A tökéletes esküvő receptje (10. rész)

Elérkeztünk cikksorozatunk utolsó epizódjához, így nincs is más hátra, minthogy elmondjuk mind közül legfonotsabb tanácsunkat.


Ez pedig nem más, mint a lényeg: engedjétek el az összes rossz érzést, az összes szervezés körüli problémát, nehézséget, katyvaszt és mindent, ha eljön a Nagy Nap reggele. Ekkor már úgysem tudtok érdemben semmit sem módosítani az eseményeken, ellenben nagyon rossz lenne az egész napot súlyos idegállapotban és reszkető gyomorral tölteni. Nincs értelme. Mindent megtettek, mindent végiggondoltatok, minden a helyén. Ami nincs megoldva, ami nincs végiggondolva, ami nincs a helyén, az már nem lehet annyira lényeges.

Ez a nap a Tiétek, ereszkedjetek bele már reggel egészen bátran. Nem kell hatkor fejvesztve felriadni, nem kell kapdkoni, őrületbe kergetni egymást már reggeli előtt. Apropó, reggeli. Költsetek el kettesben egy kiadós, kellemes reggelit, egyétek a kedvenceiteket, igyatok hozzá valami különleges kávét, ha van mód odahaza annak egyszerű elkészítésére. A reggel jellege alapjaiban határozza meg az egész napot, ez alapszabály. Ez a nap pedig Rólatok szól majd. Ne hagyjátok elmozdulni a fókuszt.

…ja, és ne vegyétek az életet komolyabban, mint azt feltétlenül szükséges. Nem érdemes. Rövidebb, mint hinnétek. Akkor meg már minden idegeskedéssel töltött nap egy teljesen feleslegesen elégetett gyufaszál. Legyetek békések, boldogok, tartsatok ki egymás mellett a nehéz időkben is, és minden nap adjatok esélyt legalább egy kicsike mókának, nevetésnek. Hadd történjen a élet.

A tökéletes esküvő receptje (9. rész)

Egy klaszikus kérdés, ezer válaszlehetőséggel: milyen legyen az ifjú párt a ceremónia helyszínére szállító autó?


Jó kérdés, hogy honnan ered a modern világ azon esküvői hagyománya, mely szerint az ifjú pár mindeképpen valami különleges autóval kell érkezzen. Erre a kérdésre nem keressük a választ, néhány apróságra azonban mindenképpen felhívnánk a figyelmeteket.

Luxus, vagy stílus?

Érdekes, hogy vajon érdemes-e kettéválasztani a két dolgot, de bizonyos mértékben mindeképpen. Mert például egy terepjáró limuzin sokkal inkább a luxus, mintsem a stílus kategóriájába tartozik (vélhetően, bár a témakör igen szubjektív), viszont egy 1960-as évekből származó mondjuk brit, vagy amerikai autó már inkább a stílus felé enged evezni bennünket. Árban hatalmas lehet a szórás, de egy vintage esküvőre 8 méteres RAM-al érkezni (amin esetleg még egy plató is helyet kap a biztonság kedvéért) kevéssé lesz hangulatos, mint mondjuk egy a vőlegény által vezetett kora hatvanas évekbeli Triumph…

Sport, vagy elegancia?

Persze ezzel a témakörrel összességében nem annyira a menyaszzonyok, mint inkább a vőlegények szeretnek foglalkozni, mégis közös döntést igényelhet, hogy kimondjuk még időben, fiatalos, lendületes autót keresünk, vagy épp valami már-már mókába hajló megoldást, esetleg valami igazán extravagáns historizáló elgondolásaink vannak. Egy német, vagy olasz sportautó persze mindig sportos lesz, akkor, ha 50 éves is elmúlt adott esetben, míg könnyedén előfordulhat, hogy a pár inkább a régi filmek hangulatából merítene és valami 1900-as évek első felében készült járművel szeretne begördülni a Nagy Nap célhelyszíneire. Jó ezt előre tisztázni, mert a lehetőségek cseppet sem végesek, főleg egy népszerű nyári időszakban.

