Open post

Esküvő a középkor hangulatában

A kislányok gyakran álmodnak arról, milyen lehet hercegnőnek lenni egy meseszép világban. Visegrádon ez az álom is valóra válhat…

A Renaissance Étterem Visegrád egyik legnépszerűbb esküvői helyszíne, hiszen itt a hangulat, a felszolgálás, az egész miliő magában hordozza a fényes itáliai reneszánsz Beatrix királyné jóvoltából annak idején hazánkba költözött pompáját. Annak idején ez volt az a szellemiség, mely éltere hívta haznánk azóta is egyik legnépszerűbb középkor-tematikus éttermét, s már a kezdetekkor cél volt, hogy olyan eskővők számára is otthonként szolgálhasson majd az étterem, melynek stílusközéppontjában ez a világ állhat. Ma már büszkén állíthatjuk: nagyon jó döntés volt belevágni ebbe a hatalmas munkába.

A ceremóniát megszervezhetjük akár a Királyi Palotában, akár a Fellegvárban, akár a Salamon-toronyban, akár a romantikus Pilis kapujában is, az este pedig folytatódhat ugyanebben a hangulatban a Renaissance Étteremben. Akár 460 fős násznépet is kényelmesen el tudunk fogadni, de jó időben még a terasz is képes befogadni egy 130 fős vendégsereget, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a Dunára, s a felettünk magasodó Salamon-toronyra, tőlünk néhány lépésnyire a romantikus Salamon-torony utcával.

Óriási dolog, hogy segíthetünk álmaik megvalósításában azoknak a lelkes menyasszonyoknak, akik egykori álmukat nem engedték el, s dédelgetett vágyaik között szerepel az idők kezdete óta egy királyi álomesküvő. Nálunk nincs lehetetlen.

 

Open post

Esküvő Visegrádon – Utazás a lovagkorba

Magyarországon ha középkori étterem, vagy a lovagkor, mint átélhető kerül szóba, sokaknak azonnal a visegrádi Renaissance Étterem jut eszükbe.


Ezért pedig nem keveset tesz a családi vállalkozásként indult, s mindmáig apa és fia üzleteként működő, egyedülálló étterem a Visegrádi Kaputól egy kőhajításnyira.

A Renaissance enteriőrje nevéhez méltő módon a reneszánsz időket idézi, s vendégei, ha kedvük tartja, bei is öltözhetnek korabeli udvarhölgyeknek, uraknak, udvaroncoknak, apródoknak. Az egész hely annyira különleges, hogy aki csupán egy kicsit is vonzódik a lovagkorhoz, vagy épp későbbi reneszánsz időkhöz (Mátyás és Beatrix korához), s esküvői helyszínt keres, a pillanat tört része alatt fog beleszeretni az étterembe. Jó hírünk van, hiszen a Renaissance Étterem legendásan kiváló házigazdája volt már az elmúlt évtizedekben sok-sok száz esküvőnek.

Megdöbbentően hathat, de akár 460 vendéget is kényelmesen el tudnak helyezni az étteremben, de csak a már korábban említett Panoráma Terasz is önmagában 130 férőhelyes.

Külön kuriózum, hogy az esküvő mellé egy valódi lovagi torna bemutató is rendelhető, melynek helyszíne igazán autentikus és csupán néhány száz méterre található az étteremtől: a Szent György Lovagrend lovagjainak bemutatóját a Salamon-toronyban tekintheti meg a násznép, ha szívesen indulnak immáron egy valódi időutazásra…

Open post

Tudtad? A Középkorban komoly tárgyalások előzték meg az eljegyzést

A „régen minden jobb volt” kezdetű mondatokkal gyakran találkozik az ember. Kivéve persze, ha a középkor jön szóba. A házasság előtti eljegyzési tárgyalások sorozata nem éppen a pestisjárványok borzalmaival említendő egy lapon, minden estere igen érdekes információkat tudhatunk meg e gyakorlaton keresztül a középkori európai ember házasságról alkotott képéről. 

medieval-net-medieval-wedding


Az ifjú pár frigyét megelőző hetekben komoly „kétcsaládi” tárgyalások folytak, hiszen nem volt mindegy, hogy ki mivel érkezik a házasságba. Mert bár napjainkban szinte elképzelhetetlen ez a szó szerint földhöz ragadt gondolkodás, a régi időkben inkább a manapság köttetett szerelemházasságok kapcsán tárná szét a kezét a középkori időutazó, hiszen nem értené, hogy akkor most így mégis hogyan volna biztostva a jövő?

