás lehet számotokra. Ez a régió egyébként is bővelkedik a középkori hangulatú városokban és falvakban, mivel már nagyjából 500 éve nem volt itt jelentős háború, így az épületek és a táj hűen őrzik a régi korok arculatát. A kastélyra és a környékére éppen ezért érdemes bőséges időt szánni, hiszen a szálló a Dordogne-folyótól nem messze van, amely mentén sorra találhatóak a festői községek, köztük az UNESCO világörökség részévé választott Sarlat is.

Nászút egy kastélyba

Az európai kastélyok a romantikus, elegáns és tiszteletet parancsoló megjelenésükkel mesés célpontjai lehetnek egy tökéletes nászútnak.

kastély01

Azoknak a pároknak, akik szeretik a történelmet és a misztikus hangulatú épületeket, tökéletes választás lehet egy kastély sokat látott falai között eltölteni a mézesheteket. Az öreg kontinens pedig szerencsére megszámlálhatatlan lehetőséget kínál a kalandvágyó frissházasoknak, ami talán már inkább megnehezíti a döntést, így kicsit segítünk, és ajánlunk néhány felejthetetlen helyszínt a kettesben töltött napokhoz.

Ashford-kastély

Rendkívül kedvelt utazási célpont, ami nem is meglepő, hiszen ez a több száz éves építmény nemcsak önmagában a megjelenésével csalogatja magához az utazókat, hanem az elhelyezkedésével is. Az ír kastélyszálló a több mint húsz éve a világörökség részeként jegyzett Corrib-tó partján fekszik, így egyik oldalról a lehetetlenül kék víz, másik oldalról pedig egy párszáz éves fákból álló parkos erdőség határolja. A külső környezet és a kastély belsőépítészeti látványorgiája tökéletes közeget biztosít az időutazásra, illetve hogy a hétköznapi életből kizökkenve igazi előkelőségnek érezzük magunkat. Márpedig mi mást is kívánhatna egy frissen egybekelt pár?

Duin en Kruidberg

Amszterdamtól nem messze található a Duin en Kruidberg-kastély, amely az Ashford-kastély mellett ugyan serdülőnek számít, de a maga több mint 300 éves korával azért mégis képes elvarázsolni az oda látogatókat. A jó megközelíthetőség ellenére itt is természetközeli a környezet, hiszen a Zuid-Kennemerland Nemzeti Park kapujában helyezkedik el. A kastély felkeresésére egyébként leginkább a nyári időszakot ajánljuk a helyi klíma miatt, azonban az egyéb évszakokban is bőven van felfedeznivaló, különösen tavasszal, a világhírű holland tulipánok nyílásának idejére érdemes még megszervezni az utazást, hiszen a kastélykert ilyenkor túlcsordul színekkel. A környéken egyébként a házi holland csokoládé szinte bárhol fellehető, ennek is érdemes lehet utánajárni egy nagyobb kiruccanás alkalmával.

Mi kell a jó házassághoz (2. rész)

Következzen sorozatunk második része, ahol újabb tippeket adunk, hogyan lehet boldog kapcsolatunk sok évvel a mézeshetek után is.

mikell02

Előző cikkünkben írtunk arról, hogy egy fenntartható párkapcsolathoz elengedhetetlen a kommunikáció és az egyéni lelki egyensúly megtartása az által, hogy nem hagyjuk magukat elveszni a házasságban. Ma pedig sorra vesszük, milyen egyéb tényezők játszhatnak még szerepet abban, hogy megéljük együtt az aranylakodalmat.

Közös célok

Sokan elfelejtik vagy nem is tudatosítják, hogy a házasság nem egy állapot, hanem inkább egy folyamat. Az esküvő egy hatalmas lépés, de ezután sem lehet hátradőlni a képzeletbeli székben, sőt, rengeteg újfajta teendőnk és felelősségünk lesz. Az egész leginkább az evezéshez hasonlítható, ahol a felek egy csónakban vannak, és a célok is közösek, melyeket mindkettejüknek akarni kell. Ehhez különösen fontos a kommunikáció és az őszinteség, valamint egy legalább annyira közös világnézet, hogy a nagy célok ne üssenek el egymástól, s mi több, egyetlen valódi utat adjanak.

