Nem gonoszkodni akarok, ne értsetek félre! Tényleg a színre gondolok.
A színre, ami manapság szinte mindig a fehér, pedig a történelem tanulságai szerint ez egy egészen új keletű választás.
A görögökre hajazunk
A helyzet az, hogy nagyjából a felvilágosodás korában vált Európa-szerte hagyománnyá a fehér színű esküvői ruha, bár a késő reneszánsz idején is volt már rá példa, hogy egyesek szakítottak az akkoriban divatos vörössel.
A görögök ünnepeik idején fehér ruhát öltöttek, bár ezt a szokást természetesen a rómaiaktól vették át, akik azonban az igazán jeles alkalmakkor még festéket használtak a színezésre, meglévő, színes ruháikat alakították így fehérre.
Az ókori görögök úgy tartották, hogy a fehér a tisztaság és a magasztosság színe, ez visz a legközelebb a felhőkhöz, melyek között a hegyen, mint tudjuk, az istenek lakoznak.
A későbbi korokban azonban a fehér szerepét szép fokozatosan átvette a zöld.
Zöld=hűség
Gondolták régen. Míg mások sok egyéb pozitívum mellett a biztonság kedvéért a szemtelenséget is a zöldhöz igyekeztek kötni.
Akárhogy is, egészen a 16. század közepéig szinte mindenütt zöldbe öltöztek a menyasszonyok, bár itt elsősorban a különféle udvarok lakóira és tisztelőire kell gondolni.
A magyar néphagyományban ugyanis a legtöbb vidéken még az 20. század második felében is a fekete jelentette a menyasszonyi ruha színét, zöldről szó sem lehetett. Korábban pedig egyáltalán nem viseltek külön az alkalomra készített esküvői ruhát, mindenki a legszebb ünneplőjét öltötte magára, a nagy napon is.
Amikor aztán piros lett a zöld
Eljött tehát a 16. század második fele, amikor is az udvari divat kijelölte a piros színt, mint az esküvői ruha meghatározóját. Gazdagságot, jómódot és persze hatalmat is jelentett, hogy a fiatalasszony már esküvője napján pirosban jelent meg a násznép és természetesen férje ura előtt.
No igen, a színek mindig többet jelentenek annál, mintsem hogy miképpen törik meg a fény a tárgyakon, vagy hogy éppen mit tartunk, hogy is mondjam – szépnek.
Képek forrása: