Amikor a tanú vette el a menyasszonyt

Történt ilyen is…


Gondolnánk, hogy minden lehetséges baki, vicces apróság megtörtént már legalább egy ismerősünkkel, vagy legalábbis a sztori megvan valahonnan. De ez a lista is, mint a listák általában, folyamatosan gyarapítható, ha az ember elég figyelmesen jár esküvőkre, vagy mint mi is, munkájánál fogfa feltétlenül jelen van. Esetünkben (na de gyorsan le is szögezném, hogy nem nálunk történt) az anyakönyvvezető olyn mértékben bambult el, fokozva mindezt azzal, hogy csupán néhány hete kezdte meg hivatását, hogy felcserélte a dolgokat kissé. A férj tanújával a férj rubrikát íratta alá, míg a férjjel a férj tanújához jegyeztette az aláírást. Így aztán az egyik tanú feleségül vette a menyasszonyt. Legalábbis papíron.

A kezdeti izgalmak után hamar jött a nevetés, aztán a gyors korrigáció, ami azért mégsem volt oly egyszerű. Minden esetre hamar helyre kerültek az aláírások, némi jegyzőkönyvezést követően. Hát, ilyen is van. És persze még ennek is csak happy end lehetett a vége.

A polgári esküvő legfontosabb határidejeiről és szabályairól

Nagyon lényeges – a szervezés miatt is -, hogy már jó előre tisztában legyetek a rendelkezésetekre álló határidőkkel, hiszen az esküvő polgári folyamata komoly procedúra bürokráciai/hivatalos értelemben is.

esküvőn aláíró kéz

Először is, kötelesek vagytok előre bejelenteni a házasságkötés szándékát. Az anyakönyvvezető minimum 30 nappal a szándék bejelentését követő időpontra tűzheti csak ki az esküvőt, korábbra semmiképpen. Az illetékes jegyző az egyetlen személy, aki alapos indoklást követően felmentést adhat a legalább 30 napos várakozási idő alól.
Ennek a várakozásnak a lényege a szándék komolyságának igazolásában rejlik, illetve azért is fontos, mert a világ azon pontjain, ahol bejelentés nélkül, akár azonnal is lehet házasodni, elképesztően magas a válások száma, hiszen a pár cselekedetét nem feltétlenül előzte meg lényegében semmi.

Ha külső helyen szeretnétek egybekelni, erről is még időben nyilatkozni kell, illetve a tervezett helyszínről is egyeztetni szükséges, már csak azért is, mert a hivatal dönti el, hogy a kiválasztott helyet egyáltalán akceptálják-e.

Ha a házasságkötés jogi részletek kapcsán is szeretnétek tájékozódni, a PTK alábbi pontjait ajánljuk figyelmetekbe:

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 4: 7. §
  • 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól 98. §
  • 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről 33. § (2) 4. pont
  • az anyakönyvi eljárásról szóló 2010. évi I. törvény 13. §, 17. §, 27. §
  • az anyakönyvezési feladatok ellátásának részletes szabályairól szóló 32/2014. (V. 19.) KIM rendelet 12. §

A tanú

Oldalunk tematikájából adódóan ezúttal nem Bacsó Péter halhatatlan szatírájáról lesz szó. Álljon itt inkább néhány lényeges tudnivaló és tipp leendő tanúitok kiválasztásához.

Fowey_Weddings_HIGH_RES_(22_of_53)

A tanúk legfontosabb feladat érzelmi és szellemi síkon természetesen az, hogy támogassanak benneteket döntésetekben, s „igazolják” választásotok helyénvalóságát. Emellett azonban nem mehetünk el feladatuk jogi tekintetben is lényeges szempontjai mellett, melyek ugyan nem túl bonyolultak, nem is igazán értelmezhetőek a mai ember szemében, mégis jogszabály írja elő ezek körülményeit.

Az anyakönyvvezető előtt, tehát a hivatalos polgári eskütételhez mindenképpen jelen kell lennie mind a leendő feleség, mind pedig a leendő férj oldaláról egy-egy tanúnak, aki aláírásával igazolja, mintegy szentesíti a házasság megköttetését. Ezt a tisztséget hazánkban kizárólag 18. életévét betöltött, cselekvőképességének tudatában lévő személy töltheti be, azonban állampolgársággal kapcsolatos megkötés nincs. A tanúk fényképes, személyi azonosításra hivatalosan alkalmas okmányait be kell mutatni a szertartás előtt, ugyanakkor nem szükséges már az esküvői szándékunk bejelentésekor megnevezni leendő tanúinkat.

A fentiek tehát a legfontosabb, tárgyilagos tudnivalók. Minden más tényleg rajtatok áll: hogy gyerekkori barátotok, testvéretek, vagy az általatok legjobban tisztelt családi barát lesz-e a tanútok, Nektek kell eldöntenetek. Fontos azonban, hogy olyan emberre essen a választás, aki egész biztosan teljes szívvel-lélekkel áll mellettetek döntésetekben. Az olyan tanú, akin akár csak a legcsekélyebb mértékben is érződik, hogy nem ért egyet ezzel az egésszel, sajnos alaposan megkeserítheti akaratán kívül is a ceremónia körüli tennivalók hangulatát.

 

Scroll to top