Eddig ismeretlen fotók kerültek elő Diana és Károly esküvőjéről

Alighanem a 20. század végének egyik legtöbbet emlegetett, meghatározó eseménye 1981. július 29.
Azonban nem politikai csatározások, vagy katonai offenzívák megkezdésének okán.
Károly walesi herceg és Diana ugyanis ezen a napon tartották menyegzőjüket.
A mérföldkőnek számító esküvőről nem régiben olyan fotók kerültek nyilvánosságra, melyeket mindeddig csak nagyon kevesen láthattak.

Diana és Károly, mint leendő ifjú pár, hintóval menyegzőjük felé.
Diana és Károly útban az esküvő helyszíne felé.

Károly és Diana házassága a kezdetektől óriási sajtótémának számított, s nem is csupán Angliában, de világszerte.

Egy jól sikerül paparazzi fotó a gyönyörű Dianaról és a szűk családról akár font és dollár tízezreket is megért a legmenőbb bulvár lapoknak.
Diana korai és tragikus halálában is sokak szerint komoly részt vállalt annak ténye, hogy a hercegnének folyamatosan menekülnie kellett az őt üldöző fotósok elől.

Az esküvőre, melyen a frissen előkerült fotók is készültek, a Szent Pál-bazilikában került sor.

Diana már ekkor is a szerénység volt jellemző leginkább, ruhája rangjához és az esemény súlyához képest igen egyszerű volt. Bár elfért rajta néhány ezer igazgyöngy, de hát mégiscsak a leendő királynéról volt szó…

Azt senki sem tudhatta, hogy II. Erzsébetnek ilyen rendkívül hosszú élet adatik, ahogyan azt sem, hogy Diaia 1997-ben autóbaleset áldozata lesz, így sosem léphet királynéi rangba.

Külön érdekesség, hogy a Lord Lichfield (a királyi család hivatalos fotósa) munkáját dicsérő felvételeken az anyakirálynőt mosolyogni is láthatjuk, ami azért érdekes, mert II. Erzsébetre nem igazán jellemző, hogy a nyilvánosság előtt őszintén tenne efféléket. Nyilvánosságról persze ez esetben nem igazán beszélhetünk, hiszen a fotók kizárólag családi felhasználásra készültek.

Ide kattintva, a Múlt-kor Történelmi Portálnak köszönhetően kiváló minőségben nézheted végig azokat a fotókat, amelyeket egész biztosan nem láttál még.


 

Legyél Te is Visegrád fan – Kövess minket Facebookon!

 

Képek forrása:

www.britannica.com

www.mult-kor.hu

Scroll to top