Tudjátok már, milyen autóval gördültök majd be a Nagy Napon?

Ez a legtöbb esetben jóval kevésbé a menyasszonyt szokta foglalkoztatni. A témakör inkább a vőlegények fantáziáját megmozgató kérdések sorába tartozik.


Ma már kimeríthetetlen a lehetőségek tárháza. A vicces kis retró járgányotkól a luxus sportkocsikón át a hintóig tulajdonképpen bármit bérelhettek magatoknak, ha akarjátok sofőrrel, ha akarjátok, adott esetben akár anélkül is. Persze az az igazán elegáns, ha a hátsó ülésről szálltok ki együtt…

Ha rákerestek a témakörre, számtalan weboldalt, elérhetőséget találtok, azonban az alábbi dolgokra mindeképpen figyeljetek oda, mielőtt meghozzátok a döntést:

  • minél kevesebb energiát kelljen befektetni az autó bérlésére és visszavitelére,
  • legyen szerződésetek a bérlésről és alaposan vizsgáljátok meg az autó állapotát az átvételkor, ha nem sofőrrel együtt bérlitek (fotózzátok körbe az autót Ti is egész bátran),
  • hagyjatok időt magatoknak a válogatásra, nézelődésre, hiszen az esküvői fotókon ez az autó szerepel majd,
  • kizárólag megbízható helyről béreljetek,
  • legyen kikötés, hogy az autót tökéletes tisztaságában kapjátok meg a kellő pillanatban.

A tökéletes esküvő receptje (9. rész)

Egy klaszikus kérdés, ezer válaszlehetőséggel: milyen legyen az ifjú párt a ceremónia helyszínére szállító autó?


Jó kérdés, hogy honnan ered a modern világ azon esküvői hagyománya, mely szerint az ifjú pár mindeképpen valami különleges autóval kell érkezzen. Erre a kérdésre nem keressük a választ, néhány apróságra azonban mindenképpen felhívnánk a figyelmeteket.

Luxus, vagy stílus?

Érdekes, hogy vajon érdemes-e kettéválasztani a két dolgot, de bizonyos mértékben mindeképpen. Mert például egy terepjáró limuzin sokkal inkább a luxus, mintsem a stílus kategóriájába tartozik (vélhetően, bár a témakör igen szubjektív), viszont egy 1960-as évekből származó mondjuk brit, vagy amerikai autó már inkább a stílus felé enged evezni bennünket. Árban hatalmas lehet a szórás, de egy vintage esküvőre 8 méteres RAM-al érkezni (amin esetleg még egy plató is helyet kap a biztonság kedvéért) kevéssé lesz hangulatos, mint mondjuk egy a vőlegény által vezetett kora hatvanas évekbeli Triumph…

Sport, vagy elegancia?

Persze ezzel a témakörrel összességében nem annyira a menyaszzonyok, mint inkább a vőlegények szeretnek foglalkozni, mégis közös döntést igényelhet, hogy kimondjuk még időben, fiatalos, lendületes autót keresünk, vagy épp valami már-már mókába hajló megoldást, esetleg valami igazán extravagáns historizáló elgondolásaink vannak. Egy német, vagy olasz sportautó persze mindig sportos lesz, akkor, ha 50 éves is elmúlt adott esetben, míg könnyedén előfordulhat, hogy a pár inkább a régi filmek hangulatából merítene és valami 1900-as évek első felében készült járművel szeretne begördülni a Nagy Nap célhelyszíneire. Jó ezt előre tisztázni, mert a lehetőségek cseppet sem végesek, főleg egy népszerű nyári időszakban.

Ami pedig egyaránt egészen biztos…

…az nem más, mint annak ténye, hogy ennek a műfajnak egyik variációja sem éppen a legolcsóbb eleme egy esküvőnek. Érdemes lehet végiggondolni, hogy nincs-e az ismerősi körben valaki, aki szívesen kölcsön adná féltett autókülönlegességét, akár úgy, hogy ő vezeti végig, tehát minimális kockázattal (természetesen annak fényében, ezt talán említeni sem kell, hogy ő is a násznép szerves része). Máskülönben, ha bérelnénk, óránként minimum 20-30.000 Ft-tal egészen biztosan számolni kell, de ha szeretnénk egész nap használni és a helyszíneken tartani az autót, akár az 500.000 Ft-ot is meghaladhatja adott típusok esetén a napi díj.

 

Hogyan adjunk pénzt kreatívan?

Összeszedtünk néhány tippet azoknak, akik egy boríték helyett inkább egy ötletesebb módot választanának a nászajándékra szánt pénz átadására.

Free picture (Money and flowers) from https://torange.biz/money-flowers-16838

Pár éve az ifjú egybekeltek még sorra bontogathatták a hasznos vagy épp haszontalan eszcájgok dobozait, hogy házas életüket megfelelő mennyiségű kávéscsészekészlettel vagy ágynemű garnitúrával kezdhessék meg. Persze nem volt ezzel semmi baj, hiszen gyakran generációkon átívelő emléktárgyakká avanzsálódtak ezek az ajándékok. Manapság azonban mégis kezdi átvenni a nászajándékok helyét a pénz. Így az ifjú pár olyasmibe fektetheti bele az összeget, ami biztosan a segítségükre lehet a későbbiekben, vagy épp egy felejthetetlen nászutat finanszírozhatnak belőle. A pénz átadásának módja azonban egyáltalán nem mellékes, lévén, hogy ez alapvetően egy nem túl romantikus dolog. Így olyan köntösbe kell forgatni, hogy az ne üssön el a hangulattól. Lássuk, milyen módok vannak erre!

Egyediség

Fontos, hogy a körítés mindenféleképp tartalmazzon valami olyasmit, ami a párra jellemző. A kreativitás ugyanis nem minden, muszáj tartalmaznia egy csipet személyességet is. Nem nagy ügy boríték helyett egy fadobozba vagy üvegbe rejteni a pénzt, viszont ha egy keveset belecsempésztek a közös képeikből vagy egy olyan versösszeállításból, amiről ők jutnak az eszetekbe, akkor máris csodás ajándékot varázsoltatok.

Esztétika

Ez erősen összefügg az egyediséggel, hiszen a lényeg, hogy az ajándék ne legyen hétköznapi. Kitűnő példák erre a dróttal hajtogatott pénzvirágok. Persze ehhez némi kézügyesség is kell, de nem lehetetlenül sok, és a végeredményért megéri rászánni az időt. A másik igencsak népszerű ötlet, hogy egyedi feliratú papírtorták szeleteibe rejtik el a pénzt, illetve a jókívánságokat. Az ilyen műtorták pedig ma már akár meg is rendelhetőek a kevésbé magabiztosak számára.

Jelkép

Másik lehetőség az esztétika mellett, hogy az ajándékba egy kis jelképességet csempészünk, ezzel téve különlegessé. Egy tégla például kiváló szimbólum lehet, mint a közös házas életük első alapköve, melyre mindig jó érzésekkel tekinthetnek majd, de akár a leendő otthonuk falába is beépíthetik. Nem mellékesen pedig, a légréseket tele lehet tömni a nekik szánt pénzzel.

Scroll to top