Az őszi esküvők világából (1.)

Igaz, hogy a nyár a legnépszerűbb időszak az esküvők kapcsán, azonban egy igazán jól megválasztott őszi időpont még egy nyári opciónál is lehet sokkal különlegesebb…


…persze kell egy kis szerencse az időjárással, ez nem vitás. Azonban ha azt nézzük, hogy manapság milyen súlyosan meleg nyarakat zárunk évről évre, egyáltalán nem ördögtől való gondolat úgy tekinteni a kora őszi időszakra, tehát a szeptember vége, október közötti periódusra, mint valami olyasmire, ami annak idején a nyár volt. Kellemes nappali hőmérséklet finom meleg napsütéssel és enyhén pulóveres esték. Hát igen. Lehet, hogy az október az új augusztus.

Abban a tekintetben is mindeképpen figyelemre méltó lehet elgondolkodni egy esetleges őszi esküvői időponton, mert addigra a nyaralásoknak is vége, így a vendégsereg nagyrésze egészen biztosan nem fog távol maradni annak okán, hogy éves nagy családi nyaralásukat épp abban az időpontban töltik, amikorra mi esküvőnk dátumát tűztük ki.

Ősszel minden egy kicsit rendezettebb. A természet a legszebb időszakát éli, az emberek nyugalmasabbak, a nyár tombolásának vége, a tél egyhangú világa pedig még messzi árnykép csupán. Harmonikusabb lehet a szervezés is, senki sem érzi, hogy kapkodnia kellene, ahogyan az időpontok és a helyszín-opciók is jóval gazdagabbak ekkor már, mint mondjuk egy júliusi-augusztusi periódusban.

Szabadtéri esküvő – Figyelj a részletekre már a szervezés kezdetekor is!

Nincs szebb elképzelés, mint egy erdei, esetleg egy vízparti esküvő: az Isten szabad ege alatt, a szellőben, a napfényben, a természetben. Ám ahhoz, hogy minden flottul működjön, igen sok mindennek kell tökéletesen „megszerveződnie”.


Sokan jönnek hozzánk is egyéni szabadtéri esküvőhelyszín- ötletekkel, s rendre picit megsértődnek, amikor teljes jószándékkal elmeséljük, mi mindent kell részletről részletre megtervezni és kivitelezni ahhoz, hogy végül siker koronázza a Nagy Npot logisztikai tekintetben is. Nálunk Visegrádon számos szabadtéri opció szerepel a kínálatban, azonban ezek lényegében mindegyike ceremónia helyszín. Maga a lakodalom ugyanis rendkívül összetett esemény, ahol mindennek passzolnia kell, ugyanakkor minden egyes nehezítő körülmény újabb problémákat vonhat maga után.

A személyzet munkájának gördülékenysége alapvető kérdés. Ha fennakadás van az ételek-italok szervírozása terén, máris igen nagy a baj. A megfelelő hűtésről nem is beszélve.
A következő kérdés a helyszín megközelíthetősége, illetve az ezt a problémát kiküszöbölendő transzfer megoldása.
De gond lehet egy „random” szabadtéri esküvőn az időjárással, az árammal, a hangosítással (főként a zene kapcsán), azzal, ha egyedi szituációkra kell megoldást találni (plusz hely, parkolás, nem megfelelő utak problematikája, stb-stb.)

Mindezek miatt szoktuk javasolni inkább alternatívaként inkább a bevált, professzionálisan működő esküvői helyszíneinket (pl. Sirály Étterem, Renaissance Étterem), vagy olyan alternatívákat, melyek igazi különlegességet csempészhetnek az eseménybe, ám van már gyakorlat a kivitelezés terén (gondolok tehát olyan visegrádi ceremónia helyszínekre, mint a Salamon-torony tetőterasza, a Fellegvár terasza, vagy épp a Királyi Palota egyik terme, esetleg szökőkutas udvara). Az élmény és a meghittség garantált, ráadásul kockázat és különösebb szerveznivalók nélkül. Azt javasoljuk tehát mindig a helyszínek terén is, melyben komoly gyakorlatra tettünk szert, hogy semmiben ne legyen hiba.

