Akik nélkülözhetetlenek egy esküvőn – Az örömapa és az örömanya

A leendő férj és a leendő feleség szüleit egyaránt örömapának és örömanyának hívjuk, s ha olyan szerencsés helyzetben van a család, közülük mind a négyen részt vehetnek az esküvőn, méghozzá kiemelt szerepben.

Kimemelt szerepük azonban nem hoz magával feladatokat, ami nem véletlen. Ez a nmagy esemény ugyanis egy kicsit őróluk is szól, s az ifjú pár az esküvő több momentumában is kifejezi tiszteletét és szeretetét a szülők felé. Hiszen ők azok, akiknek köszönhetően most itt állhat az oltár előtt ez a két gyönyörű, fiatal ember. Mindezért pedig valóban nem lehetünk eléggé hálásak.

Ilyenkor persze félretesszük az évtizedek alatt felgyülemlett kisebb-nagyobb sérelmeket, melyek egyébként az esetek 99%-ában valóban eltörpülnek az esküvő fontossága mellett, s nagyon sok esetben ez az a kiváló alkalom, amikor szülő és gyermek végre megbocsáthatják egymásnak azokat a negatívumokat, melyeket esetleg elszenvedhettek a másik miatt. Sose jobb alkalom. Igaz ugyanakkor, hogy a komoly sbek feltépésének ez semmiképpen sem lehet megfelelő helye és ideje. Ezt azonban mind az örömszülők, mind pedig az ifjú pár jól tudja.

Kiemelt szerepük mellett kiemelt helyük is van a vacsoraasztalnál, hiszen ők lehetnek a legközelebb a friss házasokhoz. Ez pedig bizony így van rendjén.

Türelem és szeretet – Az örömszülők

Címünk első két főneve minden bizonnyal (és persze ideálisan) a legfontosabb két szó, amikor az esküvőszervezés során az örömszülők szóba jönnek. Lehet, hogy egy kicsit nehéz lesz velük, de hidd el, jót akarnak!

11866

Persze a legtöbb esetben nem is azzal van a probléma, hogy elhiggyük, valóban jót akarnak, sokkal inkább azzal, hogy esetenkénti túlbuzgóságukat nem mindig könnyű tolerálni. Van olyan örömszülő, akinek ilyenkor egó-túltengése támad és mindent a saját képére és elgondolásaira szeretne formálni, míg mások egész egyszerűen kivonják magukat az egész szervezkedésből, azonban minden új fejlemény hallatán negatív véleményüknek adnak hangot (hogy finoman fogalmazzunk). Fontos mindvégig tudni, hogy ebben az időszakban ők egy kicsit (vagy nem is kicsit) arra kell felkészüljenek, hogy a fogalom lényegisége szintjén elveszítsék gyermeküket, s átadják őt egy új életnek, átkísérjék őt egy olyan helyre, ahol legközelebb már csak akkor beszélhetünk gyerekkorról, ha megérkezik az első unoka…

Türelmesnek és szeretettelinek kell lennetek irántuk. A legkönnyebben úgy lehet oldani az esetleges feszültséget, ha bevonjátok őket az esküvőszervezés folyamataiba, méghozzá egy-egy ügyesen, okosan megválasztott feladatkör feléjük történő kiszervezésével. Mondjuk apu intézze a szállóvendégek elhelyezése körüli logisztikai teendőket, míg anyu a teremdíszítés kérdéseivel bíbelődik (ez utóbbi már némileg veszélyesebb terep talán). Ha megtaláljátok a megfelelő feladatot, ugyanakkor szépen kommunikáljátok szüleitek felé, hogy örülnétek a segítségnek, de a legjobb a hatékonyság és a feladatleosztás, egész biztos, hogy könnyebb lesz. Sőt! Könnyen lehet, hogy semmiféle aránytévesztés és probléma nem adódik majd.

Szülőköszöntő ajándékötletek

Az esküvő elsősorban Rólatok szól, viszont nem szabad megfeledkezni az örömszülőkről sem. Összeszedtünk pár ötletet, hogyan köszönhetitek meg nekik a gondoskodó szeretetet!

szülő ajándék

Nem telhet el úgy egy esküvő sem, hogy ne fejezze ki az ifjú pár a háláját az örömszülőknek, akiknek addigi életük terelgetését köszönhetik. Ugyanis már hosszú idő óta az esküvő a hivatalos napja, amikor egy új család születik, és Nektek önállóan kell megalapoznotok a jövőtöket. Nyilván a szülői segítség nem szűnik meg azzal, hogy a gyűrűk az ujjaitokra kerülnek, azonban méltó módon illik lezárni életetek azon korszakát, mely szorosan a szülői gondoskodáshoz kötődik. Lássuk, hogyan tudjátok ezt megvalósítani!

Tárgyi ajándékok

Ez talán a leggyakoribb formája a köszönetnyilvánításnak, mivel rendkívül széles repertoár áll a rendelkezésetekre, ami a választékot illeti. Tárgyi emlék ugyanis szinte bármi lehet, ami kedves a szülőknek, és kellő eleganciával jelképezi a szereteteket. Ez lehet akár az örömapa kedvenc bora vagy egyéb itala, valamint egy megható vagy épp humoros szöveggel gravírozott pohár, de gyakori ajándék még az egyedi mandzsettagomb vagy nyakkendő is. Az örömanyáknak rendszerint egy kedvenc virágokból összeállított csokrot szokás adni, de gyönyörű emlék lehet még egy nyaklánc vagy akár örömanyának, akár örömapának is adható gravírozott karóra.

Élmények és emlékek

Egyre felkapottabb dolog élményt ajándékozni a szeretteinknek, ami lehet közös utazás, egy tanfolyam, vagy bármilyen közös részvételen alapuló program, hogy a szülők érezzék, hogy továbbra is szeretnétek, ha aktív résztvevői lennének az életeteknek. Garantáltan elsöprő siker lehet azonban egy egyszerű, kézzel írott levél is, melyet a szerényebbek nyugodtan felolvashatnak és átadhatnak az esküvő előtt vagy után, a bátrabbak pedig a szertartásba is becsempészhetik ezt a meglepetést. Ha nem erősségetek az érzelmesebb hangvételű írás, akkor rengeteg gyönyörű verset és rövid novellát találhattok, melyet bekeretezve is átadhattok a szüleiteknek.

Scroll to top