Extrém esküvő vagy klasszikus? (2. rész)

Napjainkban egyre több pár törekszik arra, hogy a hazai lakodalmas szokások helyett valami olyannal rukkoljanak elő a Nagy Napon, ami nem csak jobban és hitelesebben tükrözi egyéniségüket, hanem a vendégek számára is örökké emlékezetes marad.

steampunk wedding

Persze nem kell rögtön extrém dolgokra – ejtőernyős ugrásra, csendes-óceáni szigeten tartott menyegzőre – gondolni. Egy szertartás lehet úgy is egyedi és különleges, hogy közben mindvégig megőrzi a klasszikus esküvők generációról generációra szálló hagyományait.

Na de hol a határ egyedi és hagyományos között? Hogyan lehet egy nem mindennapi esküvői álmot összeegyeztetni a hagyományba illeszkedés igényével? A tematikus esküvők lényege éppen az, hogy ezt a két, látszólag egymásnak ellentmondó vágyat hozzák egy akkordba.

A tematikus esküvő

A tematikus esküvők lényege, hogy a szertartást és az azt követő lakodalmat valamilyen meghatározó téma, motívum köré csoportosítva szervezi meg az ifjú pár, ehhez igazítva a helyszínt, a menyasszony és a vőlegény ruháját, a meghívókat, az ételeket, a dekorációt, sőt akár a vendégektől megkívánt különleges öltözéket is. Mindez persze, amellett hogy lehetőséget teremt a pár számára kifejezni az egyéniségüket, nagyszerű és emlékezetes móka is, melyben biztosan nem csak az „illendőség kedvéért” fognak részt venni a meghívottak.

A lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen, az adott esküvő mintázhat filmeket, korszakokat, de akár meghatározott helyszínek hangulatait is. Határt csak a pár képzelőereje és a vendégek tűréshatára szabhat. A steampunk stílus szerelmesei például szívesen szervezik a menyegzőjüket a 19. század ipari forradalmát idéző avítt technikai eszközök, antik bútorok és hatalmas fogaskerekek díszleteivel fűszerezve.
Más párok pedig ugyanígy, adott tematika mentén a saját ízlésük szerint tartanak cowboy, erdei tündér, vagy épp gangster esküvőt, de írtunk már egy korábbi bejegyzésben korhű középkori esküvőről is.

A tematikus esküvők egyik legnagyobb előnye, hogy egyediségük mellett megőrzik a hagyományos menyegzők legszebb és legfontosabb vonásait. A szertartás menete, az eskü szövege ugyanaz marad, a menyasszony nyugodtan felvehet a megjeleníteni kívánt stílushoz illeszkedő gyönyörű ruhát, hátradobhatja a csokrot a násznépnek… Az öltözék és a dekoráció mellett nem igényel különleges szervezést, és ami a legfontosabb, a tematikus esküvő olyan esemény, ami a család, a nagyszülők számára is színes és kedves emlék marad.

Ne fogjátok hát vissza magatokat, legyetek bevállalósak, váltsátok valóra álmaitokat és ajándékozzátok meg szeretteiteket egy feledhetetlen élménnyel!


Extrém esküvő vagy klasszikus? (1. rész)

A cím persze csalóka: nem csak ez a két véglet létezik. Mert lehet egy esküvő különleges úgy is, hogy megőrzi klasszikus vonásait. Az extrém és a hagyományos mintájú szertartások közt széles a paletta.

A képzeletnek pedig elvileg semmi sem szab határt. Az esküvőszervezők kínálatában mindenki megtalálhatja az igényeihez és egyéniségéhez leginkább illő stílust és formát. Mielőtt azonban tervezgetni kezdenénk érdemes tisztázni, jól átgondolni, mit is szeretnénk pontosan és milyen fogalmakban gondolkodhatunk.
Vegyük elsőként a paletta két szélső pontját. Mitől lesz extrém egy esküvő, és milyen feltételeknek kell eleget tennünk ahhoz, hogy a szertartás megfeleljen a klasszikus esküvőkkel kapcsolatos kívánalmaknak.

Extrém esküvők

Extrémnek főként azokat a szertartásokat nevezhetjük, amelyek különleges kivitelezésük, vagy kiemelkedően egyéni stílusuk folytán csak viszonylag szűk kör számára elfogadhatóak. Ilyenek például az ejtőernyős és búváresküvők… vagy a sajátos hangulatú horror esküvők.

eskuvo viz alatt
Magától értetődik, hogy egy ilyen ceremóniára nem hívhatjuk el a nagyit, és persze gyermekek sem tudnak részt venni rajta. Az ilyen esküvők tényleg az ifjú párról, az ő egyéni stílusukról, bolondériájukról szólnak illetve azokról a barátaikról, akik hajlandók osztozni velük ebben.

Tipp: Fontos megjegyezni, hogy ha extrém kivitelű esküvő mellett döntötök, az nem jelenti feltétlen azt, hogy csakis a szeretteitek megsértése árán válthatjátok valóra extrém álmaitokat. Ennek kivédése érdekében a legjobb külön eseményként kezelni a szertartást és az azt követő lakodalmi estet. Előbbit a saját, utóbbit pedig a násznép, a szélesebb rokonság igényeinek figyelembevételével.

A hagyományos stílusú esküvők

Hazánkban a párok többsége inkább a már jól bevált, klasszikus minták mentén végig vitt esküvőket kedveli, és ennek elsősorban nem a pénz, vagy a fantázia megzabolázása az oka. Amikor egy pár a házasság útjára kíván lépni, szeretne egyúttal belelépni egyfajta hagyományba is. Olyan elbűvölően szépen festeni a menyasszonyi ruhában, mint a nagymama a régi képeken, felvenni a nagypapa patinás mandzsettagombját a Nagy Napon, a család, a szülők és nagyszülők áldásával kimondani a boldogító igent.
Végső soron ezt a semmilyen magyarázatra sem szoruló, magától értetődő mintát képzeli el majd minden menyasszony és vőlegény, amikor még gyerekként az esküvője napjáról álmodozik.
A kivételek persze erősítik a szabályt, jelentsen ez a rettentő közmondás akármit is.

Attól azonban, hogy követjük a hagyomány fonalát még nem kell lemondanunk személyes, különleges álmainkról. Mint mondtuk: a szélsőségesen egyéni és a klasszikus esküvők között széles a paletta.
Hogy miképpen lehetséges a kettőt egy lapra hozni, arról a bejegyzés következő részében beszélünk majd.


Scroll to top