Amikor a tanú vette el a menyasszonyt

Történt ilyen is…


Gondolnánk, hogy minden lehetséges baki, vicces apróság megtörtént már legalább egy ismerősünkkel, vagy legalábbis a sztori megvan valahonnan. De ez a lista is, mint a listák általában, folyamatosan gyarapítható, ha az ember elég figyelmesen jár esküvőkre, vagy mint mi is, munkájánál fogfa feltétlenül jelen van. Esetünkben (na de gyorsan le is szögezném, hogy nem nálunk történt) az anyakönyvvezető olyn mértékben bambult el, fokozva mindezt azzal, hogy csupán néhány hete kezdte meg hivatását, hogy felcserélte a dolgokat kissé. A férj tanújával a férj rubrikát íratta alá, míg a férjjel a férj tanújához jegyeztette az aláírást. Így aztán az egyik tanú feleségül vette a menyasszonyt. Legalábbis papíron.

A kezdeti izgalmak után hamar jött a nevetés, aztán a gyors korrigáció, ami azért mégsem volt oly egyszerű. Minden esetre hamar helyre kerültek az aláírások, némi jegyzőkönyvezést követően. Hát, ilyen is van. És persze még ennek is csak happy end lehetett a vége.

Dilemmáink: polgári szertartás szűk körben

Mióta különválasztható lett a polgári és a templomi/világi ceremónia, azóta kapcsolódnak nagy-nagy dilemmák a két eseményhez. Például az, hogy mennyire oké, ha csak a szűk család lesz jelen az anyakönyvvezetőnél…

…és akkor szögezzük le máris, hogy minden akkor van rendben, ha Ti ketten rendben lévőnek érzitek. Minden Rajtatok áll, ezt fontos tudnotok. A nyomás persze nagy, ez vitathatatlan.

A legnagyobb félelmek ide kapcsolódóan etikai jellegűek szoktak lenni „hagyományosan”. Az ember már sokszor azt is nehezn dönti el (főleg nagy és komoly szociális háló, baráti közeg megléte esetén), hogy ki legyen a tanú. Egy szűk körű polgári szertartáson azonban valószínűleg a két tanú lesz az a két személy, aki annak ellenére ott lehet, hogy nem tagja a családnak. Ez pedig máris egy komoly „sértődési” faktor lehet, de ami ennél is fontosabb: Bennetek okozhat súlyos dilemmákat. Itt persze nagyon adja magát az opció, hogy legyen a testvéretek a tanú, ám ez a kérdés csak akkor ilyen egyszerű, ha az ember nem a saját bőrén érzi a döntés súlyát. Iletve ne feledjük, hogy egykék is vannak ám a világon…

Ám jön is a mentsvár: a lagzi, mely egybekelésetek valódi ünnepe lesz majd, már nem kötelez arra, hogy csupán a szűk családdal ünnepeljetek, még akkor sem, ha a polgári szertartás esetében ezt valami miatt így oldottátok meg, illetve akkor sem, ha az az esemény is szűk körű lesz. Mert a legfontosabb embereket meghívva is maradhat családias, szűk körű a Nagy Nap, akkor pedig az igazán közel állók mind érezhetik, hogy Velehetk lehetnek és ünnepelhetnek. Talán így sem könnyű a tökéletes megoldást megtalálni, de összességében nyitva marad a lehetőség a nyitásra, a szívből jövő gesztusra, még a legszűkebb keretek között is.

A tanú

Oldalunk tematikájából adódóan ezúttal nem Bacsó Péter halhatatlan szatírájáról lesz szó. Álljon itt inkább néhány lényeges tudnivaló és tipp leendő tanúitok kiválasztásához.

Fowey_Weddings_HIGH_RES_(22_of_53)

A tanúk legfontosabb feladat érzelmi és szellemi síkon természetesen az, hogy támogassanak benneteket döntésetekben, s „igazolják” választásotok helyénvalóságát. Emellett azonban nem mehetünk el feladatuk jogi tekintetben is lényeges szempontjai mellett, melyek ugyan nem túl bonyolultak, nem is igazán értelmezhetőek a mai ember szemében, mégis jogszabály írja elő ezek körülményeit.

Az anyakönyvvezető előtt, tehát a hivatalos polgári eskütételhez mindenképpen jelen kell lennie mind a leendő feleség, mind pedig a leendő férj oldaláról egy-egy tanúnak, aki aláírásával igazolja, mintegy szentesíti a házasság megköttetését. Ezt a tisztséget hazánkban kizárólag 18. életévét betöltött, cselekvőképességének tudatában lévő személy töltheti be, azonban állampolgársággal kapcsolatos megkötés nincs. A tanúk fényképes, személyi azonosításra hivatalosan alkalmas okmányait be kell mutatni a szertartás előtt, ugyanakkor nem szükséges már az esküvői szándékunk bejelentésekor megnevezni leendő tanúinkat.

A fentiek tehát a legfontosabb, tárgyilagos tudnivalók. Minden más tényleg rajtatok áll: hogy gyerekkori barátotok, testvéretek, vagy az általatok legjobban tisztelt családi barát lesz-e a tanútok, Nektek kell eldöntenetek. Fontos azonban, hogy olyan emberre essen a választás, aki egész biztosan teljes szívvel-lélekkel áll mellettetek döntésetekben. Az olyan tanú, akin akár csak a legcsekélyebb mértékben is érződik, hogy nem ért egyet ezzel az egésszel, sajnos alaposan megkeserítheti akaratán kívül is a ceremónia körüli tennivalók hangulatát.

 

Scroll to top