waiting bride

Ma már nem szégyen, ha nem az első…

Igen! Egészen az utóbbi évtizedig erősen tartotta magát az a nézet, hogy kizárólag az első házasság lehet az igazi. Az a bizonyos nagy, romantikus.

waiting bride

A második házasságról viszont a köznapi gondolkodás valahogy úgy vélekedik, hogy valószínűleg súlyosan terhelve van neheztelő exházastársakkal, a helyzetet rosszul kezelő gyerekkel, kibogozhatatlan pénzügyekkel, és persze a súlyos csalódással, amit az első házasság zátonyra futása jelent.

Szerencsére az előző generációk sorsán okulva napjaink szerelmes párjai már inkább várnak, és többnyire érett felnőttként, a realitásokat gondosan mérlegelve lépnek házasságra. Vagy fiatalon is komolyabban veszik a leendő frigyet.

Romantikátlan, ridegen „kilogikázott” kapcsolattól egyáltalán nem kell tartaniuk azoknak sem, akik első házasságuk után, érettebb fejjel, a realitások talaján állva döntenek úgy, „akkor fussunk neki még egyszer…” Az ember ugyanis ember.

Tökéletes példát szolgáltat erre Zita esete, aki egy ismert párkapcsolati és életvezetési terapeuta blogján keresztül tette közzé történetét

„Az első férjemmel évfolyamtársak voltunk az egyetemen, harmadéves korunkban jöttünk össze, mindkettőnknek ez volt az első igazán komoly kapcsolata, így természetes volt, hogy amint lediplomáztunk, összeházasodtunk” – meséli.

Arra azonban nem voltak felkészülve, hogy az élet olyan kihívásokat tartogat számukra, amit nem bír el a kapcsolatuk.

„Nem indult túl jól a dolog: én szinte azonnal találtam állást, a férjem viszont fél évig keresgélt. Már emiatt rengeteg feszültség volt köztünk. Sokat veszekedtünk, és ez eléggé kikezdte a kapcsolatunkat. Valahogy nem tudtuk menedzselni a közös felnőtt életünket.”

Másfél év alatt tökéletesen kiszerettek egymásból és belátták, hogy jobb, ha külön folytatják tovább.

„Ott álltam 25 éves elvált nőként, és fogalmam sem volt, hogy mihez kezdjek, hogyan tovább. A mai eszemmel visszatekintve azt kell mondanom, szinte gyerekek voltunk, fogalmunk sem volt, hogy mit jelent munkába járni, lakást fenntartani és ehhez hasonlók; nagyon elkapkodtuk a dolgot.”

Zita négy évig élt egyedül, mielőtt megismerkedett mostani párjával, Tamással. „Majdnem 30 éves voltam már, amikor megismerkedtem Tamással. Nem volt szerelem első látásra, inkább lassan alakult ki köztünk a vonzalom. Sokat beszélgettünk a kapcsolatunkról, hogy miként képzeljük el a jövőt, és akkor jöttem rá, hogy az első házasságomból ez teljesen hiányzott; csak éltünk benne a kapcsolatban és természetesnek vettük, hogy működik … Másodjára nyugodt szívvel mondtam ki az igent. Öt éve vagyunk házasok, hamarosan háromévesek lesznek az ikerfiaink.

Mint Zita példáján is látható, ha újra elérkezett az idő, nem szabad bátortalannak lenni! Igenis szabad ismét kiállni és kimondani azt a bizonyos végső boldogító szót: Igen, akarom!


Kövesd a Visegrádi Esküvőt a Facebookon is!