A partner nem vetélytárs

Ez nem egy munkahely, itt nincs alá-fölérendeltségi viszony. Sem a női fél felé, sem pedig fordítva nem szabad birtokviszonynak kialakulnia. Ez lealacsonyító és sértő, valamint egy bizonyos szint után erősen romboló hatású. Tisztelni kell a párunk erényeit és pozitívumait, de legfőképp az identitását. Az „olcsó játszmákat”, így a manipulációt, lelki zsarolást és kizsákmányolást nem szabad alkalmazni csak azért, hogy a saját döntésünk és célunk érvényre jusson. Egy egészséges kapcsolatban nem szükséges ilyesfajta trükkökhöz folyamodni.

Intimitás

Az intimitás megőrzése, legyen szó szexről vagy csak a kettesben, egymással együtt töltött időről, nem vehető félvállról – az első gyermek megszületése után sem. A baba érkezése a legtöbb pár közös életében egy hőn áhított pillanat, azonban nehéz felkészülni arra, milyen változások fognak beállni a házasságban. Az új feladatkörök felosztása vagy szimplán az addigi „négyszemközti” komfort megszűnése újfajta kihívásokat adhat. A közös pillanatokat ez esetben is fontos megőrizni, vagyis a közös életetek során mindig legyen olyan kis „szigetek”, ahol kettesben lehettek.

Mi kell a jó házassághoz?

Következő bejegyzésünkben sorra vesszük, mi teheti erősebbé a kapcsolatunkat!

mikell01 (1)

Egy párkapcsolat életében meghatározó mérföldkő az esküvő, mely során mind érzelmileg, mind pedig egzisztenciálisan egyesül két szerelmes és két család. Általában a romantikus filmek zöme ezzel véget is ér, hiszen az egymásra találás folyamatát helyezik előtérbe, és – néhány kivételtől eltekintve – a kapcsolat további fázisait és nehézségeit kihagyják. Pedig, hát, lássuk be, egy igen tartalmas és hosszú időszakról van még szó, amit gondozni és építeni kell, hogy egy valóban boldog kapcsolatban lehessen részünk, melyben mindkét fél képes fejlődni. Most pontokba szedjük, mire érdemes odafigyelni, hogy a házasságunk fenntartható legyen.

Azok a bizonyos varázsszavak

A házasság egy nagyon mély, bizalmi viszony, amelyben a kommunikáció kulcsfontosságú, hiszen ez a közös döntések és a közös célokért való küzdelem alapja. Amerikai tanulmányok kimutatták, hogy a kölcsönös hála nagyban erősíti a kapcsolatot, vagyis a köszönet a nagy és apró dolgokért, valamint a másik pozitív tulajdonságaiért és létezéséért csökkenti a kapcsolati stresszt és boldogtalanságot.

A pénz nem boldogít

Viszont jelentősen könnyebbé teszi az életet. A párok közötti összezördülésekért nagy százalékban a mocskos anyagiak tehetők felelőssé, ami könnyen orvosolható, ha odafigyelünk a megtakarításokra. Érdemes külön számlát vagy perselyt fenntartani akár a közös célokra, ami lehet nyaralás, házfelújítás vagy éppen egy nagyobb nem várt kiadás. Ez egyrészt biztonságérzetet ad, másrészt pedig segít konkretizálni a jövőbeli terveket.

Énidő

Legyen szó rózsaszín ködben úszó friss kapcsolatról vagy hosszú éveket, esetleg évtizedeket maguk mögött tudó összeforrt párokról, fontos, hogy egy házasságban helyet adjunk önmagunknak is. A közös célok és az együtt töltött idő mellett a saját törekvésekre, hobbikra és az önmegvalósításra is energiát kell szánni. Ha ugyanis elveszünk egy kapcsolatban, elveszítjük a lehetőséget a boldogságra, ami idővel súlyos problémákhoz vezethet.

Itt a tavasz! Soha jobb pillanat egy igazi virágba borulós jegyes fotózásra!

Április elejére szép lassan virágba borult minden! A jegyes fotózás talán legtökéletesebb pillanatai ezek, tehát érdemes sietni!


cherry-blossoms-900x600

„Tavasszal minden virágba borul”, ahogyan a réges-régi, középkori latin dal is tartja. És valóban. Márciusban még csak egy-egy fa, egy-egy virág bontogatja a virágait, áprilisra azonban teljes erjével éled újjá a természet a hosszú tél után. Szinte természetszerűleg ott harsog a fák között, a patakok kanyarulataiban, a tisztásokon Vivaldi világra szóló tétele.