Talán nem kellenek minták, de fontos, hogy érdeklődj tapasztaltaktól

Beszélgettél már olyan barátokkal az esküvőszervezés ügyes-bajos dolgairól, akiknek nem régiben volt esküvőjük? Ha még nem, érdemes ezen a vonalon is elindulni. Ne, ne érezd ezt „majmolásnak” még véletlenül se! 


Érdekes lehet olyanokkal beszélgetni egykor volt esküvőjük részleteiről, akik már évtizedes viszonylatban gazdagítják a házasok táborát, azonban igazán informális segítség az lehet, ha friss házasokkal diskuráltok. Nem az a kérdés, hogy milyen volt a díszlet, vagy épp kik voltak a zenészek, mi volt a bevonuló zene. Nem. A szervezés aktuális háttérinformáció azok, amelyek sokat segíthetnek Nektek is: miért mennyi a reális ár; mennyi idő alatt esélyes zenekart/DJ-t találni; kivel milyen szerződéseket célszerű kötni; hogyan okos belőni a lagzi menetrendjét, hogy ne ússzatok el, ugyanakkor túlságosan feszes se legyen a program. Ilyen és ehhez hasonló kérdések egész tömkelegét tehetitek fel a tapasztaltabbaknak, akik aztán egész biztosna válaszolnak majd, főleg ha az élmény még friss, és emlékeznek nagyrészt az ilyen részletekre is.

Azt szokták mondani, hogy az okos ember nem a saját kárán tanul, s ha ezt egy kicsit finomítjuk, nagyjából kijelenthető lesz: az esküvőjük szervezését megkezdő pár igencsak jól teszi, ha kommunikál frissen tapasztalt párokkal is, így aztán jó eséllyel nem indulnak el tévutak felé, nem nehezítik meg saját dolgukat és nem kerülnek patthelyzetbe akár órákkal a ceremónia előtt.

A tökéletes esküvő receptje (10. rész)

Elérkeztünk cikksorozatunk utolsó epizódjához, így nincs is más hátra, minthogy elmondjuk mind közül legfonotsabb tanácsunkat.


Ez pedig nem más, mint a lényeg: engedjétek el az összes rossz érzést, az összes szervezés körüli problémát, nehézséget, katyvaszt és mindent, ha eljön a Nagy Nap reggele. Ekkor már úgysem tudtok érdemben semmit sem módosítani az eseményeken, ellenben nagyon rossz lenne az egész napot súlyos idegállapotban és reszkető gyomorral tölteni. Nincs értelme. Mindent megtettek, mindent végiggondoltatok, minden a helyén. Ami nincs megoldva, ami nincs végiggondolva, ami nincs a helyén, az már nem lehet annyira lényeges.

Ez a nap a Tiétek, ereszkedjetek bele már reggel egészen bátran. Nem kell hatkor fejvesztve felriadni, nem kell kapdkoni, őrületbe kergetni egymást már reggeli előtt. Apropó, reggeli. Költsetek el kettesben egy kiadós, kellemes reggelit, egyétek a kedvenceiteket, igyatok hozzá valami különleges kávét, ha van mód odahaza annak egyszerű elkészítésére. A reggel jellege alapjaiban határozza meg az egész napot, ez alapszabály. Ez a nap pedig Rólatok szól majd. Ne hagyjátok elmozdulni a fókuszt.

…ja, és ne vegyétek az életet komolyabban, mint azt feltétlenül szükséges. Nem érdemes. Rövidebb, mint hinnétek. Akkor meg már minden idegeskedéssel töltött nap egy teljesen feleslegesen elégetett gyufaszál. Legyetek békések, boldogok, tartsatok ki egymás mellett a nehéz időkben is, és minden nap adjatok esélyt legalább egy kicsike mókának, nevetésnek. Hadd történjen a élet.

A tökéletes esküvő receptje (9. rész)

Egy klaszikus kérdés, ezer válaszlehetőséggel: milyen legyen az ifjú párt a ceremónia helyszínére szállító autó?