Ami pedig egyaránt egészen biztos…

…az nem más, mint annak ténye, hogy ennek a műfajnak egyik variációja sem éppen a legolcsóbb eleme egy esküvőnek. Érdemes lehet végiggondolni, hogy nincs-e az ismerősi körben valaki, aki szívesen kölcsön adná féltett autókülönlegességét, akár úgy, hogy ő vezeti végig, tehát minimális kockázattal (természetesen annak fényében, ezt talán említeni sem kell, hogy ő is a násznép szerves része). Máskülönben, ha bérelnénk, óránként minimum 20-30.000 Ft-tal egészen biztosan számolni kell, de ha szeretnénk egész nap használni és a helyszíneken tartani az autót, akár az 500.000 Ft-ot is meghaladhatja adott típusok esetén a napi díj.

 

A tökéletes esküvő receptje (8.rész)

Szeretnéd, hogy a násznép már az első pillanatban tudja, mire számíthat, mikor mi fog következni, milyen játékokkal készültetek és melyik pillanatban mire kell külön figyelni? Erről inkább lebeszélnénk, ha lehet…


Manapság egyre több esküvőn látjuk, hogy ilyen kis kedves beosztásokkal kínálják meg a vendégeket, amint elfoglalták helyüket az asztaloknál, vagy esttleg annél is korábban. Ezek a teljesen jó szándékú és az este menetéről a kedves vendéget informálni kívánó „setlistek” azonban nagyon ritkán aratnak osztatlan sikert a násznép körében. Nehéz ugyanis úgy beleereszkedni a hangulatba, hogy pontosan tudjuk: pl. 19:30 órai kezdettel indul a ki ismer fel kit milyen testrésze alapján játék, ezt követi 19:50-kor egy rövid pohárköszöntő az örömapától, majd 20:00-kor indul a tűzijáték, ami előreláthatólag 9,3 őecet fog igénybe venni…

Minden nagyon érthető igyekezet (többnyire a menyasszony felől), ám sajnos a legtöbbször egy lapvető és a telje snásznépre kiterjedő frusztráció alapja. Senki nem mer felengedni, nem mer ellazulni igazán, mert látja a papíron, hogy mindjárt kezdődik a valami. Az nagyon jó, ha mi szervezők és Ti, az ifjú pár pontosan tudjuk, hogy mikor mi következik majd, de bőven elég, ha a násznéppel ezt az adott pillanatban mindig tudatja a vőféj, a ceremóniamester, vagy az a megbízott barát, aki ezeket a szerepeket igyekszik egymaga beteljesíteni.

 

A tökéletes esküvő receptje (7.rész)

A zenének pedig meg kell szólalnia, még akkor is, ha a klasszikussal élve „egyszer úgyis véget ér”. 
De milyen zene legyen, ki szolgáltassa és érdemes-e spórolni rajta?


Alapvetően két iskola van, az egyik az élő zene pártján áll, a másik a DJ-t részesíti előnyben, mondván az utóbbi, hogy előbbi jóval drágább, illetve sok esetben kissé, vagy éppenséggel nagyon is lutri. Nézzük az előnyöket és a hátrányokat.

Élő zene

A zenekar élő muzsikájának hangulatával semmi sem vetekedhet, ugyanakkor az árával sem. Egy igazán jó, 5-6 tagú esküvői zenekar 500-600.000 Ft-ot is elkér egy esküvőért, ami a legtöbb párnak akkora kiadásnak számít, hogy egyszerűen ésszerűtlenség ekkora arányát a rendelkezésre álló pénznek ide költeni. Az egyszemélyes felállások persze nagyon kedvező árban vannak, de ott a minőséggel lehetnek gondok. Persze minden attól függ, mit szeret a pár és a násznép. Egy Pink Floyd fanatikus pár esküvőjén nem annyira szerencsés egyszemélyes esküvői, szintetizátoros és midi zenealapos megoldásban gondolkodni, viszont ahol kifejezetten szereti a csapat a mulatós, könnyedebb vonalat, ott jó választás lehet egy ügyes, a szakmájában jónak számító esküvői muzsikus.
Egy biztos: bármilyen szinten is élő a zene, szemben a DJ-vel, mindig lesz egy olyan hangulata, amit nem tud visszadni a felvételről lejátszott zenék világa, akármennyire jó is a listánk és ügyes a DJ-nk.

