Az esküvői tánc

Sokan kihagyják az esküvőjükből a kezdő táncot, vagy éppen csak nem érzik a jelentőségét, holott igenis különleges szerepe tud lenni a lagzin.

tánc

Lehet romantikus, vicces vagy nosztalgikus, de a nyitó tánc nem maradhat el! Persze sok pár fél ettől. Azonban csak amiatt kihagyni az első táncot vagy nem elég energiát fektetni a megvalósításba, azt jelenti, hogy kihagytok egy csodás lehetőséget arra, hogy megmutathassátok a násznépnek magatokat, illetve azt, mennyire összhangban tudtok lenni. Ráadásul ez nem csupán egy végtelenül romantikus húzás, hanem a többiek is könnyebben a parkettra csábíthatóak ezzel.

A táncra születni kell?

Ez egy hatalmas tévedés, ami sokakat meggyőz azzal kapcsolatban, hogy ne fektessenek komoly energiákat a nyitótáncba vagy szándékosan elbohóckodják. A lámpaláz szintén rossz tanácsadó tud lenni, de nem szabad elfelejtenetek, hogy az esküvőtök rólatok fog szólni, így érdemes mihamarabb túllépni a szégyellőségen, hiszen ez csak meg fog akadályozni benneteket abban, hogy jól érezzétek magatokat. Család és barátok között lesztek, így nyilván nem profi táncműsort szeretnének látni, hanem csak titeket és azt, hogy milyen harmonikusak vagytok együtt, amire a lehető legjobb alkalom a tánc.

Profi segítség

Nagy önbizalmat tud adni, ha nem csak otthon készültök fel, hanem kikéritek egy profi tánctanár segítségét is. A legelső dolgotok, hogy kiválasszátok azt a zenét vagy zenei összeállítást, amire táncolni szeretnétek. Ez már jó eséllyel nagyban körvonalazza a stílusotokat, de ez után még érdemes konkretizálni, hogy inkább a romantikus vagy humoros vonalat választjátok, vagy éppen is-is. Érdemes persze úgy megtervezni a koreográfiát, hogy ne legyen túl nehéz, túl hosszú, valamint passzoljon az öltözéketekhez, aminek kapcsán elsősorban a menyasszonyi ruhára gondolunk. Amennyiben rövidebb ruhát igénylő táncra vágytok, akkor érdemes nem a vacsora utánra időzíteni a táncotokat, hanem akkorra, amikor az ara már a menyecske ruhájába bújt.

Scroll to top