Jó kérdés, hogy honnan ered a modern világ azon esküvői hagyománya, mely szerint az ifjú pár mindeképpen valami különleges autóval kell érkezzen. Erre a kérdésre nem keressük a választ, néhány apróságra azonban mindenképpen felhívnánk a figyelmeteket.

Luxus, vagy stílus?

Érdekes, hogy vajon érdemes-e kettéválasztani a két dolgot, de bizonyos mértékben mindeképpen. Mert például egy terepjáró limuzin sokkal inkább a luxus, mintsem a stílus kategóriájába tartozik (vélhetően, bár a témakör igen szubjektív), viszont egy 1960-as évekből származó mondjuk brit, vagy amerikai autó már inkább a stílus felé enged evezni bennünket. Árban hatalmas lehet a szórás, de egy vintage esküvőre 8 méteres RAM-al érkezni (amin esetleg még egy plató is helyet kap a biztonság kedvéért) kevéssé lesz hangulatos, mint mondjuk egy a vőlegény által vezetett kora hatvanas évekbeli Triumph…

Sport, vagy elegancia?

Persze ezzel a témakörrel összességében nem annyira a menyaszzonyok, mint inkább a vőlegények szeretnek foglalkozni, mégis közös döntést igényelhet, hogy kimondjuk még időben, fiatalos, lendületes autót keresünk, vagy épp valami már-már mókába hajló megoldást, esetleg valami igazán extravagáns historizáló elgondolásaink vannak. Egy német, vagy olasz sportautó persze mindig sportos lesz, akkor, ha 50 éves is elmúlt adott esetben, míg könnyedén előfordulhat, hogy a pár inkább a régi filmek hangulatából merítene és valami 1900-as évek első felében készült járművel szeretne begördülni a Nagy Nap célhelyszíneire. Jó ezt előre tisztázni, mert a lehetőségek cseppet sem végesek, főleg egy népszerű nyári időszakban.

Ami pedig egyaránt egészen biztos…

…az nem más, mint annak ténye, hogy ennek a műfajnak egyik variációja sem éppen a legolcsóbb eleme egy esküvőnek. Érdemes lehet végiggondolni, hogy nincs-e az ismerősi körben valaki, aki szívesen kölcsön adná féltett autókülönlegességét, akár úgy, hogy ő vezeti végig, tehát minimális kockázattal (természetesen annak fényében, ezt talán említeni sem kell, hogy ő is a násznép szerves része). Máskülönben, ha bérelnénk, óránként minimum 20-30.000 Ft-tal egészen biztosan számolni kell, de ha szeretnénk egész nap használni és a helyszíneken tartani az autót, akár az 500.000 Ft-ot is meghaladhatja adott típusok esetén a napi díj.

 

A tökéletes esküvő receptje (8.rész)

Szeretnéd, hogy a násznép már az első pillanatban tudja, mire számíthat, mikor mi fog következni, milyen játékokkal készültetek és melyik pillanatban mire kell külön figyelni? Erről inkább lebeszélnénk, ha lehet…


Manapság egyre több esküvőn látjuk, hogy ilyen kis kedves beosztásokkal kínálják meg a vendégeket, amint elfoglalták helyüket az asztaloknál, vagy esttleg annél is korábban. Ezek a teljesen jó szándékú és az este menetéről a kedves vendéget informálni kívánó „setlistek” azonban nagyon ritkán aratnak osztatlan sikert a násznép körében. Nehéz ugyanis úgy beleereszkedni a hangulatba, hogy pontosan tudjuk: pl. 19:30 órai kezdettel indul a ki ismer fel kit milyen testrésze alapján játék, ezt követi 19:50-kor egy rövid pohárköszöntő az örömapától, majd 20:00-kor indul a tűzijáték, ami előreláthatólag 9,3 őecet fog igénybe venni…

Minden nagyon érthető igyekezet (többnyire a menyasszony felől), ám sajnos a legtöbbször egy lapvető és a telje snásznépre kiterjedő frusztráció alapja. Senki nem mer felengedni, nem mer ellazulni igazán, mert látja a papíron, hogy mindjárt kezdődik a valami. Az nagyon jó, ha mi szervezők és Ti, az ifjú pár pontosan tudjuk, hogy mikor mi következik majd, de bőven elég, ha a násznéppel ezt az adott pillanatban mindig tudatja a vőféj, a ceremóniamester, vagy az a megbízott barát, aki ezeket a szerepeket igyekszik egymaga beteljesíteni.