DJ

Hatványokkal olcsóbb megoldás, nem nagyon kell időkorláttal számolnunk, azonban a feeling sosem lesz az, mint egy zenekarnál. Egy tapasztalt DJ azonban nagyon profi módon fel tudja máérni az este minden pillanatában, hogy mikor milyen zenére van szükség, az adott pillanathoz mi passzol. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy egyeztessük vele már jó előr, hogy milyen zenét szeretünk, illetve tegyünk bizonyos nagyon nem kedvelt zenéket tiltó listára. Így, egy ilyen merítésből egy jó DJ nagyon alaposan képes körvonalazni azt, hogy mi jöhet majd szóba, akár több ezer zeneszám összeválogatásával is. Ismernie kell a zene világát az egész 20. századot körbeülelve, egészen napjainkig. Mert olyan mondjuk nem jöhet szóba, hogy valaki kér egy alapvetően jazz hangulatú esküvőn mondjuk Dexter Gordontól egy dalt, a DJ pedig nem tudja, ki az. A jó DJ mindent ismer, minden a rendelkezésére áll, de nagyon lényeges, hogy napjai legyenek az esküvőt megelőzően a felkészülésre, a fiatalok pedig célirányosan tudassák vele, hogy milyen irányt vegyen fel zeneileg az lagzi.

A tökéletes esküvő receptje (5. rész)

Van egy örök téma, amire a vőlegények többnyire teljesen periférikus dologként gondolnak, ám a menyasszonyok egy része is hajlamos kevés energiabefektetéssel nyugtázni a témát. Pedig….
Az esküvői fotósról lesz szó.


…akinek jelenléte és felkészültsége alapjaiban határozza az esküvőt, mint emléket. Fontos, talán az egyik legfontosabb, hogy készüljenek jó képek, s ha lehet, mindenről, ami eleme volt, ami hangulatát adta a cememóniának, a vacsorának, a táncoknak, a játékoknak, mindennek. Ehhez pedig tökéletesen felkészült szakember kell, aki:

  • tudja, mit csinál,
  • technikai tudás és eszközpark tekintetében is profi,
  • láthatatlan: jelenléte egyáltalán nem zavaró,
  • mindvégig jelen tud lenni a ceremóniát megelőző előkészüleztektől akár hajnalig.

Ne az ár és ne a „haverság” legyenek a döntő szempontok. Egy igazán jó esküvői fotós bizony megkéri a munka árát, cserébe azonban életre szóló fotógyűjteménnyel lesztek gazdagabbak, melyeket évtizedekkle később is bármikor elővehettek vasárnap esténként, a cserépkályha mellett üldögélve.

És még egy jó tanács: ne hagyd, hogy az esküvői fotóitok csupán digitálisa formában kerüljenek megőrzésre. Nyomtassátok ki őket fotópapírra, legyen meg a gyűjtemény fizikai formájában is!

A tökéletes esküvő receptje (4. rész)

Lényeges, hogy találjatok ki ütemezést az estének. Ha csak úgy megtörténik minden, nem lesz olyan az esküvőd, mint ahogyan elképzelted. Persze itt is fontos, hogy csak óvatosan!


Különféle játékokkal, beiktatott programokkal, plusz apró eseményekkel mindeképp érdemes kiegészíteni az estét, különben elúszik a program. Rengeteg olyan esküvőt láttunk már, amelyeknél erre nem figyeltek oda. Ha nincs szervezve, instruálva a násznép, nagyon hamar kialakulnak a kis társaságok, aztán elindulnak a „cigizősök”, végül a násznép fele szinte eltűnik és kialakul egy „alternatív” buli odakint.

Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy ha túlszervezitek az estét és minden félórára szerveztek valami különlegesnek szánt mozzanatot, akkor a másik szélsőség viszi el rossz irányba az esküvőt.

Mindebben egyébként egy jó vőfély óriási segítség tud lenni…

A tökéletes esküvő receptje (3.rész)

Fontos dolog, hogy az a bizonyos welcome drink és a köré épülő lehetőségek tárháza legyen minél változatosabb és összetettebb. Ez a döntés nagyot lendíthet az esküvő későbbi menetén.


