Open post

Kezdődik a tavaszi esküvői szezon

Hamarosan itt Visegrádon is egyre többször köszönthetjük az ünneplő násznépet már külső helyszíneken is!


A téli esküvők igazi nehézsége, hogy csak zárt térben gondolkodhatunk, hiszen még ha nincs is rettentő hideg, a tél minden tekintetben alkalmatlan a kültéri megoldésokra az eksüvők kapcsán. Na de ennek lesz most vége hamarosan, mert ahogy véget ér a tavasz még hűvősebb felvonása, máris jönnek a 20 fokok, így aztán egyre több szertartást lehet nálunk is mondjuk a Fellegvárban, vagy épp az erdőszélen tartani. A lehetőségek tárháza igen széles, ahogyan azt jól tudjátok Ti is.

A következő cikkünktől szépen sorravesszük azokat a helyszíneneket, melyek már tavaszzal, aztán nyáron majd mindeképpen izgalmasak lehetnek mindazok számára, akik Visegrádon képzelik el a Nagy Napot!

Ceremónia helyszínek

Hőség és esküvő- mit vegyünk fel vendégként?

Habár hivatalosan számtalan különféle dress code alapján tarthatnak rendezvényt, a nyári meleg a legelegánsabb esküvők esetén is engedékenyebb a megjelenéssel kapcsolatban. Fontos viszont, hogy legyünk tisztában az esemény stílusával, a legfontosabb szabály ugyanis az, hogy ne lógjunk ki a sorból.
A figyelmet az ifjú pár érdemli! 


A jól ismert tiltott színeken (mint a fekete a fehér és a piros) kívül érdemes tekintettel lenni a kivágások méretére is. A nagy forróságban könnyen csábulna az ember a mélyebb dekoltázsok irányába, de ez egy esküvőn inkább ízléstelen mint elegáns- a kivágások helyett könnyű, lenge anyagokban érdemes inkább bízni. A virágos minták, a pasztell színek jól illenek a nyári hangulathoz, a csipke pedig mindig egyszerre bájos és alkalmi viselet. 

Különösen érdemes figyelni a karkivágások méretére és típusára, nehogy zavarban legyen bárki az izzadtságfoltok miatt, illetve bármennyire is jó ötletnek tűnik, nem az a hosszú ujjú ruha választása. Ha a váll illetve kar takarása a cél, válasszunk inkább könnyű kendőt, kabátkát, ami szabad mozgást biztosít és a levegő is jobban áramlik alatta. A férfiaknak bármilyen forróságban kötelező az ing, de ez készülhet jobban szellőző anyagból is. A rövidnadrág nem elfogadható, de világosabb színű nadrággal sokat tehetünk azért, hogy elviselhetőbb legyen a meleg.

Nyári esküvő- praktikus tippek az ifjú párnak

Nem véletlenül népszerűek a nyári esküvők, a szép fények és a lágy meleg csodálatos körülményeket teremthet egy felejthetetlen szertartásnak illetve egy felszabadult lakodalomnak, azonban a hőség komoly kihívást is jelenthet.

Forróság ide vagy oda, az ifjú párnak az a “dolga”, hogy bármilyen körülmények között ragyogjon és erre meg is vannak a  jól működő trükkök! Kulcsfontosságú a ruhaválasztás.
Ha az esküvő stílusa megengedi, a vőlegény nyugodtan leválthatja a vastag, szövött zakót egy könnyű mellényre vagy izgalmasabb ingre pl. klasszikus nadrágtartóval.

A menyasszonyi ruha esetén ilyenkor kerüljük a merev anyagokat és a túlságosan testre tapadó szabást, ezekben a hőség tényleg elviselhetetlen, ugyanakkor egy könnyű anyagú ruha nagyon sikkesen lengi körül a viselőjét. Nyitott cipőben nem kell harisnya sem, a feltűzött haj pedig nem csak elegáns, de sokkal szellősebb is. A szokásos apróságok mellé nagyon jól jön a menyasszonyi mentőcsomagba egy kis csomag frissítő kendő, testpermet illetve arcpermet, valamint az itatóspapírhoz hasonlóan működő olajfelszívó lapocskák, melyekkel könnyen eltüntethetőek az izzadtságtól kialakuló csillogó foltok.

Ezekből bátran tegyünk a női mosdóba is, a vendégek biztos örülnek majd a figyelmességnek! Legjobb, ha előre ki van hirdetve a “kánikula dress code”, így nem kell aggódni a jelenlévők jólléte miatt sem- a kényelmes viseletben garantáltan nagyobb lesz a táncos kedv is! 

Open post

Nyári esküvő- hogyan gondoskodjunk a vendégekről?

A nyári esküvőnek számtalan előnye van, bár legalább ugyanennyi hátránya is lehet, ha nem vagyunk tökéletesen körültekintőek…

Az elmúlt években az időjárás egyre kiszámíthatatlanabb, a nyarak forróbbak és egyre nagyobb az esély egy váratlan nyári záporra is. Ha körültekintőek vagyunk, mindenre van megoldás!
Viszont nem árt előre gondolkozni és pontosan feltérképezni a lehetőségeket.

Legfontosabb talán az időzítés. A legforróbb órákat mindenképp érdemes kerülni, a késődélutáni, koraesti idősáv már sokkal megfelelőbb. Ha szabadtéri szertartás a terv, mindenképp gondoskodni kell árnyékról, legyen az fa, sátor vagy akár napernyő.  A folyadék fontosságát nem lehet túlhangsúlyozni, mindenhol legyenek frissítők, akár színes limonádék, akár egyedi címkés palackozott víz; a lényeg, hogy alkoholmentes verziókban gondolkozzunk! A párakapu illetve a ventillátor jó ötlet, ha viszont zárt helyiségben van a szertartás, ne essünk túlzásba a klíma használatával, maximum 6-8 fok különbség az ideális, ha nem akarjuk, hogy mindkei megfázzon.

