hagyomány Archívum - Visegrádi Esküvő

Meglepő esküvői babonák és a fátyol

A könnyű fátyolra sokan csupán kötelezően klasszikus kiegészítőként tekintenek, az esküvői fotók elmaradhatatlan kellékeként, de valójában az egyik igazán tradicionális eleme az esküvőknek.

A menyasszonyt már az ókori Rómában és germán területeken is ez védte a gonosz szellemektől és szemmel veréstől, számos kultúrában pedig – ahol az ifjú pár az esküvőn találkozott rendezett házasság keretében- valódi takarást is biztosított egészen a házasságkötésig.

A fátylat a babonák szerint szigorúan tilos esküvő előtt próbálgatni, a nagy napon kizárólag a menyasszony édesapja tűzheti lánya hajába és csak a vőlegény hajthatja fel az oltár előtt, mikor “oltalmába veszi” az ifjú feleséget. Ha a fátyol más kezébe kerül, annak végzetes következménye lehet- aki felpróbálja, az elcsavarhatja a jövendőbeli férj fejét.

Hagyományosan a fátylat elteszik a gyermek keresztelőjére, ahol egy tükröt kell letakarni vele, hogy a gyermek szép, ugyanakkor szerény legyen. Éjfél előtt semmiképp ne vegyük le a fátylat, ha adunk a babonákra, akármilyen kényelmetlen! A látványos esküvői képeket nézegetve nem is fogjuk megbánni a kitartásunkat.

Meglepő esküvői babonák és a cipő

Már az eddigiekből is jól érzékelhető, hogy az esküvőn viselt összes ruhadarabnak különleges jelentőséget tulajdonít a néphit. Nincs ez másképp a cipővel sem.

Bölcs előrelátásról tanúskodik az ara, ha az esküvő alatt a cipőbe pénzérmét rejt, ez ugyanis egyértelműen “garantálja” az életre szóló anyagi jólétet. Ugyanezen okból nem tanácsos nyitott orrú cipőben vagy szandálban esküdni, hogy ne csúszhasson ki se az előbb emlegetett érme a cipőből, se a konyhapénz az ifjú pár kezéből. Szóval egyértelmű, hogy érdemes alaposan megfontolni a cipőválasztást, annál is inkább, mert a cipőcsere a lakodalom alatt későbbi férj cserét is okozhat.

A menyasszony cipője reményt hozhat a hajadon barátnőknek is, hiszen lehetőséget biztosít megjósolni, kinek kötik be legközelebb a fejét. A lányok nevét fel kell írni a cipő talpára, akié még az áttáncolt éjszaka után is olvasható, arra boldog események várnak.

Meglepő esküvői babonák és az időjárás

Az esküvőt és a házasságra készülő ifjú párt minden nemzet és minden közösség féltő óvatossággal vette körül az idők kezdete óta, hiszen az új életszakaszba való átlépés vallási iránytól függetlenül minden hiedelemrendszerben jelentős momentum. Vagyis nagyszerű alkalom a jóslásra és a jövő “megheckelésére” is. Ami a modern menyasszonyokat illeti, a tradíció kifogyhatatlan tárháza az esküvői ötleteknek.

Meglepő, de állítólag májusban nem jó ötlet esküvőt tartani, mivel a házasság- akárcsak a virágzó fák tavaszi színpompája- gyorsan véget ér. Ez a babona feltehetőleg orosz közvetítéssel érkezett hozzánk, ahol a “mayatsa” szó hangzása nagyon hasonló a “május” szó orosz megfelelőjéhez. Az előbbi azonban ínséget, szenvedést jelent, ami nem túl biztató a fiatal párra nézve. Szerencsére ez egyáltalán nem akadályozza az egyik legnépszerűbb esküvői időszak virágillatú mennyegzőinek boldogságát.

Az időjárásnak nem csak a teraszos és kültéri koccintások és a kreatív fotózás miatt lehet jelentősége, a madárcsicsergős reggel és ragyogó napsütés szép kilátásokat jelez, az eső viszont sok könnycseppet- kivéve, ha szivárvánnyal jár, vagy a vacsora után kezd el esni- hiszen ebben az esetben garancia a megtestesült gazdagságra. Ja, hogy ez ellentmondanak egymásnak? Sebaj! Élvezzük a Nagy Napot hiszen a házasság boldogsága úgyis rajtunk múlik, időjárás ide, vagy oda…

A „hallgató” hagyománya a menyasszonytáncban

Van egy réges-régi szokás, mely ha el nem is tűnt teljesen napjaink esküvőiről, de manapság már nagyon ritkán találkozni vele.