Senki sem szeretné, hogy a vendégek azonnal berúgjanak, vagy teljesen jól lakjanak már a bejáratnál. Fontos végiggondolni ugyanakkor azt is, hogy ennél nem kisebb probléma egy amolyan nagyon semmilyen vendégfogadás. A többség egész biztosan nem a szomszédból jött, így valószínű, hogy nem túlozzuk el a dolgot, ha szendvicsek, tartalmasabb falatok is helyet kapnak a belépőket fogadó pultokon, esetleg a személyzet körbekínálja azokat, amikor jól látható, hogy a vendégek már vannak abban a stádiumban, hogy be tudjanak kapni pár falatot, meg tudjanak inni egy üdítőt, egy könnyű italt, esetleg egy kis szívmelengetőt.

Miért olyan lényeges ez? Ha a vendégek az első pillanattól fogva úgy és olyan módon vannak kiszolgálva, ahogyan az az esküvő menetének megfelelően jól ütemezhető, biztosan jut idő és hely a komolyabb fogásokhoz, a poharazáshoz, a jó hangulat harmonikus kialakulásához, anélkül, ha akár egyik, akár másik irányba el kellene mozdulnia a mérleg nyelvének.

A tökéletes esküvő receptje (2. rész)

Az első részben a tervezett létszám véglegesítésének fontosságáról volt szó, mely mindennek az alapja. 
Ezután jön még valami, ami fontosabb, mint elsőre gondolnád. 


Időben is hivatalos formában küldjétek ki a meghívókat

Nem lehet elégszer és elég nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a meghívók időben történő kiküldése mennyire lényeges. Sértődések, évekre nyúló konfliktusok melegágya lehet, ha a meghívottak nem kapnak kézhez rendes, valódi, kézzel fogható, informatív meghívót. Talán azt hihetnénk, hogy manapság ez nem lényeges, amikor a nyomatott világ szinte teljes egészében átköltözött a digitális világba, de hidd el, az esküvők univerzuma ennél sokkal de sokkal konzervatívabb. És talán ez így is van rendjén. A legközelebbi rokonokhoz, illetve a legszorosabb barátokhoz érdemes személyesen elvinni a meghívót, de nagyon lényeges, hogy mindeki kapja azt kézhez, felejtsétek el a digitális variációkat.

A meghívó megküldésének prózai ténye mellett legalább ennyire fontos az is, hogy az időben érkezzen meg mindehová. Ha csupán néhány nappal az esküvő előtt érkezik meg a meghívó, az is komoly gondot okozhat. Figyeljetek oda erre nagyon. Fontosabb, hogy időben megérkezzen és eléggő informatív legyen, minthogy milyen a design.

Különösen hangzik ez az egész, tudom, de fogadjátok meg ezt a tanácsot mindeképpen – nem kevés tapasztalattal a hátunk mögött mondom mindezt…

A tökéletes esküvő receptje (1. rész)

Úgy gondoljuk, igenis létezik tökéletes esküvő, még akkor is, ha sokszor hangzik el (akár tőlünk is), hogy apróbb hibák, kisebb problémák mindig adódhatnak. Ezek a hibák azonban nagyon lényeges, hogy ne a szervezés okán forduljanak elő. Így tehát talán ebben a formában helyes a kijelentés: igenis létezik tökéletesen szervezett esküvő.


Legyen tiszta a kép: mekkora lesz a násznép, s milyen összetételű

Miután már tudjátok, hogy milyen évszakban szeretnétek megszervezni az esküvőt, azt is időben ki kell találjátok, hogy hány fővel kalkuláltok. Ha ez a szám megvan, máris lehet továbbgondolkodni, amíg azonban nem tiszta, hogy kicsi, tehát 20-30 fős rendezvény lesz az esküvő, vagy igazán nagy 200-250 fős, szinte egyetlen lényeges szervezési folyamat sem indítható el érdemben. A létszám után lehet helyszínben, fogásokban, felszolgáló személyzetben, a catering különféle kérdéseiben, illetve az anyagiak öszessége terén kalkulálni. Az első és legfontosabb tehát, amit tudnotok kell, az a létszám.

Ha itt megszületett a döntés, a vendégsereg összetételének jellegével kell megkezdeni a foglalatoskodást: életkori eloszlás, családosok aránya, kisgyerekek száma, kisállatos vendégek aránya, illetve speciális tudnivalók (pl. mozgáskorlátozottak, nagyon idősek lesznek-e a meghívottak között). ha mindezen információk birtokában kezditek meg a tárgyalást a kiválasztot esküvőszervezővel, tökéletes indításról beszélhetünk.

Scroll to top