Ma már nem szégyen, ha nem az első… (folytatjuk)

Az esküvői álom, mindenki esküvői álma természetesen a szerelemről, a romantikáról szól, s valahogy úgy képzeljük, hogy az első kimondott igen az egyetlen és az idők végezetéig szól.

open heart

És ez rendben is van így. Őszintén: ki menne bele egy házasságba úgy, hogy nem így érez az igen kimondása közben? Fel lehetne e vállalni életre szólóan egy másik embert anélkül, hogy hiszünk benne, ő az egyetlen és az is marad örökre?

Bármilyen élmények is érték azokat, akik nekifutnak újra egy második házasságnak, végső soron nekik is hasonló szellemben kell összekötni életüket a másodjára már bizonyára reálisabb keretek között megtalált Igazival.

Akik másodszor is oltár elé állnak, az első házasságból származó tapasztalataiknak és személyiségfejlődésüknek köszönhetően, jóval kedvezőbb eséllyel indulhatnak, mint az „első próbálkozáskor”.

Fontos leszögezni, egy második házasság önmagában az érettségtől persze nem lesz jobb.
A boldogsághoz mozgósítani kell azokat az empatikus képességeket, melyek az első házasság során, még nem alakultak ki egészen, vagy talán teljesen hiányoztak.

„Aki másodjára is megházasodik – írja saját honlapján Rolyák Gyöngyi párterapeuta – talán már nem rohan válóperes ügyvédhez az első konfliktus esetén, hanem jobban megbecsüli a kapcsolatot, a konfliktushelyzeteket igyekszik „kibeszélni”, kompromisszumokra törekszik, mert fontos annyira a másik, hogy tudja, nincs tökéletes férfi és nő, mindenkinek vannak rossz szokásai, netán rigolyái, s kölcsönös alkalmazkodás nélkül nem lehet senkivel sem tartósan együtt élni.

Természetesen ehhez a szerelmen túl rugalmasság és empátia kell, csak ezek segítségével tudja az ember a párja nézőpontjába is beleélni magát, s ha megértette, talán arra is képes, hogy engedjen saját nézőpontjából, s a másiknak igazat adjon. Nem lehet patikamérlegen mérni, hogy fifti-fifti kompromisszum kell, ha egy pár figyel egymásra, akkor pontosan érzik, mennyit kell engedniük, kialakul egy egészséges egyensúly. Egyszerűen nem létezik jó párkapcsolat kompromisszumok és alkalmazkodás nélkül! Ez biztosíthatja csak azt, hogy érzelmileg, szellemileg, anyagilag harmonikus legyen a kapcsolat.”

Mindezek alapfeltétele azonban maga a szerelem, hiszen ez adja az egyetlen igazi motivációt ahhoz, hogy megtegyük ezt a mindenképp megtérülő „erőfeszítést” lépésről-lépésre nyitva meg a szívünk egy másik ember felé…


Kövesd a Visegrádi Esküvőt a Facebookon is!

Forrás: www.rolyakgyongyi.hu

Scroll to top