A tökéletes esküvő receptje (7.rész)

A zenének pedig meg kell szólalnia, még akkor is, ha a klasszikussal élve „egyszer úgyis véget ér”. 
De milyen zene legyen, ki szolgáltassa és érdemes-e spórolni rajta?


Alapvetően két iskola van, az egyik az élő zene pártján áll, a másik a DJ-t részesíti előnyben, mondván az utóbbi, hogy előbbi jóval drágább, illetve sok esetben kissé, vagy éppenséggel nagyon is lutri. Nézzük az előnyöket és a hátrányokat.

Élő zene

A zenekar élő muzsikájának hangulatával semmi sem vetekedhet, ugyanakkor az árával sem. Egy igazán jó, 5-6 tagú esküvői zenekar 500-600.000 Ft-ot is elkér egy esküvőért, ami a legtöbb párnak akkora kiadásnak számít, hogy egyszerűen ésszerűtlenség ekkora arányát a rendelkezésre álló pénznek ide költeni. Az egyszemélyes felállások persze nagyon kedvező árban vannak, de ott a minőséggel lehetnek gondok. Persze minden attól függ, mit szeret a pár és a násznép. Egy Pink Floyd fanatikus pár esküvőjén nem annyira szerencsés egyszemélyes esküvői, szintetizátoros és midi zenealapos megoldásban gondolkodni, viszont ahol kifejezetten szereti a csapat a mulatós, könnyedebb vonalat, ott jó választás lehet egy ügyes, a szakmájában jónak számító esküvői muzsikus.
Egy biztos: bármilyen szinten is élő a zene, szemben a DJ-vel, mindig lesz egy olyan hangulata, amit nem tud visszadni a felvételről lejátszott zenék világa, akármennyire jó is a listánk és ügyes a DJ-nk.

DJ

Hatványokkal olcsóbb megoldás, nem nagyon kell időkorláttal számolnunk, azonban a feeling sosem lesz az, mint egy zenekarnál. Egy tapasztalt DJ azonban nagyon profi módon fel tudja máérni az este minden pillanatában, hogy mikor milyen zenére van szükség, az adott pillanathoz mi passzol. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy egyeztessük vele már jó előr, hogy milyen zenét szeretünk, illetve tegyünk bizonyos nagyon nem kedvelt zenéket tiltó listára. Így, egy ilyen merítésből egy jó DJ nagyon alaposan képes körvonalazni azt, hogy mi jöhet majd szóba, akár több ezer zeneszám összeválogatásával is. Ismernie kell a zene világát az egész 20. századot körbeülelve, egészen napjainkig. Mert olyan mondjuk nem jöhet szóba, hogy valaki kér egy alapvetően jazz hangulatú esküvőn mondjuk Dexter Gordontól egy dalt, a DJ pedig nem tudja, ki az. A jó DJ mindent ismer, minden a rendelkezésére áll, de nagyon lényeges, hogy napjai legyenek az esküvőt megelőzően a felkészülésre, a fiatalok pedig célirányosan tudassák vele, hogy milyen irányt vegyen fel zeneileg az lagzi.

A tökéletes esküvő receptje (3.rész)

Fontos dolog, hogy az a bizonyos welcome drink és a köré épülő lehetőségek tárháza legyen minél változatosabb és összetettebb. Ez a döntés nagyot lendíthet az esküvő későbbi menetén.


Senki sem szeretné, hogy a vendégek azonnal berúgjanak, vagy teljesen jól lakjanak már a bejáratnál. Fontos végiggondolni ugyanakkor azt is, hogy ennél nem kisebb probléma egy amolyan nagyon semmilyen vendégfogadás. A többség egész biztosan nem a szomszédból jött, így valószínű, hogy nem túlozzuk el a dolgot, ha szendvicsek, tartalmasabb falatok is helyet kapnak a belépőket fogadó pultokon, esetleg a személyzet körbekínálja azokat, amikor jól látható, hogy a vendégek már vannak abban a stádiumban, hogy be tudjanak kapni pár falatot, meg tudjanak inni egy üdítőt, egy könnyű italt, esetleg egy kis szívmelengetőt.