Pedig nagyon fontos: a tiszteletadás, illetve a megemlékezés gyakran megrendítő erejű megjelenítéséről van szó. A menyasszonytánc lényege, mint az jól tudja mindenki, aki járt már klasszikus esküvőn, hogy az ifjú feleséget táncba hívja a társaság valamennyi férfi tagja, aki a tánc végén pénzt dob a „fazékba”, vagy az arra kijelölt „gyűjtőhelyre”. Annak idején a zenekartól – természetesen pénzért (melynek egy része a zenekaré lett, egy része pedig vándorolt a „fazékba”) bárki kérhetett a meghívottak közül úgynevezett hallgatót.

A hallgató vagy egy olyan résztvevő kedvenc nótája, aki már nem tud táncolni életkoránál, vagy bármely más oknál fogva, vagy annak a kedves rokonnak a kedvence, aki már nem lehet az ünneplők között. A hallgató során a zenekar hirtelen átvált a kívánt dalra. Erre az időre leáll a tánc, sokszor ki is ürül a tánctér, s mindeni tisztelettel hallgatja a zenét, mely aztán szép lassan visszavált az eredeti menyasszonytánc muzsikájára, s folytatódik, ami elkezdődött.

Szép hagyomány, mellyel az időseknek is megadhatjuk a tiszteletet (illetve egyben ők is megtisztelhetik vele az ifjú párt), amiképpen halottainkat is egy kicsit magunk mellett tudhatjuk néhány percre a nagy közös boldogságban.

Mikor volt az első Valentin-nap?

Biznisz vagy hagyomány? Mindenkinek megvan a saját véleménye a szerelmesek napjáról, de vajon tudjuk, honnan ered?

A Karácsony után ez a nap a második helyezett a legkedveltebb lánykérős időpontok sorában, de az egyszerű szerelmi vallomásokra is ideális lehet február 14-e. Korábbi bejegyzésünkben már írtunk arról, ki volt az ünnep feltételezett névadója, Valentin, azonban ezúttal tekintsünk vissza, mikor indultak útjukra az első szerelmes levelek és szerveződtek csokrokba az első Valentin-napra szánt virágok.

Busójárás az ókori Rómában

A Lupercalia egy régi pogány szertartás volt, melyet február közepén tartottak a kereszténység előtti időkben. A monda szerint a Rómát megalapító Romolust és Remust tápláló anyafarkast nevezték Lupercalnak, mely a római termékenység isten, Lupercus nevéből ered. A szertartást a farkas tiszteletére tartották, és úgy hitték, hogy az ekkor feláldozott kecskékből készült szíjakkal megcsapkodott nők, s egyúttal a földek is termékenyek lesznek. A Lupercalia egyúttal a tavasz közeledtét és a megtisztulást is ünnepelte.

A pogány ünnep szentté lesz

A kereszténység idővel a saját hagyományaival maszkírozta el ezt a pogány szertartást, ám a mai napig megjelennek az ünnepben a termékenységet és tisztaságot szimbolizáló vörös és fehér színek. Legelőször I. Gelasius pápa rendelte el a Szent Bálint napot az V. században, hogy az elfedje a pogány rituálékat, ám csak a 14. században tartották meg az első Valentin-napi ünnepséget II. Richárd udvarában, ahonnan aztán töretlen út vezetett a népszerűségig. Repültek a szerelmes levelek a bebörtönzött hercegektől, a legelső nyíló virágokat pedig már célzottan szakították le, hogy a szerelem zálogaként díszes vázákban illatozzanak.

Az biznisz beindul

Amerika meghódításával a kontinens maga lett a megtestesült üzlet. Amint a szerelmesek ünnepének gondolata eljutott az új világba, teljesen más színezetet kapott. A verseket az üdvözlőkártyák, a romantikát pedig a giccs váltotta fel. Európába már idegenként tért vissza a régi ismerős, amit egyesek elfogadtak és ünnepeltek, mások hamisként bélyegeztek meg. Az igazság, hogy a szerelem ünnepe már a férfi és nő találkozásakor megszületett, és ha nem is utolsó pillanatban vásárolt bonbonnal vagy nárcisszal, de mindig is ünnepeltük.

Címke: hagyomány