 

A tökéletes esküvő receptje (6.rész)

Nagyon jól gondolkodsz, ha kalkulálsz egy esküvőszervező felkérésével is. Ő azonban nem csak a Nagy Napon lehet a segítségetekre.


Olyannyira nem, hogy munkáját jó esetben már hetekkel, vagy akár 1-2 hónappal az esküvő előtt megkezdi, ha teljes körű a megállapodás köztetek. A jó esküvőszervező szakember pedig egy kicsit (vagy nem is kicsit) olyan, akár egy minden szempontot figyelembe vevő, mindne eshteőséggel nagy nyugalommal kalkuláló projekt menedszer. Olyan dolgokat tud, olyan összefüggésekre hívja fel a figyelmeteketet a kellő időben, melyek ismerete csak profik kezében profizmusának alapillérei közé tartozik. Ő az az ember, aki segít olyanná varázsolni az esküvőtőket, amilyennek megálmodtátok, s ha az együttműködést időben megkezditek, nem lesz gond a vendéglistával, a zenével, a környezettel, a logisztikával, a helyszíni gyermekfelügyelettel, és még sorolhatnánk a teljesség igénye nélkül a végtelenségig a listát.

Itt sem érdemes abban gondolkodni, hogy ez a szolgáltatás legyen minél olcsóbb, hiszen itt az ár igen hiteles mutatója a szolgáltatás nívójának. Gondoljátok végig a dolgot, s közben kalkuláljatok azzal is, hogy számotokra mennyi időre és energiára lehet szükség ahhoz, hogy mire eljön a Nap, minnden tökéletes legyen, s az esküvő teljes egésze hiba nélkül, gördülékenyen valósuljon meg, s még egy szempont: hogy Nektek kettőtöknek ne kelljen a Rólatok szóló napon szervezéssel és ügyes-bajos dolgokkal foglalkoznotok. Innen nézve máris elgondolkodtató lehet egy elsőre talán borosonak hangzó ajánlattal tüzetesebben foglalkozni.

A tökéletes esküvő receptje (5. rész)

Van egy örök téma, amire a vőlegények többnyire teljesen periférikus dologként gondolnak, ám a menyasszonyok egy része is hajlamos kevés energiabefektetéssel nyugtázni a témát. Pedig….
Az esküvői fotósról lesz szó.


…akinek jelenléte és felkészültsége alapjaiban határozza az esküvőt, mint emléket. Fontos, talán az egyik legfontosabb, hogy készüljenek jó képek, s ha lehet, mindenről, ami eleme volt, ami hangulatát adta a cememóniának, a vacsorának, a táncoknak, a játékoknak, mindennek. Ehhez pedig tökéletesen felkészült szakember kell, aki:

  • tudja, mit csinál,
  • technikai tudás és eszközpark tekintetében is profi,
  • láthatatlan: jelenléte egyáltalán nem zavaró,
  • mindvégig jelen tud lenni a ceremóniát megelőző előkészüleztektől akár hajnalig.

Ne az ár és ne a „haverság” legyenek a döntő szempontok. Egy igazán jó esküvői fotós bizony megkéri a munka árát, cserébe azonban életre szóló fotógyűjteménnyel lesztek gazdagabbak, melyeket évtizedekkle később is bármikor elővehettek vasárnap esténként, a cserépkályha mellett üldögélve.

És még egy jó tanács: ne hagyd, hogy az esküvői fotóitok csupán digitálisa formában kerüljenek megőrzésre. Nyomtassátok ki őket fotópapírra, legyen meg a gyűjtemény fizikai formájában is!