A jegyes fotók elkészítése kapcsán az sem baj, ha még relatíve messze van az esküvő időpontja, hiszen már jegyben jártok és a nagy nap időpontját is kitűztétek. Már csak egy jó fotósra és egy szabad, verőfényes, szabad délutánra van szükség. És persze a helyszín kiválasztására.

Jegyes fotózás – Közelebb, mint hinnéd

A hangsúly a virágzó fákon van tehát, ez pedig azt jelenti, hogy akár a saját kerted is tökéletes helyszín lehet, esetleg a legközelebb eső kis park, vagy erőszéli szakasz.

A fővárosban élők számára a legcélszerűbb helyszínek a jól ismert fás övezetek mellett (Városliget, Városmajor, stb.) azok a kevésbé ismert arborétumok és szabadtéri növénygyűjtemények lehetnek, melyek a belváros szívében élők számára is hozzáférhetőek és hihetetlenül gazdag teret adnak a fotózáshoz.

A Pinterest, vagy az Instagram pedig tele van jobbnál jobb beállítási tippekkel, ötletekkel, variációs lehetőségekből nincs hiány.

A leendő ifjú pár adott, fotóst gyorsan kerítsetek, akár a föld alól is, és tényleg siessetek, hiszen nemsokára átveszi az uralmat a zöld szín a természet felett, rohanunk a nyárba, ez a virágzás rövid ideig tartó kis ajándéka Földünknek.

 

 

 

A gyűrű belseje – Kreatív tippek jegygyűrű gravírozáshoz

Nem csupán monogramokat, vagy az esküvő dátumát gravíroztathatod a jegygyűrű belső oldalára.
Hanem lényegében bármit…


spun-silk-silver-band-7

Ha láttad már anyukádék, vagy a nagyszüleid karikagyűrűjének belsejét, láthattad, hogy mi a klasszikus megoldás. A házasságkötés dátuma, esetleg a másik beceneve, ne adj Isten ezek kombinációja. De nagyjából ennyi. Te viszont lehetsz ennél sokkal, de sokkal kreatívabb is!

Hangfrekvencia

lehet ezt sokféleképpen, de nézzük a legegyszerűbbet: letöltesz egy teljesen egyszerű hangfelvevő programot a számítógépedre, elindítasz egy felvételt, felmondod jövendőbelid nevét, vagy, hogy nagyon szereted Őt, vagy bármit, amit fontosnak érzel, majd leállítod a felvételt, készítesz egy print screent, kivágod a hangfrekvencia görbéjét, és már mehet is a kép az ékszerészhez, aki gond nélkül belevési azt párod gyűrűjének belsejébe. (Ezt persze mindketten megcsinálhatjátok, úgy az igazi!)

EKG

Ez egy kicsit macerásabb megoldás, ha a saját EKG-d részletét szeretnéd megörökíteni, ezért ér csalni egy kicsit. Már csak azért is, mert az egészséges átlagemberek EKG-ja ránézésre nem szinte tökéletesen egyforma.
Rajzoltass szívdobbanást a gyűrű belsejébe!

Egy másik dátum

Nyugi, semmi kellemetlenségre nem gondolunk. Viszont az a helyzet, hogy a pasik bár az esküvő dátumára maguktól is emlékeznek jó eséllyel egy életen át, megismerkedésetek dátumára már nem olyan biztos. Nos, akár ezt a kevésbé memorizált időpontot is megőrizhetitek az örökkévalóságnak.

Vannak még kreatív ötleteid jegygyűrű gravírozás kapcsán? Oszd meg velünk bátran a Facebookon!

Közeleg a tavasz, és persze a nyár is mindjárt itt van…

…ami azért lehet igazán érdekes, mert sokan közületek egész biztos, hogy idén nyáron tartjátok majd a nagy napot.

5b9eb0ef3cccd11d008b4576-750-500

Még nem késő szervezkedni

Az esküvőszervezés egy hosszadalmas és embert próbáló, minden esetre nem kevés segítséget és szakértelmet igénylő feladat feladat. Ennek ellenére őszintén mondhatjuk, hogy semmivel sem vagytok elkésve, ha mondjuk júliusban, augusztusban szeretnétek összeházasodni, amennyiben:

  • megvan a helyszín és legkésőbb a napokban hivatalosan is lefoglaljátok
  • tudjátok már az időpontot
  • körvonalazódott a meghívottak száma.

