Az esküvői ruha bérlésének előnyeiről

Csináltassunk, vagy béreljünk? A kérdés adott és mindenképpen fel kell tegye magának a menyasszony. Nézzük először is a bérléssel járó legfőbb előnyöket, majd következő epizódunkban a saját esküvői ruhában rejlő lehetőségekről ejtünk pár szót. 


A bérlés, mint opció adott, s le kell szögezzük, semmiképpen sem ördögtől való dolog. Egy cseppet sem csorbítja az esemény fényét, ha béreljük a ruhát, s valljuk be, legfeljebb egy-egy profi szakértő számára lehet egyértelmű, hogy ruhánkat béreltük, ha esetleg felismeri a modellt, de ennek az eshetősége igen kicsi. Ugyanakkor titkot sem kell csinálnunk abból, hogy béreljük a menyasszonyi ruhát, a XXI. századi Európában nincs ebben az égadta világon semmi ciki.

A bérlésnél sokkal könnyebb a dolgunk, mint a vásrlásnál, ruhakészíttetésnél, hiszen már kész modelleket próbálhatunk fel, s ezek a próbák a legtöbb esetben meg is hozzák a gyümölcsüket, tehát adott esetben nem is hinnéd, hogy melyik darab fog igazán jól állni, ám a kölcsönző profi munkatársai Téged is látnak, kínálatukat is ismerik, így aztán hamar előkerülnek a számodra legtökéletesebbnek kalkulált ruhaköltemények.

Egy kis méretre igazítás szinte mindne kölcsönzőben a szolgáltatás részét képezi, hiszen ezeket a ruhákat lehet oly módon igazítani, hogy később a módosítások maradandó nyomok nélkül visszafejthetőek legyenek, tehát attól sem kell tartanod, hogy egy adott ruha esetleg tökéletes volna, de éppen valamivel kisebb, vagy nagyobb az ideálisnál.

A ruhabérlés anyagi tekintetben és a próbákra, összességében a ruhatematikára fordítandó idő kapcsán is összehasonlíthatatlanul kíméletesebb választás, mint a saját ruha elkészíttetése. Ha az anyagiak terén nem is kívánsz a ruhán spórolni, azt akkor is tudnod kell, hogy nagyon sok kísérlet, anyagbeszerzés, próba és tervezés vár Rád, ha csináltatod a ruhát. Mindezt könnyedén ki lehet váltani az esküvői ruha kölcsönzéssel.

Scroll to top