Open post

Esküvőszervezés alatt is jó, ha beszélgettek olyanokkal, akik hasonló cipőben járnak

Azért lehet célszerű egy kis információgyűjtés, információcsere, mert biztosan van olyan, amire még nem gondoltatok és vice versa: lehet, hogy Ti is tudtok segíteni esküvőre készülő barátaitoknak. 


Nem is feltétlenül a közös gondolkodás lehet a legtermékenyebb vonulata mindennek, hiszen ismét csak el kell monjdam: ahány pár, annyi ötlet, annyi igény, annyi lehetőség. Sokkal inkább az lehet hasznos és célravezető, ha elbeszélgettek egymással a részletekről, az apróságokról, mindarról, amire fontos készülni és amivel fontos számolni, ám lehet, hogy a nagy áttekintések és a prioritási sorrend összeállítása során ezek egyike-másika kikerül a látótérből.

A múlt alkalommal hasonló dologról volt szó, amikor a násznép elszállásolását és kapcsolódó transzfer kérdéseit tárgyaltuk. Pontosan ilyen szervezési elemek kapcsán lehet nagyon jó, ha olyanokkal osztjátok meg élményeiteket, addigi tapasztalataitokat, akik ugyanaban a csónakban eveznek. Sok esetben ilyenkor derül ki, hogy egy pár hetek óta keres elérhető DJ-t, de nem járt sikerrel, míg a másik pár máris tud adni egy kontaktot ahhoz az esküvői DJ-hez, akit ők is felkértek, s akinek megbízhatóságáról ők már esetleg korábban tapasztalatot szereztek anno még mint esküvői meghívottak. Ez csak egyetlen példa, de számos apró mozzanat fontosságára így kerülhet végre egy kis reflektorfény az esküvői ruha kiegészítők tematikájától kezdve egészen odáig, hogy milyen köszönőajándék-lehetőségek vannak épp elérhető formában a konkrétumok szintjén, vagy hogy mely céggel lehet gyorsan és magas minőségben esküvői meghívokat készíttetni. A sor a végtelenségig folytatható, s nem is akarom elvinni egyetlen fő vonulat felé sem a gondolatokat. Inkább tényleg keressetek most házasodó ismerősöket, vagy olyan párokat, akiknek nemrégiben volt az esküvőjük, s beszélgessetek kicsit. Hidd el, minden tekintetben csak a hasznotokra lesz egy ilyen kis kávézás.

Open post

Egy apróság, amit nagyon könnyen elfelejt a menyasszony…

Apróságról van szó tényleg. A retikülről, arról a kis női táskáról, ami természetesen a nagy napon is szükséges lesz.

esküvői ruha kiegészítők_táska

Mi van a táskádban?

A menyasszony táskájáról szinte soha, sehol sem esik szó, miközben egy olyan, praktikus elemről van szó, ami valójában elhagyhatatlan, hiszen miért pont élete egyik legfontosabb napján ne volna szüksége néhány kardinális apróságra a leendő feleségnek. Zsebkendő, tükör, rapid sminkkészlet, egy aprócska üveg víz, telefon, töltő, stb. Tulajdonképpen csak a szokásos. Minderről persze tudjuk, hogy egyike sem elhagyható, illetve a lista mindig kiegészíthető még egy-egy plusz elemmel.

Passzolnia kell az esküvői ruhához

A probléma leginkább azzal szokott lenni, hogy miután az utolsó nap éjjelén jut eszedbe, hogy táska is kelleni fog, viszont a harmincnégy meglévő retikülöd egyike sem passzol a legkevésbé sem a ruhádhoz, kapkodni kezdesz, többnyire reménytelenül. Színben és stílusban is megfelelő darabot nagyon nehéz lesz találni az utolsó pillanatban, a képeken azonban nem mosolyoghatsz egy fekete bőrtáskával, vagy egy vörös, egyébként gyönyörű, ám ilyenkor inkább bizarr modellel a válladon.

Mit tehetsz, ha baj van?

Ha nem gondoltál a táska kérdésére már az esküvői ruha kiválasztásakor, akkor nincs más lehetőséged, mind azonnal felhívni minden barátnődet, aki a meghívottak listáján szerepel, hogy segítsen. Mivel mondjuk 20 nőnek összesen van vagy 200 db női táskája, elég komoly esélyed van arra, hogy találtok vészalternatívát. Előnyben a már házas csajok, mert nekik valószínűleg még megvan az esküvői retiküljük. Pánikra semmi ok! Viszont siess, ha későn döbbensz rá erre az apró kis bakira, mert nagyon báni fogod, ha táska nélkül maradsz az esküvőn.

 

Scroll to top