Miért olyan lényeges ez? Ha a vendégek az első pillanattól fogva úgy és olyan módon vannak kiszolgálva, ahogyan az az esküvő menetének megfelelően jól ütemezhető, biztosan jut idő és hely a komolyabb fogásokhoz, a poharazáshoz, a jó hangulat harmonikus kialakulásához, anélkül, ha akár egyik, akár másik irányba el kellene mozdulnia a mérleg nyelvének.

A kültéri esküvő előnyeiről (2.)

Lazaság, stílusszabadság, önfeledtség. Ezek mind-mind a kültéren rendezett esküvő sajátjai lehetnek, ha a szervezés jól sikerül. 

gyerekbarát esküvő


Házi kedvencekkel is

Mert ugye említettük már korábban, hogy a háziállatok számára is nyitott esküvők szervezéséhez bizony odafigyelés, előre gondolkodás, és nem utolsó sorban tér is szükségeltetik. Ez utóbbihoz adja a legtöbbet, ha kültéri esküvőben gondolkodtok. Nem vitás…

A természet jótékony szeszélye

A legtöbbször arról esik szó, hogy kültéren komoly gond lehet abból, ha a természet erői nem feltétlenül oly kegyesek. Eső, hatalmas szél, bármi előfordulhat. Érdemes azonban onnan is vizsgálni a kérdést, hogy melyek azok a kizárólag természetben előforduló csodák, amelyek színezhetik a Nagy Napot. Csak néhány a sok közül: gyönyörű madárcsicsergés, éjjel a tücskök ciripelése, egy-egy finom szellő, és persze az a csodás fény…

Természetes fények az esküvői fotókhoz

Aki tudja, mit jelent minőségi fotókat készíteni mesterséges és elégtelen fényviszonyok között, az azzal is tisztában van, mekkora értéke a természetes fénynek egy esküvőn. Ha pedig az egész rendezvényre igaz, hogy odakint zajlik, egy kiváló fotós keze munkájával világszínvonalú fotóanyagotok lehet majd a Nagy Napról!

 

1001-ik szabály: csak nyugi!

Stresszes leszel a Nagy Napon, ez elkerülhetetlen. De ne hagyd, hogy a stressz kihozzon a sodrodból, hogy aztán ha eljött az ideje, tényleg át tudd adni magad az esküvődnek! Hiszen a Tiéd…

wedding-gettyimages-1147779582


Az idegesség a legrosszabb tanácsadó, ez pedig az esküvő napján sincs másképpen. Persze elkerülhetetlen, végtére is nagy a tét: mindent a forgatókönyv szerint szeretnél, a tervezés ugyanakkor hajszálpontos menetrendet ír elő. Mégis lényeges, hogy ne hagyd magad teljesen szétesni, ha egy-egy dolog másképpen sül el, mint tervezted.

Nagyon sokan egész egyszerűen már délután kiakadnak a kissé részegnek vélt ismerősöktől, a késő barátnőktől, a nem megfelelően kiakasztottnak tűnő díszektől, a furcsa dolgokat kérdezgető, hasonlóképpen ideges vőlegénytől, vagy épp bármitől, amire ráfogható valami a „nem tökéletes”-ség keretrendszerén belül.

Egyre gondolj, ha azon veszed észre magad, hogy ennél idegesebb már nem lehetsz: azzal teszed a saját felhőtlen boldogságodért a legtöbbet, ha szépen elengedsz minden apróságot és hagyod, hogy történjenek csak szépen az események úgy, ahogyan történniük kell. Mert a rengeteg szervezés meghozza a gyümölcsét, s biztos lehetsz benne, hogy az a pár apróság, amin úgy felhúzod magad, valójában semmit sem tud egy ilyen nagy rendezvény esetében elrontani.

