Gyakori, hogy a ceremóniamestert a pár a baráti társaságból választja ki. Persze ez nem mindig annyira jó ötlet.
Van ugyanis, hogy az ötlet bár nagyon remeknek tűnik elsőre, élesben már annál kevésbé bizonyul jó döntésnek a választás. Barátunk ugyanis lehet bármennyie is tehetséges dumagép, vagy éppen orbitális szervező, egy esküvő az azért más téma. Sokan vannak, komoly hányadban nem ismerik egymást, óriási az életkori szakadék egy-egy társaság között, tehát már maga a kommunikáció is problémás lehet, mármint a fiatalok nyelvén szólni nem biztos, hogy illendő az idős rokonok kitüntetett jelenléte okán, ha meg hozzájuk lövi be a stílust a huszonéves, valljuk be, botcsinálta vőfély, annak többnyire irritálóan modoros következményei lesznek.
Van ám olyaan is, hogy barátunk némi itallal igyekszik lazítani a feszültségen, amit leginkább ő érez, hiszen nincs felkészülve arra, hogy 150 ember hallgatja majd a szavát, illetve 200 véleményezi tevékenységét pisszegve és röhögcsélve. Így aztán hősünk idő előtt vállalhatatlanná válhat az elfogyasztott szeszektől, s finoman meg kell kérjük, hogy inkább hagyja ezt az egész ceremóniamester dolgot, amíg még nem késő. Késő sokféleképpen lehet, de ezt a példák sorolgatása helyett inkább a fantáziádra bízom…
Érdemes tehát végiggondolni, hogy biztosan jó ötlet-e egy kedves barátot megterhelni egy ilyen feladattal, amely valójában egy kő kemény koncentrációt és acélidegeket kívánó munka, akárhonnan is nézzük…