A középkori ember számára a házasság valójában, jogi értelemben két család egyesítésének minősült, s hogy a fiatalok mennyire szerelmesek, vagy mennyire valók egymáshoz, egészen elhanyagolható tényezőnek számított. Persze a fiatalok gyakran lázadtak szüleik érzelemmentes döntései és parancsai ellen (gondoljunk csak Rómeó és Júlia történetére), ám e korszak emberének gondolkodásmódja alapjaiban véve rengeteg mindenben különbözött a mai ember felfogásától. Nem szabad elfelejteni, hogy ma már magunk mögött tudhatjuk a reneszánsz, a felvilágosodás, a romantika eszményeit, s nem utolsó sorban a viharos huszadik századot is. Annyit változtunk az elmúlt 600-800 évben, hogy még ha nyelvi akadályok nem is volnának jelen (de jelen volnának persze), a világról alkotott képünk elképeszető különbségei miatt csak nagyon nehezen tudnánk szót érteni mondjuk egy magyar főúr leányával 1250-ből.

A tárgyalások során eldőlt a hozomány kérdése, a területek összekapcsolásának mikéntje, aztán kikerült a templom kapujára a tervezett frigyről szóló felhívás, s csak hetekkel később, amikor minden elrendezésre került megelőzően, történhetett meg a nagy nap, amit ezúttal nem véletlenül írtunk szókásunktól eltérően kisbetűvel…

Lovagi esküvő – Egy lovagi úrnő menyasszonyi ruhája (2. rész)

A bejegyzés múlt heti részében adtunk néhány hasznos tippet arról, hogyan szervezhettek igazán színes és vidám hangulatú középkori esküvőt. Nem beszéltünk azonban minden esküvők legszebb ékkövéről: magáról a menyasszonyról. Nézzük, milyen ruhát illik magára öltenie egy korhű középkori úrhölgynek az esküvője napján.

Minden szigorúsága ellenére a középkor erkölcsi normái nem határozták meg pontosan, milyen ruhát kell viselnie egy menyasszonynak, mikor az oltár elé lép. A napjainkban divatos, tisztaságot és ártatlanságot sugárzó fehér mellett a ruhák bármilyen színűek lehettek. Habár számunkra, akik már hozzászoktunk a frissen hullott hó szűziességéhez fogható, gyönyörű fehér menyasszonyi ruhákhoz furcsának tűnhet, a tisztaság szimbolikus színe akkoriban a kék volt. Éppen ezért a párok gyakran viseltek az esküvőn „valami kéket”.

Menyasszonyi ruha: egyszerű, de csodálatos. Nem?

Ahhoz, hogy valami képet kapjunk arról, hogyan tudnánk valóban középkorias hangulatú menyasszonyi külsőt ölteni, érdemes kicsit felidéznünk a kor jellegzetes nőideálját. A középkor a tiszta és természetesen sugárzó női szépséget istenítette.

A korabeli menyasszony képe így az ártatlan szépség nőies energiáit sugározza, de kizárólag a férjének.
Ha igazán korhű jelleget akarunk kölcsönözni külsőnknek,
zárt menyasszonyi ruhában kell gondolkodnunk, mely szépen kiemeli a nőies felsőtest, főleg a keblek vonalát, viszont semmit sem enged látni a vállból, nincs meztelen hát, se dekoltázs.
Ugyanígy nem ajánlott az erősen sminkelt arc sem. Cserébe viszont megkapjuk a nyak igézően lágy íveit, a szerelem meghittségben átszellemült arc angyali szépségét, mindezt vízesésként szabadon aláomló hajkorona keretezésében, melybe bájos díszítésként, bátran beletűzhetünk koszorúalakban egy két apróbb virágot.

Ha a menyasszony a természetes szépségnél előkelőbb kivitelű esküvőt szeretne megjeleníteni, a homlokára virágkoszorú helyett illeszthet diadémot illetve készíttethet gyémánt vagy gyöngyberakásos menyasszonyi ruhát is akár sötét, bíbor vagy lilás színekben.

