A kültéri esküvő előnyeiről (2.)

Lazaság, stílusszabadság, önfeledtség. Ezek mind-mind a kültéren rendezett esküvő sajátjai lehetnek, ha a szervezés jól sikerül. 

gyerekbarát esküvő


Házi kedvencekkel is

Mert ugye említettük már korábban, hogy a háziállatok számára is nyitott esküvők szervezéséhez bizony odafigyelés, előre gondolkodás, és nem utolsó sorban tér is szükségeltetik. Ez utóbbihoz adja a legtöbbet, ha kültéri esküvőben gondolkodtok. Nem vitás…

A természet jótékony szeszélye

A legtöbbször arról esik szó, hogy kültéren komoly gond lehet abból, ha a természet erői nem feltétlenül oly kegyesek. Eső, hatalmas szél, bármi előfordulhat. Érdemes azonban onnan is vizsgálni a kérdést, hogy melyek azok a kizárólag természetben előforduló csodák, amelyek színezhetik a Nagy Napot. Csak néhány a sok közül: gyönyörű madárcsicsergés, éjjel a tücskök ciripelése, egy-egy finom szellő, és persze az a csodás fény…

Természetes fények az esküvői fotókhoz

Aki tudja, mit jelent minőségi fotókat készíteni mesterséges és elégtelen fényviszonyok között, az azzal is tisztában van, mekkora értéke a természetes fénynek egy esküvőn. Ha pedig az egész rendezvényre igaz, hogy odakint zajlik, egy kiváló fotós keze munkájával világszínvonalú fotóanyagotok lehet majd a Nagy Napról!

 

A kültéri esküvő előnyeiről (1.)

És mert nem volt célunk az előző két bejegyzésünkkel, hogy eltántorítsunk Benneteket a kültéri esküvőktől, következzenek most a kültér előnyei!

eskuvoi_buli_a_kertben_megteritett_asztalok


Nincsenek határok

Amennyiben sikerül megtalálnod azt a szervezőcsapatot, esetleg Ti magatok tudtok toborozni egy nagy hatékonyságú „teamet”, szinte bármit megtehettek, a külsőségeknek csupán a fantáziátok szabhat határt. Ez ugyan igen nagy vállalás és bőségesen vannak benne kockázatok, de ha jól sikerül minden, 20 év múlva is a Ti esküvőtökről fog áradozni az egykori násznép.

 Stílusszabadság

Szinte tényleg bármi megtehető. Egy igazán hangulatos vintage esküvő és az azt követő party például kültéren lehet csak igazán ütős. A természettel, a táj adottságaival gyönyörűen tud kapcsolódni mindaz, ami vizuálisan is óriási élménnyé alakíthat egy vérbeli vintage lagzit.

Lazaság

Odakint mindeki magát adhatja, a tágas tér és a „tömeg-érzet” nélküli hangulat az első pillanattól kezdve hihetetlenül lazává varázsolja – nem csupán az esküvő jellegét -, de még a legzárkódottabb vendégeket is. Egyszerűen mindennek van tere.

2020 legütősebb esküvői trendjei (2.)

A ’20-as évek-style és az öko-megoldások mellett tartogat még jó néhány izgalmas újdonságot a 2020-as esküvői szezon.

vintage-bondwood-bar-600x489

Kültéri esküvők

Nem kizárólag a járványra való tekintettel, de azért tagadhatatlanul annak hatására is. A lényegen ez nem változtat: ha kültérre szervezitek az esküvőt (és egész biztos meteorológiai jelentésekkel rendelkeztek, vagy méginkább egy alternatív és a közelben lévő esőhelyszínnel), egész biztos, hogy végig meglesz az a sajátos, bensőséges hangulat, melyben minden vendég megtalálja az adott hangulatának megfelelő kis szeletet a rendelkezésre álló térből. Odakint mindig szabadabb. Ez valóban így van.

Ha kültér, akkor street food…

Kell hozzá egy kis merészség, de a manapság oly nagyot menő gasztro-forradalom idején, melynek lecsengése még közel-távol sincs sehol, nagy dobás lehet egy food truck, egy stand, vagy hasonló ötlet az esküvőn. Amellett, hogy nagyon egyedi és tényleg menő dolog egy ilyen megoldás, egy viszonylag keveset emlegetett, de annál gyakoribb jelenségre is gyógyír lehet részben, ez pedig nem más, mint az esküvőkre sokszor jellemző pazarlás.

 

Scroll to top