Amikor egy barátunk a vőfély – És keresve sem találhattunk volna jobbat

Ez most inkább egy konkrét élménybeszámoló lesz, hiszen valószínű, hogy amit mondani szeretnék, sokkal jobban átjön majd, ha egy konkrét emlékemet idézem fel Nektek.

Történt ugyanis, hogy ott voltam meghívottként egy esküvőn, ahol a pár egy kedves barátja volt a vőfély, vagy ha úgy tetszik, a ceremóniamester, bár amit ő csinált, az egy kicsit úgy volt mindkettő, hogy igazából egyik sem.

Nem erőltette a jófejséget, mégis mindenki örömmel hallgatott rá. Tudta, mikor kell beszélni, mikor kell hallgatni. Tudta, hogy ő most semmiféle főszerepben nincs, ez az este az ifjú páré, azonban kell egy szószóló, kell, aki kicsit gátat szab a komolyabb, ideje korán bekövetkező klikkesedésnek, s szükség van egy emberre, aki összetarja a násznépet, hogy ne váljanak tömeggé. Mindezt a legnagyobb természetességgel oldotta meg közös barátunk, aki egy kicsit olyan volt, mint egy jó fotós: a munkája nélkül bajban lennénk, azonban ő maga tulajdonképpen feltűnés nélkül van jelen mindvégig.

Persze nem könnyű a pár helyzete, hiszen amíg nem éles a helyet, nem igazán tudhatjuk, hogy a felkért barát vajon hogyan tud majd segíteni nekünk valójában a Nagy Nap lebonyolítsában, ezen belül is főként az este következő események mederben tartásában. Nem könnyű, de ha sikerül megtalálni és felkérni őt, a nem tolakodó, de mégis minden tekintetben ott lévő segítőnket, akkor egy kicsit, egy egészen kicsit bizony megütjük azt a bizonyos főnyereményt.

Talán nem kellenek minták, de fontos, hogy érdeklődj tapasztaltaktól

Beszélgettél már olyan barátokkal az esküvőszervezés ügyes-bajos dolgairól, akiknek nem régiben volt esküvőjük? Ha még nem, érdemes ezen a vonalon is elindulni. Ne, ne érezd ezt „majmolásnak” még véletlenül se! 


Érdekes lehet olyanokkal beszélgetni egykor volt esküvőjük részleteiről, akik már évtizedes viszonylatban gazdagítják a házasok táborát, azonban igazán informális segítség az lehet, ha friss házasokkal diskuráltok. Nem az a kérdés, hogy milyen volt a díszlet, vagy épp kik voltak a zenészek, mi volt a bevonuló zene. Nem. A szervezés aktuális háttérinformáció azok, amelyek sokat segíthetnek Nektek is: miért mennyi a reális ár; mennyi idő alatt esélyes zenekart/DJ-t találni; kivel milyen szerződéseket célszerű kötni; hogyan okos belőni a lagzi menetrendjét, hogy ne ússzatok el, ugyanakkor túlságosan feszes se legyen a program. Ilyen és ehhez hasonló kérdések egész tömkelegét tehetitek fel a tapasztaltabbaknak, akik aztán egész biztosna válaszolnak majd, főleg ha az élmény még friss, és emlékeznek nagyrészt az ilyen részletekre is.

Azt szokták mondani, hogy az okos ember nem a saját kárán tanul, s ha ezt egy kicsit finomítjuk, nagyjából kijelenthető lesz: az esküvőjük szervezését megkezdő pár igencsak jól teszi, ha kommunikál frissen tapasztalt párokkal is, így aztán jó eséllyel nem indulnak el tévutak felé, nem nehezítik meg saját dolgukat és nem kerülnek patthelyzetbe akár órákkal a ceremónia előtt.

Scroll to top