Végezetül néhány apróság a szertartással kapcsolatban. A mai egyházi esküvők szövege és a celebrálás módja tulajdonképpen változatlanul őrzik a középkor óta élő hagyományokat. Itt nincs szükség sem aláírt dokumentumra, se tanúkra, hiszen az esküt, melyben hűséges szerelmetek fejezitek ki, közvetlenül egymásnak mondjátok el, a tanútok minderre pedig nem kisebb személy, mint maga az Isten.
Éppen ezért, ha igazán romantikus és korhű középkori stílusú esküvőt szeretnétek, érdemes a jogi nyelven levezetett polgári esküvőt ilyen esküvel kiegészítenetek. Helyszínül nem csak egy meghitt kis kápolna, hanem egy korabeli vár, vagy maga a természet is tökéletesen megfelel, és még csak egyházi személy jelenléte sem szükségeltetik hozzá.

Régi középkori szokás, hogy a szerelmesek, nem jegygyűrűt, hanem egy félbevágott érme két felét adják egymásnak. Egymás nélkül a két fél mit sem ér.


Esküvő? Rengeteg tippünk van. Kövess bennünket a Facebooon!

Lovagi esküvő – reménytelenül romantikusoknak (1. rész)

Ha az ősi hagyományok, régi korok rajongója vagy, és hozzá reménytelenül romantikus is, a lovagi stílusú esküvő nagyon fog tetszeni neked. A bejegyzés első részében adunk néhány tippet nektek, hogyan érdemes megszervezni és hogyan is néz ki egy ilyen esküvő.

Elsőre talán komolytalannak hangzik, hős lovag és elrabolt királykisasszony jelmezbe bújnotok az esküvőtök napján, de higgyétek el, ezt a döntést soha nem bánjátok meg. Miért?
Mert a kardok és pajzsok, a gyertyafény, a pompás lakoma és a színes középkori öltözékek kavalkádja, nem csak gyönyörű és bájosan romantikus, hanem igazi móka is. A lovagi stílusú esküvő olyan élmény, ami még a nagyiból is előcsalogatja a hajdan volt gyereket.

lovageskuvo

Rendezzetek szerepjátékot!

A móka kedvéért – mert miért ne? – rendezhettek szerepjátékot is, ahol a vőlegény, mint hős lovag a gonosz karmai közül menti ki menyasszonyát, az örömapa király lányát, s a hetedhét országra szóló szépség persze rögtön beleszeret.

A dekorációról

Ráadásul ahhoz, hogy középkori hangulatot tudjatok teremteni, nincs szükség se fényes páncélokra, se drágán bérelt lovakra, aranyhintóra…
Elég egy könyv tele ötletadó képekkel, egy kis fantázia, és akár ti magatok összeállíthatjátok a korhű dekorációt, megfelelő öltözékeket. A középkor egyik leggyakrabban használt motívuma a rózsa, ami nagyon szépen illik az esküvőhöz. Fontos, hogy a vendégeitek is tisztában legyenek a játékszabályokkal. Senki se jelenjen meg szmokingban az esküvőn, akaratlanul is megtörve ezzel az összhangot, kellemetlenül érezve magát. Érdemes régies hatású sárga, antik betűs levéltekercsben meghívni őket, hogy ezzel is megalapozzátok a hangulatot.

Az ételekről

Ha van alkalom, amihez tökéletesen illik a nagyitól, dédnagyitól örökölt recept gyűjteménye, hát ez az.
A középkori ételek összetevői ugyanis tipikusan azok a természetes alapanyagok, amikkel nagyanyáink sütöttek főztek. Ínycsiklandó sültek, halételek, hozzá friss párolt zöldség, friss gyümölcsök, pudingok mézzel leöntve, omlós piték erdei gyümölccsel töltve és mindehhez erős, fűszeres borok, gyümölcslé, és végül, de nem utolsó sorban nyugodtan jöhet az emeletes torta.

Mint láthatjátok, a lovagi esküvő egy igazán színes, izgalmas és vidám kavalkád, ahol a közös játék örömével ajándékozhatjátok meg magatokat és szeretteiteket.
Mindez azonban még korántsem a vége. Jövő héten kitérünk majd arra is, milyen ruhát illik magára öltenie egy korhű középkori menyasszonynak, és milyen részekből áll pontosan egy korabeli esküvői ceremónia.


Szeretnél még hasonló, esküvői témájú cikkeket olvasni? Kövess bennünket a Facebookon!

Scroll to top