Open post

Esküvőszervezés alatt is jó, ha beszélgettek olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak

Azért lehet célszerű egy kis információgyűjtés, információcsere, mert biztosan van olyan, amire még nem gondoltatok és vice versa: lehet, hogy Ti is tudtok segíteni esküvőre készülő barátaitoknak. 


Nem is feltétlenül a közös gondolkodás lehet a legtermékenyebb vonulata mindennek, hiszen ismét csak el kell monjdam: ahány pár, annyi ötlet, annyi igény, annyi lehetőség. Sokkal inkább az lehet hasznos és célravezető, ha elbeszélgettek egymással a részletekről, az apróságokról, mindarról, amire fontos készülni és amivel fontos számolni, ám lehet, hogy a nagy áttekintések és a prioritási sorrend összeállítása során ezek egyike-másika kikerül a látótérből.

A múlt alkalommal hasonló dologról volt szó, amikor a násznép elszállásolását és kapcsolódó transzfer kérdéseit tárgyaltuk. Pontosan ilyen szervezési elemek kapcsán lehet nagyon jó, ha olyanokkal osztjátok meg élményeiteket, addigi tapasztalataitokat, akik ugyanaban a csónakban eveznek. Sok esetben ilyenkor derül ki, hogy egy pár hetek óta keres elérhető DJ-t, de nem járt sikerrel, míg a másik pár máris tud adni egy kontaktot ahhoz az esküvői DJ-hez, akit ők is felkértek, s akinek megbízhatóságáról ők már esetleg korábban tapasztalatot szereztek anno még mint esküvői meghívottak. Ez csak egyetlen példa, de számos apró mozzanat fontosságára így kerülhet végre egy kis reflektorfény az esküvői ruha kiegészítők tematikájától kezdve egészen odáig, hogy milyen köszönőajándék-lehetőségek vannak épp elérhető formában a konkrétumok szintjén, vagy hogy mely céggel lehet gyorsan és magas minőségben esküvői meghívokat készíttetni. A sor a végtelenségig folytatható, s nem is akarom elvinni egyetlen fő vonulat felé sem a gondolatokat. Inkább tényleg keressetek most házasodó ismerősöket, vagy olyan párokat, akiknek nemrégiben volt az esküvőjük, s beszélgessetek kicsit. Hidd el, minden tekintetben csak a hasznotokra lesz egy ilyen kis kávézás.

Open post

Miért kapunk köszönőajándékot az esküvőn?

Valami kis izgalmas apróság mindig ott lapul a névtáblával megjelölt helyünkön az ifjú pár figyelmességének jeleként.


Hogy milyen a jó köszönőajándék, azt nem lehet egyszerűen megfogalmazni, hiszen teljesen szubjektív a kérdés. Ahány pár, annyiféle lehetőség és annyiféle szimbólum, kikacsintás, esetleg „belső poén”, vagy valami olyasmi, amit egészen biztposan csak és kizárólag hozzájuk tudunk kötni. És persze igaz, hogy az ember nem őrzi meg az összes esküvőről az ott kapott köszönőajándékot, ám egészen biztos, hogy a TOP 3 bizony ott van még valahol az íróasztal környékén, mert annyira telitalálat volt.

Gyakoriak a gravírozott kis fa apróságok, a pici üveges, egyedileg címkézett mézek, lekvárok, aprócska ékszerek, sütik, a sor a végtelenségig folytatható és elmehetünk akár egészen addig is, hogy a pár kedvenc, saját maga által készített fűszerkeverékéből kapunk egy kis ízelítőt, melynek segítségével nagyon sokáig velünk maradhat az emlékezetes nap hangulata.

Ezt a kis apróságot azért kapjuk, hogy magunkkal tudjunk vinni egy darabkát abból a szeretetből, amit a pár érez irántunk, – irántunk, akik részesei lehettünk életük legnagyobb napjának, s akik kapcsán úgy érzik, a most induló közös életükben is kitüntetett helyünk lesz majd.

Fotó forrása: cdn11.bigcommerce.com

Open post

Szülőköszöntő ajándékötletek

Az esküvő elsősorban Rólatok szól, viszont nem szabad megfeledkezni az örömszülőkről sem. Összeszedtünk pár ötletet, hogyan köszönhetitek meg nekik a gondoskodó szeretetet!

szülő ajándék

Nem telhet el úgy egy esküvő sem, hogy ne fejezze ki az ifjú pár a háláját az örömszülőknek, akiknek addigi életük terelgetését köszönhetik. Ugyanis már hosszú idő óta az esküvő a hivatalos napja, amikor egy új család születik, és Nektek önállóan kell megalapoznotok a jövőtöket. Nyilván a szülői segítség nem szűnik meg azzal, hogy a gyűrűk az ujjaitokra kerülnek, azonban méltó módon illik lezárni életetek azon korszakát, mely szorosan a szülői gondoskodáshoz kötődik. Lássuk, hogyan tudjátok ezt megvalósítani!

Tárgyi ajándékok

Ez talán a leggyakoribb formája a köszönetnyilvánításnak, mivel rendkívül széles repertoár áll a rendelkezésetekre, ami a választékot illeti. Tárgyi emlék ugyanis szinte bármi lehet, ami kedves a szülőknek, és kellő eleganciával jelképezi a szereteteket. Ez lehet akár az örömapa kedvenc bora vagy egyéb itala, valamint egy megható vagy épp humoros szöveggel gravírozott pohár, de gyakori ajándék még az egyedi mandzsettagomb vagy nyakkendő is. Az örömanyáknak rendszerint egy kedvenc virágokból összeállított csokrot szokás adni, de gyönyörű emlék lehet még egy nyaklánc vagy akár örömanyának, akár örömapának is adható gravírozott karóra.

Élmények és emlékek

Egyre felkapottabb dolog élményt ajándékozni a szeretteinknek, ami lehet közös utazás, egy tanfolyam, vagy bármilyen közös részvételen alapuló program, hogy a szülők érezzék, hogy továbbra is szeretnétek, ha aktív résztvevői lennének az életeteknek. Garantáltan elsöprő siker lehet azonban egy egyszerű, kézzel írott levél is, melyet a szerényebbek nyugodtan felolvashatnak és átadhatnak az esküvő előtt vagy után, a bátrabbak pedig a szertartásba is becsempészhetik ezt a meglepetést. Ha nem erősségetek az érzelmesebb hangvételű írás, akkor rengeteg gyönyörű verset és rövid novellát találhattok, melyet bekeretezve is átadhattok a szüleiteknek.

Scroll to top