Mióta különválasztható lett a polgári és a templomi/világi ceremónia, azóta kapcsolódnak nagy-nagy dilemmák a két eseményhez. Például az, hogy mennyire oké, ha csak a szűk család lesz jelen az anyakönyvvezetőnél…
…és akkor szögezzük le máris, hogy minden akkor van rendben, ha Ti ketten rendben lévőnek érzitek. Minden Rajtatok áll, ezt fontos tudnotok. A nyomás persze nagy, ez vitathatatlan.
A legnagyobb félelmek ide kapcsolódóan etikai jellegűek szoktak lenni „hagyományosan”. Az ember már sokszor azt is nehezn dönti el (főleg nagy és komoly szociális háló, baráti közeg megléte esetén), hogy ki legyen a tanú. Egy szűk körű polgári szertartáson azonban valószínűleg a két tanú lesz az a két személy, aki annak ellenére ott lehet, hogy nem tagja a családnak. Ez pedig máris egy komoly „sértődési” faktor lehet, de ami ennél is fontosabb: Bennetek okozhat súlyos dilemmákat. Itt persze nagyon adja magát az opció, hogy legyen a testvéretek a tanú, ám ez a kérdés csak akkor ilyen egyszerű, ha az ember nem a saját bőrén érzi a döntés súlyát. Iletve ne feledjük, hogy egykék is vannak ám a világon…
Ám jön is a mentsvár: a lagzi, mely egybekelésetek valódi ünnepe lesz majd, már nem kötelez arra, hogy csupán a szűk családdal ünnepeljetek, még akkor sem, ha a polgári szertartás esetében ezt valami miatt így oldottátok meg, illetve akkor sem, ha az az esemény is szűk körű lesz. Mert a legfontosabb embereket meghívva is maradhat családias, szűk körű a Nagy Nap, akkor pedig az igazán közel állók mind érezhetik, hogy Velehetk lehetnek és ünnepelhetnek. Talán így sem könnyű a tökéletes megoldást megtalálni, de összességében nyitva marad a lehetőség a nyitásra, a szívből jövő gesztusra, még a legszűkebb keretek között is.