Lassan itt az őszi esküvőszezon

Ha Neked is az elkövetkezendő két hónapban lesz az esküvőd, hasznos lehet az alábbi néhány, aprócska gondolat.

shutterstock_516286051_860x


  1.  Gondolj az időjárásra! A vénasszonyok nyara az év egyik legkiváóbb esküvői időszaka, mert gyönyörű, ellenben nincs kánikula/nincs hideg. Az eső mégis okozhat gondokat. Készüljetek esőhelyszínnel, vagy valamilyen alternatív megoldással is, ha alapvetően szabadtéri esküvőről van is szó.
  2. Használj fel minél több természetes díszítőelemet! Az őszi sárga, arany, rozsda színei gyönyörű melegséget sugároznak már minimális erőbefektetéssel is. Végre itt az idő, amikor a kevesebb a több!
  3. Domináljon a fa! A hangulat, az illatok, az évszak egésze kívánja, hogy legyen mindne fából, ami csak lehet! A kínálótálaktól egészen a kültéri kis hangulatelemekig, minél jobban érvényesüljön a fa, a maga természetességében. Szinte hallani Vivaldit a lombok közül…
  4. Forrócsoki? Bizony ám! ha egy kiscsit is elkezd fújni a szél, ha az első blézerek, pulóverek előkerülnek a szekrények mélyéről, hát azonnal eljön az ideje a forrócsokinak is. A welcome drinkek palettájára nyugodtan felkerülhet ez a nemeken és életkorokon átívelően imádott finomság. Ha kifejezetten rossz lesz az idő, hát csak még jobban ajánljuk!

Mire figyeljetek oda az esküvői zenekar kiválasztásakor? (2. rész)

Az előző részben szóba került többek között a zenekar tudása, a megrendelőben kialakult összbenyomás és a nagyot mondás problematikája is. Most az idő lesz terítéken.

pexels-photo-348517

Mennyi az annyi?

Az első kérdésetek persze az lesz, hogy a megállapodott összegért mennyit játszik majd a csapat. Fontos,de az sem mindegy, hogy menyi szünetet tartanak, illetve hogy azokat mikorra időzítik. Ha mondjuk óránként szeretnének 15 perc szünetet tartani, az nem lesz jó. Semmiképpen sem keverendő össze ugyanis egy esküvő egy szokványos „vendéglátóhelyes” fellépéssel.

A szünetekről

Természetesen nem várhat el egy zenekartól az esküvőn, hogy megszakítás nélkül, órákon át folyamatosan játszanak, azonban olyan helyzet sem alakulhat ki, hogy beindul a buli, egyre többen táncolnak, a csapat pedig óramű pontossággal 55-kor leáll 10 percre. Érdemes minderről előre megállapodni. Nézzétek át az este tervezett menetrendjét és alakítsatok ki egy forgatókönyvet, melyet mindkét fél tudhat rugalmasan kezelni.

Meddig tart az élőzene?

Lehet természetesen (és kell is) olyan időintervallumokat beiktatni, amikor lejátszóról megy a zene. Ezek főleg az étkezések periódusai lehetnek. Emellett viszont meg kell határozni azt is, hogy meddig zenél a megállapodott összegért a zenekar, illetve hogyan lehet megegyezni arról, ha esetleg tovább tartana a buli, mint ahogyan terveztétek. A legtöbb zenekar készségesen játszik tovább, ha meg tudtok egyezni, de erről mindenképpen egyeztessetek korábban, mert annál kellemetlenebbet nehéz elképzelni, mint egy 150 fős buli közepette elpakoló és hazainduló zenekart…

 

Esküvői csillagszóró – Mutatjuk, mire figyelj! (1. rész)

Az esküvő minden szempontból a ragyogásról szól: fényesre pucolt cipők, csillogó ékszerek, fénylő étkészlet, ragyogó virágok és díszek, és mindenek előtt a tündöklő menyasszony. Ha még ez sem lenne elég ahhoz, hogy kifejezze a nap jelentőségét, érdemes a karácsonyi ünneplésekből ismert csillagszórót is bevonnunk a tervezésbe.

Elolvasom „Esküvői csillagszóró – Mutatjuk, mire figyelj! (1. rész)”

Scroll to top