Középkori esküvők a húsvét tükrében

Talán kevéssé gondolunk bele, hogy hasonlóság van a húsvéti ünnepkör egyes fejezetei és az igazán nagyszabású esküvők között, pedig ha elmerülünk egy kicsit a történelemben, izgalmas felfedezésekkel gazdagodhatunk.

 

esküvő és húsvét a középkorban
A szent események a középkorban gyakran átbillentek kompromisszumokat nem ismerő mulatozásba.

A késő középkorban (amikor egyébként Visegrád is virágzott) lényegében minden nagyobb eseményhez, ünnephez hozzátartozott egy hatalmas körmenet is. Az egyház egy idő után már kénytelen volt rendeletekkel szabályozni a körmeneteket, hiszen sok esetben hajlamos volt a tömeg az erős vulgaritásra is, s egy-egy körmenet időnként botrányba is fulladt.
A húsvéti hagyományos körmenetek jó esetben persze nem ebbe a kategóriába tartoztak.

A körmenetek szinte minden esetben összekapcsolódtak egy szentmisével is, függetlenül attól, hogy milyen célból is került megszervezésre a rendezvény. Győztes csaták, vagy eredményes termést hozó év zárása gyanánt ugyanúgy körmenettel tisztelegtek az emberek, akárcsak a nevezetes egyházi ünnepek alkalmával.

Hagyományosan a legtovább élő, ma is a hagyomány részét képező körmenetek legismertebbike talán a húsvéti.
Ma már nem biztos, hogy automatikusan eszünkbe jutna, pedig a középkorban egy esküvői körmenet nem sokban különbözött bármely egyházi ünnep során megrendezett alternatívájától.

Az úrnapi körmenetek során fordult elő a leggyakrabban, hogy valóban veszélybe került a rendezvény szakralitása, hiszen sokszor mutatványosok, árusok, vásári komédiások is csatlakoztak a több ezer embert megmozgató eseményhez, így aztán nem volt mit tenni, a szent menet néhány óra leforgása alatt nem ritkán züllött, kiabáló, verekedő sokasággá degradálódott.

Az esküvői körmenetek szervezői még nehezebb helyzetben voltak, hiszen a lakodalmi tömeg eleve hajlamosabb volt mondjuk felönteni a garatra. Ezért nagyszabású esküvőknek már a középkor végén is jellemző alakja volt az a központi jelentőségű figura, a vőfély, akinek ma is ismeretes, nélkülözhetetlen utódja a „best man”.

 


 

Legyél te is Visegrád fan – Kövess bennünket a Facebookon!

Scroll to top