Minden más összeállítására még van időtök.

 

Ne stresszeld magad!

Igen, könnyű azt mondani, tudom. De tényleg fontos, hogy ne őrülj bele a szervezésbe már márciusban, hiszen nem sok értelme van annak, hogy mire eljön az esküvő napja, Téged már csak ideggyógyász szakorvosi engedéllyel lehessen emberek közé engedni. Lazulj bele az egészbe, amennyire csak lehet! Szedd össze mindazon feladatokat egy csokorba, amelyekkel egyszerűen nincs időd és türelmed foglalkozni, és vagy add át a szervezés egy részét profi esküvőszervezőnek, vagy alakíts egy teamet a legjobb barátok segítségével, és hidd el, segíteni fognak és minden flottul megy majd.

Étel, ital, zene, díszek…

Itt talán a zene a legfontosabb, hiszen a menü összeállítására van még pár hónapod, amennyiben a helyszínt már lefoglaltad és a hely étel-ital területen is vállalja a teljes körű szoláltatást. A zenekart és/vagy a DJ-t azonban hívd fel a napokban, mert bizony sok az esküvő a nyár folyamán és van, aki már egy évvel korábban lecsap a legkiválóbbak ígérkező időpontokra.

Milyen idő lesz?

Ezt nem tudhatod, így íme egy újabb pont, amivel nem kell foglalkozz. Ha a helyszín profi, esküvőszervezésben tapasztalt, akkor van alternatívájuk egy szabad téri esküvő kapcsán is a viszonylag gyors és akadálymentes esővédelem megoldására. Kérdezz rá, beszéljetek róla, de ne aggódj ezen túl sokat.
Most dőlj hátra, igyál megy egy finom kávét és hagyd, hogy megtörténjen veled a tavasz. Nézd csak, odakint hét ágra süt a nap!

 

 

Virágbarát esküvői csokrok (2. rész)

Folytatjuk a virágmentes esküvői csokor ötleteinket!

virágbarát csokrok 02

Előző bejegyzésünkben azokat a lehetőségeket mutattuk be, melyek valóban túlmutatnak a természetes elemeken, és valamelyest megkövetelnek egy bizonyos szintű kézügyességet. Ezúttal azonban kicsit visszatérünk a természet által alkotott formákhoz és anyagokhoz, melyek mégis örök életű ereklyeként kísérhetik tovább a házasságotokat, és valószínűleg még az unokáitok is a csodájára járhatnak majd.

Vízparti esküvő

Ha az esküvőtök helyszíne valamilyen természetes vízhez lesz közel, érdemes elgondolkodni egy kagylókreáció ötletén. Egy kreatívan és változatosan összeállított csokorba akár még a közös nyaraláson gyűjtött kincsek is belekerülhetnek, de ezt nélkülözve is felejthetetlen lesz a végeredmény. A mindenféle herkentyűk vázának natúr árnyalataihoz kitűnően illik a bézs vagy ezüstös selyem csokorborítás, de ha az elemek eleganciáját szeretnétek kihangsúlyozni, akkor érdemes belecsempészni gyöngyöket és swarovski kristályokat a kompozícióba.

A megunhatatlan kerámia

Ha az ara vagy a vőlegény pollenallergiával küzd, ez is remek opció lehet a virágok kiváltására, mialatt valamilyen szinten mégis követni tudja a hagyományos megjelenést. A kerámiavirágok aranykorukat élik, és a megfelelő lelőhelyen igazán élethű művekre lehet bukkanni, ráadásul hatalmas választékban. Egy valósághű, mégis maradandó csokorrá lehet összeilleszteni őket, habár az előző alternatívához hasonlóan ezt sem lesz előnyös a hajadonok közé dobni.

Erdők, mezők kincsei

Őszi és téli esküvőkhöz igazán hangulatos választás lehet egy különféle típusú fenyőtobozokból, valamint szárított virágokból, pampafűből, mohából megalkotott csokor. A rusztikus anyagok és színek nagyon barátságos egységgé állnak össze, mely remekül passzolhat egy télies, fahéj illatú tematikához. Egy ilyen összeállítás ráadásul kevésbé súlyos, mint a korábban felsoroltak, így mindemellett ez akár még dobócsokorként is funkcionálhat.

Posts navigation

1 2 3 24 25 26 27 28 29 30 54 55 56
Scroll to top