Őszi összebújós esték

A mostani hétvége nyálkás, hideg napjai után nem tagadhatjuk, az indiánnyárnak bizony vége, és jönnek az ősz hideg, esős napjai. Persze semmiképp se vegye el a kedveteket, hiszen ennek az időszaknak is megvannak a maga szépségei…

őszi romantikus

Ilyenkor, amikor odakinn lotyog a szürke eső, jól esik például összebújni a meleg pokróc alatt és megnézni együtt egy filmet. Természetesen romantikusat, mi mást? Épp ezért összegyűjtöttünk nektek öt olyan filmet, melyek minden érzelmességükön túl kellően szellemesek, humorosak és fantáziadúsak ahhoz, hogy a párod is élvezni tudja őket.

Nász-ajánlat

New York egyik legnagyobb kiadójának munkamániás és rideg vezető szerkesztőjének, a kanadai Margaretnek meggyűlik a baja a bevándorlási hivatallal, ezért arra kényszeríti asszisztensét – akinek leghőbb vágya, hogy maga is szerkesztő lehessen -, vegye őt el feleségül a zöldkártya miatt. Azonban a hivatal teszt elé állítja az állítólagos párt, ezért mindent meg kell tudniuk egymásról. Nincs mit tenni, Andrew és főnöke elutaznak a fiú családjához Alaszkába, hogy a családi hétvégén kiokosodjanak a vizsgára.

Főszereplők: Sandra Bullock és Ryan Reynolds

Lódító hódító

Különös világban él Mark Bellinson. Ebben a világban a hazugság ismeretlen fogalom, mindenki igazat mond, még a politikusok is. A sikertelen fickó azután felfedezi a hazugságot, és nem kell hozzá sok idő, hogy rájöjjön, milyen előnyei származhatnak ebből. Hazugságai segítségével Mark pályája egyre magasabbra ível, az emberekben meg sem fordul a gondolat, hogy megkérdőjelezzék a szavait. Sőt, már-már szentírásként értelmezik azokat, és ebből lesz a baj: a hazugság igazsággá válik. A végén Mark már igazat is mondana, hogy meghódítsa szerelmét.

Főszereplők: Ricky Gervais és Jennifer Garner

Napos oldal

Pat Solatano, az egykori középiskolai tanár összeroppan, mikor megtudja, hogy felesége megcsalja egyik kollégájával. Nyolc hónap pszichiátriai kezelés után hazaköltözik szüleihez, és azon töri a fejét, hogyan szerezheti vissza feleségét. Mindeközben Pat megismerkedik Tiffanyval, a titokzatos fiatal lánnyal, aki szintén egy nehéz időszakon igyekszik túl lenni. Tiffany felajánlja Patnek, hogy segít visszahódítani egykori kedvesét, de csak akkor, ha cserébe ő is segít neki elérni rég áhított célját.

Főszereplők: Bradley Cooper, Jennifer Lawrence, Robert De Niro

Szerelmünk lapjai

Allie és Noah tizenévesek voltak, amikor találkoztak. Az első pillanattól kezdve különös szikra lobbant köztük, és a fiú megismerteti Allie-vel, milyen a teljes szabadság érzése. Azonban társadalmi különbségeik és a lány gazdag szülei közéjük állnak. Ám amikor néhány esztendővel később újra találkoznak, szerelmük újjáéled, és Allie-nek választania kell igaz szerelme és társadalmi rangja között.

Főszereplők: Gena Rowlands, James Garner, Rachel McAdams

Időről időre

Egy újabb gyászos szilveszteri buli után a 21 éves Tim Lake megtudja, hogy családjának férfi tagjai képesek az időutazásra. Mikor ez kiderül számára, azonnal a lányoknál elért sikertelen próbálkozásait igyekszik helyrehozni -még így is sikertelenül… Aztán Tim Londonba költözik a tengerparti Cornwallból, hogy ügyvédnek tanuljon, és végre megismerkedik a gyönyörű, de bizonytalan Maryvel. Egymásba szeretnek, aztán az időutazás miatt nem is találkoztak, aztán először találkoznak újra… és újra… de végül, sok agyafúrt időutazás után Tim elnyeri a lány szívét. Hősünk ezután arra használja képességét, hogy létrehozza a tökéletes lánykérést, hogy megmenekítse esküvőjét minden idők legrosszabb násznagyi beszédjétől, hogy megmentse barátját egy szakmai katasztrófától, és hogy terhes feleségét időben a kórházba juttassa a szülésre a hatalmas közlekedési dugó ellenére is. Ám ahogy az élete halad a nem megszokott medrében, Tim ráébred, hogy sajátos képessége nem mentheti meg őt azoktól a bánatoktól, amelyekben minden családnak része van. Az időutazásnak vannak határai, és veszélyes is lehet.

Főszereplők: Rachel McAdams, Domhnall Gleeson, Margot Robbie


Kövesd ősszel is a Visegrádi Esküvő Facebook-oldalát!

Scroll to top