Számolj le az esküvői félelmeiddel (5.rész)

„Nagyon sok lesz a kutyás vendég, de nem mindenki lesz az, sőt. Feloldható valahogyan ez az anomália?” Egy újabb, manapság igencsak gyakori esküvői aggodalomról és annak feloldásáról röviden.

Napjainkra sosem látott méreteket öltött a kutyussal élő, ezen a téren rendkívül tudatos és felelősségteljes emberek száma, akik hol egyedül, hol párosan, hol egy, hol kettő, hol végtelen számú kedvenccel élik mindennapjaikat, ez a „mindennapjaikat” szófordulat pedig egyáltalán nem csupán egy szófordulat… A kutyások egy része pedig akár egy esküvőre is szívesen vinné magával a kedvencét, hiszen itt már közel sem kutyulimutyuliságról van szó, hanem lényegében családi kötődésről, vagy valami ahhoz nagyon hasonlóról.

Mindettől függetlenül nem mindeki imádja annyira a kutyákat, sőt, olyanok is akadnak, akik kifejezetten nem élvezik, ha kutya is van a közelben. Ezek a különféle embertípusok persze remekül eléldegének odakint a világban, főleg a sajátjukban, ám egy esküvő valóban lehet a konfliktusok melegágya, ha sikerül e jelentős mértékben a világról mást valló jóembereket összeereszteni. A tudatosság azonban ismét nagy fegyver lehet a bajok ellen!

Ha úgy döntesz, hogy nem lehet kutyát hozni, hidd el, meg fogják érteni a kutyások. Ha úgy, hogy jöhetnek, kérj tanácsot azoktól, akik kutyát hoznak, illetve egy plusz szakértőtől is, hogy hogyan érdemeskészülni az estére, hogy mindeki jól lakjon: kecske, káposzta, kutya, többiek; az esküvő pedig pontosan olyan jól sikerüljön, ahogyan eltervezted.

Fotó forrása: images.summitmedia-digital.com

Open post

Nyári esküvő- hogyan gondoskodjunk a vendégekről?

A nyári esküvőnek számtalan előnye van, bár legalább ugyanennyi hátránya is lehet, ha nem vagyunk tökéletesen körültekintőek…

Az elmúlt években az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, a nyarak forróbbak és egyre nagyobb az esély egy váratlan nyári záporra is. Ha körültekintőek vagyunk, mindenre van megoldás!
Viszont nem árt előre gondolkozni és pontosan feltérképezni a lehetőségeket.

Legfontosabb talán az időzítés. A legforróbb órákat mindenképp érdemes kerülni, a késődélutáni, koraesti idősáv már sokkal megfelelőbb. Ha szabadtéri szertartás a terv, mindenképp gondoskodni kell árnyékról, legyen az fa, sátor vagy akár napernyő.  A folyadék fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni, mindenhol legyenek frissítők, akár színes limonádék, akár egyedi címkés palackozott víz; a lényeg, hogy alkoholmentes verziókban gondolkozzunk! A párakapu illetve a ventillátor jó ötlet, ha viszont zárt helyiségben van a szertartás, ne essünk túlzásba a klíma használatával, maximum 6-8 fok különbség az ideális, ha nem akarjuk, hogy mindkei megfázzon.

Egy fagylaltos pult sem csupán a gyerekeknek jelent nagy örömöt, különösen hőség idején.
Kedves megoldás, ha kosárban legyezőket rakunk ki, ami a funkción kívül akár információ forrása is lehet, pl. a nagy nap menetrendjét is közzétehetjük ebben a formában. Ritkán merül fel előre, pedig lényeges kérdés: tájékozódjuk előre, mennyire “csípős” a kiválasztott helyszín. Ha sok a szúnyog, mindenképp gondoskodjunk megoldásról, akár kihelyezett, lehetőleg nem túl tolakodó illatú szúnyogriasztók formájában.

Posts navigation

1 2 3 4 5 6
Scroll to top