Esküvői csillagszóró – Mutatjuk, mire figyelj! (2. rész)

Mai bejegyzésünkben a csillagszórós sorozatunk második részeként további tanácsokat adunk az esküvői csillagszóró használatához.

wedding-sparklers

Használat előtti ellenőrzés

Ne felejtsük el ellenőrizni csillagszóróinkat használat előtt. Az időzítés rendkívül fontos, hiszen az égési időt össze kell hangolni a helyszínről való kilépéssel. Néhány csillagszóró „próbagyújtása” tehát sok logisztikai fejfájástól szabadíthat meg minket a nagy napon. Ezen kívül győződjünk meg arról, hogy elegendő gyufát/öngyújtót adunk a vendégeinknek ahhoz, hogy mindezt időben és összhangban tudják végrehajtani.

Szív alakú csillagszórók

Az esküvői pompára rátehetünk még egy lapáttal, ha az egyszerű hosszúkás csillagszórók mellett szív alakúakat is bevetünk. Ezek különösen jól mutatnak a fotókon. Ha pedig spórolni akarunk, vegyünk belőlük kisebb méretűeket, ezeknek elsősorban úgyis az alakja, és nem a mérete fogja emlékezetessé tenni a fotókat.

Csillagszórók helyettesítése

Ha esetleg már a foglalás után derülne ki, hogy a helyszín nem engedélyezi a csillagszórókat, akkor sem kell búslakodnunk. Nagy kilépőnket így is nagyszerűvé tehetjük, ha egy kis kreativitást viszünk az egyenletbe: a Pinteresten és más közösségi oldalon számos alternatív ötletet találhatunk.
Használhatunk világító pálcákat vagy konfettit, esetleg gyertyákkal is megvilágíttathatjuk a pillanatot.
Az egyedi megoldások gyakran sokkal jobban sülnek el, mintha megmaradnánk a bevett formuláknál.
A helyszín korlátozásai ezért nem szabad, hogy eltántorítsanak bennünket, mert mindig van más megoldás!

Ne felejtsük el eltakarítani a maradványokat!

A nagy napon minden remekül alakul, a kilépő pedig a várakozásoknak megfelelően nagyszerű. Mindenki izgatott és boldog. Már csak egy dolog maradt hátra: meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a csillagszórók maradványait biztonságos helyen tároljuk. Az esküvőn mindenhol virágok, papírok és textíliák borítanak mindent, amelyek könnyen tüzet foghatnak. Bízzunk meg egy megbízható embert a csillagszórók maradványainak összegyűjtésével, de előzzük meg a bajt, és előre tudassuk a vendégekkel a biztonsági intézkedéseket, és jelöljünk ki egy helyet a maradványok összegyűjtésére.


Kövesd a Visegrádi Esküvőt a Facebookon is!

 

 

Scroll to top