Mire figyeljünk oda, ha a kisgyerekesek is sokan lesznek az esküvőn

Ha már látjuk, hogy a kisgyerekkel érkező vendégeink is biztosra jelezték vissza az esküvőn való részvételt, akkor érdemes már most végiggondolni a legfontosabb teendőinket, hogy segítsük őket, hogy minél komfortosabb keretek között ünnepelhessenek velünk.


Nagyon sokan a kisgyerekesek közül általában kora este el is szoktak indulni hazafelé, ennek az oka természetesen a kialakult rutinokban, illetve az adott lehetőségek szűkösségében keresendő, s többnyire ezek együttese eredményezi a korai hazaindulást. Ha szeretétek, hogy ők is maradjanak, ameddig csak komfortos számunkra, természetsen nem a zene elhallgattatásában és a lábujjhegyen történő esküvői mulatságban keresendő a megoldás.

Ha van rá mód, nézzetek utána olyan szállásnak számukra, melyek egyrészt kifizethető áron tudnak komfortos ottalvási lehetőséget biztosítani, másrészt azt is gondoljátok végig közösen, hogy a kicsik hány évesek. A babák esetében persze kötöttebb a helyzet (bár egy baba istenien elaltatható szinte bárhol, s a szülők ezután felváltva vigyázhatnak rá), a nagyobbacskák azonban sokszor remekül el tudnak leni egészen sokáig.

Ha már ovis korúak, minden esetre 3 évnél idősebbek, nagyn sokat segíthet egy mára ora esti óráktól, vagy akár délutántól működö „gyerekszoba”, melyre szakavatott pedagógusokat is szervezhetünk, s egy több órán át működö játszóház alakítható ki ilyen módon. Így aztán a gyerekekkel érkező szülőknek is lehet hosszasabb idejük a mulatságban anélkül, hogy a gyerekekre kellene ügyelniük, s ha ez akár csak 30-40 percet is adhat, az is óriási lehetőség.

A menü tekintetében nem kell túlgondolni a dolgot, azonban az etetőszékek beszerzése szintáén óriási segítség lehet, vagy annak tisztázása az esküvői helyszínnel, hogy vannak-e ilyen eszközök, vagy megoldható-e segítségükkel azok megfelelő számú beszerzése.

Egyébként ne féljetek attól, hogy a kicsik kapcsán esetleg bármi baj lehet. Manapság nagyon gyakori már, hogy az esküvőkön számos kisgyerekes pár is tiszteletét teszi. Ez így szép, így van rendjén, s ha a körülmények adottak, nemhogy plusz feladatot, fáradságot nem jelent majd a családosok meghívása, de külön színfotjai lesznek az emlékezetes Nagy Napnak.

Scroll to top