Egy fagylaltos pult sem csupán a gyerekeknek jelent nagy örömöt, különösen hőség idején.
Kedves megoldás, ha kosárban legyezőket rakunk ki, ami a funkción kívül akár információ forrása is lehet, pl. a nagy nap menetrendjét is közzétehetjük ebben a formában. Ritkán merül fel előre, pedig lényeges kérdés: tájékozódjuk előre, mennyire “csípős” a kiválasztott helyszín. Ha sok a szúnyog, mindenképp gondoskodjunk megoldásról, akár kihelyezett, lehetőleg nem túl tolakodó illatú szúnyogriasztók formájában.

A külön bárplultok igazi jelentősége a szabadtéri esküvőn

Mit nem szeret az ember soha? A sorbanállást. És mit szeret? A finom, tökéletesen elkészített italokat. Mindez hatványozottan igaz egy esküvőn.

wedding_coffee_bar


A nyári esküvők egyik igazán nagy előnye a sok közül, hogy lehetőségetek van a szabadtér lehetőségein belül akár több, kínálatában egymástól eltérő (és persze egymást kiegészítő) kis bárpult kialakítására is. Ezek akkor hatásosak igazán, ha professzionális pultosok, esetleg mixerek, tehát szakmájuk szakavatott ismerői állnak rendelkezésre mögöttük.

Koktélbár

Mikor koktélozzuk, ha nem esküvőn? Azok is szívesen megisznak egy kellemes white ladyt, vagy egy sex on the beach-et ilyenkor, akik alapvetően megelégszenek egy pohár narancslével, esetleg egy csepp borral, ha úgy adódik. A koktél nem csupán a hozzá kapcsolodó legenda miatt olyan izgalmas: egy igazán komoly mixer keze alatt valódi italköltemények születhetnek.

Prémium sörök

Ha külön pultot kapnak a különleges, felsőerjesztésű sörök, amelyek a hölgyekhez is sokkal közelebb hozhatják a minőségi sörözés világát, hát az plusz pont az 5 csillag fellett. Elér 3-4 variációt kiválasztani (természetesen hordóval, csapon), valószínűleg meglesz az este egyik legnépszerűbb helyszíne.

Egy csésze finom kávét?

Egy igazán kiváló barista-csapat vezetése alatt működő kávés különítmény egy újabb gyöngyszeme lehet az esküvőnek. Szívesen iszunk kávét akár többször is, főleg kora este, aztán 11 óra könykékétől ismétcsak. A kávézás kis szeánsza is megérdemli a külön sarkot!

Mindenek pedig olyan előnye is van, melynek köszönhetően a pultnál jellemző sorokat elkerületjük, ahogyna az ebből fakadó „mindeki hat italt visz magának, hogy ne kelljen sorbanállni” következményeképpen kialakuló mindenütt otthagyott teli poharak sűrűjét is.

 

Közeleg a tavasz, és persze a nyár is mindjárt itt van…

…ami azért lehet igazán érdekes, mert sokan közületek egész biztos, hogy idén nyáron tartjátok majd a nagy napot.

5b9eb0ef3cccd11d008b4576-750-500

Még nem késő szervezkedni

Az esküvőszervezés egy hosszadalmas és embert próbáló, minden esetre nem kevés segítséget és szakértelmet igénylő feladat feladat. Ennek ellenére őszintén mondhatjuk, hogy semmivel sem vagytok elkésve, ha mondjuk júliusban, augusztusban szeretnétek összeházasodni, amennyiben:

  • megvan a helyszín és legkésőbb a napokban hivatalosan is lefoglaljátok
  • tudjátok már az időpontot
  • körvonalazódott a meghívottak száma.

Minden más összeállítására még van időtök.

 

Ne stresszeld magad!

Igen, könnyű azt mondani, tudom. De tényleg fontos, hogy ne őrülj bele a szervezésbe már márciusban, hiszen nem sok értelme van annak, hogy mire eljön az esküvő napja, Téged már csak ideggyógyász szakorvosi engedéllyel lehessen emberek közé engedni. Lazulj bele az egészbe, amennyire csak lehet! Szedd össze mindazon feladatokat egy csokorba, amelyekkel egyszerűen nincs időd és türelmed foglalkozni, és vagy add át a szervezés egy részét profi esküvőszervezőnek, vagy alakíts egy teamet a legjobb barátok segítségével, és hidd el, segíteni fognak és minden flottul megy majd.

Étel, ital, zene, díszek…

Itt talán a zene a legfontosabb, hiszen a menü összeállítására van még pár hónapod, amennyiben a helyszínt már lefoglaltad és a hely étel-ital területen is vállalja a teljes körű szoláltatást. A zenekart és/vagy a DJ-t azonban hívd fel a napokban, mert bizony sok az esküvő a nyár folyamán és van, aki már egy évvel korábban lecsap a legkiválóbbak ígérkező időpontokra.

Milyen idő lesz?

Ezt nem tudhatod, így íme egy újabb pont, amivel nem kell foglalkozz. Ha a helyszín profi, esküvőszervezésben tapasztalt, akkor van alternatívájuk egy szabad téri esküvő kapcsán is a viszonylag gyors és akadálymentes esővédelem megoldására. Kérdezz rá, beszéljetek róla, de ne aggódj ezen túl sokat.
Most dőlj hátra, igyál megy egy finom kávét és hagyd, hogy megtörténjen veled a tavasz. Nézd csak, odakint hét ágra süt a nap!

 

 

Scroll to top