Esküvői beszédek

Lehetnek meghatóak vagy viccesek, de semmiféleképp sem zavarba ejtőek. Lássuk, mit kell tudni az esküvői beszédekről!

beszéd írás

Hazánkban nem kifejezetten szokás, azonban a hollywoodi filmekből valószínűleg ismerősek lehetnek az esküvőkön mondott rövid vagy hosszabb monológok, melyeket a rokonok vagy esetenként maga az ifjú pár mond az esküvői vacsora során. A magyarok talán valamelyest szégyenlősebbek a közönség – legyen szó idegenekről vagy a családról – előtti felszólalás terén, azonban egyre gyakrabban van arra példa, hogy elhangzik egynéhány esküvői beszéd egy oldottabb hangulatú vacsora alatt. Ez pedig így van rendjén, de talán érdemes lehet átfutni néhány szabályt, melyeket nem árt betartani a beszéd megtervezése és megvalósítása során…

Ki és mikor?

Korábban főleg a vőfély feladata volt néhány kedves és támogató gondolatot intézni az újdonsült ara és a vőlegény felé, viszont ma már kicsit bővült a mezőny. Az örömszülők, a pár, illetve a tanúk azok, akik az elsők között szót kaphatnak, de manapság már nem meglepő, ha épp a menyasszony unokabátyja ragad mikrofont. Az időpontot tekintve sincs kőbe vésve semmi, csak, hogy már mindenki jelen legyen a meghívottak közül. Egyébként elsősorban a vacsora eleje a tósztmondás „szezonja”, szóval érdemes ide időzíteni.

Felkészülés

Kár tagadni, nem mindenki gyakorlott előadó. Otthon még könnyeden gondoltok arra, hogy nincs mitől aggódni egy családon belül elmondott beszéd miatt, azonban olykor még a legbátrabbak szava is elakad, amint meghallják a hangjukat a mikrofonban, vagy csak szimplán felállnak a székből és mindenki rájuk figyel. Semmi probléma nem származhat abból, ha egyszer-kétszer elgyakorlod a szövegedet, sőt, egy papírra leírni és magadnál tartani sem ciki. Még ha tudod, hogy nem is veszed elő a jegyzeteidet, egy plusz biztonságérzetet ad, hogy a frappáns mondataid ott lapulnak a zsebedben.

Előadás

Ha már frappáns mondatok… Inkább szóljanak a szívedből a szavak, mintsem hogy egy erőltetett stand-up műsort adj elő. Nem baj, ha humorral fűszerezed meg a beszédedet, sőt, ez kell is, de semmiféleképp ne menj bele kínos részletekbe a párral kapcsolatban. Mindemellett ne legyen túl hosszú a szöveged, de ne akard mihamarabb elhadarni, hiszen akkor nem fog érteni belőle senki semmit. Már csak ezért is érdemes elgyakorolni párszor, mivel így át tudod venni a hangsúlyosabb részeket, és kicsit gyakorolhatod az előadásmódodat.

Scroll to top